Vas Népe, 1993. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
Szilveszteri televízió, avagy... ...UBORKASZEZON Valószínűleg milliók nézték a magyar tévé szilveszteri műsorát. Részben jobb híján, részben megszokásból, másrészt kíváncsiságból. Az előző nap tűzijátéka (erről később) arra engedett következtetni, hogy az Endrei—Fodor kettős maradandó sérülések nélkül ússza majd meg az év végét, hiszen dominált a film, s az egyértelműen másnak a tésztája. Szilveszter őfensége más lett a tévében. Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit, s a végén előállt az öszvér. Az öszvér, amelynek közismert tulajdonsága a kitartás, az állóképesség és az intelligenciahiány. Az előbbi kettő nem is hibádzott. Az egyesen mindent leadtak e jeles nap délelőttjén, amit csak lehetett. Volt dugaszolt Hőmérő, őrmester, botrány és csemege. Igazából az esti mese oldott a hangulaton, jelezve: hátha ma nem kell mindent komolyan venni. E szellemben született a Híradó is, poénkodása mögül jól kiérződött egyfajta szorongás. Amit a következőképpen lehetne megfogalmazni: Jóska, ki most a főnök? Mert, ugye, egyszerre két főnököt szolgálni... De ez csak halvány jelzése (takarása) volt televíziónk idült bajának, a továbbiakban száműzetett a rossz hangulat, előbukkant az a bizonyos karikacsapás. Gondoskodott erről a házaspár-vetélkedő, amely hol fel, hol lebukkant. A tétje egy kis Csemegebolt volt — jól jön néhány millió január elsején. Hát rohangáltak is feszt az ifjú párocskák, vitték a krumplit az örökké vidám (igaza van) műsorvezető szerkentyűjéhez, állták a nézők hálás telefonrohamait. Csupán akkor lepődtem meg kissé, amikor az egyik (legvégén a győztes) párról kiderült: a fiú — mert hisz' nagyon fiatal még — matematikus, a lány — dettó — zongoraművész... Ehhez képest igen boldogok voltak attól a lehetőségtől (később valóságtól), hogy egy pesti lakótelepen kenyeret, banánt, térdzoknit, bilit stb. árulhatnak saját boltjukban. Ám nem maradt idő elmélkedni a művészet-pénz kapcsolat szilveszteri fonákságairól, mert jött a szexis Fonda-lány és a szőke Redford-bika. Bár ez utóbbi túlzás a Mezítláb a parkban című produkció ismeretében, azért nézhető volt ez a csaknem negyedszázados (éppen anynyi...) film. Szappan a javából, legalább habzott. S az idő múlásával hogy változnak a dolgok... Egészen más felhangja van most az albán „konyhának”, mint volt akkor, New York-ban. Mindezt követte a közjáték (nem az elvont, hanem a játékos) Fodorral és dobókockákkal, majd a kedvenc Uborka töltötte ki a képernyőt. E szellemes és pazar poénokkal tűzdelt műsorról csak annyit: amíg szabadszájúan (nem keverendő össze az ordenárésággal) lehet szólni bármely politikai vezetőről, intézményről, törvényről és a törvényhozásról, addig nincs baj. Mert élő a demokrácia. Hát ennyi, gyors lenyomatban. A többi műsor feledhető, unalmassága miatt. Egy kivétellel, a kettesen: Delon éjjeli filmje remek volt. Franciás, kozma Verditől Straussig, pezsgővel, gyertyafényben, Houlihan sztár lett Már amennyiben Vas megyében sztár születhet, sztár született szerdán este Szombathelyen. Robert Houlihan, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar ír karmestere sztárrá, a közönség igazi kedvencévé, körülrajongott művésszé vált a zenekar szilveszteri koncertjén. Mr. Houlihamől eddig is tudtuk, igényes, kiváló muzsikus, és rendelkezik az istenek egyik legáldottabb adományával, a humorérzékkel. Ám hogy kitűnő nevettető, aki méltóságát, tartását megőrizve képes vállalni a showman szerepét is? Ahhoz, hogy