Vas Népe, 1990. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-01 / 205. szám

Az osztrák televízió késő esti hírösszefoglalóját általában megnézem. Ez a nap minden fontos eseményét érintő gyors, rövid beszámoló. Az esti vígjáték és az éjszakai horrorfilm közötti időben jelentkezik, néha az az érzésem, hogy átmenetként mert egy elmebeteg gyilkos története, ha előzőleg megnéztem a híreket, már nem is idegesít annyira. Természetesen aközelkeleti hírek érdekelnek elsősorban. Ezek több évtizede igen sokszor sorolódtak előre, és már nem is emlékszem, mikor hallottam jó hírt erről a tájról. Mostanában a kuvaiti eseményeket figyelem, a politikai kriminalitás új és felháborító formáját. „A helyzet bonyolult.” — idézi a kommentátor valamelyik nyilatkozó véleményét.. Ezt a mondatot az elmúlt hetekben sokszor hallottam a világ vezető és nem vezető államainak vezető politikusaitól. Közben gondterhelt arccal néztek egymásra a szépen díszített asztalok fölött, és ránk is a kamerákon keresztül. A polgároknak, a világ vezető és nem vezető államaiban, e nagy összhang hallatán nem maradhatott kétségük afelől, hogy a helyzet valóban bonyolult. Nekem más a véleményem: a térség legnagyobb katonai erejével rendelkező Irak hadserege, egy csak büntetőjogilag minősíthető akció keretében megszállta és kirabolta a közelkelet bankját, a védekezésre alig képes Kuvaitot. Utána,, bankrablóhoz méltóan, túszokat szedett, és most alku tárgyává teszi életüket. Ez a helyzet és ez áttekinthető. Ami bonyolult, olyan megoldást találni erre a válságra, hogy emberi méltóságunk azért megmaradhasson. Előttem néhány újság, folyóirat, kinyitott atlasz, az est kellékei, összerakom, és befejeződik ez a nap is, gondoltam, amikor a tévéből megszólalt egy halk, majdhogynem tárgyilagos hang, és egyetlen rövid mondatban közölte, hogy Etiópiában négymillió ember áll az éhhalál küszöbén. A képen, amit mutattak, egy etióp anya szorította magához gyerekét az utolsó mozdulattal, amire még ereje maradt. A fotóriporter az átváltozás pillanatát örökítette meg, azokketten, ott a képen, már nem éltek, de még nem sikerült meghalniuk. Az anya csodálatos vonalúvá soványodott, keze erősen a gyerek fejére simult, búcsúzásként. A gyerek csöppnyi arcából két hatalmassá növekedett szem nézett rám, mély kutak aljának tompa fényével, és megkísérelte még egyszer befogni azt az értelmetlen, szörnyű világot, amely rövid életében semmi örömet sem juttatott neki. „Segíts!” — kérte a felirat még a képernyőn,, azután eltűnt a kép, hogy magamra maradhassak szorongó tanácstalanságommal. Kin segítsek és miként? Az anya és gyermeke, akikkel néhány másodperce szembenéztem, meghaltak, valószínűleg még mielőtt képük adásba került volna, úgy, mint rajtuk kívül még nagyon sokan a négy millió közül. Nem ezek az első ilyen képek Etiópiából, Szudánból, és az afrikai éhségövezetből. Évtizede néznek ránk szótlanul a csonttá fogyott, hatalmas szemű gyerekek. „Segíts”, szól valaki helyettük, és csak adakozni tudok, ami nem old meg semmit. Úgy tűnik, nem tudunk rajtuk segíteni, és ami még szomorúbb, hogy bele is nyugodtunk abba, hogy nem tudunk segíteni. Mindig megdöbbentettek ezek a képek, és elgondolkoztam azon, hogy most miért jobban, mint máskor. Elfelejtkeztem róluk, és mivel mást, mint együttérzést nem tudok nyújtani, tulajdonképpen cserben hagytam őket. Ők nem tudnak erről az árulásról, de én aligha fogom elfelejteni. Kuvait esetében személyesen is érdekelt voltam. Honfitársaim helyzete, a követség sorsa foglalkoztatott, miként alakulnak az olajárak, kereskedelmi kapcsolataink, mennyit veszíthetünk a természet által sújtott nehéz esztendőben. A csendesen és gyorsan gyülekező hadseregekre figyeltem, a sebesen sikló anyahajókra, az élesített töltetű rakétákra, a készenlétbe helyezett biológiai fegyverekre. Amikor már úgy gondoltam, hogy itt összehordtak minden elképzelhetőt ahhoz, ami elképzelhetetlen, akkor egy csendes hang közli, hogy földrajzilag nem is távol az éhség nagyobb rendet vág az élők között, mint amire az egymással szembenálló hadseregek képesek lehetnek. Ami a kis és gazdag Kuvaittal történt, támadó kedvű, farkasétvágyú katonai hatalmak közé szorult gyenge országok sorsának mint