Vas Népe, 1993. július (38. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-01 / 151. szám

Tilcsik György továbbra is a levéltár élén Az igazgató megbízhatóan „söpröget” Tilcsik György másfél évti­zede dolgozik a Vas Megyei Le­véltárban. 1986-ban nevezték ki igazgatóhelyettesnek, majd igazgatónak. A megyei közgyű­lés döntése értelmében további öt évig ő a levéltár igazgatója. Egy órával a kinevezése után beszélgettünk a 41 éves igazga­tóval. — A szavazás előtt volt ön­ben feszültség? — Megmondom őszintén: nem. Azért nem, mivel az én életemben nincs akkora jelentő­sége annak, hogy igazgatóként, vagy levéltárosként dolgozom. Az adminisztratív munka sok időt vesz el attól a munkától, amelyet én nagyon szívesen csi­nálok. Nem izgultam azért sem, s ezt nem nagyképűségből mon­dom, mert úgy érzem, jól csiná­lom az igazgatói munkát is. S hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szívesen csinálom. Én ebben a levéltárban kezdtem dolgozni, ismerem minden zu­gát. Mindenfajta munkát végez­tem, ezért ha netalán azt mond­ták volna, hogy holnaptól nem én vagyok az igazgató, az sem rendített volna meg. A kineve­zés viszont egyfajta elismerése a hétévi igazgatói munkának. — Ketten pályáztak az igaz­gatói posztra. Az indoklásban kiemelték az ön magas szintű szakmai programját, valamint a dolgozói kollektíva százszázalé­kos támogatását. Mint igazgató, mit tart a legsürgetőbb feladat­nak a levéltárban? — Nagyon sok a tennivaló. A legelső megoldandó dolog az új raktár kialakítása, mivel a régi épületet visszaigényelte az egy­ház. Én azt javasoltam, ha már létesítünk egy ezer négyzetmé­teres raktárat, akkor ezt célszerű lenne egy 300—400 négyzet­méternyi irodával is kiegészíte­ni. Az igazi megoldás az volna, ha ez új épület lenne, mert a ré­giek ugyan átalakíthatók, de a továbbiakban, az igényeknek megfelelően, nem bővíthetők. A mostani elaprózottság áldat­lan állapotokat teremt. Ez a vi­szonylag kis intézmény már öt helyen működik. Az új raktár lé­tesítésével szorosan összefügg a személyi állomány bővítése is, mivel óriási elmaradásaink van­nak az iratátvételekben. Ha ezek tárolásához lesz raktár, akkor a kezelésükhöz kellenek új embe­rek is. Ha időnk és pénzünk engedi, akkor szeretnénk több kiad­ványt is megjelentetni. Jó lenne, ha évente akár kétszer is jelent­kezhetnénk a Vas Megyei Le­véltári Füzetekkel. Ehhez szel­lemi kapacitással rendelkezünk. Szintén fontos a Vasi Honisme­reti Közlemények, amely 1990 óta szintén a mi kiadásunkban jelenik meg. Ebből is készülhet­ne évente több szám is. Remé­lem, hogy folytatódik a megyei közgyűlések regesztáinak kia­dása, akárcsak a városi jegyző­könyvek közzététele is. Jó len­ne, ha ezeket követnék a kápta­lani jegyzőkönyvek. A megyé­nek van egy nagy terve. Szeret­né megjelentetni 1872-től 1950- ig a megye, a városok, a járások, a falvak, minden közigazgatási egység választott tisztségvise­lőinek, képviselőinek a névso­rát. Ez egy nagyon nagy feladat, amit megelőz még egy közigaz­gatási történeti alapkutatás, amelynek feladata feltárni en­nek az időszaknak a közigazga­tási szervezetben bekövetkezett változásait. Van még egy ter­vünk: a megye történetét bemu­tató, mintegy 10-12 darabos tér­­képsorozat kiadása. Szívesen vállalkoznánk kiál­lítások rendezésére, de erre a je­lenlegi körülményeink között nincs helyünk. A honismereti munkánk a határokon túlra is ki­nyúlik, s ez már átvisz a nemzet­közi kapcsolatok színterére. Jó az együttműködés a maribori, valamint a burgenlandi