Vas Népe, 1993. július (38. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-10 / 159. szám
A magyar zene doyenjei Takács Jenő és Farkas Ferenc Kőszegen járt — Hallasz rendesen? — Nem, csak készülékkel. De mindig idegesít, mert elromlik. — Én is süket vagyok. A humoros párbeszédet Kőszegen hallottam, a magyar zeneszerzők doyenjei, Takács Jenő (91 éves) és Farkas Ferenc (88) között hangzott el a II. Lajtha László zenei táborban. A tábor szervezőjének, Horváth László klarinétművésznek remek ötlete volt, hogy összehozta a két idős mestert (jóbarátot) újra egymással, a nemzetközi tábor fiatal lakóival, és egy-egy szerzői estjükön megismertette műveiket a közönséggel. TAKÁCS JENŐ Cinfalváról indult el a világot meghódítani a bécsi Zeneakadémia, a kairói konzervatórium zongoratanára, aztán a manilai egyetem professzora, népzenei gyűjtőexpedíciót vezet a Fülöpszigeteken, jár Indonéziában, Hongkongban, Amerikában, Genfben, Olaszországban, akinek az élete valóságos kaleidoszkóp), magas állami kitüntetést vehetett át szerzői estjén Kőszegen. A Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjét. — Boldogan mutatta a kitüntetést, pedig biztosan sok van. — Igen, és elég sűrűn kapok. Egy hónapja Bécs polgármesterétől kaptam egyet. Összegyűjtöm valamennyit egy vitrinbe, és néha megmutogatom. — Kőszegen szerzői esttel ünnepükt, ennek félidejénél beszélgetünk. Mi a véleménye a színvonalról? — Itt van a grazi főiskola professzora, egy volt diákom, aki a bécsi konzervatóriumban tanár, mind el vannak ragadtatva. Ha ők annyira, akkor képzelheti, én mennyire örülök. Több helyen volt már ilyen estem, de ez most a tetőpont. Huszonhárom éve teljesen visszavonultan élek. — Előtte viszont rendkívül gazdag, ha szabad azt mondanom, csavargó élete volt. Dolgozott Szombathelyen is. — Bizony, tanítottam az ottani zeneiskolában. 1938-ban az USA-ban koncerteztem. Mire hazajöttem volna, a nácik megszállták Ausztriát, én meg nem akartam náci országba menni. Sopronban telepedtem le, ahol a budapesti opera felkérésére a Nílusi legendát komponáltam. (Tüdős Klára forgatókönyvére írta a művet, amelyet 1940-ben bemutattak, több mint harmincszor előadtak. Megj. N.M.) — Mit tanított Szombathelyen? — Zongorát. — Ön most Ausztriában él, de magyar? — Zeneszerzőként minden országé, minden nemzeté vagyok, de a származásomat sohasem tagadtam meg. — A világjáró életét megismerve és szakértőktől olvasva, hogy egyetlen stílusnak sem kötelezte el magát, az a gyanúm, a mérhetetlen szabadságvágy inspirálta egész életében. — Talán igaz is. Magyarnak születtem, rámrakódott nemzeti sajátosságaim vannak, a magyar zenében pedig szabad tér van. Persze vádoltak azzal, hogy nincs stílusom, de azzal vágok vissza: az az én stílusom, hogy mindenféle. Mint a világ.„Örülük annak, hogy még számontartanak”(alcím FARKAS FERENC A bűvös szekrény, a Csínom Palkó, számos zenekari, kamarazenei, zongora- és színpadi mű szerzője, Zalaegerszegen született Kossuth-díjasunk, bevallja: most először jár Kőszegen. — Szombathelyen többször is voltam, de itt nem. Pedig tényleg szép. — Ahogyan elnéztem, nagyon nehezére esik már a mozgás, és Kőszeg ugyancsak távol van Budapesttől. — Na igen, de örülök annak, ha vannak még, akik számontartanak. Előfordul, hogy az ember egy kicsit „kimegy a divatból”. — Talán azért, mert már nem annyira aktív, mint korábban? — Olyan nagy igyekezet