Vas Népe, 1993. június (38. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-01 / 125. szám

„Becsüljük, tiszteljük, szeressük egymást!” Für nem bírta tovább az acsarkodást Vasárnap délelőtt tíz óra. A DEM 041-es rendszámú, bordó Volkswagen Passat utasán lát­szik, zaklatott. Több helyen is megáll Körmenden, segítséget kér, hogy megtalálja az önkor­mányzati hivatalt. A város veze­tői és MDF-tagok fogadják a vendéget: Für Lajos honvédel­mi minisztert, az MDF volt ügyvezető elnökét. Bemutatkozunk, interjút ké­rünk. — Arról nem beszélek, nem nyilatkozom —jelenti ki nyom­ban. Természetesen leveléről, ügyvezető elnöki leköszönésé­ről van szó, pontosabban nincs szó, mert Für Lajos hajthatatlan. Legalábbis egy ideig. Tizenegy óráig zártkörű megbeszélésen vesz részt elv­barátaival, utána kap néhány percet a sajtó. — Csak a biztonságpolitiká­ról kérdezzenek, készséggel vá­laszolok. — Miniszter úr, milyen az ön lelki biztonságpolitikája? Elmosolyodik, ingatja a fejét. — Ötven éve rendben van. — A mostani nehéz időszak­ban is? Kiktől kap segítséget? Nagyon lassan mondja a sza­vakat, fásultnak, kiábrándult­nak tűnik. — A Vas megyeiektől, bará­toktól és a családom tagjaitól, rokonoktól. Most indulok hoz­zájuk, az ünnepség után megyek ebédelni Egyházasrádócra. — Itt vészeli át a nehéz idő­szakot? — Igen. — Önnel nagyon sokan szim­patizálnak, nem csak pártján belül. Sokan szeretnének osztoz­ni gondjában, hiszen valami­képpen az az ő gondjuk, bajuk is. — Úgy emlékszem, az elején biztonságpolitikáról volt szó... Nem egyformán látjuk a dolgot. Készséggel nyilatkozom, de csak arról. — A vasi szimpatizánsoknak mit üzen? — Becsüljük, tiszteljük, sze­ressük egymást, úgy, ahogy azt eddig is tettük... Magyar élet volt, van és lesz is. Fél tizenkettőkor, a Hősök napja alkalmából rendezett kör­mendi ünnepségen az emléke­­zőknek már mintha önmagáról is beszélne. — Ki is a hős? Az, aki bátor, vakmerő, aki kockáztat valamit. Sosem önmagáért, mindig má­sokért. Ebben különbözik má­soktól. Kisebb vagy nagyobb közösségért tesz, településért, országáért, parancsra vagy ön­szántából. Kell, hogy legyenek hősök, nélkülük a nemzet, a vi­lág nem jutna előbbre. Idegzetü­ket, hitüket adják... Miért kell gondolni rájuk? Olyan erőfor­rást kapunk, olyan támaszt, mely segít a mai, nem minden­­napian nehéz küzdelmeink­ben... Az ünnepség után rokonok­kal, ismerősökkel vált szót, akik akarva akaratlan szintén a múlt heti lépéséről kérdezik. Kinek-kinek röviden, tömö­ren válaszol: — Az acsarkodást nem bír­tam tovább... Párton belüli poli­tikai fejlövésnek szántam... Nem lépek ki az MDF-ből, to­vábbra is dolgozom érte és az országért. Szenkovits Péter Fotó: Kaczmarski Zoltán A megérkezés pillanata Koszorúzás a körmendi Hősök emlékművénél dr. Gömbös Ferenc országgyűlési képviselővel keresztény politikáról nem adhatom át fancsali képpel” tanulsággal szolgáló, felejthe­tetlen élmények. — Általánosak ilyen élmé­nyek az egyházban? Egyáltalán a zsinati megújulás szelei meny­nyire tudnak befújni a sok he­lyen még zárt kapukon? — Az egyháznak az evangé­lium örömhírét kell hirdetnie, s ezt az örömhírt, ami a világ leg­nagyszerűbb történetéről tudó­sít, nem adhatom át fancsali képpel. Nem vehetjük magunk­ra egy szomorú szent ábrázatát — derűsnek kell lennünk. Meg kell tanulnunk görcsök nélkül élni: a türelmetlenség, a megbo­csátani nem tudás, a másikat el­fogadni képtelenség, a kákán is csomót keresés görcse nélkül. Na most mindez kivetítve a ha­talmas egyházra nem olyan egy­szerű. Hiszen nagyon sok min­den a papok alkatától, nevelteté­sétől függ. Rengeteg olyan pap működik, aki már régen belefá­radt, beleöregedett a munkájá­ba. Képtelenek arra, hogy elvi­seljék a zsivajt, hogy gyerekek­kel foglalkozzanak. Azt meg, hogy van ifjúkor is a hívek éle­tében, hogy házasságot kötnek, hogy gyermeket várnak — ez mintha kiesne sokak látószögé­ből. Nincs fontosabb, mint a fia­talokkal foglalkozni, és nincs nagyobb boldogság, mint ami­kor látom őket, hogy megismer­kednek a csoportban, jegyesek lesznek, összeházasodnak, majd pedig hozzák a gyerekeket. — Ön kapott is jó­pár „fejbekólintást”, mert túl intenzíven foglalkozott a fiata­lokkal. — Nézze, volt, akit börtönbe is csuk­tak emiatt. Azonban a fiatalokkal való együttlét és közös meditáció mindent megér, mindenért kárpótol. Biztos va­gyok benne: a zsinati szellemet elsősorban a fiatalok és a fiata­lokkal közösen tevé­kenykedő, lelkigya­korlatozó papok hor­dozzák magukban. — Az ön által vezetett To­vábbképző Intézet szintén ezt a gyakran polemizáló, „kapunyi­­togató" szellemiséget képviseli. — Sokat gondolkodtunk a­­zon, hogyan lehet igazán kor­szerűnek lenni, vagyis az evan­gélium hírét úgy elvinni min­denhova, hogy nem prédiká­lunk, hanem beszélgetünk. Beszélgetünk, és közben átad­juk az etikai igazságokat, a köz­életi magatartás útmutatóit. Azt próbáljuk felfedezni, mire van szüksége az embernek ebben a változó korban. Az egyház missziója különben mindig is ez volt. Hiszen gondolja csak meg: a térítő szerzetesek tanították meg szántásra-vetésre a kalan­dozó magyarokat, hogy marad­janak végre a fenekükön és ne Európában raboljanak mindent, amit csak érnek. Amikor egy misszionárius elmegy messzi földrészekre, nem az lesz az el­ső gondja, hogy az ott élők már másnap olvassák a Bibliát az ő nyelvén, hanem az, hogy tud-e rajtuk segíteni, be tudja-e kötöz­ni a sebeiket, meg tudja-e gyógyítani őket — a többi csak utána jön. Ha már segítettem rajtuk, mint embereken, csak akkor tudok Istenről beszélni nekik. Ugyanígy kell ma az em­bereknek a közéletről, a polisz ügyeiről, a politikáról beszélni. Az intézet ezt tekinti ma tán a legfontosabb feladatának. —Mit gondol arról, hogy so­kan keresztény zászlók alatt vo­nulnak a politika csatáiba? Le­het egy politikai párt keresz­tény? — A keresztény embernek lélekiismeretei kötelessége be­kapcsolódni a köz ügyeibe, a politikai közösségek munkájá­ba. II. János Pál is többször hangsúlyozta annak fontossá­gát, hogy a keresztény értékeket bevigyük a közéletbe. A bevitel azonban soha nem lehet rákény­­szerítés. Ez nálunk egy mentali­tást jelent, az igazságosság, a becsületesség, a tisztesség, a megbocsátani tudás, a másik el­fogadásának gyakorlását. A ke­resztény értékek sokkal szerteá­gazóbbak, mint amennyit le tud­na belőlük „fedni” egy keresz­tény párt. Keresztény embe­rekre minden pártban szükség van, ezért a keresztény szót, mint pártnevet vagy mozgalom­címkét senki sem sajátíthatja ki. Nincs keresztény politika, csak olyan pártok, amelyek ke­resztény elveket képviselnek. Egyik politikai párt sem beszél­het tehát úgy magáról, mintha ő lenne a kereszténység hazai „márkaképviselete”. Prieger Zsolt­Fotó: Kiss Dóra „Keresztény értékeket vinni a közéletbe” 1993. június 1. Kedd Szempontok Az események pártszempontokból történő megítélé­sére a világ minden kincséért sem vállalkoznék. Eddig sem voltam képes ilyesmire elszánni magam, remélem, jó sorsom ezután is megőriz attól, hogy rákényszerüljek. Legfeljebb a pártszempontok megítélésére vagyok haj­landó néha-néha kísérletet tenni, szigorúan az esemé­nyek oldaláról nézve. Amióta tudom, hogy a koalíciós pártok programjaikat nem egyeztették, együttműködé­sük formáit nem fektették írásba, és pontosan csak a stal­­lumokról kötöttek megállapodást (Stallumrat, Hivatal, állás, illetve a vele járó javadalom.), kicsit könnyebben tájékozódom az események bozótjában. Váratlan kie­gyezések, elhalasztott szakítások, a szavak és a szavaza­tok közötti mérhető különbség, az elvek és a cselekedetek összefüggésének hiánya, a bíráljuk, de megtesszük gya­korlata, és sok egyéb furcsaság megértéséhez közelebb kerültem anélkül, hogy azokkal egyetértenék. Mostaná­ban, amikor nemcsak azt nem tudjuk, mi lesz 1994 után, de azt sem, hogy mi l­esz addig, bárminek, ami a belpoliti­kában történik, logikus megítélésétől jobb, ha eltekin­tünk. Az egyes személyek, csoportok, együttesek, körök, frontok, platformok mozgása többé már nem követhető. Ha megfigyeljük a közszereplők színeváltozásait, óha­tatlanul feltámad a gyanúnk, hogy megint nem a progra­mokról, hanem a stallumokról tárgyalnak. Mindennek értékmérője az elkövetkezendő választás, és tartok tőle, a választás előtti időnek ismét áldozatául esik a választás utáni idő. „A politikus és az államférfi között az a kü­lönbség”—mondotta Winston Churchill —, „hogy a po­litikus a következő választásra gondol, az államférfi a következő nemzedékre.” Jelek szerint bőviben vagyunk a politikusoknak, és a következő nemzedék jobban teszi, ha gondoskodik önmagáról. B.B. O­O­O Porból lettünk, de Napok óta tart a hőség, és esőnek még csak mutatóban sincs nyoma sehol. De hát mi már csak ilyenek vagyunk. Bár mit tagadjam, most jól jönne egy kis égi áldás, hiszen porzik még a beton is. Ilyenkor az ember, ha csak teheti, bevonul egy parkba, a hűvös, árnyékot adó lombok alá. Ezt tettem én is a minap, amikor a Termálfürdő felé jártam. Gondoltam,jó lesz egy kicsit a park fái alatt sétálni. Hűvösebb is lesz egy kicsivel, no meg az utam is rövidebb lesz. Ám egyszer csak egy kis teherautó fordult be a parkba, mit sem törődve azok­kal, akik a padokon pihentek, vagy éppen, hozzám hasonló­an, a lombok alatt sétáltak. Hatalmas porfelhőt hagyva ma­ga után, Laudához méltó kanyarokkal állt meg egy akkurátuson összegereblyézett szemétkupac mellett. Két ember kiszállt, s megragadva kincstári lapátjukat, elkezdték felszórni a szemetet a platóra. Gyönyörű porfellegeket csi­náltak eközben. Szinte nem is látszott a park vége onnan, ahol álltam. Közben egyikük, a sofőr, már végzett, s odébb állt egy újabb halom mellé. Társa pedig, hanyag eleganciá­val, szemetének maradékát egy közeli bokor aljába szórta. Talán arra gondolt közben, hogy majd a következő takarí­tásnál úgyis előkerül. Addig meg jó helyen lesz ott is. Csupán egy-két, az átlagosnál koszosabb gyereknadrág jelzi majd a jó munkája eredményét. borka o­o­o Bevásárlókosár (Lakatos Ferenc karikatúrája) Vas Népe 3 —

Next