Vas Népe, 1992. július (37. évfolyam, 154-179. szám)
1992-07-07 / 159. szám
Svájc ereje a decentralizáció Egy magyar orvos látogatása Húsz évvel ezelőtt egyik napról a másikra tűnt el. Pedig nemcsak tudományos fokozattal bíró remek szakorvos volt, hanem egy kicsit közéleti ember is. Mint a megyei ideggondozó akkori vezetője ő indította útjára az alkoholellenes előadássorozatot, tömegeket mozgatva... És elment. Svájcban telepedett le, csak kósza híreket hallottunk róla. A napokban találkoztunk. A szerkesztőségben keresett fel dr. Lőrinci István. A viszontlátás öröme után másnap reggelre randevút beszéltünk meg. A reggeli csevely időpontja korainak bizonyult, mert a fél várost összejártuk, míg találtunk egy helyet - egyik szállodánk éttermét -, ahol leülhettünk beszélgetni. Ma is mindenre fogékony, saját véleménnyel bíró értelmiségi, s bár kettős állampolgárságú, több nyelven beszél, lényegében: magyar! - Milyen volt kint a kezdés húsz évvel ezelőtt, hogyan zajlik le Svájcban a honosodás? - Mikor elmentem, nekem már kint megvolt a helyem, hiszen gyakran voltam vendégelőadó. A diplomámat azonnal elismerték, csak akkor kellett volna vizsgákat ismételni, ha magánpraxist nyitok, de az így van minden országban, hiszen például mindenütt más-más gyógyszereket használnak. Én egy nagy kórházban kezdtem, ma Luganóban lakom, nyugdíjas vagyok, de mint a Svájci Gerontológiai Bizottság tagja, tudományos munkát végzek. A honosításhoz először tízévi egyhelyben lakás szükséges, hogy az embert megismerjék. Amikor beadtam a kérelmemet, a helyi hatóság a papírokat felküldte Bernbe, ahol megnézték, van-e priuszom, azaz nem loptam-csaltam -raboltam-e. A főváros visszaküldte a papírokat a lakóhelyre, ahonnan a kérelmet most már a megyéhez küldték ellenőrzésre. Mivel ott is tiszta voltam, jelezték ezt a lakóhelynek, s végül is ez döntötte el, hogy befogadnak-e vagy sem. Az a nagyszerű Svájcban, hogy a megye, a község dolgaiba az állam nem szól bele, például még az adókat is a helyi hatóságok szabják meg... Svájc erejét a decentralizáció adja! - Nem a gazdagsága? Úgy tudjuk, hogy ez az állam csak a pénzes embereket fogadja be... - Tévedés. Csak az nem lehet állampolgár, akinek rendezetlen anyagi dolgai vannak, erre kényesek. De hadd mondjam el, hogy a 6-7 milliós Svájcban több mint egymillió idegen él. Befogadtak menekülteket, öregeket, akiknek semmijük sem volt, s már dolgozni sem tudnak. Még Tibetből is élnek ott emberek! - Említette, hogy társadalmi funkciója is van. - Igen, március 15-én, a forradalom ünnepén választottak meg a Ticsinai (Tesszini) Magyar Egyesület elnökévé. Ez az egyesület a Dél- Svájcban élő magyarokat fogja össze, s két nagy ünnepünk van, a már említett március 15. és november 23. Hogy mit csinálunk? Jönnek hozzánk a világ minden részéről híres emberek, s előadásokat tartanak. Volt már nálunk például Tollas Tibor, Kányádi Sándor... ilyenkor százkétszáz kint élő magyar is összejön. Olyanok is, akik már idegen állampolgárok, de szellemiségükben magyarnak tartják magukat. - Milyennek látja húsz év után a mi itthoni helyzetünket? - Sokkal jobbnak, mint idehaza érzik azt. Úgy látom, itthon még mindig a centrális vezetés a probléma. Itt van például a Vas Népe. Azt mondják rá, vidéki lap. Vidéki? Miért? Abban a pillanatban, ha a megye dolgát képviseli, a legfontosabb sajtóorgánum! A magyar lapok, médiák különben nagyon jók, hiába szidják őket. A műsorok változatosak, színesek, a magyar újságírótársadalom pedig bebizonyította, hogy a viszonylag szegény körülmények között is jól tud dolgozni, hogy tehetséges. Legfeljebb azzal tudnék polemizálni, hogy egy-egy lapnak milyen a beállítottsága... - Ilyen jónak látja a gazdasági helyzetünket is? - Meggyőződésem, s ez a külföldi szakembereké is, hogy a magyar gazdaság felfutóban van, az életszínvonalat tekintve pedig csak körül kell nézni kicsit a