Vas Népe, 1993. június (38. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-01 / 125. szám
„Becsüljük, tiszteljük, szeressük egymást!” Für nem bírta tovább az acsarkodást Vasárnap délelőtt tíz óra. A DEM 041-es rendszámú, bordó Volkswagen Passat utasán látszik, zaklatott. Több helyen is megáll Körmenden, segítséget kér, hogy megtalálja az önkormányzati hivatalt. A város vezetői és MDF-tagok fogadják a vendéget: Für Lajos honvédelmi minisztert, az MDF volt ügyvezető elnökét. Bemutatkozunk, interjút kérünk. — Arról nem beszélek, nem nyilatkozom —jelenti ki nyomban. Természetesen leveléről, ügyvezető elnöki leköszönéséről van szó, pontosabban nincs szó, mert Für Lajos hajthatatlan. Legalábbis egy ideig. Tizenegy óráig zártkörű megbeszélésen vesz részt elvbarátaival, utána kap néhány percet a sajtó. — Csak a biztonságpolitikáról kérdezzenek, készséggel válaszolok. — Miniszter úr, milyen az ön lelki biztonságpolitikája? Elmosolyodik, ingatja a fejét. — Ötven éve rendben van. — A mostani nehéz időszakban is? Kiktől kap segítséget? Nagyon lassan mondja a szavakat, fásultnak, kiábrándultnak tűnik. — A Vas megyeiektől, barátoktól és a családom tagjaitól, rokonoktól. Most indulok hozzájuk, az ünnepség után megyek ebédelni Egyházasrádócra. — Itt vészeli át a nehéz időszakot? — Igen. — Önnel nagyon sokan szimpatizálnak, nem csak pártján belül. Sokan szeretnének osztozni gondjában, hiszen valamiképpen az az ő gondjuk, bajuk is. — Úgy emlékszem, az elején biztonságpolitikáról volt szó... Nem egyformán látjuk a dolgot. Készséggel nyilatkozom, de csak arról. — A vasi szimpatizánsoknak mit üzen? — Becsüljük, tiszteljük, szeressük egymást, úgy, ahogy azt eddig is tettük... Magyar élet volt, van és lesz is. Fél tizenkettőkor, a Hősök napja alkalmából rendezett körmendi ünnepségen az emlékezőknek már mintha önmagáról is beszélne. — Ki is a hős? Az, aki bátor, vakmerő, aki kockáztat valamit. Sosem önmagáért, mindig másokért. Ebben különbözik másoktól. Kisebb vagy nagyobb közösségért tesz, településért, országáért, parancsra vagy önszántából. Kell, hogy legyenek hősök, nélkülük a nemzet, a világ nem jutna előbbre. Idegzetüket, hitüket adják... Miért kell gondolni rájuk? Olyan erőforrást kapunk, olyan támaszt, mely segít a mai, nem mindennapian nehéz küzdelmeinkben... Az ünnepség után rokonokkal, ismerősökkel vált szót, akik akarva akaratlan szintén a múlt heti lépéséről kérdezik. Kinek-kinek röviden, tömören válaszol: — Az acsarkodást nem bírtam tovább... Párton belüli politikai fejlövésnek szántam... Nem lépek ki az MDF-ből, továbbra is dolgozom érte és az országért. Szenkovits Péter Fotó: Kaczmarski Zoltán A megérkezés pillanata Koszorúzás a körmendi Hősök emlékművénél dr. Gömbös Ferenc országgyűlési képviselővel keresztény politikáról nem adhatom át fancsali képpel” tanulsággal szolgáló, felejthetetlen élmények. — Általánosak ilyen élmények az egyházban? Egyáltalán a zsinati megújulás szelei menynyire tudnak befújni a sok helyen még zárt kapukon? — Az egyháznak az evangélium örömhírét kell hirdetnie, s ezt az örömhírt, ami a világ legnagyszerűbb történetéről tudósít, nem adhatom át fancsali képpel. Nem vehetjük magunkra egy szomorú szent ábrázatát — derűsnek kell lennünk. Meg kell tanulnunk görcsök nélkül élni: a türelmetlenség, a