Vas Népe, 1991. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

Rosszul járunk Olvastam az újságján, hogy a Víz- és­ Csatorna? mű V. 1991. január 14-től 18,90 forintot számol fel egy köbméter vízért. Ná­lunk legutoljára, tavaly októberben olvasták le a vízórát. Ezek szerint a ja­nuár 14-e előtti fogyasz­tást is az új áron­ szám­lázzák? Ezzel nem tesz­nek tisztességtelen ha­­szonra szert? Velem­ együtt sokakat érint ez a­­dolog, akik úgy vélik, a fogyasztót mindenhol be lehet csapni. H. K.-né Szombathely. -*■ Az utóbbi időben gyak­ran tapasztaltam, hogy az­­egykilósként aladott ke­nyerek kisebb súlyúak. Legutóbb otthon lemér­tem, és csak nyolcvan de­ka volt! Fogalmam sincs, arról, darabra vagy dek­á­ra veszik-e át a kenye­ret, csak azt tudom, ha félbe vágják, akkor a mindenkor mért súlyt fi­zetjük. Legalábbis az, aki az első felét viszi el. Az­ egész kenyereket is kér­jük lemérni, s csak annyit számoljanak érte, amen­y­­nyi valójában. (Pontos név és cím) lé reggelt! Jó reggelt, itt a tej! — így ébresztett sok családot régen a Náraiból érkezett asszony, így volt ez addig, amíg a teh­én nem került a tsz-be. Az a tej na­gyon jó volt, vastag volt a füle* * szépen lehetett róla tejszínt le* szedni. De volt, aki Felsőcsatár­ról az igazán finom tejfölt, tú­rót hozta házhoz. Gondolom, ma is sokan va­gyunk, akik nagyon szívesen vennénk a jó tejet, tejterméke­ket. Jó lenne, ha újból akadná­nak erre vállalkozók, inkább mi vettessük meg, mint a csatorná­ba öntsék ! Sz. I.né Szombathely Demokrácia — önkormányzat — iskola Híve vagyok annak, hogy ahol ez lehetséges, ott a gyerekek a saját falujukban járjanak iskolába. Úgy len­ne jó, ha mindez már a kö­vetkező szeptembertől lehet­séges lenne. Nem úgy, mint a Csehimindszent—Csehi— Csipkerek—Mikosszéplak körzetben. Csehi-Csehimind­­szent együtt maradt, a má­sik két falu önállóan mű­ködteti az alsó tagozatot. Ez nem baj. A baj az, hogy már február elsejétől. Azért baj ez, mert eddig a gyere­kek osztott osztályokba jár­tak, februártól pedig össze­vonva: új környezet, új kö­zösség, új nevelő és új ta­nítási feltételek. Ez a 6—10 éves gyerekeknek nem kis megrázkódtatás. A nevelők, szülők, a két önkormányzat tiltakozott ez ellen. Hiába. A másik két polgármestert nem lehetett meggyőzni arról, hogy szep­temberig várhattak volna. Márpedig a mikosszéplak­i polgármesternek tudnia kell, hogy mindez mit jelent, hi­szen húsz éven át — vb-tit­­kárként — megismerhette az iskola életét. Egy tan­éven belül az iskolai folya­mat egységes, ezt szétválasz­tani nagy hiba. Ez senkinek nem jó, csupán a két pol­gármesternek ! Indokolásuk sem volt elfogadható. Ez lenne a demokrácia? Akkor sem az, ha gazdasági okok­ra és sok másra hivatkoz­nak. Aggódunk a gyerekekért. Máthé Istvánné Csehimindszent 6 Tisztelt Kormánytagok, Tisztelt Képviselők! Lassan egy éve már, hogy a nép bizalmából lehetőséget kaptak. Azóta sokszor hivatkoztak a népre, csakhogy a nép már nem érti önöket! Elszalasztották a történelmi pillana­tot, amikor még meghozhatták volna azokat az alaptörvé­nyeket, amelyek működésképessé tehették volna a magyar gazdaságot. Uraim! Egyedül a külföldi tőke nem tudja meg­váltani az országot, hanem csak a saját népe, amely értel­mes áldozatokra hajlandó, értelmetlenre soha. Nem túlsza­bályozni kell ezt a gazdaságot, hanem