világban. Voltam egy hajókörúton, Albániában ceruzáért könyörögtek, s mikor előkerült egy, kettévágták, úgy osztották el. Odeszszában a görögkeleti templom előtt seregével koldultak az emberek, s mikor a német, svájci, angol turistatársaságból előkerült egy banán, a megajándékozott asszony térdenállva köszönte meg... Jalta gyönyörű hely, ottjártamkor vezették be az élelmiszerjegy-rendszert, 10 deka vaj és fél kiló hús egy hétre... Persze mindenütt vannak nagyon gazdagok és nagyon szegények, de a külföldi gazdasági analízis szerint Magyarország áll a legjobban a volt keleti blokk országai közül. - Mire alapozva? - Sok olyan dolog megvan itt, ami a keletközép-európai országokban nincs. Vegyük például Romániát. Nincs ugyan adóssága, de ha infrastruktúrában, életszínvonalban utol akarná érni Magyarországot, többszörösére rúgna az adóssága a miénknek. A magyarok sokat sírnak, panaszkodnak, és kicsinek tartják magukat, pedig... Európa 120, azaz már több nemzete közül csupán kilenc nép előzi meg lélekszámban, a többi mind kisebb. Csak a Kárpát-medencében 15,6 millió magyar él, a külföldön élők száma 14 millió, s ez hivatalos adat. Konrád György mint a PEN-klub elnöke nyilatkozott a múltkor a Spiegelnek, hogy Magyarországon revans fenyeget. Ugyanakkor megszondáztak néhány népet, lengyelt, csehet, szlovákot és magyart is, hogy a zsidók szerintük milyen arányban vettek, vesznek részt az országépítésben, 27-17 százalék között volt javukra az arány. Mondják azt is, hogy a magyar áskálódó, besúgó - ez sem igaz. A Gestapo adatai szerint a legtöbb besúgás Franciaországban és Bulgáriában volt, a legkevesebb Olaszországban és Magyarországon. Ne alacsonyítsuk hát le magunkat, ne sírjunk, mint a hülyegyerekek! - Szóval nálunk most mindent jónak lát! - Azt azért nem mondanám. Szerettem volna például egy nagyobb összeget bankba tenni az egyik cserkészcsapatnak, de a bank helyi korlátozó intézkedésre hivatkozva nem fogadta el az utalványt. A kultúráról szólva pedig hadd idézzek az 1925-ös Országgyűlésről, ahol az akkori kultuszminiszter, Klébersberg Kuno kijelentette, hogy a művelődés olyan fontos, mint a hadügyi tárca. Úgy vélem, ezt az időt éljük újra. Szakály Éva Svájci látkép, Lugano 4 Könyvek kilencven százalékkal olcsóbban Július 1-jétől hosszú tömött sorok állnak Szombathelyen az Arany János Könyvesbolt előtt. Nem csoda, hiszen az egyre dráguló könyvpiac legkedvezőbb vására zajlik itt: az 1992- ben megjelent könyveket, valamint a teljes értékű lexikonokat, szótárakat és nyelvkönyveket, s a klasszikus irodalmat kivéve minden könyv csaknem ingyen, teljes árának tíz százalékáért kapható. - Meddig? - kérdeztük Márovic Istvánná boltvezető-helyettest. - Amíg a készlet tart. A privatizáció előtt az ország minden Művelt Nép-és Könyvesboltjában meghirdették ezt az akciót. Szombathelyen a Savariában is volt ilyen, csak ott a készlet elfogyott... - És önöknél? - Mi tizenegymillió forintos készlettel indultunk, négy nap alatt hárommilliót árultunk, van még nyolcmilliós készletünk, ezek a számok teljes áron értendők. - Tehát érdemes még bemenni? - Hajaj! Nem fogyunk ki, árunk bőségesen van, csak bírjuk idővel és energiával. Régen tízen voltunk, négyen maradtunk. A déli órákban két-két órát be is kell zárni, hogy a raktárból feltöltsük a boltot. - Hogyan bírják ezt a rohamot? - Annyi vásárlót engedünk be, ahány kosarunk van. Mint nyaranta a balatoni élelmiszerboltokban... de az emberek türelmesek. - Kik és mit vásárolnak? - Minden korosztály szinte mindent, amit kirakunk, a krimitől az orvosi könyveken keresztül a műszaki kiadványokig. A sláger a gyermekkönyv, érzésem szerint ez fogy el leghamarabb. (szakály) Egyszer az élet tálcán megkínált a lehetőséggel. Majdnem főnökké váltam. Aztán valami sejtelem visszatartott. Nem csíptem nyakon nyomban a kínálkozó alkalmat. Pár nap haladékot kértem. S akkor, egyik éjszaka, különös