megbocsátani nem tudás, a másikat elfogadni képtelenség, a kákán is csomót keresés görcse nélkül. Na most mindez kivetítve a hatalmas egyházra nem olyan egyszerű. Hiszen nagyon sok minden a papok alkatától, neveltetésétől függ. Rengeteg olyan pap működik, aki már régen belefáradt, beleöregedett a munkájába. Képtelenek arra, hogy elviseljék a zsivajt, hogy gyerekekkel foglalkozzanak. Azt meg, hogy van ifjúkor is a hívek életében, hogy házasságot kötnek, hogy gyermeket várnak — ez mintha kiesne sokak látószögéből. Nincs fontosabb, mint a fiatalokkal foglalkozni, és nincs nagyobb boldogság, mint amikor látom őket, hogy megismerkednek a csoportban, jegyesek lesznek, összeházasodnak, majd pedig hozzák a gyerekeket. — Ön kapott is jópár „fejbekólintást”, mert túl intenzíven foglalkozott a fiatalokkal. — Nézze, volt, akit börtönbe is csuktak emiatt. Azonban a fiatalokkal való együttlét és közös meditáció mindent megér, mindenért kárpótol. Biztos vagyok benne: a zsinati szellemet elsősorban a fiatalok és a fiatalokkal közösen tevékenykedő, lelkigyakorlatozó papok hordozzák magukban. — Az ön által vezetett Továbbképző Intézet szintén ezt a gyakran polemizáló, „kapunyitogató" szellemiséget képviseli. — Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehet igazán korszerűnek lenni, vagyis az evangélium hírét úgy elvinni mindenhova, hogy nem prédikálunk, hanem beszélgetünk. Beszélgetünk, és közben átadjuk az etikai igazságokat, a közéleti magatartás útmutatóit. Azt próbáljuk felfedezni, mire van szüksége az embernek ebben a változó korban. Az egyház missziója különben mindig is ez volt. Hiszen gondolja csak meg: a térítő szerzetesek tanították meg szántásra-vetésre a kalandozó magyarokat, hogy maradjanak végre a fenekükön és ne Európában raboljanak mindent, amit csak érnek. Amikor egy misszionárius elmegy messzi földrészekre, nem az lesz az első gondja, hogy az ott élők már másnap olvassák a Bibliát az ő nyelvén, hanem az, hogy tud-e rajtuk segíteni, be tudja-e kötözni a sebeiket, meg tudja-e gyógyítani őket — a többi csak utána jön. Ha már segítettem rajtuk, mint embereken, csak akkor tudok Istenről beszélni nekik. Ugyanígy kell ma az embereknek a közéletről, a polisz ügyeiről, a politikáról beszélni. Az intézet ezt tekinti ma tán a legfontosabb feladatának. —Mit gondol arról, hogy sokan keresztény zászlók alatt vonulnak a politika csatáiba? Lehet egy politikai párt keresztény? — A keresztény embernek lélekiismeretei kötelessége bekapcsolódni a köz ügyeibe, a politikai közösségek munkájába. II. János Pál is többször hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a keresztény értékeket bevigyük a közéletbe. A bevitel azonban soha nem lehet rákényszerítés. Ez nálunk egy mentalitást jelent, az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség, a megbocsátani tudás, a másik elfogadásának gyakorlását. A keresztény értékek sokkal szerteágazóbbak, mint amennyit le tudna belőlük „fedni” egy keresztény párt. Keresztény emberekre minden pártban szükség van, ezért a keresztény szót, mint pártnevet vagy mozgalomcímkét senki sem sajátíthatja ki. Nincs keresztény politika, csak olyan pártok, amelyek keresztény elveket képviselnek. Egyik politikai párt sem beszélhet tehát úgy magáról, mintha ő lenne a kereszténység