van, olyan nagy a termés és a termelés a zeneszerzésben, hogy kimaradunk. Az én generációmból akik meghaltak, úgyszólván alig jutnak a műveikkel szóhoz. Mert jönnek az újak és elsöprik a régieket, akikre már nem is emlékeznek. Ott van a Szervánszky Endre, Veress Sándor. Nagy örömömre szolgál, hogy Veress neve fémjelzi ezt a mostani kőszegi tábort. Ő nagyon jó barátom volt, együtt tartottunk szerzői esteket, meglátogattam Svájcban, ő pedig engem Kolozsváron. Nagyon örülök, hogy egy kicsit itthon is észben tartják. És annak is, hogy itt Kőszegen én is szóhoz jutok. Borzasztóan kíváncsi vagyok a műsorra. —Meglepetés lesz? — Az. Csak annyit tudok, hogy Körmendi Klára fogja ját szani a zongoradarabjaimat. Ki tűnő interpretátor, áldozatra kész. A műsorból másról nem tudok. — Mennyire aktív zeneszerző még ön? — Dolgozom. Most fejeztem be egy művet, Magyarország 1100. évfordulójához fog kapcsolódni, Kölcsey szózata a címe. Siettem vele, mert ki tudja, megérem-e a bemutatóját. — Miről szól a mű, mi a témája? — Kölcsey tudna mesélni róla, az ő gyönyörű szövegeit válogattam össze. Nagyon finoman hazafiasak, nem is vállalnám, ha plakátszínű piros-fehér-zöld címkével látnák el. Ma sok olyan zene van, amit csak a címke igazol. Van Kölcseynek egy verse a zsarnokokról. Olyan csodálatos előrelátással ecseteli a ma sajnos jól ismert zsarnokokat, összes tulajdonságaikat, hogy nem is tudom, kikről vette a példát. Az ő korában még nem voltak akkora zsarnokok, mint a XX. században. • •• Gazdag programot kínált a fiataloknak az idén is a Lajthatábor. Létrehozója, Horváth László Liszt-díjas klarinétművész nagyon elégedett volt a 19 vonós (köztük egy erdélyi vonósnégyes), 15 zongorista, és a fúvósok működésével. (Japán, francia, svájci hallgatók is voltak.) A tábor csak 3 ezer forintba került a résztvevőknek, de „minden növendék mellé húszezret még hozzá kellett tenni” — nyilatkozta Horváth László, aki nagyon reméli, a szponzorok jövőre is lehetővé teszik Kőszegen a zenei tábor megrende zését. Némethy Mária Fotó: H.Cs. Farkas Ferenc és Takács Jenő a Jurisics gimnázium kertjében Takács Jenő szerzői estje a gimnázium dísztermében. A tábor lakói (tanárai, növendékei) mutatták be a műveket. Műsorstruktúra, műsorrend, műsorpolitika A változtatások televíziója Kevés televíziótársaság van földön és égen (értsd: műholdas adások), amelyik annyit változtatná műsorstruktúráját és műsorrendjét, mint a Magyar Televízió. A műsorpolitikát csak azért nem említem, mert lényegében csak egyszer, a rendszerváltás után kellett drasztikusan megváltoztatni. Igaz, azóta pártharcok színterévé vált a tévé is, és ennek engedve akár minden nap más arculatot mutatna. Nem véletlen, hogy műsorstruktúrájában , műsorpolitikájában a leghatásosabb közszolgálati médium egyre politizálóbbá, egyre beszélgetősebbé válik. Pedig a napi gondokkal, stresszhatásokkal küzdő, a sokszor parttalan politizálásba belefáradó néző elsősorban szórakozni, kikapcsolódni szeretne a két földi program segítségével. Ezzel szemben töményen kapja a kül- és belpolitikai produkciókat, a reggeli, délutáni, esti stúdióbeszélgetéseket. Legfeljebb a műsorrend változik, ahogy az néhány hete is történt. Az egyes program esti nagy Híradója előbb fél nyolckor, aztán nyolckor, majd most ismét fél nyolckor kezdődik. Ez a változtatás végre a nézők kívánságát is figyelembe vette. Más tévétársaságoknál (például