Vas Népe, 1990. november (35. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-08 / 262. szám

I Színház Evita Másodszor, de új szereposztásban hozta el a Rock Színház Szombathelyre, a Művelődési és Sportházba kedden este a világsikerű rock-operát, az Evitá­t. Az óriási érdeklődésre nemcsak a telt ház volt a jellem­ző, hanem az is, hogy a közeljövőben ismét bemutat­ják nálunk ezt a remekül megkomponált művet, And­rew Lloyd Webber és Tim Rice darabját. A Korcsmáros György rendezte előadás nagy él­mény volt. Elsősorban az, hogy bebizonyosodott: be le­het jól hangosítani a ház unalmas nézőterét. Az élő előadás az instrumentumok és jól elhelyezett mikro­fonok segítségével egységes erővel szólt a terem min­den pontján, s ez nem hangerőt jelent! A nagy szóló­­áriák, a fergeteges-katonás tömegjelenetek éppúgy ér­vényesültek kiejtésben és muzsikában, mint a főhősnő utolsó kaméliáshölgyszerű búcsúhörgése. Csányi Árpád díszlete mobil volt, s az átlátszó, falakat is adsó tükrö­ket nagyszerűen használta ki a rendezés a többsíkú­­ságot, a szembesítést, a különválást vagy éppen a ta­lálkozást sugallva. A hangzás mellé így a többféle fényeffektus értelmezve tette mozgalmassá a színpad­képet. A „mondanivalóval” nem sokat tudok kezdeni: egy vidéki szép, akaratos, a maga nemében tehetséges és céltudatos lány feltörése (egyik meleg ágyból a másik meleg ágyba) a First Lady-ségig, majd rádöbbenése a gazdagság és a hatalom ürességére, elhagyatottságában lelkében ismét népéhez fordul. A minden tekintetben kitűnő Malek Andrea élte meg előttünk ezt a sorsot, megjelenésben, játékban, hangban semmi kívánnivalót nem hagyva, valóban az előadás gyöngyszeme volt. El­lenlábasa, tükre a szintén népből jött, de forradalmi eszméket hordozó Che, aki mint narrátor is felfűzi a darabot — Bognár Zsolt játszotta nagyszerűen ezt a szerepet. Nagyon jó volt Nagy Anikó megformálásában a kirúgott, kiszolgáltatott lány figurája, a nagy kettős­höz jól adta a „sámliit” a többi, történelmi légkört is megteremtő, de halványabb figura, Balogh Bodor At­tila (Peron), Lengyel Gábor (Magaldi), Makrai Pál (rá- 4 diós főnök), Csuha Lajos (Dolan Ghetta) és Segesdi Róbert (titkosrendőr). A tiszteket, arisztokratákat, Ar­gentína népét a kórus és a tánckar adta, Bakó Gábor koreográfiája jól szolgálta a darabot. A közönség is „zenével” búcsúzott a művészektől, a­­ nekik legkedvesebb zenével, többszörös vastapssal. Megint 48 óra A hét filmje. Újra összeállt a nagy hár­mas, Eddie Murphy és Nick Nolle színészek, valamint Walter Hill rendező, hogy elkészítsék az 1982-es siker­filmjük, a 48 óra című ak­ció-vígjáték­ folytatását, a Megint 48 órát. Az első rész időközben bekerült a szak­­irodalomba, a legjobb zsaru­filmek között jegyzik. Az új film alaphelyzete az előző­re emlékeztető: „A film a két főszereplő eltérő egyéni­ségén alapszik. Mindketten az utcához kötődnek, de más-más oldalról” — mondja a rendező. Az első filmben Reggie és Jack csak éppen elkezdték megismerni egy­mást. A Megint 48 órában már pontosan tudják mi az, amit kedvelnek a másikban és mi az, amit nem, de kompromisszumra kell jut­niuk ahhoz, hogy mind­ketten életben maradjanak. Walter Hill még egyetlen eddigi filmjéhez sem készí­tett folytatást, s ezt az alko­tást is olyan önálló filmnek tekinthetjük, amelyben hét évvel később