megtudjuk ezt róla, kellett az első szilveszterestél, amit velünk töltött, itt Szombathelyen, a közönséget elbűvölően szórakoztatva. Ezen az esten volt úgy, hogy Houlihan úr levetette a frakkját, s kovácskötényt öltve „öltözött”, azaz kovácskodva „feleselt” a zenekar egyik ütésével. De volt vasutas is, aki sípjával harsány füttyjeleket adott le, s közben egyetegyet dudált is. Lehár Arany és ezüst keringője után pedig nem átallotta üres zsebét — képletesen: a szimfonikusokét — megmutatni a közönségnek, amelynek első sorában ott ült a megyei közgyűlés elnöke, dr. Pusztai Gyula, együtt a megyei kulturális bizottság és Szombathely vezetőivel. De emelte pezsgővel teli poharát a közönségre, természetesen akcentussal, de közvetlen modorában, hibátlanul kimondva: „Kedves megegészségesedésetekre!” Bogyay Katalin, az est műsorközlője angolul faggatta Houlihan urat, aki magyarul választott, s örökzöld remeke, az Ibafai papnak... kezdetű nyelvtörő után elszavalt Katikának Katikáról egy kis verset. A beszélgetés komolyabbik részéből megtudtuk: Írország legjelentősebb napilapja interjút közölt Houlihan úrral, így aztán a szép Írországban év vége felé mindenki Szombathelyről beszélt, megemlegetve a tényt: James Joyce Ulyssese mellett Robert Houlihan köti össze a két országot. Az est első felében népszerű operaslágereket hallhattunk Verditől, Puccinitől, Mascagnitól Daróczy Tamás, a Magyar Állami Operaház és Pécsről Harady Marianna közreműködésével. A zárásként hallott Suppé-mű már átvezetett bennünket a szünet utáni még könnyedebb hangok világába. Ám a szünetben sem maradtunk muzsika nélkül. Karos gyertyatartókkal feldíszített asztalok mellett a közönség minden tagját egy pohár pezsgővel vendégelte meg a zenekar. Ennek elfogyasztása közben az aula emeleti részén fúvósok híres musicalekből, filmzenékből adtak elő slágereket. A szünet után a sportház színpadán, igazán megtiszteltetésként, a szimfonikusok szilveszteri koncertjén ünnepelhette egyéves születésnapját a General Harmony Énekegyüttes. A dzsessz, a dzsesszesített ausztrál ballada és perui népdal előadásával nem arattak osztatlan sikert, az idősebbek, akik Strauss és a keringő, a polka kedvéért jöttek el erre az estére, nem igen tapsoltak nekik. (Emlékszem, Szent Iván éjjelén, a Csónakázótó szigetén, a mostaninál jóval nagyobb, megérdemelt, osztatlan sikert arattak műsorukkal, fiatalabb közönség előtt.) Strauss, Lehár, Kálmán. Az operett-triász, mint mindig, mindenhol, most is elsöprő sikert aratott. A szimfonikusok hagyományos szilveszteri koncertjének hagyományosan megszólaltatott zeneszerzőiként is. És erre még „rátett” Daróczy Tamás, amikor azt énekelte: „Mondd meg, hogy imádom a vasi nőket...” (No persze a továbbiakban nem lett a Lánchidból mondjuk Rába-híd.) Igazi meglepetésnek készült és azzá is lett a szombathelyi szimfonikusok szilveszteri koncertje. Mint mindig, ezen a hagyományos év végi hangversenyen, most is frenetikus sikert arattak. Hálásan reagált a közönség gegjeikre, ahogy például a rézfúvósok szólama meglepte Houlihant, vagy Johann Strauss Mennydörgés és villámlás polkája után a zenekar minden tagja hirtelen felhúzta az esernyőjét. Négy ráadást követelt ki dörgő tapsával a közönség, a Radetzky indulóval zártak. Szereztek egy felhőtlen, kacagós estét. És e£ ma semiimképpen sem kevés. (Folytatás várható a farsangi koncertjükön.) Némethy Mária Fotó: Horváth Csaba 1993. január 2. Szombat „A Bolyai a főiskoláé, de a város gyerekei járnak ide” Négy plusz nyolc Az iskola mindig