Vas Népe, 1991. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-02 / 28. szám

Megváltoztatni az elhárító, altató ügyintézést Szombathely polgármestere a döntések hátteréről Az új önkormányzatoktól gyors döntést, látványos vál­tozást várt mindenki. Szombathely kulturális intézmé­nyéiben december végére fogyott el a türelem (meg a pénz). Nem tudták, ki lesz a gazda, honnan jön a pénz es meny­nyi, milyen szerepe lesz munkájuk megítélésében az önkor­mányzat kulturális bizottságának, nem tudták, milyen szem­pontok alapján választották ki a tagjait, nem tudtak, lé­tükét, költségvetésüket mennyire veszélyezteti a szombat- helyi színház terve... A kérdésekből süt a bizalmatlansag. Mit érzékel ebből a polgármester, hogyan gondolkodik a város és a kultúra kapcsolatáról? Általánosságban ennyit mond Wagner András pol­gármester: — Érzem a fenn­tartásokat. Azt lehet vitatni, hogy azok-e a legjobb szak­emberek egy adott területen, akik az önkormányzatba be­kerültek, de nem lehet vá­dolni őket azzal, hogy ilyen szerepben tetszelegnek. Nem tüntetik fel legbölcsebbnek magukat a bizottságok sem. A kulturális bizottság máris megkezdte a segítő erők gyűjtését. Van utcanév-biá zottság, szervezi a sport­ügyek tanácsadó testületét, ha kell, lesz közművelődési Is. A bizalmatlanság ellené­re úgy érzem, a kételyeknek van pozitív tartalmuk. Akik­nek most nem tetszik, hogy kik kerültek be az önkor­mányzatba, azok már felis­merték, hogy az önkormány­zaton sok múlik, fontos dol­gokban döntünk, és talán fájlalják, hogy nem vehet­nek részt benne. Indulni kell a következő választá­son, vállalni kell a megmé­retést. Egyébként az összes aggálynak — ami az önkor­mányzat működésével kap­csolatos — közös alapja, hogy lassan mennek a dol­gok. Nem azért, mert akiket megválasztottak, keveset dolgoznak. Hanem azért, mert az élet minden terüle­tével kell foglalkoznunk, mindenki változást igényel és mindenki kevesli, ami eddig történt. — Személyes tanácsadó testületének tekinti a kultu­rális bizottságot? Mekkora szava volt a tagok kiválasz­tásában? — Azt kértem, hogy ne az intézmények igazgatóit hív­ják a bizottságba, mert fél­tem a lobbizástól, a mások rovására történő érdekérvé­nyesítéstől. Azt szerettem volna, ha a kulturális terü­letek jutnának képviselet­hez, nem személyi ambíciók. — Elfogadja a vélemé­nyüket? — Segítenek a gondolko­dásban, de még nem tettek fogadta el a közgyűlés, a fe­lelősséget vállalom, még ha ettől nem is lesz színháza a városnak. Ugyanis a korábbi gyakorlat színház- és egyéb ügyben elhárító volt ebben a házban. Lehet, hogy presz­tízsveszteséggel végződik, de változtatni akarok ezen az altató mentalitáson. Nem akarok szabadulni a szín­háztól, pedig ilyen vád is elhangzott. Polgári kezde­ményezésként értékelem a színházügyet, és semmilyen prekoncepció alapján nem akarom lesöpörni az asztal­ról. Nem vállalom az igaz­ság kinyilvánításának ter­hét, mert nem tudhatom, mi lehetséges, amíg nem pró­bálták meg. Hadd próbálja meg a Színházalapító Egye­sület, el lehet-e adni hatezer bérletet! _ le az asztalra olyan koncep­ciót, amelyet megerősítenem vagy megkérdőjeleznem kel­lett volna. — Színházügyben mi volt a bizottság álláspontja? — Meglehetősen vegyes nézeteket ismertem meg. A bizottság nem ment volna el odáig, hogy megbízást ad Kiss Józsefnek a szervezés­re. Ezt az én javaslatomra — Tudja, milyen tehetsé­gű rendezőt támogat? — Nem, de nem is olyan színházat képzelek, amely­nek hat bemutatóját ugyan­az az ember rendezi. Ne­kem a színház sokkal töb­bet jelent önmagánál. A döntés lényegét illetően ugyanis mindegy, hogy szín­házról, áruházról, sport- csarnokról van-e szó. A lé­nyeg a kezdeményezéshez való viszony. Azt kívánom érzékeltetni, bizonyítani, hogy másképp is lehet az ügyekhez viszonyulni. Nem nekem és nem az önkor­mányzatnak kell kinyilvání­tania egy ötletről, hogy élet­revaló vagy sem. Adjuk meg a kipróbálás lehetősé­gét! A színház jó ügy. Mi­ért ne kockáztassunk érte valamit? Én nem vagyok, nem lehetek meggyőződve arról, hogy Kiss József a rendezők rendezője. De ez nem is okoz gondot, mert ha lesz színház, kiderül, mi­re képes, és