történetesen ugyanazok a figurák szere­pelnek. Az új, színes ame­rikai akció-vígjátékot csü­törtöktől vasárnapig vetíti a Savaria Mozi. Szakály Éva 1990. november 8. Csütörtök Nincs mit irigyelni Geszler Mária osztrák kiállítása előtt Geszler Mária műhelyébe mindenki beleszeret. Volt úgy, hogy budapesti kiállí­tásának rendezője annyira ragaszkodott a hangulatához, hogy a Dorottya utcában megépítette a polcokat, rá­helyezte a figurákat, a kí­sérleti példányokat, sikerült és összeroskadt alakokat, agyagkupacokat és festékes edényeket, a kerámiázás egyéb kellékeit, örültem, hogy a napokban nyíló St. Pölten-i kiállítás alkalmat adott a helyszíni beszélge­tésre. Olyan kedvesen ösz­­szevissza volt minden, ami­lyenre emlékeztem, csak ép­pen hideg volt, nyirkos, hú­zós hideg. Gyors, célratörő mondatokra szorítkoztunk. A műteremben nemcsak most nincs fűtés, évek óta nincs, mert kerámiával nem lehet megkeresni a villany­­számla árát. Ha a kemencé­ben „sülnek” az új munkák a porcelánlapok és figurák, akkor két meleg, barátságos nappal adódik. — Megszok­tam — mondja Mária, és mutatja dermedt, cseppet sem művészies kezét. — Az agyagot nedvesen kell tar­tani, attól ilyen húzós a hi­deg. A lakásban este fűtünk, amikor Ferenc (a férj) ha­zaér, meg hétvégeken, ha hazajönnek a gyerekek a fő­iskoláról. — Ez iíz ausztriai kiállí­tás lendít valamit az anyagi helyzetén? — Á, nem különleges ma külföldi meghíváshoz jutni. Én megfogadtam és tartom is, hogy évente egy kiállítást vállalok, vagy itthon vagy külföldön. Többet nem bírok anyagilag. Ha nem államkö­zi a meghívás, hia nem egy múzeum fizeti a szállítást, a vámilletéket, tízezer fölött van kiadásom. Eladás? Vagy van, vagy nincs. Ha vesznek tőlünk külföldön, akkor a bevétel fele a galériásé, a másik felét majd megkapom valamikor hónapok múlva, forintban, ha levontak be­lőle minden állami járandó­ságot. Nincs mit irigyelni. Mehet most már külföldre szerencsét próbálni minden­ki. — És akkor mégis miért csinálja? — Nem tudok mást mon­dani, csak érzelmeset. Azért rakom ki a dolgaimat, mert boldog vagyok, ha egyetlen embernek meglepetést, jó érzést okozhatok. Én is meg tudok rendülni a művészet­től, nehéz elmondani, meny­nyit kaptam például a len­gyel Abakanovicz kiállításá­tól, ez belül van. De ezt a hatást szeretném kiváltani magam is. ★ Geszler Mária két magyar és két cseh keramikus tár­saságában mutatkozik be St. Pöltenben a Hinteregger ga­lériában, amelynek tulajdo­nosai tavaly úgy döntöttek, hogy megismertetik közönsé­gükkel a Dunatáj kerámia­­művészetét. b. r. Fotó: K. T. Bekötött szemmel. Porcelánlap fotóval. Szombathelyen. A Pál utcai fiúk Irodalmi nevet választott — Pál utcai fiúk — az az 1987-ben alakult zenekar, amely lendületes rock-beat zenét játszik. A tíztagú együttesben ráadásul két Pál utcai lány is van: Majoros Éva billentyűs és Potondi Anikó énekes. A zenekarve­zető-zen­eszerző-szövegíró­gitáros-szólista Leskóvits Gá­bor. A dalszövegek a mai fiatalokat érintő témákról — szerelem, szex, politika, ideálok — szólnak az ő nyel­vükön. Az alakulás évében A bál című programjukkal 25, a rá következő évben már negyven koncertet adtak Bu­dapesten és vidéken. Tavaly Nehéz idők címmel állítottak össze programot: 43 fellépé­sükön 48 ezren tapsoltak ne­kik. A Pál utcai fiúk (lá­nyok) november 14-én, este 