az ORF-nél) évtizedek óta ugyanabban az időben kezdődnek a híradók és egyéb, már megszokott információs műsorok. Az eddigi Aktuális, a Napzárta, illetve Napzárta előtt helyett lett a 24 óra, ami a Híradókhoz és Egyenlegekhez hasonlóan (több is van belőlük napjában) szintén tömény politika. Ha ehhez még hozzáveszem a Panorámát, az Össztüzet, a regionális híradók összeállításának nagy részét, a Hét című műsort, a BBC-híradót, bizony a műsorstruktúrát még jobban a szórakozást, a művelődést szolgáló programok kárára alakították. Az pedig műsorrendbeli baklövés, hogy az egyesen bizonyos napokon kora este, röviddel a Híradó után adják a 24 órát. Az utóbbi szerepe ugyanis éppen az, hogy az egész napot zárja le, a legfontosabb események hátterét vizsgálja, azaz valóban az adásidő vége felé kellene sugározni. (A Napzárta sem töltötte volna be a szerepét, ha mondjuk este nyolckor adják.) A tájékoztatás természetesen a közszolgálati televízió egyik legfontosabb feladata. Lehet azonban rövid, a lényeget mutató híradásokat a napi műsorba iktatni, és lehet teljességre törekvő, a politikai és szakmai konkurenciharcnak kiszolgáltatott drága híradókat gyártani. A rádióújságban nyomon lehet követni, hogy más tévétársaságok (pedig nyugatiak) öt-tíz perces hírcsokrokat adnak, sokszor csak álló képeket mutatva hozzá. A nálunk nagyobb hagyományú, gazdagabb osztrák televízió például tisztában van azzal, hogy reggel igen kevesen engedhetik meg maguknak, hogy politikai eszmefuttatásokat, stúdióbeszélgetéseket, hosszabb riportokat kövessenek nyomon a képernyőn. Ezért értelmetlennek tartják reggel a korai műsorkezdést, és csak a teletext legfontosabb híranyagait futtatják a képernyőn néhány óráig. A műholdas adók is inkább rövid, a lényegről tájékoztató hírcsokrokat ismételgetnek a reggeli műsorukban. A Magyar Televízió viszont a már-már működőképességét veszélyeztető gazdasági helyzetben mindkét programon sugározta a tetemes költségeket felemésztő, több órás — nagyrészt öncélú — reggeli adást. (A Reggel megszüntetése egyelőre gazdaságilag és műsorszerkezetileg is ésszerű megoldásnak mondható.) Az utóbbi időben felerősödtek azok a hangok, amelyek az európai televíziózásban rendhagyónak mondható parlamenti élő közvetítések célszerűségét és értelmét kérdőjelezik meg. Ehhez annyit, hogy a fejlett demokráciákban csak a leglényegesebb felszólalásokra és a határozatokra kiterjedő parlamenti összefoglalókat adják, és senki sem méricskél politikai, pártszempontok alapján. Mi viszont nem sajnáljuk a drága műsorsugárzási díjat a pártok és képviselők presztízscsatájára, a határozathozatali procedúrák több órás élő közvetítésére. (Valahol ez is a demokráciánk éretlenségét mutatja.) Ami a szórakoztató műsorokat, a filmeket illeti, ezek műsorra tűzése sem éppen nézőcentrikus. A sokakat érdeklő filmsorozatokat már fél hétkor elkezdik a kettesen, az esti főműsoridőt viszont rövid rétegműsorokkal szabdalják szét. A magyar filmtörténeti sorozatot, a Nézünk mint a moziban címűt (amelyik a legjobban érdekelhetné a régi filmeken nosztalgiázó, de korán fekvő időseket) az éjszakai órákra helyezték. (Elrettentő példa erre a sziporkázóan szellemes Latyi főszereplésével készült filmvígjáték, az Állami Áruház.Majdnem éjjel egyig tartott, pedig még a gyerekek is jól szórakoztak volna rajta.) Az sem szerencsés, hogy a TV 1-en a vasárnap esti mozifilmet is olyan