álmot láttam. Ott üldögéltem egy „tetőtől talpig” sötét tónusú bútorokkal berendezett, tekintélyt árasztó irodában. Rém visszataszító helynek tűnt. Nyomasztónak, zordnak. Hiába próbáltam feloldódni, az egész légkör zavart. Elsőként az előttem tornyosuló súlyos íróasztal. Valahányszor ki akartam pattanni mögüle a magamtól megszokott elánnal - a térdemet annyiszor bevertem a sarkába. Akkor támadt az az ötletem, hogy felrakom rá a lábamat, mint otthon ebéd után a konyhaasztalra. (Ízléstelen dolog, tudom. De az ember bizonyos kort elérve, már nem vesz fel új szokásokat, a régieket viszont előszeretettel ápolgatja.) Szóval csak otthonosan bíztattam magam, íróasztalomon a lábaimmal. Alig helyezkedtem el, máris kopogtattak. Volt kollégáim, immár beosztottaim léptek be, csoportosan. Az ajtó előtt aztán helyből a döbbenet szobraivá módosultak. Arcukon az elképedés fintorával. Ja, a lábam! - villant agyamba a felismerés. Sebesen a földre helyeztem volna a talpaimat, ám ekkor a szék kezdett el vészesen billegni alattam. A térdemet újabb zúzódásokkal tarkítottam. S csak egy hajszál választott el attól, hogy a parkettán landoljak. Na, gondoltam, székfoglaló beszéd, tekintély máris oda... De minek is a főnökösdi öszszes külső megnyilvánulása? Csakúgy, mint eddig — vigasztaltam magam. Semmi új arculat, ostoba pökhendiség, pater- Főnökségre alkalmatlan nalizmus, uborkafa-effektus. Továbbra is mindenkivel egyenrangúan. Elvégre demokrácia van. Franc fog bajlódni itt új főnökiességet sugárzó viselkedés-módosítással ! Csakhogy jött a csalódás. Eliszonyodva tapasztaltam, én ugyan maradnék, aki voltam, ám a többiek, szinte egyik percről a másikra megváltoztak. Hízelkedés, imbecillisen nyáladzó mosolyok, ügyetlenkedő félmondatok... Felesleges tiszteletkörök galoppban rangos személyem és íróasztalom aurájában. A régi barátok! Hangulatom szimatolgatása, nyaldosó körbecsapolás. Ekkor már a hideg rázott álmomban. Aztán valahogy ezt is megszoktam. Ahogy azt is, hogy kérésem számukra parancs. Álmomban már egy teljes éve főnök voltam. Akaratlanul felvértezve új attitűdökkel, elfogadva-viselve a pozíció által rámtaksált hatalmat. Mikor is szembekerültem a kezdővel. A friss munkaerő felkavarta lelki nyugalmamat. Pedig azzal kezdtem, hogy jól kiokítottam. Eligazítottam, hogy tudja, milyen feltételek-korlátok között mozoghat. Flegmán vette tudomásul utasításaimat. Láttam rajta, nincs meghatódva tőlem. A munkáját jól végzi ugyan, de ő méltóságom előtt nem esik hasra. Victoran él, a kis pofátlan! Biztos túl sok az önbizalma. (Na, de majd...) Érzékelhetően magával egyenrangúnak tart. Mikor beszél velem. Szájában rágógumival. S ebédszünetről visszafelé élvezettel fagyit nyalogat. Sőt, többször oldalbalöki társát, s oldottan kacag. Az utcán, fényes nappal. Mikor is én... Nos én szóval... Mióta is nem nyaltam fagyit, nem lökdösődtem, nem vihorásztam komoly személyemet közszemlére bocsátva? A legfurább az volt, hogy arctalan. Arcát álmomban mindig elmosódott foltnak láttam. Mígnem egy napon, elszánva magam az irritáló alakkal való leszámolásra, irodámba hívattam. Jött, belibbent. Mit sem sejtve. Mozdulataiban a született szabadok magabiztosságával. Már épp belefogtam volna meghunyászítónak szánt szónoklatomba, mikor a kép váratlanul kitisztult. S akkor... a felismerhetővé vált arcban, megkövülve ismertem fel saját vonásaimat. Molnár Edit Még nem jutottunk túl a mélyponton Újabb jelentések az alagútból Újabb 160 oldalas tanulmánynyal örvendeztette meg a magyar gazdasági átalakulás értékelésében egymással is tartós perben levő liberális és konzervatív közgazdászokat a Pénzügykutató Intézet. A kötet ugyan az intézet munkatársainak tucatnyi tanulmányaiból táplálkozik, de végeredményben Petschnig Mária Zita egyszemélyi nézeteit foglalja össze az Antall-kormány gazdasági berendezkedéséről, a költségvetési folyamatokról, a