megszabadítani a bék­lyóitól. Megdöbbenve látom az elfogadott törvények kiskapu­it, amelyek lehetővé teszik az elmúlt 40 év alatt megszerzett kiváltságok kamatoztatását, miközben a nemzeti jövedelmet megtermelő dolgozó milliók előtt nincs alternatíva, viszont biztosak lehetnek a maximális kizsákmányolásban! Tudják Önök hogyan él a nép? Ismerik a KSH számainak hátterét? Elfelejtették, hogy a minimálbér emelése 5800 forintra más­fél millió munkavállalót érintett? Tudják, hányan kapnak 1991-ben is 7000 forint alatti nyugdíjat? Nem ismerik a vi­déki átlagbéreket? Miért lehet megszámlálhatatlan kedvez­mény a jómódúaknak? Milyen alapon támogatják a pártokat, és a társadalmi szervezeteket a nép adójából? Minden párt és minden szervezet álljon meg a saját lábán. A hitelkamatokról hozott rendelkezésük ellentétes azon alapvető emberi joggal, hogy egy jogállam minden állampol­gárát egyenlő mércével méri! Vasszécseny község független önkormányzati képviselőjeként tiltakozom a vidéki lakos­ság nevében a bérlakások megvásárlóinak kivonása ellen! Milyen érdemek alapján kapnak kivételes elbírálást azok, akik egy kézmozdítást sem téve otthonukért, fillérekért juthattak milliós vagyonokhoz, miközben a falusiak zöme saját erő­ből, gyermekek után járó szociális kedvezmény nélkül volt kénytelen 1982-ig otthont teremteni magának. Nevetséges, hogy községünk 240 ezer forintot kap a törlesztési nehézsé­gekkel bajlódók segítségére, miközben az itt élő emberek az elmúlt húsz évben 100 új házat építettek, ennek felét minden kedvezmény nélkül. Másik száz házat korszerűsítettek, kom­­fortosítottak, és vállalták a vezetékes ivóvíz- és földgázel­látás költségeit is, élve a három százalékos kölcsönös felvé­telének állam által garantált lehetőségével. A családok többsége most havonta 3000—4500 forint többletkiadással számolhat, miközben az alapvető élelmisze­rek, a villany, a gáz, a buszközlekedés Szombathelyre átla­gosan 50 százalékkal drágul, és az egy főre jutó nettó átlag­­jövedelem nem éri el az 5800 forintot. A falu a statisztika nyelvén eddig is a szegénységhatáron lavírozott. Hogyan le­het elosztani 240 000 forintot száz jogos igénylő között? Az egy családra jutó 2400 forint csak egyetlen hónapra segítség. Amit Önök megszavaztak, hatásában nem különbözik a Rá­­kosi-féle padlássöprögetéstől, hiszen elsősorban a vidéki ak­tív dolgozó réteget érinti. A falvakban nem épültek bérlaká­sok, most mégis azokra akarják a legnagyobb terhet rakni, akik eddig is erőn felül járultak hozzá a nemzeti vagyon gyarapításához. Ha szükséges a hitelszerződés módosítása, is­merjék el az adós jogos szociálpolitikai igényét is, ez csak így lehet tisztességes. Lehet most ennyi többletterhet vállal­ni? Kérem Önöket, gondolják végig döntésük következmé­nyeit, és keressék a megoldást. Kérem, hogy a szociális rászorultság megítélése ne ma­radjon ki, mert ez csak hatványozza az igazságtalanságot. Egy jogállam csak egyforma mércével mérhet és ha ez nem alaptörvény, akkor itt soha nem lesz „Európa”. Ha a vállal­kozásélénkítés a cél, azt nem segíti a fizetőképes kereslet tel­jes befagyasztása. Ahol az árak a világpiaci ár fölé mennek és marad a keleti bérrendszer, ott csak csődbe lehet menni. Minden józan paraszti ésszel megáldott ember tudja, nem azért csökken drasztikusan a tejfogyasztás, mert nem kell