hazai „márkaképviselete”. Prieger ZsoltFotó: Kiss Dóra „Keresztény értékeket vinni a közéletbe” 1993. június 1. Kedd Szempontok Az események pártszempontokból történő megítélésére a világ minden kincséért sem vállalkoznék. Eddig sem voltam képes ilyesmire elszánni magam, remélem, jó sorsom ezután is megőriz attól, hogy rákényszerüljek. Legfeljebb a pártszempontok megítélésére vagyok hajlandó néha-néha kísérletet tenni, szigorúan az események oldaláról nézve. Amióta tudom, hogy a koalíciós pártok programjaikat nem egyeztették, együttműködésük formáit nem fektették írásba, és pontosan csak a stallumokról kötöttek megállapodást (Stallumrat, Hivatal, állás, illetve a vele járó javadalom.), kicsit könnyebben tájékozódom az események bozótjában. Váratlan kiegyezések, elhalasztott szakítások, a szavak és a szavazatok közötti mérhető különbség, az elvek és a cselekedetek összefüggésének hiánya, a bíráljuk, de megtesszük gyakorlata, és sok egyéb furcsaság megértéséhez közelebb kerültem anélkül, hogy azokkal egyetértenék. Mostanában, amikor nemcsak azt nem tudjuk, mi lesz 1994 után, de azt sem, hogy mi lesz addig, bárminek, ami a belpolitikában történik, logikus megítélésétől jobb, ha eltekintünk. Az egyes személyek, csoportok, együttesek, körök, frontok, platformok mozgása többé már nem követhető. Ha megfigyeljük a közszereplők színeváltozásait, óhatatlanul feltámad a gyanúnk, hogy megint nem a programokról, hanem a stallumokról tárgyalnak. Mindennek értékmérője az elkövetkezendő választás, és tartok tőle, a választás előtti időnek ismét áldozatául esik a választás utáni idő. „A politikus és az államférfi között az a különbség”—mondotta Winston Churchill —, „hogy a politikus a következő választásra gondol, az államférfi a következő nemzedékre.” Jelek szerint bőviben vagyunk a politikusoknak, és a következő nemzedék jobban teszi, ha gondoskodik önmagáról. B.B. OOO Porból lettünk, de Napok óta tart a hőség, és esőnek még csak mutatóban sincs nyoma sehol. De hát mi már csak ilyenek vagyunk. Bár mit tagadjam, most jól jönne egy kis égi áldás, hiszen porzik még a beton is. Ilyenkor az ember, ha csak teheti, bevonul egy parkba, a hűvös, árnyékot adó lombok alá. Ezt tettem én is a minap, amikor a Termálfürdő felé jártam. Gondoltam,jó lesz egy kicsit a park fái alatt sétálni. Hűvösebb is lesz egy kicsivel, no meg az utam is rövidebb lesz. Ám egyszer csak egy kis teherautó fordult be a parkba, mit sem törődve azokkal, akik a padokon pihentek, vagy éppen, hozzám hasonlóan, a lombok alatt sétáltak. Hatalmas porfelhőt hagyva maga után, Laudához méltó kanyarokkal állt meg egy akkurátuson összegereblyézett szemétkupac mellett. Két ember kiszállt, s megragadva kincstári lapátjukat, elkezdték felszórni a szemetet a platóra. Gyönyörű porfellegeket csináltak eközben. Szinte nem is látszott a park vége onnan, ahol álltam. Közben egyikük, a sofőr, már végzett, s odébb állt egy újabb halom mellé. Társa pedig, hanyag eleganciával, szemetének maradékát egy közeli bokor aljába szórta. Talán arra gondolt közben, hogy majd a következő takarításnál úgyis előkerül. Addig meg jó helyen lesz ott is. Csupán egy-két, az átlagosnál koszosabb gyereknadrág jelzi majd a jó munkája eredményét. borka ooo Bevásárlókosár (Lakatos Ferenc karikatúrája) Vas Népe 3 —