Vas Népe, 1992. április (37. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-03 / 80. szám

Régiséget vegyenek! Eladó az Erdei Iskola Eladó. Ha közvetítő lennék, eladnám, jó pénzért. Elárverez­ném. A kikiáltási árat nem tenném magasra, de közben jól felvezetném. Hogy az értéke nem nagy ennek a régiségnek? Nagy értéket nem kunszt drágán eladni. De félre az okoskodással: az Erdei Iskolát egyelőre nem árve­rezzük, bár azt is hallottam, hogy már el is kelt, egy külföldi cég jó pénzt adott érte. Jól prosperáló honi üzemünk is kinézte magá­nak, hétvégi pihenőnek szánva. Kimentek, megnézték, körbejár­ták, aztán lemondtak róla. Fotós kollégámmal egyelőre kívülről nézegetjük a századelőn épült, a kor stílusának, ízlésének megfelelő épületet. Megegyez­tünk a portással, aki éberen vigyázza a még működő kórhá­zat, hogy a kerítésen belül is közlekedhetünk. Aztán, ha a nagyvizit véget ér, kérjük meg a főorvos asszonyt, hogy belülről is szemügyre vehessük. Elfogadjuk az intelmet. A gondozott park, a gyérülő erdő karéjában kissé rozzantnak tűnik az épületegyüttes. Távol esik a várostól, de hozzá tarto­zik, 1908-ban, amikor épült, szenzációnak számított. Az or­szágban szinte egyedülálló kez­deményezés volt „a szabadban való oktatás” feltételeinek meg­teremtése, nem szólva arról, hogy „egy ilyen szabadségi iskolának a tüdővész elleni küzdelemben mily óriási jelentősége van.” Az intézmény 1926-ig csak nyáron működött, ettől kezdve azonban kibővítve­­ „vízvezeték, fürdő­szoba, mosdó, ruhatár, cselédszo­ba, mosókonyha, kőistálló, hidas létesítésével s két oldalról nyitott nagy termek, hálószobáknak fel­szerelése és az összekötő nyitott folyosóknak téli üzemre is alkal­mas átalakításá­val” - 32 tüdőbe­teg gyermek elhe­lyezése, gyógyí­tása, itteni tanítá­sa vált lehetővé. Szombathely vá­rosa - Kiskos István polgármes­tersége alatt - 230 millió koro­nát költött rá. A kultusz-, a népjó­léti és a munka­ügyi minisztéri­um 155 millió koronával segítet­te az építkezést. Dr. Széll Kál­mán főorvos, aki részletesen megírta a megyei kórház történetét, úgy tudja, hogy az Erdei Iskola 1954. novemberéig gyógyította a tuber­kulózisban szenvedő gyerekeket, ettől kezdve azonban a megyei kórház kezelésébe került. - Amikor én 1978-ban idejöt­tem, akkor már a kórház utóke­zelő osztálya volt itt - tájékoztat dr. Szandtner Józsefné főorvos. - Egy ideig itt működött a tüdőse­bészet, miután a volt Vöröshad­sereg útról elköltöztették. Annak helyén jött létre az utókezelő intézet. Az elfekvő, ahogy a népnyelv jelölte. Gyógyíthatatlan, súlyos betegek, főleg idős emberek reményteli és reménytelen állo­mása. Ezen az osztályon csak a lelkiekben gazdag orvosok, ápo­lók szerezhettek sikerélményeket. A földszinten kezelték a legsú­lyosabb betegeket. - Mi onnan is több beteget tudtunk hazaküldeni, vagy szo­ciális otthonban elhelyezni - egészíti ki a főorvosasszony szavait Vasvári Vilmosné főnő­vér, akinek 30 éve az Erdei Iskola a munkahelye. - A régi falak között emberi körülményeket tudtunk teremteni. Igaz, nem akármilyen odaadással. Volt olyan betegünk, akit egy egész esztendeig tanítottunk újrajárni. De lábra állt, s mikor elváltunk, sírva köszönte meg az újjászüle­tését. Vasváriné, ha szabad ezt a kifejezést használni: betegpárti. Erre nevelte a nővéreket és a segédápolókat is. Maximális tü­relem, megértés kellett, kell ma is ehhez a munkához. - Úgy tudom, költöznek. - Igen, beköltözünk a 11-es Huszár útra — mondja a főorvos­asszony. — Száz ágyas utókezelő osztályt alakítottak ki a felújított kórházépületben. Két szintes, liftes, jó felszereltségű részleg­ben folytatjuk a munkát. Innét a teljes gyógyító gárda velünk jön, három orvos, az ápolók, a kise­gítők.­­ És mi lesz az Erdei Iskolá­val? Nem tudják. Honnan is tudnák. A megyei önkormányzati hivatal illetékese sem tud biztosat. Az iskola a megyei önkormányzat törzsvagyonának része. Haszno­sítására, esetleges értékesítésére tettek már kísérletet, de nem járt eredménnyel. Igazi érdeklődő még nem akadt. Az együtteshez tartozó egykori tanítói lakásból most költöznek a lakók, egy orvoscsalád. A nyárra kiürülnek a betegszobák, 70-80 lakója végleg búcsút mond a szép, de lehangoló környezetnek. Volt egyszer egy Erdei Isko­la... Mi mindenre volt jó, s még mi mindenre válhat alkalmassá. Eladó? Vegyenek régiséget! Pósfai János Fotó: Kaczmarski Zoltán Az „utolsóság” elsősége A RENDSZERVÁLTÁS egyik külső jegyeként a Minisztertanács még 1990-ben munkanappá nyilvá­nította április 4-ét. Ilyentájt óhatatlanul felidéződ­nek a régi, pirosbetűs szalagcímek: „1945. április 4- én Nemesmedves birtokbavételével befejeződött Magyarország felszabadítása - hazánk területén elhallgattak a fegyverek”. Évtizedeken át hivatalos és egyszerű emberek, iskolások zarándokoltak el Nemesmedvesre, a betonalapzaton álló T-34-eshez, hogy beszédeket mondjanak, illetve virággal a kézben beszédeket hallgassanak. Egész Európa láthatta (ha érdekelte) a Hősök terén minden ötödik évben megrendezett monstre dísszemléket, ahol katonák, rendőrök és munkásőrök tisztelegtek az állami- és pártvezetők előtt. Április negyedikéből tér lett, üzem és termelőszövetkezet. KUTATÁSOK eredményeként a nyolcvanas évek első felében már más vélemények is napvilágot láthattak. Elsősorban a tudományos köztudatba került be, hogy az 1945-ös harcok április 11-én Rábafüzesnél, illetve 12-én Pinkamindszentnél értek véget. A hivatalos álláspont továbbra is 4-et és Nemesmedvest képviselte. Csakúgy, mint az első­ség kérdésében 1944. szeptember 23-át és Batto­­nyát, jóllehet ennek helytelen volta már korábban bebizonyosodott. A LEGÚJABB kutatások fényében úgy tűnik, ötvözni kell az eddigi véleményeket. A FRONT 1945. március végén érte el a Pinkamindszent-Körmend-Szentgotthárd térséget. A németek által már az előző év szeptembere óta épített Birodalmi Védőállás itteni szakasza a domborzatot követve jórészt a határ magyar oldalán húzódott. (Maradványai még napjainkban is fellelhetők.) Tíz napon keresztül folytak itt harcok. Hol a szovjet csapatok törték át a védővonalat, hol a németek foglaltak vissza egy­­egy települést. A legtöbb falu többször is gazdát cserélt. E harcokban esett el Nemesmedves, valóban április 4-én. NÉMET KÉZEN e napot követően is maradtak települések. Bár Rábafüzest 3.-án végleg elvesztet­ték, a falu „hegyvidékét” a védők még egy hétig, 11-éig tartották. Ugyanekkor esett el a Szentimre­­telep, amelyből csak egy templomrom maradt fenn. (A határ közvetlen közelében álló kegyhely felújításáról írt alá egyezményt 1990. tavaszán a magyar és az osztrák kormány.) NEMESMEDVESTŐL keletre feküdt Magyar­­büks. A dombok között megbúvó falucska hivata­losan Csákánydoroszló külterülete volt, ám a légvonalban 4,5 kilométerre lévő anyaközséggel területileg nem tartozott össze. A komolyabb harcok elkerülték, a front április 11-én egyszerűen „túlfutott” rajta. Addig viszont a német vonalak mögött volt. Egy visszaemlékező (aki 1945-ben gyerekként Erdélyből menekült oda) szerint még április 1-jén, Körmend felől, a Strém völgyében bejött a faluba egy kisebb szovjet csoport, amelyik „beszorult” és ott is maradt 11-éig. Ha ez a felderítő csoport valóban ott maradt, akkor a Szentimre-telep, ám ha visszatért a fronton át, akkor Magyarbüks az utolsó, különálló település, amelyik a szovjet csapatok birtokába került. A két helység közti sorrendiség kérdésének felvetését az indokolja, hogy a szovjet csapatok balról jobbra (Heiligen­­kreuztól Körmend felé) indultak meg. A HARCOK azonban csak másnap hajnalban értek véget hazánkban. Pinkamindszenttől nyugat­ra, a Pinka folyón túl állt a Kapuy-major, amelyet a németek vezetési pontként építettek be védelmi rendszerükbe. Itt védő csapataik április 12-ére virradóra hagyták el állásaikat, s harcolva vonul­tak vissza a Német Birodalomhoz tartozó Auszt­riába. A LEGÚJABB kutatások alapján három térbeli és időbeli határpont állapítható meg tehát, amelyhez a magyarországi hadműveletek befejezése köthető. Április 4: Nemesmedves elfoglalása után önálló községet német-magyar csapatok már nem tartanak felügyeletük alatt. Április 11: Magyarbüks kerül utolsóként a szovjet csapatok kezére. Ugyanekkor esik el a Szentimre-telep és a vele egybefüggő Rábafüzes-hegyközség. (Amennyiben a Magyar­­büksre április 1-jén bejött kisebb szovjet felderítő csoport valóban ott rekedt 11-éig, akkor természe­tesen ez a megállapítás Magyarbüksre nem vonat­kozik.) Április 12. Miután a Pinkamindszenthez tartozó Dénes-, majd Kapuy-majort a szovjet csapatok elfoglalták, Magyarország mai határain belül véget értek a harci cselekmények. dr. Ravasz István 1992. április 3. Péntek Olcsóbb küldemények A Magyar Posta április 1- jétől 50 százalékkal csökken­tette a szomszédos országokba - Ausztriába, a Cseh és Szlo­vák Köztársaságba, Horvátor­szágba, Jugoszláviába, Romá­niába, Szlovéniába és Ukrajná­ba - irányuló két kilogramm­nál nem nagyobb hírlap- és könyvtartalmú levélküldemé­nyek díját. Az ármérsékléssel a Posta a határokon túl élő magyarság kulturális érdekeit kívánja szolgálni. Betörők, rablók A főváros IV. kerületében szerdán késő este a Vadgeszte­nye utcában ismeretlen tettes betört az 50 éves V. E. lakásá­ba, fegyvereket - egy golyós és egy sörétes vadászfegyvert - lőszert, 43 ezer forintot, 600 német márkát, 780 schillinget, ezüst emlékérmeket, italokat és műszaki cikkeket vitt el. A kár 280 ezer forint. A főváros VII. kerületében két ismeretlen férfi és két nő közö­sen lerészegítette Sz. P. 38 éves budapesti lakost, gépkocsival elszállították a lakására, ahon­nan 120 ezer forint készpénzt és ékszereket vittek el. Tanulópénz B. urat nagyon sokan irigyelték. - Megfogtad az isten lábát! - gratuláltak neki, amikor a város egyik külföldi érdekeltségű üzletének vezetője lett. - Nem is véletlenül, hiszen te akkor is bizonyítottál­ már, amikor még központilag irányították a kereskedőket. Jólesett neki az elismerés, B. úr könnyen feltalálta magát, hozta is az előírt forgalmat. Az első ilyen üzlet volt. Nem sokat kellett azonban várni a konkurencia megjelenésére, szinte minden utcában nyílt egy hasonló profilú üzlet. Amint várható volt, látogatóba jött a tulajdonos Ausztriából. Öt perccel nyolc óra előtt érkezett a bolthoz. B. úr pedig öt perccel nyolc után a szomszéd utcából. B. úr magyarázkodni próbált, hogy éppen ma reggel, amikor indulni akart hazulról... A tulajdonost nem érdekelte a mondat másik fele. Az üzlet zárva volt akkor, amikor nyitva kellett volna lennie! B. úrnak a felmondási időt sem kellett ledolgoznia. Ilona sem járt jobban, pedig neki hazai főnöke volt. Múlt év nyarán, amikor az ő munkahelyén is elhangzott a kegyetlen „karcsúsítás” szó, Ilonának remek ötlete támadt: beiratkozott középfokú német nyelvtanfolyamra. Amikor társai többsége kézbe kapta a munkakönyvét, ő maradhatott. Csakhogy ebben a fránya német nyelvben is az a kellemetlen, hogy sehogyan sem megy magától az ember fejébe. S Ilonának nem volt erős oldala a kitartás, és a tél sem volt olyan igazi, hogy a tanulásnak kedvezett volna. Közben barátot is cserélt, és erre is ráment néhány hét... Persze, azt sem tudta, mikor volt a nyelvvizsga... Ilona is megkapta az elbocsátó szép üzenetet, helyette visszavették egyik múlt évben elbocsátott társát. Ő nem csak a vizsga időpontját tudta, hanem sikeresen is vizsgázott. - Ilyen az élet! - próbált mosolyogni, amikor­­ átadta a fiókjait, de hát az a mosoly már nem volt azért az igazi. - gombás - □ □ □ Place Lassan úgy érzi az ember magát Szombathelyen, akárha egy hatalmas piacon volna. Lépten-nyomon, minden utcán és szegleten árusokba botlik, akik kínálgatják portékáikat a népeknek. Amióta a szerencsétlen sorsú lengyelek, (volt) jugoszlávok, kínaiak, és mindenféle rendű és rangú náció kitiltatott a piac néhány helyéről - bár azóta is jelen vannak -, mindenütt felbukkannak, és a legváratlanabb dolgokat húzgálják elő hatalmas szatyraikból. Legutóbb a szombathelyi Forgó közben állt egy kortalan asszony hatalmas utazótáskával, amely asztalul is szolgált, és rajta az áru. Fehér bugyogók és gatyák, szépen elrendezve. Hogy a választék jobban látszék. És kézre akasztva, párosával. Fölül ribana, mögötte, alatta, a gatya. Meg a bugyogók. Sok minden eszébe juthat erről a dologról az ember fiának. Mondjuk, hogy jó, és hasznos. Mivel rengeteg nép vette körül. És lehet azt képzelni, rossz. Mert hogyan adja magát, hogy Európába menetelünk, aztán gatyákat árusítanak az utca kövén? Tiszta bazár. Kelet. Meg micsoda dolog, hogy a becsületes kereskedő, aki amúgy is érzi a döglődő ország kínjait, eme akció miatt még jobban károsodjék? Komoly történelmi, esztétikai és lételméleti gondok húzódnak meg a villódzó fehérségben, azzal a következtetés­sel, hogy mifelénk placc az egész világ. A nyomorúság utcai gatyás kereskedése, rezeda □ □ □ A legnehezebb feladat (Lakatos Ferenc karikatúrája) mm*] .

Next