Vas Népe, 1989. december (34. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-15 / 297. szám

Negyven évvel ezelőtt egy olyan mozgalom kezdődött, amely sem céljából, sem erejéből nem veszített, inkább erősödött, gyarapodott. A véradó mozgalomról van szó, amelynek szervezését az akkori Elnöki Tanács a Magyar Vöröskeresztre bízta. Kormányrendelet hívta életre az Országos Vérellátó Szolgálatot, amelynek fontos állomásaként Szombathelyen alakult meg az első hazai vértranszfúziós állomás. Három évtizede megkezdődött a térítésmentes véradás, amely ugyancsak sok ezerembert nyert meg az ügynek. A jubileumi évfordulók tehát olyan eredményekfelmutatására ösztönöznek, amelyek a mozgalom életképességét a a szó legigazibb értelmében bizonyítják. Dr. István Lajos profeszszort, a véradó mozgalom egyik fő kezdeményezőjét, elindítóját, a nemzetközileg is elismert szaktekintélyt kerestük fel a témába illő kérdéseinkkel. Negyven év alatt a véradó mozgalom a megye egész területét, minden városát és községét átfogó, tömegméretű és szervezett, élő erővé vált. Évente mintegy húszezer ember nyújtja karját és ajándékozza oda egészsége egy kis darabját előre és ismeretlenül beteg, szenvedő embertársának. Ezen idő alatt a véradók ismétlődő áldozatvállalásából a véradás olyan erkölcsi erővé vált, amely humanizálta mindazokat, akik ebben közreműködtek. Ez a civilizált formában megjelenő, tudományos garanciákra épülő modern véráldozat érzelmi és értelmi kötődéseken alapuló, emberi kapcsolatokat létesített egészséges és vérátömlesztésre szorulók között, önzetlenségével és eszmeiségével tömegméretű, érdekektől és anyagiaktól független, maradandó erkölcsi értékeket hozott létre. — Megyénk úttörő szerepet játszott a mozgalom szervezésében. Mik a tapasztalatai erről? — A mi megyénkben kidolgozott és bevált módszerek a többi megyében szerveződő véradómozgalmak és véradóállomások gazdag tárházává váltak. Mi tartottukaz első hazai vöröskeresztestájértekezletet, az első kiszállásos vérvételt, az első országos véradó konferenciát. A kezdetek kezdetén, az ötvenes években szombathelyi és Vas megyei donorok vérét szállítottuk Győr-Sopron, Veszprém és Zala megye kórházaiba, és ezt tesszük ma is, ha az ország legkülönbözőbb városaiban, kórházaiban szükség van rá, tömeges baleset, ritka vércsoport, vagy különlegesen nagy műtét esetén. A Vas megyében kidolgozott véradás szervezési és vérvételi módszereket a hatvanas években mi terjesztettük el Veszprém és Zala megyékben, évekig mi szerveztük meg nemcsak Várpalotán és Ajkán, Keszthelyen és Nagykanizsán, hanem a legtávolabbi veszprémi és zalai faluban is a véradást. A mi vérvételi brigádjaink jártak több mint tíz éven át vért is venni. Ma már hihetetlennek tűnik, hogy a Kőszegen és Szombathelyen, a volt sárvári és körmendi járásban kidolgozott szervezési és vérvételi módszereket három éven át Dunaújvárosban és Kecskeméten is alkalmaztuk, innét szerveztük és magunk végeztük a vérvételeket, mert akkoriban ott nem tudtak ezzel a feladattal megbirkózni. — És a konkrét vasi eredmények? — A véradó mozgalom Vas megyei eredményeit ki lehet számokkal is fejezni, hiszen negyven éven át mindig az országos és nemzetközi élvonalban tudtunk lenni. Nálunk az évi véradások száma megfelel a lakosság 7—7,2 százalékának. A megye kórházaiban évente 14 563 vérátömlesztés történik, s újabban évi 2 