Vas Népe, 1992. október (37. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-21 / 249. szám
lenni, vagy nem lenni” Egy genocídium árnyékában (4.) Zviad Gamszahurdia tündöklése és bukása avagy egy politikai krimi fejezeteiből az eddigiekben a georgiai helyzet történeti, nemzetközi-poltikai összefüggéseit vizsgáltuk, megállapítva, hogy — szemben a fél- és tévinformációk által befolyásolt sajtóvéleményekkel — nem Georgia egyes kisebbségei, hanem Georgia ellen folyik agresszió, amelynek hátterében az egész térséget destabilizálni szándékozó sötét, antidemokatikus, restaurációs erők állnak. Egyrészt nagyorosz, pánszláv soviniszták, másrészt pániszlám extremisták, s e kettő különös elegye a jövőt illetően ma még kiszámíthatatlan veszélyek lehetőségét rejti magában. De Grúziában, immár jó ideje belpolitikai válság is van, polgárháború folyt, folyik. A külső agresszió nem lehetett volna sikeres, ha nem építhet, nem épülhet rá erre a belpolitikai válságra, amit — ha ez egyáltalán lehetséges — a nemzetközi közvélemény még annyira sem ért, mint amennyire a nemzetközi ellentéteket, a külső agressziót. Szerény lehetőségeink szerint most megpróbáljuk megvilágítani ezt a problémát, megköszönve olvasóink eddigi megtisztelő figyelmét és érdeklődését. A probléma gyökere, forrása jórészt egyetlen név: Zviad Gamszahurdia. A legendás ellenzéki író, irodalomtörténész, akinek apja az egyik legmegbecsültebb írója volt a két világháború közötti Georgiának. Akinek csodálatos történelmi regényei tartották ébren a nemzeti lelkületet a sztálinista önkényuralom évtizedeiben, megidézve azt a nemzeti méltóságot, ami az egykori hatalmas és dicsőséges XII. századi Grúziát igazi regionális nagyhatalommá emelte. „Építő Dávid" című regénye olyan szerepet töltött be a diktatórikus időkben, mint nálunk Magyarországon a Bach-korszakban Jókai regényei, vagy Trianon után Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája. S miután fia, Zviad Gamszahurdia szót emelt a georgiai műemlékek, templomok, kolostorok orosz hadsereg általi barbár pusztítása ellen (hadgyakorlatok kedvenc célpontjai voltak ezek, mint pl. a Szeleste határán álló kis kápolna is). Brezsnyev alatt nemzete tiszteletétől és szeretetétől övezve vonult be „oroszellenes lázítás" vádjával a börtönbe. Tíz évre ítélték. Ám egy év két hónap múlva kiszabadult, miután a moszkvai televízió Vremja című műsorában bocsánatot kért, kijelentését visszavonta. Ekkor foszlott le először a körülötte épülő legenda— mondják egyöntetűen egykori tisztelői, volt kollégái. Ugyanis mások, pl. Merab Kosztava, a rendszerváltás talán legnagyobb formátumú személyisége, végigülte a tíz esztendőt, és nem lep önfeladó gesztust a hatalomnak! Vannak akik ettől kezdve egyenesen KGB-ügynöknek tekintették, de a legtöbben ezt nem hiszik. Sokkal inkább hiszik, hogy a kóros személyiségzavar, a paranoia elhatalmasodásának kezdetét jelenti ez a kétes szerepvállalás. Minél rosszabb, annál jobb? Nem belebocsátkozva itt a georgiai rendszerváltás részleteibe, egy teljesen biztos, ahogy Guram Gverdoiteli , a Merani irodalmi könyvkiadó igazgatója mondja — az a bizonyos KGB-s forgatókönyv Gamszahurdiát találta a legalkalmasabbnak arra, hogy támogassa. Hiszen végül is 1990. október 28-án az ő általa uralt „Kerekasztal" nyerte meg a választásokat 56 százalékos többséggel szemben az állampárt, a kommunisták 33 százalékos eredményével. „De ez csak a kommunisták asszisztenciájával jöhetett létre — mondja —, hiszen