az embereknek, hanem azért, mert nem tudják megvásárolni. Ez általában igaz, és ez az infláció legnagyobb gerjesztője. A kereskedő ugyanis ragaszkodik a maga hasznához. Amikor biztosabb a pénzt bankba tenni, mert ott garantált a 30 szá­zalékos kamat, mint vállalkozni, akkor közel a gazdasági összeomlás. Itt radikális kamatcsökkentésekre lenne szükség, radiká­lis átszervezésre az államapparátusokban, csak a minimáli­san szükséges beavatkozás lehetőségét meghagyva. Miért szükségszerű a pártállam által kiépített bürokrácia további működtetése? Ki az, aki megmondja, mi a szükséges és mi a felesleges? Ha magyar szakemberek nem tudják, miért nem kérnek fel hozzáértő külföldieket? Nem is venné észre az ország, ha az a sokat emlegetett 300 000 munkanélküli eb­ből az improduktív és saját fontosságától eltelt, de az ország­nak egy fillér hasznot nem hozó rétegéből kerül ki! Elké­pesztő, hogy minden átszervezésnél termelő munkát végzők tömege kerül utcára, de az íróasztalok maradnak. A kép nagyon pesszimista, de Önök eddig csak ígérget­tek. A maguknak megszavazott, tisztességes fizetésért — melyre az általunk is fizetett adók adják a fedezetet — ideje lenne tisztességes munkát letenni a nép elé! „Még kér a nép, most adjatok neki...” Az idézet célzatos! Remélem, levelem nem pusztába kiáltott szó, és ebben az országban tényleg szólás- és sajtószabadság van! Kovácsné Pungor Zsuzsa Vasszécseny, Petőfi u. 75. Nem mind arany... „Nem mind arany, ami fénylik” — Burgenlandban sem. Üdvös tehát, ha honfi­társaim is jól megnézik, hol, mikor, mit vásárolnak. 1989 januárjában Felső­őrön (Oberwartban) a Willi Mayer üzletben két női kar­órát vásároltunk 1000, illet­­ve­ 250 schillingért. A drá­gább órára 12 havi jótállást adtak. A szokásos adóvissza­térítést nem kaptuk meg, s ezt azzal indokolták, hogy az ezer schilling már úgyis engedményes ár a márkás karóráért. A „márkás” Du­­gena óra már a vásárlás napján megállt. Visszavit­tük, akkor azt mondták, csak az elemet kell kicse­rélni. Később, itthon nagyítóval alaposabban megnéztük. A hátlap karcolásaiból rájöt­tünk, hogy ezt az órát már többször javították, illetve javíthatták. Cserére akkor nem vihettük vissza, mégis nyugodtak voltunk, hiszen volt jótállásunk. Az óra ez év novemberéig — kis pon­tatlansággal — működött is. Visszavittük javításra. Meg is próbálkoztak ezzel, végül azonban közölték, hogy ja­víthatatlan, mert az elektro­nikája tönkrement, azonban 400 schillingért tudnak hoz­zá újat hozatni. A drága cserét már nem mertük megkockáztatni. Mindeneset­re meglehetősen furcsa érzé­sekkel távoztunk az üzlet­ből. Mi már csak utólag von­hatjuk le a tanulságot: nem voltunk elég körültekintőek a vásárláskor, bíztunk az üzleti tisztességben. Pungor Zoltán Szombathely, Jókai u. 2. Egy vitairat Amikor lapunk közreadta a nyugdíjemeléssel kapcsola­tos körkérdésre adott vála­szokat, szinte biztosak vol­tunk benne, hogy az utolsó vélemény enyhén szólva ve­gyes fogadtatásra lel. Ennek ellenére — mivelhogy állás­pont ez is, méghozzá szen­vedélyes — olvasóink elé tártuk. Jött is hamarosan a reak­ció. Érdekes mód, felemás tar­talommal. Voltak telefoná­lók, akik igent mondtak rá. Osztották a nézetet. Mások — „legrámenősebben” a tüs­tént tollat ragadó pedagógus, aki az alábbi levelet írta — felháborodottan tiltakoznak. Ezt a