Vas Népe, 1991. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-01 / 179. szám

Ma dördül el a pisztoly... A Start-hitel mégsem „mozdul” ELSZÁLLT VÁLLALKOZÓI REMÉNYEK Bemegyek a bankba, fölveszem a Start-hitelt, s aztán apait, anyait beleadva mindent egy lapra föltéve, irány a vállalkozás. Végre eljött a Kánaán­ - banki szakemberek szerint nagyon sokan így gondolták még nem is olyan régen, amikor először röppent föl a Start­hitel híre. Megrohanták a pénzintézeteket, reményked­ve, lelkesen, elszántan készülődve, hogy végre valahára belevághatnak valamibe. Aztán lassan-lassan leeresztett a luftballon. Még látni belőle valamicskét, hiszen végül is e hitel premierje ma van. Illetve van is, meg nincs is. Mert amíg nem érkezik meg a belső utasítás, addig nem fogadhatja a pályáza­tokat például az Országos Keres­kedelmi és Hitelbank RT. Szom­bathelyi Kirendeltsége. Hiába van augusztus elseje, s hiába a jószándék is. Egyet tehetnek és tesznek is a kirendeltség munka­társai: a jelentkezőkkel konzul­tálnak, tárgyalnak. Hitelvizsgála­tot végeznek s megállapítják, lehet-e egyáltalán létjogosultsá­ga a pályázatnak, életképes-e. Három fő szempontot vesznek figyelembe. A száz forint árbe­vételre jutó nyereséget, a fedeze­tet, azaz hogy a megállapított úgynevezett futamidőn belül a vállalkozásból vagy a fedezetből visszafizethető legyen a felvett hitel, a harmadik szempont pedig a saját erő, amelynek legalább 30 százaléknyinak kell(ene) lennie. Az eddigi több száz érdeklődő közül talán minden tizediknek van esélye - nem a hitel felvéte­lére - arra, hogy pályázatát továbbítsák a bank budapesti központjába. Még akkor sem biztos semmi, hiszen lehet, hogy a központ sem kap, illetve nem kapott egy árva petákot sem, esetleg még ott is rangsorolnak, s továbbküldik a listát a Magyar Nemzeti Bank központjába. Ho­gy ott miféle szempontokat vesz­nek figyelembe? Lehet, hogy a már említetteket, szombathelyi bankos információk szerint előf fordulhat az is, hogy esetleg másokat. Országosan mintegy 3,5 mil­liárd forint adható Start-hitel címén. A Magyar Hitelbank RT. szombathelyi igazgatóságának munkatársa szerint ez önmagá­ban csepp a tengerben, vállalko­zói átrendezés még csak véletle­nül sem várható általa. A kérel­mek meg csak érkeznek és érkeznek, közben fogyatkozik a remény, a türelem. Még esetleg mentőöv lehetne a garanciaalap, de csak lehetne, hiszen az országosan 600 millió forint (ne feledjük: 3,5 milliárdos kölcsönre). Szóval enyhén szólva ez is „véges”, és ráadásul aki véletlenül mégiscsak megpályáz­za (enélkül egyáltalán semmi esélye­s uram bocsá’ kap is belőle, az 18,5 százalék kamat helyett 21,5-et fizet. Talán a legkisebb gond a Start-hitel kö­rül az, hogy a lebonyolításért a bankok mindössze egy százalékot kapnak, tehát nem éppen jó üzlet bíbelődni vele, a kisebb bankok pedig igencsak gondolkodnak azon, hogy vállaljanak-e ezért túlmunkát. Az a bizonyos 17 százalék a Nemzeti Bank köz­pontjába vándorol... szenkovits Úgy halt meg, ahogyan élt és úgy élt, ahogyan gondolkodott Rekviem egy főapátért Az idősebb kőszegiek jól emlékeznek magas, sudár alakjára. Ő volt a kőszegi bencés