értékű példája lehet, ha nem leszünk képesek megelőzni, hogy újra és újra megtörténhessen. * Kuvait a világ gazdasági és politikai válsága, nagy erők mozdulnak a megoldásra és ha szerencsénk van, még sikerülhet is. Etiópia a világ lelkiismeretének válsága, és így meg-, oldása sikerét tekintve nem vagyok derűlátó. Az emberiség válságmegoldó képessége nem működik igazán sem hatásosan, sem gyorsan. Eddig szerzett tapasztalataink általában ezt látszanak megerősíteni. De legalább kíséreljük meg nem elfelejtkezni megoldatlan válságainkról, mert Etiópiáról nem csak én felejtkeztem el egyedül. Etiópia szegény ország, a legutolsó tömegmészárlás óta szóba sem került, olaja sincs, és talán még nekünk is adósunk. Lakosai ezt nyilván tudják, és nem kívánnak megzavarni bennünket abbéli gondjaink kiszámításában, hogy mennyivel drágul a jövőben autóink üzembentartása. Ezért halkan, szerényen, szinte szemérmesen halnak éhen, lehetőleg kerülve minden feltűnést. Egyelőre négymillióan. Bernát Béla Válságaink Vajon hol nyugszanak? Negyven év után is keres két fivért a család MÁR CSAK A HALÁL Már csak a halál dorombol közelemben s fürdet verítékem Aztal hogy tisztán adhassam át magam az elmúlásnak (Obersovszky Gyula: Versek a siralomházból.) Bálint Antal A Ludovika Akadémián avatták fel 1943-ban, hadnagy volt. A háború után a tűzszerészekhez került, majd közgazdasági egyetemre jelentkezett. Egy-másfél év után eltávolították az egyetemről. Azután valakik rábeszélték, menjen nyugatra. Innen már hozzátartozói sem tudnak róla sokat. Csak feltehető, hogy hazafias érzéseire alapozva nyugaton beszervezték, gyors kiképzést kapott, s „visszadobták”. Valószínűleg többször járt később is nyugati megbízásból szülőhazájában, de ekkor már — konspirációs okokból — nem tarthatott kapcsolatot a családjával, testvéreivel. Ma úgy tudni, egyik szervezője lehetett egy ellenállási csoportnak, árulás folytán azonban (kettős ügynökük akkoriban is voltak) az ÁVH-nak sikerült lelepleznie őket, a határnál tűzharc kerekedett, az akkor 28 éves fiatalembert 1950. november 16-án a sövény közelében lelőtték. Milyen szerepe volt a később dr. Horváth Ferencügy néven ismert „duplanullás” hűtlenségi ügyben, nem tudhatjuk. Egy biztos: vidéki egyetemi hallgatók, tisztviselők aligha férhettek kémeknek való titkok közelébe. .. Bálint Gyula Antal öccse volt, orvostanhallgató. Az akkori vádak szerint „a francia hírszerző szolgálat megbízásából tevékenykedő testvére felhívására közreműködött hírszerző csoport szervezésében”. Ez persze nem volt igaz. — Gyulát 1950. november végén tartóztatták le — emlékszik vissza a tragikus sorsú fivérek Szombathelyen élő leánytestvére. — December 6-án lett volna az esküvője. Soha többé nem láttuk, még beszélőre sem mehettünk hozzá, bár vádlotttársainak megengedték. Utána sem tudtunk sem róla, sem Antalról semmit. A család még 1956-ban is reménykedett, hogy mindkét testvérünket viszontláthatjuk. Sokan hoztak hírt Gyusziról, hogy itt vagy ott, teherautón látták... Az apósom még a hetvenes években is reménykedett, hogy legalább Tóni hazajön egyszer... Harmadik fivérem halála is közvetve kapcsolódik Tónihoz és Gyuszihoz. ő súlyos betegen feküdt a kórházban. (Szerkesztőségünk örömmel közelebbit tud a két fivérünket) sejtette, érte is el fognak menni. Nem akarta, hogy a kórházban találjanak rá, hazament. Ott halt meg.. . Bálint Gyuláról egyébként az a legenda járja, hogy pribékjeivel szemben hihetetlenül bátran viselkedett. „A hazáért mindhalálig!” kiálltással ment a vesztőhelyre. 1951. szeptember 15- én gyilkolták meg a Fő utcában az ÁVH pribékjei. □Egy üzenetet, egy értesítést nem kapott a család, egészen addig, amíg — a hatalomtól való félelmet leküzdve — körülbelül másfél éve el nem kezdtek levelezni — a Recski Szövetség szombathelyi vezetőjének segítségével. Szűkszavú, kurtára fogott közleményeken kívül nem sok támpontot kaptak. Hiába tekinthettek be iratokba, azokból nem derült ki, hol nyugszik most Bálint Antal és Bálint Gyula, a két szombathelyi születésű fiatalember. Kis híján négy évtizede, hogy emberhez, magyarhoz, hazafihoz méltatlan módon — meglehet, jeltelenül — feküsznek most. De hol? Bálint Antal feltehetően valahol a nyugati