859 palack vért adunk át budapesti kórházaknak. A számoknál azonban sokkal meggyőzőbbek és maradandóbbak az érzések, melyek azokban keletkeznek, akik a vért kapják, akik ezt a kimeríthetetlen gyógyító erőt, amit a vér jelent, véradótól betegig közvetítik. A negyven év eredményeit akkor tudjuk „emberléptékűen” megítélni, ha érzéseinkben is visszamegyünk negyven évet. — Szívesen osztanám meg olvasóinkkal személyes élményeit: gyerekek, szülők vergődéseit, az úgynevezett „sárga újszülöttek”, RH-bébik megmentéseit, a vérzékeny kisgyermekek újjászületését, akik korábban az iskolás kort sem érték meg, hely hiányában azonban hadd szorítkozzam az ön „útjaira” ebben a négy évtizedben. — Igen. A negyven év elvitt a megye szinte valamennyi intézményébe, üzemébe, a legtávolabbi, legkisebb falvakba is, Szarvaskendtől Nemeskeresztúrig, emberek megszámlálhatatlan sokaságával hozott kapcsolatba, emberekkel, szervezőkkel és véradókkal találkoztam, akiktől az önzetlen emberi segítés hitében erősödtem meg, akiknek közösségteremtő erejét hoztam el magammal, akik számomra az emberség és a konstrukció erőforrásai lettek. Nekem a Vöröskereszt volt a közéleti elemi iskolám,amelynek keretében az emberi kapcsolatok ABC-ját megtanulhattam, szervezők és véradók voltak a tanítóim, az ő segíteni akarásukat, emberségüket, összefogásukat építettük előbb a Vas megyei, aztán a magyar véradó mozgalomba. A szervező munkát — ha úgy tetszik az egészségügyi szervezést — én nem könyvekből és nem iskolákban tanultam, hanem körzeti orvosoktól, egészségügyi szakdolgozótól, trásadalmi munkásoktól, akik felismerték, hogyan kell szervezőmunkánk általános mondanivalóit az adott körülmények között konkretizálni, felhasználni. A lakóhely-szeretet, a lokálpatriotizmus kimeríthetetlenségét is Vas megyei községekben ismerték fel, előbb Andrásfán és Káldon, majd Csehimindszenten és Szarvaskenden. Az a csodálatos érzés, amikor egy kivérzett beteg összeomlott vérkeringése rendeződik, vérnyomása és pulzusa „visszatér”, amikor egy levegő után kapkodó beteg oxigénhiánytól adódó félelme és rémülete eloszlik, a gyógyító optimizmuson alapjává vált. Amikor először megéreztem, hogy milyen óriási erő, gyógyító hatalom van a vérpalackban, a Goethe által is megénekelt „különleges folyadékban” akkor támadt fel bennem az elhatározás, hogy magam is kutassam ennek a csodálatos gyógyító anyagnak a titkait, ily módon vált a vér , a vérátömlesztés, a vér betegségei és gyógyításuk kutatószenvedélyem tárgyává — ennek révén váltam transzfuziológussá, hematológussá, immunológussá. Az emlékek és érzések sokszínűségéhez tartozik az is, hogy nemcsak mint vérellátás és hematológus orvos éltem meg a vér csodálatos gyógyító hatását, hanem, mint hozzátartozó, sőt, mint beteg is. Életemnek egy különlegesen nehéz szakában — 1985 áprilisában — meismételt műtétek során, amikor tiszta aggyal felmérve 10—20 százalékos esély volt életben maradásomhoz, tudtam és éreztem, hogy mit jelentettek azok a vérpalackok, amelyek életben tartottak. — A betegek és a társadalom nevében is köszönetet kell mondanunk mindazoknak, akik a mozgalomban részt vesznek. Profeszszor úr mit mond a jövőre vonatkozóan? — Kívánom, hogy a megye és az ország társadalma tartsa számon maradandó erkölcsi értékként, amit e mozgalomban tettek. Hoszszú időn át eljövendő generációknak jelentsen példát és