gimnázium utolsó igazgatója és a rend házfőnöke. Az AVO éjszaka teherautókon elszállította a szerzete­seket. Ő is köztük volt. A bencés rend meghagyása után különböző beosztásokban működött Pannonhalmán. A Pannonhalmi Szent Benedek-rend tagjai 1958-ban - „életmódja érdemére” - Legányi Norbertet főapáttá választották. Nagyon kemény, gerinces, igaz ember volt, aki az ideológiai ellenféllel megalkudni nem óhajtott. Bátor kiállása az Állami Egyházügyi Hivatalnak nem tetszett. A II. Vatikáni Zsinatnak csak az első ülésszakán vehetett részt. Többé nem mehetett külföldre. Amikor elkezdték az ÁEH-ban elmarasztalni, azt mondta: - Maguk lehallgatják a telefonomat. Vegyék tudomásul, hogy kikapcsoltat­tam a telefont a főapáti irodából. Elképzelhető, mennyire megharagudhattak rá. Egyszer a piaristáknál jelentkezett valaki az ÁEH-tól, és kijelentette, hogy az egész bencés rend léte kockán forog, ameny­­nyiben Legányi Norbert marad a pannonhalmi főapát. A rendet a felszámolás fenyegeti, így fenyegetőztek, közvetítő útján. 1968-ban Legányi Norbert pannonhalmi főapát lemondott. Nem akarta, hogy miatta a rend nehéz helyzetbe kerüljön. Szeretett monostorából is kiűzték és a fehérvári papi otthonba költözött. Csak a főapát utód és rajta kívül 3­1 rendtársa merte rendszeresen látogatni. Hét évi számkivetés után kerülhetett vissza Pannonhalmára. Míg fogyatkozó erejen engedte, példás hűséggel volt jelen a szerzetesközösség napi dicséretén és szentmiséjén. 1987. május 13-án elhunyt. Ahová egész életén át készült - hazaérkezett. A hírközlő eszközök nem emlékeztek meg haláláról. Az Új Ember is csak a temetése után közölte kivonatosan a bencés rend gyászjelentését. Legányi Norbert főapát azon kevesek közé tartozott, akiket a személyi kultusz évei nem tettek elvtelenné vagy jellemtelenné. Nem mindennapi ember volt. Életével mutatta meg, hogyan lehet a XX. század történelmének sodrásában is értelmes, tartalmas életet élni ebben az országban. Úgy halt meg, ahogyan élt és úgy élt, ahogyan gondolkodott. Simándi János Ne csak a betegséget nézzük, hanem az egész embert A védőnő életreformja Természetgyógyászati ügyek­ben szakírónknak számít Báli Nóra. Gyógynövényekről, szak­könyvekről, módszerekről, a re­forméletmód meglepő eredmé­nyeiről írt lapunkban. A velemi életreform táborban találkoztunk. - Kicsoda ön, kedves Nóra? Népművelőnek gondolom... - Nem, védőnő vagyok Vas­váron és Oszkóban, Olaszfán is, mert még nem találták meg az utódomat. Ha és fél éve gondo­zom a csecsemőket, segítek az anyukáknak, öt évet Oszkóban töltöttem. - Feltételezem, hogy vegetá­riánus. Miért változtatott étrend­jén, életmódján? Betegségtől akart szabadulni? - Valóban nem eszem húst két éve, de igazából egy éve élek tudatosan, meggyőződésből más­ként. A gyógynövények iránti érdeklődéssel kezdődött, az MMIK tanfolyamaival folytató­dott. A természetes életmód igazáról Riegelbauer Pál szom­bathelyi előadásai győztek meg. Nehéz az élményről, a felisme­résről beszélni, de olyan színt, ér­telmet adott az új ismeret a mun­kámnak, az életemnek, amelynek hiányát mindig éreztem. Nem tetszett, hogy mi, egészség­ügyiek, mindig