határhoz közel, esetleg Győr- Sopron megyében, Bálint Gyula pedig valahol Budapesten. Ha legalább haláluk negyvenedik évfordulóján ellátogathatnának sírjukhoz a családtagok, valamit enyhülne az a mérhetetlen fájdalom, amit ez a vértől patakzó évszázad okozott, vállalkozna közvetítésre, aki nyughelyéről, értesítsenben- Kósa Tamás Négyen voltak testvérek. A négyből három fiatalon halt meg. Értelmetlenül. A szombathelyi születésű Bálint fivérek. Mi maradt utánuk? Az emlék, a ma is mardosó, fájó emlék. Bálint Antal Bálint Gyula 1990. szeptember 1. Szombat . Mi a fia, maffia... Élesedik a verseny a sajtópiacon, durvul a hangnem és a stílus. Részben érthető, hiszen tápok létéről, vagy haláláról van szó. Az életbenmaradás áraként egyeseknek még az útszéli hang sem drága... Vagyis — nyugati mintára — a magyar sajtóban is elkezdődött a szenzáció vadászát. Felfújt kishírek, álbotrányok és műbalhék. Nem baj, ha nem igaz amit írsz, csak ma megvegyék a lapot és holnap helyreigazíthassuk — nem egy újság esetében ez a vezérlő elv. Aztán már ez is kevés. Elfogy a pénz, bezár a bolt. Néha olyan bolt is, amely pedig jó portékát kínált, kedveltük. De nem állt be az üvöltő dervisek sorába , meg is fizetett. Más kérdés, hogy az üvöltő derviseknek sincs sok pénzük, és nagy kérdés, ki marad állva egy esetleges áremelés után. Valószínűleg az, azok a lapok, amelyek hitelesek, nem túlozzák el a valóságot. Márpedig egyre többször vetik be a „csábítás trükkjét”. Ezen utóbbihoz egy friss adalék. Két, önmagát magyar maffiózónak nevező alak megkörnyékezte a fővárosi riportert és bekerültek egy rangos újságba. Bár a lap jelezte, hogy a sztorik valódiságát illetően kétségeik támadhatnak, de mégis leközölte a szöveget. Amelyben enyhének tűnt, hogy egyes képviselők 13 éves lánykákat és fiúkat fogyasztanak, 25 ezerért forgalmaznak géppisztolyt, meg fene sok valutát mosnak fehérre és egyéb rémségek ... Hiteltelen, így az, nem vitás. De az állítólagos maffiózók erkölcsi intelme már figyelmet érdemel. Mely szerint a bűnöző urak sajnálják a rendőrséget és csaknem lehülyéznek minket, hogy annak idején, a Belügyminisztérium előtt tüntettünk a demokráciáért. Sajnálják azt a jó kis gumibotos Kádár-rendőrséget és aztán azt mondja az egyik Úr: amíg a rendőrök Zsigával mennek, mi meg BMW-vel, amíg a rendőrök Browninggal lőnek, mi meg UZI géppisztollyal — addig nincs esélyük. Szegények — biztosan ezt is hozzátették a maffiózók. És az olvasónak már csak egy kérdése maradt: hát akkor most ki a rendőr, ki a maffiózó? Kinek, kiknek áll érdekében a beetetés, a félelemkeltés, a tippadás? Gyaníthatóan nem az új rendnek. (west) 3 # # # N levegő ára Rókadoznak a felfújt lufik egy kifeszített madzagon, de sajnos túl szembeötlő helyen. Kilépünk a boltból, éppenmeglebbenti őket a szél, nincs az a kisgyerek, aki ne nyújtogatná értük a kezét, és nincs az a felnőtt, aki egynél többször pénzt adna értük. Húsz forint volt eddig, most már huszonöt lett. Miért, ki tudja? Azaz tudom, persze, hiszen most ment fel megint a cukor, a liszt, a szesz, a cigaretta ára. Nőttek a ráfordítási költségek, enni, inni, dohányozni csak kell annak az embernek, aki levegőjét adja a lufikhoz. Megértem. Inkább a boltot kerüljük el, hogy csökkentsük a napi konfliktusok számát. Húsz forintért még (szeptember 1-jéig) kaptunk egy kiló kenyeret huszonötért ezután is, így gondolkodom én, amíg kislányom el nem kezdi nyújtogatni párnás karjait. Akkor megveszem a levegőt a lufiban 25-ért. Így azért nem pontos. A levegő nem ér még 25-öt. Egészen precízen: most, az 1990. év 35. hetében egy üres, színes léggömb hét forint a félig-meddig privatizált kiskereskedelemben. A lufikra Walt Disney figurákat, állatokat fest, nyomat egy egészen privát kisvállalkozó, erre számoljanak egy forintot darabonként. A lufi száját be kell kötni, ha a mazafia szájára nagyvonalúan ötven fillért szánunk, akkor 8,50 az anyagköltség. A levegő tehát pontosan 16,50. Ha el tudjuk adni. Ez a különbség köztem és a lufiárus között, ő a levegőből is pénzt csinál, nekem a levegő is 16:50-be kerül. A tanulság viszont ingyen van. Fújhatjuk. b. r. Jelenség — Nincs itt az igazgató úr. Épp most eresztették szélnek ... (Lakatos Ferenc karikatúrája)