kereskedelem, az ipar, az élelmiszergazdaság, a tulajdonviszonyok fejlődéséről. Fordulóévnek tekinti a szerző 1991-et, mert ez volt az az esztendő, amikor Magyarország megszűnt a fizetésképtelenség határán egyensúlyozni, s amelyben esélye adódott a befelé fordulásra. Noha ez megtörtént, P. M. Z. nem lát bizonyítékot arra, hogy az új kormány végrehajtotta volna a gazdaságirányítás reformját. Ellenkezőleg, úgy véli, hogy a centralizált gazdaságirányítás a választások óta erősödött, s míg kezdetben pénzügyi szempontból „kétfejű” kormányról beszélhetünk, később az év folyamán Antall miniszterelnök fokozatosan átvette az irányítást. Megváltoztatta Kupa pénzügyminiszter hatásköreit, megszervezte saját gazdasági információs rendszerét. Ennek következtében a pénzügyminiszter - aki időközben MDF képviselő is lett - fokozatosan „besorolt”, s ma már a miniszterelnöki elképzelések végrehajtójának tekinthető. A tapasztalt közgazdász némi malíciával emlékezik meg a centralizálás más jeleiről, s általában a gazdaságpolitikáról, mely szerinte — akárcsak a Kádár-korszakban, végeredményben a költségvetési keretek fölötti alkudozásban merült ki. Kelet-európai viszonylatban Magyarország 1991. évi gazdasági mutatói közepesnek tűnnek. Az ipari termelés 19 százalékos csökkenése úgy tetszik egy általánosabb trend része. Bulgáriában ugyanez a mutató 28 százalékos, Csehszlovákiában 23 százalékos, Romániában 22 százalékos volt. Fogyasztói árszint tekintetében (35 százalékos emelkedés) jobban álltunk, mint bármely más ország ebben a régióban. A munkanélküliség aránya Bulgáriában és Lengyelországban valamivel magasabb, Romániában és Csehszlovákiában valamivel alacsonyabb volt, mint nálunk, míg a volt Szovjetunió adatai nem ismertek. Néhány jellegzetes tendencia a tavalyi év gazdasági eredményei mögött: a külgazdaság lehetőségei keleten megszűntek, nyugaton megnyíltak. A nehézipar leépülésével szemben a kisgazdaság térnyerése volt tapasztalható, bár az utóbbi szférában a Pénzügykutató vezető munkatársai mintegy százezer „fantomcég” jelenlétét gyanítják. Olyan, gazdasági tevékenységet nem folytató „kisvállalkozások” ezek, amelyek lényegében csak az alapítók adóterheinek könnyítése céljából jönnek létre. Érdekesség, hogy az államkassza fokozatosan kiürült, eközben a lakossági megtakarítások folyamatosan nőttek. A munkanélküliség növekedése sajátos módon elmaradt az ipari termelés csökkenése mögött, sőt júniusban nőni kezdett a foglalkoztatottság a bányászatban, a gépiparban és a nehéziparban. Mindezekből az ellentmondásos jelekből jut Petschnig Mária Zita arra a következtetésre, hogy mostanáig meglehetősen negatívnak ítélt 1991-es év értékelésével még várni kell. Figyelemmel a devizatartalékok növekedésére és a folyó fizetési mérleg javulására, a privatizáció részleges eredményeire, a vállalati szektor bizonytalanságára, s más tényezőkre, azt kell mondani, hogy a történtek reális értékelése csak néhány év múlva válik lehetségessé. Tanulmányának „Várakozásaink” című fejezetében a szerző a hagyományos állami költségvetési gazdálkodás további sorvadását, a magán, a félmagán, kis- és középvállalkozások fellendülését jósolja. „A gazdasági folyamatok tükrében - írja - még nem állítható, hogy a magyar gazdaság 1991-ben túljutott visszafejlődésének mélypontján és stabilizálódott.” Még nem befejezett a recesszió, a keleti piacok összeomlása, nem indult be a külső vagy belső tőke által hajtott fellendülés, magas az infláció, a költségvetés hiánya. A Pénzügykutató Rt. vezető munkatársának jóslata: az 199-es év valószínűleg továbbra is a leépülésé és a legjobb, ami történhet, hogy valamikor az év vége felé elérjük a mélypontot. Ez pedig mégiscsak biztató. Előrevetíti ugyanis azt a lehetőséget, hogy az eltelt öt esztendőtől eltérően a Pénzügykutató jelentései már nem az alagútból érkeznek. Rékássy Zoltán/Atlantic 1992. július 7. Kedd