eszményt, ahogy tették. A véradók, véradó szervezők és munkatársak, mindazok a százak és ezrek, akik ide sorolhatók, sokáig jó egészségben érezzék a másokon való segítés önzetlen emberformáló, felemelő örömét. P. J. Véráldozat Tisztelet az önzetlenségért Hat párt levele az MSZMP-hez A felszabadulást követő koalíciós időkben a Szombathelyen működő valamennyi jelentős pártnak a belvárosban különálló szervezeti központja volt. Ezt a külön irodáit lehetőleg Szombathely centrumában joggal várhatja el ma, a parlament várható feloszlatása is a választás kiírása előtt néhány nappal minden jelentősebb párt. Egy megfelelően felszerelt választási kampányközpont megléte nélkül irreális esélyegyenlőségről beszélni. A sokat hangoztatott esélyegyenlőség erősen megkérdőjelezhető, ha szemügyre vesszük azokat a létesítményeket amelyekről az MSZMP lemondott, és a városi tanács a pártok rendelkezésére bocsátott. A hat pártklubiból kettő peremserületi (Szőllős, Olad) egy pedig tartós bérleményként szolgál. Így a városi tanács által a helyiségek kiosztására meghívott hat pártnak három felhasználható egykori pártkikub jutott. Míg az MSZP megtartott magának négy péktubot és egy jelentős területet a volt megyei székháziból, így elmondhatjuk, hogy az MSZP akkora ingatlanmennyiség felett diszponál, mint hat másik párt együttvéve sem. Ezennel felhívjuk a MSZP megyei és városi elnökségét, hogy ne csak szavakban, hanem a reális politikai helyzetet átgondolva most már valóban teremtse meg az esélyegyenlőséget. Ennek hiányában a most még ellenzéki pártok behozhatatlan lépéshátrányba kerülnének a több mint 40 év utáni első szabad választások előtt. A tárgyaláson résztvevő 6 ellenzéki párt: Fiatal Demokraták Szövetsége Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt Magyar Demokrata Fórum Magyar Néppárt Magyarországi Szociáldemokrata Párt Szabad Demokraták Szövetsége szombathelyi szervezetei 1989. december 15. Péntek Akármilyen szegények voltunk, akármilyen lerobbant volt ez az ország — például háború után — ilyenkor, karácsonytájt a városközi point mindig megszépült. Még tavaly is körüllengte a belvárost a fenyőfa ígéretes illatai. A nagyobb áruházak tetején megjelentek az este kivilágított fenyőfák, s fenyőgallyak díszítették a kirakatokat. Így volt ez akkor is, amikor egyes árucikkekért sorba kellett állnunk. Most kopár a város.. Fenyőágiből font koszorú egyedül a Kőszegi utcai butikos bejáratát díszíti. Néhány áruház tetején csak este lehet észrevenni a napközben észrevehetetlen kis fenyőfát, s a mindenki karácsonyfája is alig látható a Köztársaság téren. Két szállodánk előtt gyűl ki még esténként a fény a fenyőfákon. Jártunk már ilyestájt külföldön is, ahol a főútvonalakon végig fenyőfüzérek, adventi koszorúk jelzik esténként fényárban, a közelgű ünnepet. Tudom, látom, érzem nap mint nap, hogy az idei karácsony árukínálatban, is szegényes, szerény, de a hulladék fenyőág nem lehet olyan drága, hogy egy-egy ág legalább a kirakatokba ne jusson belőle. Ez a fenyőfanélküliség nem annyira a szegénységből, mint az igénytelenségből fakad ... Kár! Mert ha nem is lesz olyan gazdag az idei „jézuska”, legalább a lelkünket tudnánk karácsonyi hangulatba ringatni! S ehhez hiányzik az utca karácsonyi hangulata... (szakály) A mű Románia elérte azt a szintet, amely után a XX. század egyik csodájaként illő emlegetni. Teljesen igái “ y3" Ceausescunak, amikor azt mondja: országa a tökéletes megvalósulások országa. Románia valóban tökéleteset alkotott. Az egyetlen, kommunisták által vezérelt rezsim, amely maradéktalanul és betűről betűre megvalósította a sztálini szocializmus eszméjét Ez a romániai szocializmus éppen úgy indult, mint a magyar, a cseh, a keletnémet stb. Azonos elvek, azonosan öreg vezetők és azonosan lejáratódott eszmék. Azonosság mutatkozott az elnyomás módjaiban is (titkosrendőrség, karhatalom, katonaság, milícia stb.) A kivitelezésben már akadtak különbségek. Valószínűleg megsejthetjük a mai román mozdulatlanság okát egy érzékletes példával. Képzeljenek el egy kohót Ennek a kohónak igen stabilnak kell lennie, minden szempontból. Még csak faajszálrepedés sem lehet rajta. Mert az izzó hő és nyomás lassanként a repedést kitágítja és bekövetkezhet a robbanás. A román diktátor kohója Sztálin elvtársi leírása alapján viteleztetett ki. Nincs kérem azon egyetlen repedés sem! Mígnem a „testvéri, forró és baráti országok” — emlékeztetőül: a keletnémet azóta kirúgott vezér még csókolózott is a népnyúzóval! — szóval ezen országok kohóján azért nyitottak némi rést Egyetlen okból: valamicskét szalonképeseik legyünk a Nyugat előtt és kapjunk hiteleket Mivelhogy minden eszmét el kell adni. Ehhez meg nem éppen a rubel a jó. Nos, ezek a repedések mára megtették a magukét Európa keleti része forrong. Románia nem. A mű tökéletes és — sajnos — belülről le sem dönthető. Marad a jelszó: „Ceausescu heroism — Romania comunism”, Kozma □ □ □ Ellenpéldák Nem kis meglepetés érte az alig fél éves Lada tulajdonosát, amikor a megyei kórházból távozóban be akart szállni a kocsijába. A szélvédőn egy pontosan kitöltött betétlapot fedezett fel. Nem csoda, hogy kétségbe esett. Mi történhetett új kocsijával? Nézte jobbról, nézte balról, de semmi feltűnőt nem fedezett fel rajta. Csak tüzetesebb vizsgálódás után vett észre egy-két karcolást a lökhárítón. A kár annyira jelentéktelen, hogy nevetséges lenne a biztosítóhoz fordulni kártérítésért. A vépi fiatalember, aki valószínűséig épphogy súrolhatta a lökhárítót, tudta mi a becsület, a tisztesség. Pedig hány és hány alaposan megnyomorított, megroncsolt kocsit hagynak ott a vétkesek mindenféle értesítés, nélkül. Példa lehet a számukra, a betétlap adatai szerint nagyon fiatal, esztergályos, gépjárművezető viselkedése. A sors iróniája, hogy a fentebb említett „károsult” nem sokkal az eset után a leírtak ellenpéldáját is tapasztalta. A szombathelyi Váci úton lévő garázsárnak az ajtaját tették tönkre. Kocsival nekijártak, de a tettesek nem tárták fel kilétüket. A garázs használt hatatommá vált, megindult a magánnyomozás. Úgy tűnik, az ilyen eljárás másokat is bosszanthat, mert a tulaj sok segítséget kapott. Játszadozó ■gyerekektől, szomszédoktól". Mint kiderült, apa és fia a károsult garázsának előterét találta legjobb helynek, hogy kocsijukon féket javítsanak. A fékpróba során aztán neki jártak a garázsajtónak, tönkretették. Majd — mint akik jól végezték a dolgukat — felszívódtak. Amikor a károsult megjelent lakásuk ajtajában, mindenféle zavar nélkül ismerték be, hogy licstD'Alk tlük két eset, két példa. Mindkét eljárásra, viselkedési módra tudnánk példázódni. Azt pedig csak kívánhatjuk, hogy a jövőben az elsőből legyen a több. (lendvai) □ □ □ Téli könyvvásár (Lakatos Ferenc karikatúrája)