csak a betegsé­gekkel foglalkozunk és nem, vagy igen ritkán az emberrel, aki segítséget vár. Nemcsak a betegséget kell nézni, hanem az egész embert, ezt tanultam meg először. Az egészségügynek így kellene működnie, és mert nem ezt teszi, az emberek bizalma megrendült. Egyébként én nem voltam beteges, de két éve még náthás se lettem, most úgy tapasztalom, hogy a szénanát­hám sem tér vissza. - Mi az életreform lényege? - Étrend és gondolkodásmód, mondhatnám igen leegyszerűsít­ve. A betegségeknek nemcsak külső okai vannak. Aki az életre­form, a természetes életmód hívei közé kerül, hamar megérti, hogy a sok tudás, új ismeret, a termé­szet felfedezése mellett az a legfontosabb, hogy a másik em­bert el kell fogadni úgy, ahogy van, segíteni kell, ha bizalmával megtisztel, szeretetet kell adni, aztán ő majd hasznosítja. Védő­női gyakorlatomból tudom, mennyivel többet adok akkor az anyáknak, ha beszélgetek velük, mintha csak átadom az ismeretet arról, hogyan készítsék el a pürét. - Sokféle tanfolyamot végez­nek az életreform hívei, talpmasz­­százs, testmasszázs, kézrátétes gyógyítás... Akarja ezt hasznosí­tani? - Úgy érzi, hogy nyitok-e szalont? - Igen, anyagi hasznosításra gondolok. - Nem, dehogy. Ehhez a tudá­som még csekély, a felelősségér­zetem viszont ép és jól működik. Vannak ilyen vállalkozások, biz­tos, hogy üzletnek sem utolsók a masszázs-szalonok. De ahhoz, hogy az ember valóban segítsen a betegeken, ahhoz bizalom kell, bensőséges kapcsolat, és ez ritka, pénzzel nem szaporítható. Ami­óta tudják rólam, hogy természet­gyógyászatot ta­nulok, kértek, hogy segítsek. Nagyon örültem, hogy hátfájdal­mat, gerincfáj­dalmat tudtam enyhíteni, szün­tetni, de nem ismeretlenen se­gítettem, szeret­tem azt a nénit. - Cikkírásra miért gondolt? - Olyan érde­kes volt, amit az életreform tábor­ban a gyógynö­vényekről tavaly halottam, hogy úgy éreztem, má­soknak is hasz­nára lehet, ha ismerik a „tit­kot”. Ezekkel je­lentkeztem. Aztán volt egy óriási élményem, a tűzön járás, rosszul is jártam volna, ha nem osztha­tom meg, ha nem írhatom le. Úgy látszik jól sikerült, mert utána megkeresett a felelős szerkesztő és kért még cikket, témát is javasolt. Egyébként írogattam kisdiák koromban, az egyházas­­hetyei általános iskolában, ké­sőbb a sárvári gimnáziumban is verseltem, nyertem érmet az egyik diákköltő találkozón. - Elvégzi majd a természet­­gyógyász szakot? - Úgy tudom, csak nappali képzés lesz. De ha Szombathe­lyen levelező tagozatra lehet jelentkezni, megpróbálom. - Nem fél azoktól az erőktől, amelyeket a természetgyógyász használ, de nem pontosan ismer? - Nem félek, mert nem ártha­tok, ha szeretettel és tudással állok hozzá. Engem inkább le­nyűgöz az új ismeret, a csoda, mintha egy zárt világot nyitnának ki előttem. Tapasztalom, hogy az egészségügyiek érdeklődnek, de tartózkodnak is a természetgyó­gyászattól, mert nem tartják olyan biztosnak, tudományosan indokoltnak, mint a hagyomá­nyos ismereteket. Nyitott va­gyok és meggyőzhető. Budai Rózsa 1991. augusztus 1. Csütörtök Agyonütni, az is jó? Egy gazda úgy védte gyümölcsösét, hogy dróttal kerítette és a drótba áramot vezetett. A kettőhúsz aztán annak rendje és módja szerint halálra sújtott egy tinédzsert. Aki a legdrágábbat volt kénytelen adni pár szem barackért. Mások rendszeresen áramot vezetnek a kilincsbe, megint mások kígyót tartanak a lakásban. Az sem titok, hogy a rettegő, de módfelett elszánt polgárok csapdákat állítanak fel és ezen csapdákba néha maguk esnek bele. Mert a barackos „gyilkos” bármennyire is bizonygatja igazát - nem szabad túllépni az önvédelem embert kímélő határát. A jog intézkedik afelől, hogy a megelőzés címén feltüntetett és eltúlzott védelem ne maradjon megtorlatlan. De vajon ez elveszi mindazok kedvét, akiket már kiraboltak és megloptak? Vagy azokét, akik ettől félnek? Nemrég téglával vertek agyon egy idős embert, egy másikat megfojtottak húsz forintjáért. Néha szórakozásból élnek az ázsiai mintájú bűnözők. Gondoljunk arra a győri rablóra, aki azelőtt lőtt, mielőtt bármit is szólt volna... Az ilyen kemény bűnözők ellen valóban nehéz fellépni. Jószerivel csak az amerikai módszer „segít” (ha ott a rendőr kiszállít valakit a kocsiból és az mondjuk szúnyog után kapkod,­­ jó esélye van arra, hogy golyót kapjon a fejébe). Na de ez itt nem Amerika és azért még nincs veszve minden. A rendőrség lassan erőre kap, legalábbis erélye­sebb. A polgárok jobban őrzik tárgyaikat, s talán az új fegyvertörvény is az ő javukat szolgálja majd. Persze, a hatásosabb védelem ne tegye elbizakodottá az értékeit védőt: továbbra is börtön jár az áramért, a kígyóért és csapdáért. Ugyanis e cselekedetek alapjaiban irányulnak a jogállamiság ellen, azt a benyomást keltve, hogy csak a nyers erő segít. Ha így lenne, akkor lehúzhatnánk a rolót. -kor □ □ □ Autotop Az egyik országos napilapunk közölte a hazai gépkocsiál­lomány típus szerinti megoszlását. Ezt böngészve megtudhattuk azt, amit már régóta sejtettünk: útjainkon még most is Trabantokból fut a legtöbb. Nem sokkal marad el ettől a Lada sem, s természetesen az élmezőny a Wartburggal, a Skodával és a Daciával folytatódik. Elgondolkodtató, hogy közel annyi Zaporozsec-tulajdonos van hazánkban, mint amennyi korszerű japán autót használó. A magyar Mazdák, Toyoták, Suzukik, Daib­atsuk, Subaruk alig pár ezer darabbal körözik le az egyszerűen csak ruszki traktornak becézett járművet. De még a legrangosabb autógyártók sem tudnak annyi kocsit felmutatni, mint a lengyelek, akik Polski Fiatjukkal az Opelekhez, Fordokhoz, Fiatokhoz, Wolkswagenekhez képest vezető helyen állnak a rangsorban. A táblázat alsó régiójában meglepődve tapasztal­hatjuk, hogy még mindig vannak közöttünk boldog Warszawa­­tulajdonosok. Sőt, számuk a tavalyi adatok szerint héttel meghaladja a milliomosoknak is tekinthető Porsche-vezetőket. Ugyan tavaly december 31-én 1 944 553 volt a hazai gépkocsiállomány, de a hazai importőröket ismerve azóta már bizonyosan a bűvös kétmilliós határ fölé tornázták ezt a számot. A táblázat nem valószínű, hogy megnyugtatja az alkatrész utánpótlásért aggódó szocialistaautó-tulajdonosokat, ám leg­alább fanyar mosollyal emlékezhetnek évtizedek múlva, ha kezükbe akad a régi újság, sokan voltunk... -alá- Befőzési időszak (Lakatos Ferenc karikatúrája) 3

Next