az ellenzék zöme, köztük a Nemzeti Demokrata Párt, az egyik, ha nem a leghitelesebb ellenzéki párt, a választások megtartása ellen foglalt állást, mert meg akarta akadályozni, hogy a volt állampárt átmentse pozícióit.” Baleset vagy gyilkosság? Az előzményekhez tartozik, hogy még 1989. október 13-án, máig sem tisztázott autóbalesetben, meghalt Merab Kosztava, a legtekintélyesebb ellenzéki vezető, Gamszahurdia legközelebbi harcostársa, valamint ezen autóbaleset következtében, bár később, a kórházban — furcsa módon: hepatitisben(!) — Zurab Csavcsavadze, a múlt század legnagyobb politikusának, az 1987-ben a grúz egyház szentjévé avatott Ilia Csavcsavadzenek egyenesági leszármazottja, az llia Csavcsavadze Társaságnak, mely az egyik legfontosabb ellenzéki csoportosulás volt, alapítója. A furcsa, hogy a helyszínen semmi sem maradt, ami az ütközést indokolta volna. A balesetet szintén túlélt sofőr úgy emlékezett, hogy „valami kerék-féleség jött hirtelen velünk szemben.” Ami viszont tény, hogy a baleset idején már Kosztava és Csavcsavadze szembefordult Zviad Gamszahurdiával. (Még valami, ami talán nem elhanyagolható, ha meg akarjuk érteni a georgiai ellenzék mentalitását: a kórházba került Zurab Csavcsavadze számára Gia Csanturia, az ellene politizáló Nemzeti Demokrata Párt vezetője adott először vért, és utána elment részvétet nyilvánítani Csavcsavadze apjához, akitől bocsánatot kért, ha a politikai küzdelemben akaratlanul is megsértette volna a fiát.) Egyébként Kosztava, aki az Ilia Csavcsavadze Társaság tagja volt, szembefordulva Gamszahurdiával, kivált ebből a szervezetből, és létrehozta a Szent Ilia Pártot. E két ellenzéki vezető halála után Gamszahurdia, aki eredetileg a Helsinki Társaság elnöke volt, elnöke lett egyben az Ilia Csavcsavadze Társaságnak, és a Szent Ilia Pártnak is. E háromegy szervezet volt a magja az 1990 októberében megalakult Kerekasztalnál, akikkel a volt állampárt végül is megegyezett. Ugyanis 1990. március 25-re volt kitűzve a Legfelsőbb Tanács megválasztása. Ezt, akkor, az ellenzék egységesen meghiúsította. A választások új időpontját október 28-ra tűzték ki. A nemzeti mozgalom ekkor ketté vált. Egyik része, a többség, elutasította a választásokat. Belőlük lett később a parlamenten kívüli ellenzék, élükön a Csanturia vezette Nemzeti Demokrata Pártál, de a Monarchisták és a Függetlenség pártiak is. A másik, Gamszahurdia vezette erő, a Kerekasztal, a választások megtartása mellett volt. (Tehát vállalta az állampárt legitimálását.) Ez a Kerekasztal csupán öt pártot tömörített. A választások után a radikális pártok megalapították az ellenzéki „Nemzeti Kongreszszust". A teljhatalom azonban — a kommunisták jóvoltából — Gamszahurdia kezébe került. „Ugyanis — folytatja Guram Gverdeiteli — azt joggal hihették a volt állampárt vezetői, hogy Gamszahurdia rövid időn belül katasztrofális állapotokat teremt, melynek nyomán vissza fogja sírni őket a nép. Erre Gamszahurdiát predesztinálta a túlzó hatalomvágy, és az a kompenzatív kényszer, amely mindenkiben csakis és kizárólagosan ellenséget tudott látni, aki nem volt feltétel nélküli hódolója. Csakhogy — folytatta — amire nem számíthattak, az az volt, hogy Gamszahurdia jócskáit „túlteljesítette a tervet". Olyan elképesztően türelmetlen, demagóg és szakszerűtlen politizálást valósított meg, ami szinte minden komoly erőt, saját korábbi támogatóit is ide értve, ellene fordított.” Miből állt Gamszahurdia politikai dilettantizmusa? Minden beszélgetőpartnerem egyetértett az alábbi három fő hibát illetően: 1. Az értelmiséggel való együttműködés totális elutasítása és a legszélesebben vett, de politikailag indifferens tömegekre való apelláció. Ijesztő volt, hogy a legtisztább, legnagyszerűbb írók, művészek, tudósok számára mind „hazaárulók, kollaboránsok” voltak. 