sebtiben íródott észre­vételt most szintén megje­lentetjük. Sőt, ha nagyobb számban érkeznek írott ész­revételek, egy válogatást is közzéteszünk belőlük, elis­merve, hogy egy téma akkor igazán élő, ha vitára inge­rel. Hát lássuk. ★ A január 24-i számban Nyitrai Péterné idősekről nyilvánított véleménye mély­séges feháborodást és tehe­tetlen dühöt váltott ki belő­lem. Hiszen az nem akárki­nek a véleménye, hanem egy felelős beosztású emberé, akire felnéztek, akit tisztel­tek, mert tisztelni kellett. Egy ilyen vélemény pedagó­gus kollégáim és sok szülő sok éves nevelő munkájának gyümölcsét képes egy csa­pásra tönkretenni. Mindazok munkáját, akik az idős em­berek szere­te­tére, megbecsü­lésére, tiszteletére nevelték, nevelik az ifjúságot. Az említett osztályvezető még minden bizonnyal na­gyon fiatal, nem nyomaszt­ják a közeli, lemondásra késztető, kényszerítő nyugdí­jas évek. Szeretném — bár koromnál fogva nem remél­hetem, hogy tanúja lehessek — látni, amikor élete alko­nyán egy majdani ifjú sze­mébe vágja — mint most ön tette —: minek enni, ru­­házkodni, melegedni, világí­tani, elfoglalni a helyet, el­szívni a levegőt, hiszen ez csak nekünk, fiataloknak jár. Nehéz most gyermeket ne­velni, megadni mindent, ami testi és szellemi fejlődésük­höz szükséges. Talán ezzel magyarázható agresszív hangvétele, de ne feledje, ön még remélheti a jobb idők eljövetelét, míg az ál­talam most védelembe vett „védtelenek” közül — emberi számítás szerint — sokan ezt már nem fogják megérni. Lelkiismeretére apellálok, még nem késő, ne mások eltiprásával akarjon boldo­gulni. Inkább azon fáradoz­zon, hogy ebben a hazában mind fiatalnak, mind idős­nek egyaránt emberhez mél­tó élete legyen, és senkinek ne kelljen olyan véleményt nyilvánítania, mint most ön tette. Gonth Zsuzsa tanár. ★ Felháborodtam az osztály­vezetőnő nyilatkozatán. Azok a kisnyugdíjasok is sokat dolgoztak. Én is 30 évi mun­kaviszony után most kaptam ötezer forintot. Alig vártam — várom —, hogy megkap­jam az emelést, úgy sem lesz sok. Százéves házat tud­tam venni, ennek rendbeho­zatalára OTP-hitelt vettem fel, tíz évig fizetem a rész­leteket (Én nem kaptam a tanácstól lakást, no meg a lakbér is igen drága már.) Mi még — így én is — gyes nélkül neveltük fel a gyere­keket, nem kaptunk ilyen nagy segítséget. Miért ne lehetne a nyug­díjasoknak is igényük a szebb, jobb életre? Hiszen elé mi mindenhogyan rosszul jártunk, mi még nem kap­tunk magas prémiumokat, kevesebb volt a nyugdíj alapjául szolgáló keresetünk. Nem tellett se kocsira, se villára . . . Nem sajnálom én azt sem senkitől, de tőlünk se sajnálják azt a kis eme­lést — úgysem pótolja az egyre magasabb árakat, il­letve a kifizetnivalókat —, s nekünk mindemellett gyógy­szerre is sokat kell költe­nünk. (Pontos név és cím) ★ Megdöbbentem a január 24-i számban olvasott véle­ményen. Szerintem a családi pótléknak semmi köze a nyugdíjhoz. A családi pótlék a jelen, a nyugdíj a múlt meg­érdemelt jutalma. Azzal sem találkoztam még, hogy a nyugdíjasok sajnálják a csa­ládi pótlékot a gyermeket nevelő szülőktől, ön szerint az idősnek minden úgy van jól, ahogy van. Nekünk,nem lehetnek igényeink. Igenis vannak. Ha ön kimondta, én is kimondom: nézzen körül, jó néhány olyan család van, ahol a „kis családi pótlék” mellett mindenből a legele­­gánsabbat viselik, autót