7 órakor lépnek fel Szombat­helyen, a Haladás Művelődé­si Házban. KOSSUTH RÁDIÓ B.05 Hangszemle — 8.20 Kék jelzés. — 9.05—H­op Napközben, (élő). — 11.10 Népzenetár. — 13.05 Klasszikusok délidőben. — 14.15 Örökzöld filmmelódiák. — 16.22 Koronás szarvas anya. — 17.05 Agrárműhelyek. — Tiszta a levegő? — 17.30 Magyar da­loskert. — 18.00 Esti Krónika. — 18.30 Ráadás. — 19.05 Sportvilág. — 19.15 Láttuk, hallottuk, olvas­tuk. — 19.30 Hol volt, hol nem volt. . . — 19.40 A Kalamajka együttes játszik. — 19.50 Haj­szálgyökerek. — 20.05 Közvetlen kapcsolat. — 21.05 Három szó­lamban. — 22.00 Késő esti Kró­nika. — 23.05 Beethoven: VII. szimfónia. — 23.46 Régi muzsi­ka. PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Rivaldafényben: Iggy Pop. — 9.08 Népdalkörök pódiuma (ism.) — 9.35 Kizáró — a zenei tájkép festője. — 10.20 Opera­slágerek. — 11.03 A mi korunk­ban. — 11.25 Gramofonsztárok. — 12.00 Régi nóta, híres nóta. — 13.03 Nosztalgiahullám. — 14.00 Lelátó. — 14.30 Iskola a bör­tönben. — 15.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. (élő). — 15.20 Slá­gerről slágerre. — 16.00 Talál­kozás a stúdióban (élő). — 17.00 —19.00 Rádióra. — 19.30 Pop­­regiszter. — 20.00 Garázs. — 20.30 Félóra country. — 21.03 Daráló. Folytatásos ifjúsági tör­ténet (ism.) — 21.33 MALÉV In­­terfolk Fesztivál. — 22.05 Ka­barécsütörtök. — 23.03 Sporthír­adó. — 23.10 A magyar rock archívuma. BARTÓK RÁDIÓ 8.25 Próza. — 9.10 Lukács Er­vin operafelvételeiből. — 9.40 Zenekari muzsika. — 10.20 Mese a tűzről és a tudásról. — 10.45 Bécsi kamarazene. — 12.05 Szim­fonikus zene. — 13.00 Hallgas­suk újra! — 14.00 Századunk kamarazenéjéből. — 14.20 Grét­­ry: A féltékeny szerelmes. Há­­romfelvonásos opera. — 16.05 Írt kompakt lemezeinkből. — 17.20 Évfordulók nyomában. — 18.00 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.20 Román nyelvű nemzetiségi műsor. — 18.40 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.05 Német nyelvű nemzetiségi műsor. — 19.25 Bach-művek. — 21.00 Kincses Veronika operaáriákat énekel. — 21.44 Napjaink zenéje. — 22.54 21.24 Bucsutól Debrecenig. — Rádiószínház: Bajnokok. TVI 7.55 Tévétorna nyugdíjasoknak. — 8.00 Menedzser Magazin. — 9.00 Képújság. — 9.05 A sárkány szíve. Angol dokumentumfilm (ism.) — 9.55 Szia, Mami! — 10.25 Tetthely. NSZK bűnügyi tévéfilm (ism.) — 11.50 Mozga­tó. — 12.00 Képújság. — 16.30 Képújság. — 16.40 Pannon Kró­nika. — 16.50 Hírek szerbhorvát nyelven. — 16.55 Hónapsoroló (ism.) — 17.30 A TTT jelenti. — 17.45 Hármas csatorna. — 18.30 Házvezető(nő) képző. — 18.50 Reklám. — 19.00 A hitről — gyerekeknek. — 19.05 Esti mese. — 19.15 Lottósorsolás. — ISRO Reklám. — 19.30 Híradó. — 20.00 Reklám. — 20.05 Galgóczi Erzsé­bet: A főügyész felesége. Tévé­film. — 21.40 Reklám. — 21.45 Telesport. — 22.15 Hazai tükör. — 23.35 Híradó 3. — 23.50 BBC híradó. TV2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.00 Képújság. — 17.15 Tv2. — 17.45 Bumm!!! — 18.00 Tele­sport. — 18.25 Gyerekeknek! — 18.46 Tv2. — 19.00 Gáspár és fia. Kanadai tévéfilm. — 20.27 Tv2. — 21.00 Híradó 2. — 21.20 Tv2. — 21.40 Napzárta. — 22.25 A korcs. NSZK bűnügyi tévéfilm 1. rész. — 23.55 Tv2. ORF1 9.00 Hirek. — 9.01 Szeretjük Kate-et (ism.) — 9.30 Tájak és emberek (ism.) — 10.00 Iskola-tévé. — 10.30 Én, Antoine de Tounens, Patagónia királya. — 12.00 