ha megbukik, rendez majd valaki más, ez nem érinti a színház lénye­gét. Nem hűbérbir toknak szánjuk. — A hagyományos köz- művelődési intézmények fenntartásában mire vállal­kozhat a város? — Egyezkedünk a megyei önkormányzattal. Az a meg­oldás, amelyik a költségek kétharmad-egyharmad ará­nyú megosztását sugallja, nekünk nem jó, csak elvin­né a pénzünket, és nem len­ne beleszólásunk a munká­ba. Szerencsésebb lenne, ha egy-két intézményt vállal­nánk, de teljes felelősséggel. Hamarosan döntünk. Febru­ár 22-éig be kell nyújtani az igényt a céltámogatásra. — Szüksége van-e szemé­lyes tanácsadó testületre? — Nagyon vegyesek az ér­zelmeim ezzel kapcsolatban. Értelmes, felkészült embe" rekkel nagyon jó beszélget­ni. De hogyan válasszak, és milyen legitimációt adhat az én ízlésem? Visszatart, hogy óhatatlanul leértékelném az önkormányzatot, a bizottsá­gokat. ha új testületet szer­veznék. Nem tetszik az sem. hogy a kiválasztás rangot, megtiszteltetést adna. nincs erre szükség. Tanácsokra azonban van. kérek is al­kalmanként. de testületi ösz- szejövetel nincs. Budai Rózsa A váci fegyházban készítette az első magyar szamizdatot Szombathelyre látogat a Nemzetőr szerkesztője Nemrégen volt hetvenéves Tollas Tibor, az emigráns ma­gyar irodalom egyik legismertebb alkotója. Ebből az alka­lomból — mint mellékeltük — köszöntötte őt köztársasági elnökünk is. Február 15-én a költő Szombathelyre látogat. Középiskolái közül egy évet Kőszegen végzett, ludovikás lett, 1941-ben avatták hadnaggyá, a háborúban megsebesült, 1945 után a demokratikus honvédségben szolgált, 1947-ben letartóztatták, tíz évet kapott, 1956 nyarán szabadult. Nevéhez fűződik az első magyar szamizdat, a Füves­kert. Ez tizenkét, kézzel írott füzet volt, a váci börtönben járt celláról cellára. Falba rejtve „archiválták”. Tollas Tibor a forradalomban a Nemzetőrség összekötő tisztje volt, a Füveskert szerzőivel már lap alapítására ké­szült, végül az újság csak az emigrációban jelenhetett meg. Ez lett a legendás Nemzetőr. Tollas Tibor azoknak a magyar költőknek a sorába tar­tozik, akik tollal és fegyverrel harcoltak a nemzet független­ségéért. Művel és az általa szerkesztett lap sok fiatal írás­tudónak jelentett szellemi megújulást a diktatúra évtize­deiben. „Különös iróniája a sorsnak — írja Tollas —, hogy a szabad világban megjelent verseim — akár a börtönben írottak — csak ’csempészáru­ként’ juthattak el a hazai kö­zönséghez. Nagy elégtétel és nem várt ajándék számomra, hogy az utóbbi években az 56 után felnőtt fiatal ’búvópa- tak’-nemzedéknél előítélet nélkül visszhangra találtak ezek a versek.” Nagy öröm számára a de­mokratikus átalakulás, az, hogy félelem nélkül térhet vissza hazájába. A régi Nép- szabadságban csak ócsárló jelzők kíséretében írhatták le a nevét, most lehetőség nyílik megismerni költésze­tét, s őt magát is. Tollas Tibor Mindszenty Lassú tűzhalál lett magányod, törpék fölé nőtt óriás. Fáklyánk voltál, látványos fárosz, ma hamuban izzó parázs. Kétoldalt szítják még a lángot kegyetlen inkvizítorok: Róma—Bizánc közt állsz, mint vádlott, máglyádból néma vád lobog. Diplomaták és börtönőrök tanácsa, kegyes püspökök ármányán átlászt Mesteredre: nem Róma, csak Krisztus örök. Kenyér és cirkusz kell a népnek, a vértanúk veszélyesek. — Hitetlenek, vagy keresztények, készül az alku, féljetek! — Üzennéd fogoly-társaidnak, Mária népe tetszhalott. Szobrokat kősziklából vésik, igazolnak a századok. 1970. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KECSKÉSI TOLLAS TIBOR MÜNCHEN GÁ/12/91. Kedves Barátom! Engedd meg, hogy 70. születésed napja alkalmából legmelegebb üdvözletemet küldjem és kívánjak hosszú életet és ered­ményes munkát Hazánk és az összmagyarság érdekében. Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy közöljem: igen sokra becsüljük amit évtizedeken át, kezdetben keserves szenve­dések árán Hazánk felszabadításáért tettél. Demokratikus és szabad ..országunk.felépülte részint, a _Te jnunkád_eredménye Ás mindörökre magán viseli költői és újságírói munkád és a kezed nyomát. Kedves kötelességem, hogy születésed napja alkalmából ezért őszinte köszönetét mondjak. Budapest, 1991. január 7. Meleg barátsággal köszönt: Vízválasztó A hegy gerincén ért az alkony, Köröttünk két nagy óceán. Vizeink kelet és nyugat Lejtőin keresnek utat, Én állok az idők falán. Nézem, mint Pompei pusztulását A virrasztó, hű katona. Partunkat mossa mindkét tenger, Magyarnak így marad az ember, Ha nem tartozik sehova. 