modell: miniatűr társadalom Mostanában született iskola-koncepcióknak is kedvenc szavai a „liberalizmus”, a „humanizmus”, ami pedig az iskolarendszert —és annak megváltoztatását—illeti: a „sokszínűség”. A sokszínűséget többnyire számkombinációk fejezik ki. A nyolc plusz négy a (megszokott) nyolcosztályos általános iskolára és négyosztályos középiskolára utal, a négy plusz nyolc fordítva, a korábbi négyosztályos elemire és nyolcosztályos gimnáziumra; létezik még hat plusz hatos felosztás, a szombathelyi Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium pedig új elképzelésekkel állt elő. A kulcsszám a tizenkettő. A tizenkét osztályos gimnázium tervéről kérdeztük dr. Iker Jánost, az iskola igazgatóját: — A 80-as évek végén — az országosan érzékelhető iskolafejlesztési tendenciákkal összhangban — Szombathelyen is igény mutatkozott a központosított, monolitikus tantervektől eltérő oktatási-nevelési programok kidolgozására, alkalmazására. A rendszerváltás szerencsésen megerősítette ezeket a tendenciákat, és az alternatív programok mellett megjelentek az eltérő vagy kísérleti iskolák tervezetei, illetve első évfolyamai (8 osztályos gimnázium, rogersi szellemű iskola, az Apáczai Alapítvány 12 osztályos iskolatervezete, a püspöki iskola). Ezzel együtt színesedni látszik a fenntartók palettája is: az önkormányzat és a tanárképző főiskola mellett az egyházmegye, tanító szerzetesrendek, alapítványok. A tanárképző főiskola gyakorlóiskolája megfelelő előkészítő munka után — minisztériumi engedélyezéssel — 1992 szeptemberében beindította a nyolcosztályos gimnázium első osztályát. A főiskola egyetemi terveivel összhangban a gyakorlóiskola vezetése négyosztályos gimnáziumi osztályok indítását is tervbe vette '94 és'96 között — átmeneti jelleggel. A cél a 12 osztályos gimnázium kiépítése. Ehhez egyébként segítséget nyújt az Apáczai Alapítvány tervezete is, amely szintén 12 osztályos iskoláról beszél. — Az iskolákban verseny folyik a gyerekekért. Miben más a Bolyai, mint a többi? —Az ismeretadás szempontjából jók a magyar iskolák, a nevelésben viszont nem kevés a hiányosság. A személyiségközpontú, humanista értékeket szem előtt tartó Bolyaiban ezeket a hiányosságokat szeretnénk megszüntetni. Az sem jó, ha tizennégy éves korban megtörik a gyerekek nevelése. Tizenkét éven át végigkísérni a fejlődésüket — ez igazi, komoly feladat. Ami pedig az ismereteket illeti, azért ezen a területen is van mit tenni: nálunk hangsúlyos lesz a művészeti nevelés, a zene, a rajz, a tánc. Felelevenítjük az egyszer már bevált humán és reál tagozatokat is. — Tizenkét éven át ugyanott, ugyanabban a szellemben nevelni a diákokat valóban szép dolog, de nálunk az iskolák zöme még „nyolc plusz négy’’ rendszerű: külön az általános, és külön a középiskola. Lesz-e átjárhatóság? — Igen. A negyedik osztály végén vizsgát tesznek a gyerekek. Ekkor eldől, alkalmasak-e a folytatásra. Ha nem, más iskolában folytathatják az általános iskolát, máshol. Vizsgaeredményeik alapján viszont más iskolákból is fogadhatunk gyerekeket. Az alsó tagozat viszonylag önálló lesz, a nyolcosztályos felső tagozat három szakaszra oszlik. Az első két évben az anyanyelvi nevelés, képességfejlesztés a leghangsúlyosabb, és elkezdődik a második idegen nyelv oktatása. A második, négyéves szakaszban a tantárgyak intenzív tanítása következik — amennyire lehet, lineáris felépítésben. (Eddig többnyire a spirális felépítés volt a jellemző. Vagyis mondjuk az őskort megtanították általános iskolában, aztán a középiskolában