2. A kádercserék során a legalkalmatlanabb, hozzá nem értő dilettánsok hadát szabadította rá mind a gazdaságra, mind a szakapparátusokra. E „megbízható”, jórészt felkészületlen, műveletlen és karrierista társaság hibát hibára halmozva káoszba döntötte az amúgy is összeomló gazdaságot, közigazgatást és kulturális intézményrendszert. 1990-1991-ben pl. nem volt egyetemi oktatás Grúziában, a diákok az utcákon lődörögtek és tüntettek. 3. A politika utcára vitele. Mussolini és Hitler óta — mondják ■— nem volt olyan politikus, mint Gamszahurdia, aki minden áldott nap tömeggyűléseket hívott össze a minisztertanács elé, ahol megrészegülve saját hangjától, órákon át szónokolt különféle témákról, állítólag eképp zárva szavait: „gyertek el holnap is, folytatom”. Eközben a gyakorlati politikában az új hatalom nem tudott megbirkózni a Szovjet Birodalom széthullása után rázúduló feladatokkal. És eközben teljesen érzéketlen volt a legjobb szándékú kritikákkal szemben is. (folytatjuk) Pete György Sírkő- és emléktábla-avatás Ünnepi megemlékezések 56-ról Az 1956-os forradalom, és a köztársaság kikiáltásának évfordulóján az országos rendezvények mellett megyénk városaiban és a nagyobb településeken mindenütt tartanak megemlékezéseket. Szombathelyen csütörtökön délután 5-kor az országzászló ünnepélyes felvonásával kezdődik a program. Itt dr. Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselő mond beszédet. Hat órakor megkoszorúzzák a forradalom és szabadságharc áldozatainak emléktábláját, ahol az 56-os szövetség elnöke, Szendy László emlékeztet a történelmi eseményekre. Az ünnepi ülés hétkor kezdődik a Bartók Teremben, köszöntőt Wagner András polgármester mond, majd neves művészek, valamint a művészeti szakközépiskola és gimnázium növendékeinek zenei és irodalmi műsora következik. Celldömölkön, a polgármesteri hivatal előtti téren, 23-án délután ötkor tartanak megemlékezést. Körmenden ugyancsak ezen a napon, délelőtt 1ikor a Hősök terén Lábás László, a helyi önkormányzat képviselője emlékezik a 36 évvel ezelőtti eseményekre. Kőszegen csütörtökön délután ötkor koszorúznak az országzászlónál, majd hat órakor a Jurisics vár lovagtermében dr. Bariska István alpolgármester mond ünnepi köszöntőt. Közreműködik a városi fúvószenekar. Sárváron 23-án délelőtt likor a Petőfi szobornál kezdődik az ünnepség szavalattal, a pedagógus és ifjúsági kórus, valamint a városi fúvószenekar közreműködésével. Ünnepi beszédet mond Bajontai Imre önkormányzati képviselő. Délután négykor a Soproni úti temetőben felszentelik a mártír Török István síremlékét, majd a Szent László templom falán emléktáblát avatnak Abai Imre plébános tiszteletére. A rendezvény istentisztelettel fejeződik be. Szentgotthárdon október 23- án délelőtt 10-kor a Hősök emlékművénél koszorúznak. Vasváron szintén pénteken, a késő délutáni órákban a város főterén lesz megemlékezés, amelyen közreműködik a városi fúvószenekar, az általános iskola és a vasvári tánckar. Rossz idő esetén a művelődési házban emlékeznek. A nagyobb településeken is szinte mindenütt lesz ünnepség az évforduló alkalmával. Őriszentpéteren 23-án délelőtt 10- kor a művelődési házban Kovács Jenő szombathelyi képviselő (MDF) mond beszédet. Vép önkormányzata a szakiskolával közösen ünnepel az intézet dísztermében október 21-én délután fél háromkor. Ünnepi köszöntőt Horváth Vilmos országgyűlési képviselő mond. Az iskolákban, intézményekben ugyancsak megemlékeznek. 