vesznek, csereberélnek. Tehát ne sajnálják tőlünk a minimális emelést. Egyéb­ként is, a családi pótlék többször volt már „kirakat­ban” mint a nyugdíj. Ne fe­ledje, egyszer ön is lesz „igénytelen nyugdíjas”. Egy nyugdíjas családanya ÜZENET Halvány őszirózsa jeligére, örömmel tudatjuk, kedves levélírónk részére ajánlottak fel fekete-fehér televíziót. A gond most már csak a szál­lítással van, remélhetőleg ez is hamarosan megoldódik. Köszönöm Köszönetet mondok annak az ismeretlen fiatalembernek, aki elvesztett és nekem nagyon hiányzó olvasószemüvegemet a Kisfaludy utcában megtalálta és bevitte a Vas Népe Szerkesz­tőségébe. Humánus tettével nagy örömet szerzett már csak azért is, mert megkímélt egy újabb szemüveg beszerzésének terhei­től. Milyen szerencse, hogy ép­pen ő volt a megtaláló, hisz más akár semmiségnek is gon­dolhatta volna, hogy meglát egy gazdátlan szemüveget. Még egy­szer, köszönöm. (Pontos név és cím) ★ Szeretnék mindazoknak köszö­netet mondani, akik mindent megtettek gyógyulásom érdeké­ben. Nevezetesen dr. Németh Sándor körzeti orvosnak, a kör­mendi kórház belgyógyászati osztályának, a Markusovszky kórház III. sz. Belgyógyászatá­nak, az általános sebészet és az intenzív osztály főorvosainak, orvosainak, a nővéreknek. To­vábbi sok sikert kívánok mun­kájukhoz. (Babos József, Iváné.) Juszt László úrnak Budapest MTV Megdöbbenéssel és né­mi meglepetéssel néztem a TV Hét című műsorá­ban az ön és Franka Ti­bor attrakcióját. (Gyen­ge mutatvány volt.) Ki akart készíteni egy poli­tikust, s ehhez még se­gítségre is szüksége volt? Ketten egy ellen, valótlan állításokkal bombázni a szerencsétlen delikvenst, nem nagy dicsőség! Ráadásul olyan pitiáner dolgokkal foglalkozott, ami arra sem volt jó, hogy eltakarja a mögöttes szándékot. Azt ugyanis, hogy egy nagy formátu­mú politikust ilyen for­mában szerepeltessen a nyilvánosság — a fontos törvényhozások előtt. Megfosztva őt attól a le­hetőségtől, hogy ennél sokkal lényegesebbet, az igazat mondhassa el. önt nem ilyen ember­nek gondoltam, remélem, van annyira tehetséges, hogy ilyen áron nem el­adó, úgy látszik, téved­tem. A megbízást mégsem jól teljesítette, hála az egyenes adásnak, mert hatalmas öngólt lőtt. Re­mélem, észre vette! Ha van hozzám is kér­dése, vagy mondanivalója, várom levelét. Dr. de Rivó Károlyné Szombathely, Szily János u- 12. Nem kell minket lenézni A Mire jó a szavazás? cí­mű cikkre válaszolok. Egyszerű, nyugdíj előtt ál­ló takarítónő vagyok, vidék­ről járok be egy szombathe­lyi üzembe dolgozni. Nagyon szíven ütött egy mondat: „Egy takarítónő döntsön ar­ról, hogy megfelelő vagyok-e igazgatónak?” Kérdem én, milyen jogon mondta ezt az igazgató, és miért sérti meg a takarító­nők önérzetét? Egy takarító­nőnek is joga van dönteni, ő is munkás, ő is egy ember és szavazhat arról is, ki le­gyen az igazgatója. Az igaz­gató meg örüljön annak, hogy többre vihette nála, és biztosan rosszabbul érzi majd magát, ha nem lehet igazgató. A takarítónők ugyanúgy megállják a he­lyüket a maguk posztján, mint az igazgatók a magu­kén. Még csak annyit: ha egy igazgató egy-két napig nem megy be az irodájába, azt kevésbé veszik észre, mintha egy takarítónő egy napot hiányzik. Az is lehet, hogy valamikor ő is munkásként kezdte, tehát nem kell le­néznie a munkásokat. Bodoricsné 1991. február 2. Szombat

Next