későn kezdik vetíteni, hogy a kora reggel munkába igyekvők, a tanítási időben korán fekvő gyerekek csak a másnapi fáradtság, álmosság vállalásával nézhetnék meg. Gyakorta adnak gyerekeknek is ajánlható filmet éjszaka, és csak felnőtteknek valót kora este. Joggal nehezményezhetik a nézők a délutáni maratoni sorozatok korai kezdését is. Öt óráról négy órára tették, hogy minél kevesebb egésznapos munkarendben dolgozó tudja nézni folyamatosan mondjuk a jelenleg futó Hatalom és szenvedély című sorozatot. Mintha az új műsorrend kiagyalói nem tudnák, vagy rosszul tudnák, hogy meddig tart a legtöbb helyen a napi munkaidő. Rendhagyó a televíziózásban, hogy egy délelőtt vetített sorozatot (a népszerű Dallast) az esti főműsorban ismételnek. Valamikor a heti ismétléseket szabad szombat délelőttre tették, így mindenki megnézhette, bármilyen munkarendben dolgozott is munkanapokon. Apropó, hétvége! Az új műsorszerkezetben is elveszik a gyerekektől a vasárnap délelőttöt. Az egyesen csak a kora reggeli órákban, a kettesen elvétve adnak gyermekműsorokat a heti pihenőnapon. Pedig a gyerekek ilyenkor,amikor szüleik a főzéssel, a házimunkával vannak elfoglalva — érnének rá legjobban tévét nézni. (A szatellitadásoknál ez természetes.) Nem szerencsés az sem, hogy közérdeklődésre számot tartó filmeket, sorozatokat a vasárnapi ebédidőben iktatják műsorba, ahogyan nem a hétvégi pihenőnaphoz illik a Sorsok, a Gazdaképző és a K+P sugárzása sem. Tovább tart az egy televízió két műsora közötti konkurenciaharc, amely olyan nézőboszszantó műsorrendhez vezet, hogy azonos műsorok futnak egyidőben a két programon. Sport a sporttal, politika a politikával, reklám a reklámmal. (Különösen szerdánként vannak kiszorítva a tévénézésből a focit és egyéb sporteseményeket nem kedvelő hölgyek, mivel az esti meccsek általában stúdióbeszélgetésekkel, rétegműsorokkal párosulnak.) Az MTV 1 és az MTV 2 (tudatosan írtam TV1 és TV2 helyett, hiszen az utóbbi kifejezések használatával nem lehet tudni, melyik ország televíziójáról van szó) konkurencia- és presztízsharca egyébként nemkívánatos jelenségekhez vezet a hazai televíziózásban, aminek az esetek többségében a nézők isszák a levét. Mindezek ellenére mégis úgy látni, úgy érezni, hogy a Magyar Televízió illetékesei nem alkalmazkodnak eléggé a nézők életrendjéhez, a beidegződött tévénézési szokásokhoz, nem törekednek az állandóságra, a megbízhatóságra, a műsorfegyelemre. Jó példa erre a a szinte rendszeres műsorcsúszás az egyesen, és a gyakori műsorváltoztatás mindkét programon. Egyelőre úgy néz ki, a mindenkori vezetők jobban figyelnek a politikai megítélésekre és visszhangokra, mint a több milliós nézőtábor véleményére, jogos igényeire. A közszereplést oly szívesen vállaló Torgyán József nyilatkozta az egyik vasárnapi Nótatévé adásban, hogy akkor örül a legjobban, ha a televízió szórakoztat, kikapcsolódást szolgál, és nem politizál. Ezt az álláspontot még a politikusok közül is egyre többen osztják. Valóban arra kellene törekedni, hogy a jelenleg még egységes, de két programot is sugárzó Magyar Televízió ne politizálva szórakoztasson, hanem szórakoztatva politizáljon. Ellenkező esetben egyre többen kapcsolnak át a kereskedelmi jellegű (a filmeket illúziórombolóként reklámokkal megszakító), szerencsére gombamódra szaporodó többi tévéprogram csatornájára. Lendvai Emil 1993. július 10. Szombat Vas Népe 5 .