1992. október 21.Szerda A kivétel Hajlamos lennék, már csak természetemnél fogva is, némi könnyed ironizálásra, olvasván a KSH jelentésében, hogy harmincnégy százalékkal csökkent a gyógyszerkereskedelem forgalma, tíz százalékkal a tüzelő- és építőanyagforgalom, viszont közel huszonöt százalékos növekedést könyvelhetnek el maguknak a cukrászdák, és mindazon helyek, ahol szeszes italt árusítanak. De félre a könnyed ironizálással, közelítsük meg tudományosan a kérdést! Példának okáért egy komoly szakcikkben kellene kimutatnom, vajh mi összefüggés van a túlzott konyakfogyasztás és a megvásárolt kalmopirynek számának drasztikus visszaesése között. Avagy a tüzelőanyag-forgalom csökkenő tendenciái miként függenek össze a Zwack unicum fogyasztásának meredek felfelé ívelésével. Miként az is bizonyosnak látszik, de ezt már a dolgok összetett volta miatt, kisebb tanulmánykötetben kellene feldolgoznom, hogy az építőanyag-forgalom csökkenése kihat a butító jellegű zalai borok fogyasztására. Azonban még nem vagyok kellően felkészült tudományos szakcikkek közzétételére, akadémikus vitákra. Nekem elég a KSH szava, akarom mondani jelentése, én hiszek, bár gyanítom, azért a statisztika nem kizárólag hit kérdése. Viszont gyanítom azt is, neves gazdasági szakértőink most örömünnepet ülnek, mondván, lám, a gyógyszeráremelés megtette hatását, csökkent a fogyasztás. Csak azt nem tudom, hogyan minősítik a jelenséget, miszerint nőtt a szeszes ital ára is, de fogyasztása mégsem csökkent. Nyilván kivételnek, amely erősíti a szabályt. h.m. OOO Csemege Nyáron, amikor hazatértem a szabadságról, úgy eltévedtem kedvenc boltomban, mint Juliska a hétszögletű kerek erdőben. Nem történt semmi különös, csak pár hét alatt átmeintesítették az üzletet, kiszórtak egy csomó árut, és hoztak helyette egy rakás újat, Made in Austria feliratokkal. Hasonló kínálat vigyorgott a pofázmányomba, mint Oberwartban, és más ősi osztrák városokban. Miután túlestem a csillogás okozta első ájuláson, meglepő felfedezéseket tettem, miszerint az odakinn sem az olcsóságáról híres üzletlánc itthon sem a nyomott áraival lopja be magát az emberek szívébe. Ez önmagában nem baj, hiszen nem Meinl az egész világ, akkor elég elballagni a sarki fűszereshez, és máris lehet konkurenciáról beszélni. De úgy látszik, fatornyos városunkban vagy sarok nincs, vagy fűszeres, mert egy nap arra ébredtünk, megmeintesedett az egész város, igen, ez már kapitalizmus és gazdaság, az öreg rókák a vetélytársat is megvásárolják, így nem kell attól tartani, hogy a sarki Kohn megdönti a hosszú távú üzleti elképzeléseket. Miután más városokban nem tapasztaltam ekkora meinlesedést, polémiába bonyolódtam egy darab szakértővel a piros-sárga boltok kínálatáról és árairól. Én, mint egyszerű polgár, nem értettem az összefüggéseket, csak azt tudtam, annak előtte nem annyiba került a káposztás sertésfal, mint most, és nem osztrák földről hurcolták be. Míg a másik oldal megmagyarázta, a drága áruk mellett mindig van valami olcsó, és különben is. Nincs nekem semmi bajom az egésszel, de az egyhangúság nem egészséges. Kimondottan nyomasztó tud lenni a nagymentű meintesedés. Úgy általában, teti ooo Bank-helyzet