1945. Porszívó Örömkönnyek tengere mosta orcámat, amikor megtudtam, hogy néhány árucikk behozatali vámját csökkentették. Hálaimákat rebegtem, amiért keve­sebbet kell fizetnem a behurcolt villanyborotváért, a porszívóért. Főleg az utóbbi hatott meg. mert ebből az ember rengeteget elhasznál élete során. Elhatá­roztam, rögvest veszek hármat, egy sima mezeit, olyan egérszürkét hétköznapra. Egy kockásat turbó­feltöltővel, formatervezett (design) kasznival és spoi­lerekkel. valamint egy cinóberszínűt nemzeti színű lobogóval és Csurka matricával díszítettet. Ezt csak ünnepnapokon használom, nehogy már mindig én szívjak. A tizenhat százalékos vám valóságos jótétemény a lakosságnak. Igaz. az áhított nyugaton valahol nyolc százalék körül bolyong, sőt néha még ennél is ki­sebb. Én balga, úgy gondoltam, nálunk, is ez a cél, de kiderült, a csökkentés csak kevés cikket érint. A hazai cégek egy része pedig azt szeretné, ha növe­kednének a vámok. Például a tévéknél. Ezt megint nem értettem, de rájöttem, ez a piacgazdasághoz tar­tozik. Ugyebár, verseny a vásárlóért, a minőség har­ca. Egyenlő pályák, egyenlő esélyek. A minden te­kintetben jobb magyar termékek, biztos ami biztos alapon, biciklivel indulnak. Nesze neked, itt van Amerika. Világos, senkinek nem hiányzik, hogy a fél ország ismét Ausztriában vegye meg a jugoszláv hűtőládákat és a hosszabb ideje biinbőzgatő magyar gazdaságot is óvni kell az átkos kapitalista hatásoktól. Csak attól félek, a honi versenyre olyan szabályokat imák ki, amelyekkel egyértelmű lesz, ki fog veszíteni. Nem a gyártók, fel­tehetőleg. Egy kis árkartell, egy kis lobby, aztán rög­tön készen van az aktuális áremelés. Azt hiszem, erre kell a porszívó. Eltünteti a ménkű nagy porhintés következményeit.,. — töti —s Civilizációs ártalom Minap hosszú utat lettem. Szívet-Íelket vidító ve­rőfényben fürdőit a táj. Elképzeltem, ahogy a csend megüli a búzatáblákat, a szunyókáló réteket, domb­oldalakat. Az ott a természet, az ősi — gondoltam —, ez a végenincs betonszalag, melyen dübörögve-füstólve szá- guldunk, ez a civilizáció. Annak is, ennek is megvan­nak a szépségei: amaz fenségességével gyönyörködtet, emez vívmányaival tud lenyűgözni. De elszontyolodtam, amikor néhány száz kilomé­ter után biztosra vettem: így lesz ez végesteien végig. Az út mentén, az árkokban rengeteg papír-, nejlon- hulladék. Ügy fújta, kergette a szél. mint az ördög­szekeret. Különösen a pihenőhelyek és környékük sze­metesek: hulladéktól „fehérük” a hely. Ahol a közel­ben bokrok vannak, a papírdarabok a tüskékre tűzve (is) éktelenkednek. A természet karbantartja önmagát, viszont a na­ponta szaporodó hulladékmennyiséggel képtelen meg­birkózni. Ez lenne a civilizáció? Az ilyesmi a gépi civilizáció szükségképpeni velejárója? inkább nem­törődömségünk. közömbösségünk, gondatlanságunk je­lei. amelynek a fejlődésben való eltolódás az igazi oka. Olyan ez, mint a demokrácia: nagyon jó, feltéve, hogy élni tudunk vele. Az ilyesmihez fel kell nőni. hisz ahol a demokrácia áldásaival képtelenek együtt élni, a legemberibb rend anarchiába csap át. A civi­lizáció áldásaival élni nem tudók saját környezetü­ket tehetik elviselhetetlenné. Az életet kényelmeseb­bé, kellemesebbé tevő kellékek megbosszulhatják ma­gukat. Belefulladunk a szemétbe, fuldoklunk a ki­pufogógázoktól, „civilizációs ártalmaktól” szenvedünk. Mindehhez képest mi ez a „kis szemét”? Tavasz- szal, ha ugarolnak, egy részét befordítják az ekék, s különben is az árkok mentén — láttam — szögesbot­juk végére szúrják a természetvédők (?), úttisztítók (?), mint Krúdy idejében az eldobott csikkeket a pesti utcákon. — aniszi — Farsangi bál — He. folyton a lábamra lép!... (Lakatos Ferenc karikatúrája) 3 1991. február 2. Szombat

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék