Vas Népe, 1992. június (37. évfolyam, 128-153. szám)

1992-06-01 / 128. szám

„Vérben forgó szempontokkal” írta le a harmincas évek vége felé Bálint György, a kor kiváló közírója. Hamarjában nem tudnám megmondani melyik munkájában írta, kiről, miért és mivel kapcsolatban. Talán a háborús készülődésekről, de az is lehet, hogy egyszerűbb ügyről tett említést a belpolitika, a gazdaság vagy a kultúra területén. Esetleg még hétköznapibb jelenségre, egy szóváltásra, egy rossz könyvre, egy elfogult kritikára utalva használta ezt a rendkívül lényegretörő kifejezést, mely meghatározta kora szemléletét. Napjainkban egyre gyakrabban jutnak eszembe Bálint György szavai a kisebbnagyobb, mindennapi vagy rendkívüli ügyek, köz- és magánemberi megítélését figyelve. Határozottan állíthatom, hogy a legkülönbözőbb dolgokat, a legkülönbözőbb oldalról, jelentéseket és jelentékteleneket egyaránt, egyre inkább „vérben forgó szempontok” alapján kezdünk megítélni. Talán éppen ez az oka, hogy rendre követjük el tévedéseinket. Korunkban komoly hagyományai vannak az említett szempont szerinti gondolkodásnak és cselekvésnek. Elegendő arra emlékeznünk, mi mindent követtek el a közelmúltban a társadalmi igazságosság, az egymás iránti szeretet újraélesztése, vagy a béke biztosítására hivatkozva. Ha körülnézek jelenlegi közéletünk meglehetősen eldurvult és céljait feledett áramlatai láttán, eszembe jut egy felirat, melyet egy nyugati nagyvárosban a tűzfalra mázolt egy bölcs, önérdekektől még mentes fiatalember. „Ha nem támogatod a zöldeket, kivágjuk a gyümölcsfáidat.” Mostanában valahogy így szólnak érveink humanitárius ügyekben. Fontos szellemi szükségleteinket kifejező szavaink mögött, mint a kultúra, művészet, oktatás, erkölcs, szabadság, demokrácia, érezhető, hogy napról napra növekvő düh. Kinek a szempontjai szerint a gyűlölet feszül. Kielégületlen ambíciók, elérni vagy megtartani vágyott pozíciók gerjesztette szándék munkálkodik bennük, és ha kimondják, hogy jövendő, azonnal elkezdem keresni azokat a pillanatnyi érdekeket, melyeknek elérése miatt a jövőre hivatkoznak. Rendszerint minden különösebb erőfeszítés nélkül meg is találom őket. Lassan mindennek a megítélésében a „vérben forgó szempontok” érvényesülnek. Az egyszerű emberek, földművestől az egyetemi tanárig nyugtalanul, kissé értetlenül figyelik azt, ami történik és egyre gyakrabban észlelik, hogy mindez távol áll érdekeiktől és szándékaiktól. Hogy tőlük idegen reményeket tulajdonítanak nekik és olyan tulajdonságokkal ruházzák fel őket, melyekre sohasem vágytak. Riadtan észlelik, hogy időszakokra kijelölt megbízottaik tőlük független vezetőkké nevezik ki magukat, és nem teljesítik azt, amire megbízást kaptak. Tudják, hogy vissza kellene állítani eredeti kapcsolataikat, melyben megállapodtak, és ami lényegében nem más, mint a munkaadó és munkavállaló kapcsolata. Csak még nem tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Szeretnék kifejezni, hogy egy jármű vezetője nem tarthat máshová, mint ahova utasai jegyet váltottak. Mind gyakrabban néznek bilétájukra és az egyre sivárabb tájra, közben úgy érzik, járművük távolodik attól a céltól, ahová megérkezni készültek. Időnként elgondolkozva kijelentik, egyelőre csak egymás közöt, hogy meg kellene végre valósítani azokat az elképzeléseket, melyben az állam a szolgáltató, a polgár a megrendelő, akinek ha nem kívánt árut akarnak a nyakába sózni, joga van elállni a megrendeléstől. Lehet, hogy még nem ismerték fel lehetőségeiket, nincsenek tudatában, hogy egy négyéves garancialevél birtokosai és hogy olyan szolgáltatásokra tarthatnak igényt, melyeket megfizettek és azokat alkalmazottaik nem változtathatják meg „vérben forgó szempontokból” megítélt szándékaik szerint. B. B. Félek, tehát vagyok? Lehet, paradoxon: a félelem akkor markánsabb, ha arctalan. Nagyon sok helyen leselkedik ránk, érezzük jelenlétét, fenyeget, mégsem igazán tudjuk nevesíteni. Megborzongunk és elbizonytalanodunk. Félek, tehát vagyok. De tényleg nem lét az, amikor nincs félelem? Ki tudna erről hitelesen, egyetemes érvényűen beszámolni? Hátha az az igazi élet, amikor soha, semmitől sem kell rettegni. Eperjes Károly és Gáspár Sándor Mrozek Streaptease című komédiáját adták elő a hét végén Szombathelyen, az MMIK színpadán. Két halandót alakítottak, bármelyikünk lehetne egyik vagy másik, nem egyik is, másik is, mert jócskán van közöttük különbség. Az egyik bevezetős, a belső szabadság mindenhatóságát fitogtató, arra büszke, alázatos, behódoló, alkalmazkodó „jófiú” mindig, mindenkor. A másik nem feltétlenül mindenbe belenyugvó, a kiszolgáltatottság ellen valamit tevő, nem forradalmár, nem igazán lázadó, de a külső szabadság után áhítozó, azért csak-csak egyéni akcióba lépő afféle - persze azért ő is rettegő - gézengúz. „Amúgy” a köznapi életben mindkettő „úriember”, teszik a dolgukat, el akarják érni céljukat. Feltéve, ha hagyják őket. Hacsak egy szép napon nem történik valami. „Mentem, mentem... és puff, egyszer csak ide be...”, azaz mindketten egy sötét, nem is tudom miben találják magukat. Csak úgy. De még egy ideig ennek a sötét akárminek nyitva vannak az ajtajai. Berezelős (Eperjes) nem kívánkozik kimenni, merthogy szerinte ő attól szabad, hogy mehetne, ha akarna, de választhat, és most éppen nem megy. A nem annyira belenyugvó (Gáspár) nagy nehezen, de azért úgy dönt, ő igenis kimegy. Nagyon sajnálatos, hogy e döntés túl késői. Mire elindul, bezáródnak az ajtók. Aztán elszabadul a pokol. Marják egymást, az egyik belenyugszik, a másik próbálkozik, a titokzatos hatalom vagy maga a félelem, vagy legalábbis annak a keze pedig sejtelmes utasításokat ad. Semmit nem tudni, mi lenne a következménye az esetleges nem-teljesítésnek. A két férfi így vagy úgy mégis engedelmeskedik. Hovatovább a gatyájukat is odaadják. A „fölkínált” bilincset „örömest” kezükre csatolják - majd bocsánatért esedeznek, hogy miért? Azért, mert egyáltalán létezni mernek. Zokogós szánom-bánom, könyörgés, emberi mivoltuk teljes föladása. Eperjes és Gáspár alakítása nemcsak attól volt annyira hiteles, mert bizonyára sok okuk volt és van most is a félelemre, így lehet ezzel a rendező, Taub János is, de mindhárman a mai magyar színházi élet legkiválóbbjai közé számítanak. Bár rossz lett volna a Komédium Színház mostani vendégjátékának közönsége, az ugyanis azt jelezte volna, hogy soha semmitől nem kellett és nem kell rettegniük. „Kiválóak” a szombathelyi nézők. Ebből a szempontból sajnos nem különböznek akár a nyíregyházitól, a budapestitől, vagy a kistelepülések publikumától. Szenkovits Péter Fotó: Kiss Dóra Sztárok Szombathelyen: Eperjes, Gáspár 1992. június 1. Hétfő Szombathelyi szombat a Danubiusban „Vannak ilyen szombatok, vannak olyan szombatok. A mai szombat szombathelyi” - hallhatta tegnapelőtt országszerte a Danubius Rádió hallgatósága. A legnépszerűbb kereskedelmi adó egy napra ugyanis a vasi megyeszékhelyre költözött. Illetvere épült, így kora reggel Rónai Egon még az Air Service gépének fedélzetéről köszönthette a hallgatókat. A Danubiusz - kereskedelmi rádió lévén - természetesen az üzlet, nevezetesen a szombathelyi vállalkozások, cégek hozták a vasi megyeszékhelyre. Ezért az Operint utcai Zebra festékházban berendezett alkalmi stúdióból és a Fő téren álló közvetítőkocsiból a zenén kívül többnyire reklámriportokat hallhatott a rádiót figyelő „nagyérdemű”. E mellett persze szokás szerint játszhatott is, aki akart. Óránként telefonos játék vonzotta a nyerni akarókat, a Fő téren pedig Rókusfalvi Pál, Árus Erika és Kun Zsuzsa invitálta vetélkedésre a járókelőket, akik nem kérették magukat sokat. Készségesen beszálltak a harisnyahúzó versenybe, megittak több liter üdítőt egy álló helyükben, és nem kis feltűnést keltve, megjelentek egyik lábukon 18-as, a másikon 48-as számú cipőben. A danubiuszosok egy napra hazahívták Benkő Lászlót, az egykori Omegából és Németh Sándort, a Fővárosi Operettszínház igazgatóját, akikkel szülővárosukról beszélgettek. A Fő téren sétálók pedig szív küldi szívnek alapon dalokkal kedveskedhettek szeretteiknek. A hangulat jó volt, a reklámok elhangzottak, műsorvezetők hozták a tőlük megszokott teljesítményt. Egy napig akarva-akaratlan Szombathelyre figyelt a Danubius Rádió hallgatósága. des Megtagadta a főügyészség a nyomozást A hátralék nem adócsalás A feljelentett cselekmény nem bűncselekmény, ezért a Fővárosi Főügyészség megtagadta a nyomozást az MDF Monopoly-csoport nevében tett, ismeretlen tettesek által elkövetett sikkasztás tárgyában. A feljelentés szerint öt megnevezett nagyvállalat vezetői sikkasztást követtek el azzal, hogy a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló törvény rendelkezései szerint előírt munkaadói és munkavállalói járulékfizetési kötelezettségüknek hiányosan tettek eleget, több millió forintos hátralékuk keletkezett. A munkaadói és a munkavállalói járulékot adónak kell tekinteni. Ezért először azt vizsgálták, hogy a feljelentett cselekmény minősíthető-e adócsalás, ennek hiányában sikkasztás vagy más vagyon elleni bűncselekménynek. A Büntető Törvénykönyv szerint adócsalást az követ el, aki az adókötelezettség megállapítása szempontjából jelentős tényt a hatóság előtt valótlanul ad elő, vagy elhallgat, és ezzel vagy más megtévesztő magatartással az adóbevételt csökkenti. A feljelentés nem tartalmaz adatot arra, hogy a felsorolt vállalatok vezetői, vagy más intézkedésre jogosult személyek a törvényi tényállásban rögzített magatartást tanúsították volna. Tehát a feljelentésben írt magatartás nem valósít meg adócsalást. A megállapított járulék be nem fizetése, mint adóügyi jogszabálysértés, kizárólag adójogi következményekkel járhat, így vagyon elleni bűncselekményt a feljelentett vállalatvezetők nem valósíthattak meg - szögezi le a határozat. Hálás (hálátlan) utókor Tavaly avattak köztéri szobrot Körmenden a várkastély déli udvarán dr. Batthyány-Strattmann László herceg, a szegények orvosa halálának 60. évfordulója alkalmából. Nem tudni, kik és miért, de szorgalmasan apasztották a szobor talapzatának feliratát, lefeszítették a betűket, így ez most (képünkön) inkább illene Vágó István tévés műsorába, a Kerékpárba rejtvényként, mint a szép köztéri szoborra. A város önkormányzati hivatalának műszaki emberei időnként pótolják a hiányzó betűket, de ez nem lehet a végső és megnyugtató megoldás. Kezdődik a turista- és kirándulószezon, s e jelenség nem vet valami jó fényt Körmend városára. Fotomontázsunk felső részének eredeti szövege egyébként így szólt: „Dr. Batthyány-Strattmann László *1870-1931.” Az alsó pedig, amely egyébként idézet a hercegorvos végrendeletéből: „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek másokat boldoggá!” Hát? Nem tudom kit, kiket tett boldoggá az értelmetlen csonkítás?! T. L. Visszavont búcsúztató „Megszűnnek filléres gondjaink" parentálta el kedélyesen Bod Péter Ákos fillér jelzésű pénzérméinket abból az alkalomból, amikor úgy vélte, hogy azok rövidesen már csak a numizmaták számára jelentenek csekélyke értéket. A hírről ugyan huszonnégy órán belül kiderült, hogy szó sem igaz belőle, de ez talán még jobban megrázott, mint a fillértől való búcsú gondolata. Itt van előttem egy százforintos bankó, kiadta a Magyar Nemzeti Bank, melynek jelenlegi elnöke Bod Péter Ákos. Vajon ki tudta félrevezetni őt, és vajon honnan szerezheti értesüléseit az elnök úr? Íme már megint egy rejtély, de sebaj, legalább van mit megfejtenünk. A fillér mindenesetre marad, de néhány megjegyzésem azért akad a dologról: amennyiben az MNB elnöke a bank könyvelési ügyvitelére utalt szellemes megjegyzésével, úgy teljes mértékben egyet tudok vele érteni. Más tekintetben viszont szeretném felhívni a figyelmét arra a tényre - talán hasznát veszi merész ívelésű pénzügyi pályafutása során -, hogy egy bizonyos jövedelemszint alatt élők gondjai mindig filléres gondok maradnak, még akkor is, amikor a fillért már forintnak hívják. Ahhoz a nemzedékhez tartozók, aki nemcsak emlékezik rá, hogy volt, de még fizetett is a közepén lukas kétfilléressel. Az infláció első riasztó jeleként tartottam számon, amikor egy gombóc fagylalt ára tízről tizenkét fillérre emelkedett. Később e pénzecske becsülete csökkent, a tetőfedők használták a palaszöghöz alátétnek. A lukas kétfilléres sem csinált igazi karriert, nagyobb testvéreihez hasonlóan. A fémből készült százforintos érmék kibocsátása azonban „megerősítést nyert”. Sokan fűznek e tényhez aggodalmas kommentárokat, én azonban reménytkeltőnek tartom a hírt, hogy az érméket középen luk nélkülire tervezték, így a másodlagos funkció betöltésére eleve alkalmatlan. B. B. Cl □ □ □ Vadászidény (Lakatos Ferenc karikatúrája)