is. Ezt a módszert teljesen kiküszöbölni persze nem lehet, de ahol igen, ott megteszszük.) A harmadik szakasz a rendszerezésé, a specializációké. — A tantestület készen áll? — A többség felkészült, odaadó pedagógus — ők a meghatározók. Az elkövetkezendő tíz évben körülbelül húsz pedagógusra lesz még szükségünk. Számítunk a fiatalokra, számítunk középiskolai tanárokra — elképzelhető, hogy a Nagy Lajos Gimnázium állami része hozzánk települ; folytak már tárgyalások erről —, és azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy főiskolai oktatók — akár óraadóként — tanítanának a Bolyaiban. — A Bolyai konkurenciát is jelent... — A verseny sohasem káros. De törekszünk az együttműködésre, a párbeszédre. A szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium igazgatója például már megkeresett bennünket: cseréljünk tapasztalatokat, beszéljük meg a gondjainkat. A sokszínűség a lényeg, a választás lehetősége. A Bolyai nyolcosztályos gimnáziumában február—márciusban lesz felvételi. Az iskola a főiskoláé—de a város gyerekei járnak ide. És Szombathelynek az az érdeke, hogy minél több jó iskolája legyen. D. L. Fotó: teo Honvéd Hagyományőrző Egyesület Hősökre és áldozatokra emlékeznek Január 12-én lesz 50. éve annak, hogy a 2. magyar hadsereg arcvonalán nagy fölénnyel megindult a szovjet csapatok támadása, amely — a magyar katona küzdeni akarása és bátorsága ellenére is — érvényesült. A háborút nem a katonák, hanem a politikusok készítették elő. Abban a katona parancsot teljesített, mert az volt a kötelessége. Történelmileg bizonyított tény, hogy az arcvonal egyes szakaszain, éhezve, félig megfagyva, elcsigázottan is, de helyt álltak katonáink. A harc az addig nem tapasztalt veszteségek ellenére, sokszor bekerítésből kitörve folytatódott. A küzdelem nem csak a katonákat, a nemzetet is sújtotta. Alig volt olyan család, akinek katona vagy munkaszolgálatos hozzátartozója ne maradt volna ott az orosz hómezőkön. A háború magyar családok ezreire hozott mérhetetlen gyászt, évtizedekre kiható szenvedéseket. Országszerte erre a fél évszázada történt tragédiára kívánunk emlékezni. Tisztelettel meghajtva fejünket a háború hősei és áldozatai emléke előtt. Hazánkban a legkisebb településen is — sajnos, főleg Vas megyében — van kikre emlékeznünk. Kapcsolódva az országos ünnepségekhez, megyénkben az 50. évfordulóra történő megemlékezést 1993. január 10-én (vasárnap) tartjuk Szombathelyen. Délelőtt 9 órakor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ (Ady tér) színháztermében kezdődik az emlékező ünnepség. 10 órától ugyanott, a galérián emlékkiállítás nyílik. Ezalatt a városban lévő II. világháborús hősi emlékműveket katonai tiszteletadással megkoszorúzzák. Fél 11-kor a székesegyházban ünnepi ökumenikus gyászistentisztelet lesz a II. világháború hősi halottaiért, áldozataiért. A Honvéd Hagyományőrző Egyesület kéri az egész megye lakosságát, vegyen részt a kegyeleti ünnepségen. Az 50. évforduló alkalmával tisztelettel gondoljon azokra, akik a legtöbbet, életüket áldozták egy példátlan méretű háborúban. Az utókor kötelessége az emlékezés, vállalva a történelem által reánk mért sorsot. Ez egyben figyelmeztessen a népirtó háborúk céltalanságára, arra, hogy kizárólag szenvedést okozhatnak a népeknek, az egész emberiségnek. Mi, egykori magyar katonák, akik bátran fogadtuk és viseltük sorsunkat, kérjük az egész megye lakosságát, a hősök és az áldozatok emlékét tiszteljék és őrizzék meg. Honvéd Hagyományőrző Egyesület Vas Megyei Területi Titkársága Vízszillébe .