Wayleggo. — 12.05 Trükk­doboz. — 12.15 Idősek klubja (Ism.) — 13.00 Hírek. — 13.10 Mi (Ism.) — 13.45 Kalandok a nö­vényvilágban. — 14.10 Alf. — 14.35 Az Onedin család. — 15.35 A legszebb gyermekdalok. — 15.30 Te meg én. — 15.35 Perri­­ne. — 16.00 An­tanténusz. — 16.20 Slágerek és ötletek. — 16.55 Mini tv-híradó. — 17.05 Tu­dományos magazin gyermekek­nek. — 17.30 Mini lexikon. — 17.55 Nyolcvan nap alatt a Föld körül. — 18.00 Mi. — 18.30 A boldog család. — 19.30 Híradó. — 20.00 Sporthírek. — 20.15 Show-mix. — 21.05 Oldalpillan­tások. — 21.20 A lovak Ünnepe. — 22.05 Oldalpillantások. — 22.15 Videotéka. — 23.10 Hírek. — 23.15 Gyönyörű november. Olasz­. film. ORF. 16.10 Művészlexikon. — 16.15 Sport. — 17.15 A repülés törté­nete. — 18.00 Szeretjük Kate-et. — 18.30 Wurlitzer. — 19.00 A tartományok mai napja. — 19.30 Híradó. — 20.00 Kulturális hí­rek. — 20.15 Belpolitikai maga­zin. — 21.20 Spektrum. — 22.00 Híradó. — 22.25 Klub 2, majd: Hírek. MOZI Savaria: Megint 48 óra, 10, 4, 6, 8. — Mini: Brazil, fél 5, fél 7. — HEMO: Musix Box, fél 6, fél 8. Ajánló a rádió is atr maseranos Vágyaink megvalósítása Még Kádár János országlása idején tör­tént, hogy az autóbuszon a szemembe öt­lött ez a hirdetés: „Megvalósíthatja vá­gyait: Lottózón!”. Azonnal rosszabbul kezdtem érezni magam a bőrömben. Itt ál­lunk — gondoltam■ — kötésig a szocializ­musban és akkor Fortuna istenasszonyhoz utasítanak reményeim valóraváltásáért. Na, jól nézünk ki! Azóta vágyaim elérhetőségét illetően komoly javulás történt, mondhatnám: kor­szakos változást értünk el. Jött a Tele­­lottó, a Hatos Lottó, az Ausztria Lottó, a borítékos sorsjegy, az olympiai sorsjegy, a BONGÓ, valamint a magyar és az ame­rikai vakarás. Sőt, eltöröltek minden diszkriminatív intézkedést: magyar hon­ban, magyar emberként, magyar forintért játszhatom francia rulettet, zsebemszakad­­táig. Vágyaim megvalósításának ügye azon­ban stagnál. Ma újabb csapás ért: a rádió időlegesen eltanácsolt a részvényvásárlástól. A piac fr­egingott, a héten kisebb tőzsdekrach sö­pört végig felettünk. No, csak olyan ma­gyaros, New York-ban nem kaptak szí­vükhöz az alkuszok, legfeljebb itthon né­hányan a pénztárcájukhoz. „Már a tőzsde sem biztos” mondták bá­natosan a kisnyugdíjasok és úgy döntöt­tek, hogy a jövőben tőkéjüket inkább megszokott módon csirkefarházba fektetik. Pesszimizmusra azonban nincsen ok. Vágyainkat nem kell elhantolni. Va­nnak még tartalékaink. Példának okáért hazánk­ban csak egyetlen agárversenypálya van és az sem üzemel. Hallatlan! Ha becsuk a Forma 1, úgyis kell azzal a pályával va­lamit csinálni. Kakasviadalt sem rende­zünk, pedig az még csak nem is helyigé­nyes. Lengyelországban arra is lehet fo­gadni, ki lesz az elnök. Angliában min­den magára valamit adó bukmékernél ki­alakult oddsa van, hogy X herceg és Y úrhölgy kapcsolatának ilyen vagy olyan kimenetele esetén milyen arányban nyer­hetek vagy veszthetek. Fogadhatok arra is, mikor esik le az első hó vagy, hogy kitör-e a hónap folyamán az Öbölháború Hát ez az! Nem működik elég hatéko­nyan a sokat emlegetett szürkeállomá­nyunk. Pedig ez egy olyan terület, ahol gyorsan utolérhetnénk a fejlett piacgaz­dálkodással rendelkező országokat. És, hogy a vágyainkkal mi lesz? Meg­valósítjuk! Módozataira a fentiekben iga­zán bő választék áll rendelkezésünkre. B. B.

Next