levéltár­ral, s remélhetőleg hamarosan rendszeressé válik kapcsola­tunk a gráci levéltárral is. — Nagy lehetőségeket látnék abban, ha a Vas megyei tudo­mányos intézmények szorosabb kapcsolatban lennének egymás­sal. A levéltár, a könyvtár, a mú­zeum sok területen tudna együttműködni egymással. Pél­dául minden intézményben van könyvtár. Egyeztetésekkel ki le­hetne küszöbölni a párhuzamos gyűjtéseket. Kellene egy nagy megyei katalógus, amely tartal­mazná a megye valamennyi közgyűjteményének anyagát. Ennek alapján az érdeklődők azonnal tudnák, hogy az általuk keresett anyag a múzeumban, a könyvtárban, vagy éppen a le­véltárban van. Nagy fantáziát látnék olyan közös kiállítások­ban, amelyek bemutathatnák az egész megye, vagy éppen egy város, falu, település történetét. — Az igazgatói munka mel­lett mennyi idő jut tudományos munkára? — Sokkal kevesebb, mint amennyi kellene. Korábban azt gondoltam, hogy az igazgatói munkát lehet majd rutinból csi­nálni, de rájöttem, nem lehet. Ami a tudományos munkát ille­ti, bár ma már kevésbé intenzí­ven, a megye reformkori politi­kai életével foglalkozom. Per­sze nem csak azzal, most éppen Batthyány Lajos ikervári ura­dalmának leltárán dolgozom, s szeretném, ha ez jövőre megje­lenhetne. Miután ezekre a mun­kákra itt viszonylag kevés az időm, ezért gyakran dolgozom otthon is. — S mit szól ehhez a család? —Hát... Mivel általában késő este veszem elő a dolgaimat, ezért túl nagy gondot nem okoz. Jut idő a családra is. Tizenegy éves fiam ugyan éppen elég ne­héz korban van, de már mégsem olyan, mintha három lenne. — Ezek után talán felesleges megkérdeznem, van-e valami­lyen hobbija? — Hogyne lenne. Nagyon szeretek focizni. A Kispityer kispályás labdarúgó-csapatában játszom. A bajnokság felénél az élen állunk. — Milyen poszton játszik? — Hátvéd vagyok. „Öregem­ber” már csak hátvédet játszhat. — Kőkemény hátvéd? — Az túlzás, hogy kőke­mény, inkább megbízható. Ezt mutatja, hogy tizenegy meccsen mi kaptuk a legkevesebb gólt, mindössze huszonegyet. Persze ebből az együttesből én már ki­lógok. Egy régi öreg hírmondó a korábbi csapatból. — A jól végzett munka után jöhet a pihenés. Lesz nyári nagy szabadság? — Lesz. Én minden nyáron elmegyek három hét szabadság­ra. Miután anyám Balatonsze­­mesen lakik, így az úticél sem nagyon kétséges: irány a Bala­ton. Ha kimaradna egy nyár, nem mondom, hogy összedőlne a világ, de nagyon hiányozna. A munkámtól azonban a nyáron sem szakadok el. Az eddigi leg­jobb írásom is ott készült. Véle­ményem szerint azért sikerült olyan jól, mivel volt rá elegendő időm. — Budapesten született, a Balaton partján nőtt fel, másfél évtizede Szombathelyen él. Mit jelent önnek ez a város? — Nagyon sokat. Huszonhat évesen kerültem ide, sok jó ba­rátom van már. Ennek ellenére úgy érzem, az eltöltött tizenöt év még kevés ahhoz, hogy tős­gyökeres szombathelyinek vall­­jam magam. Hogy az legyek, ahhoz az kell, hogy a fontos él­ményeim, ismeretségeim ehhez a városhoz kössenek. Én úgy gondolom, hogy a legjobb úton haladok efelé. Nagyon jól ér­zem magam, szeretek itt élni. Ismerem már a város legna­gyobb erényeit, de a hátrányait is. A tizenöt év talán még kevés volt ahhoz, hogy az apró finom­ságokat megérezzem, s bár nem vagyok született szombathelyi, de már annak érzem magam, itt van az otthonom. Erős D. Zoltán Pannonpress Politikai és gazdasági szem­pontból egyaránt jelentősnek minősítette az Európa Tanács koppenhágai értekezletén elfo­gadott, és a kelet-európai or­szágok csatlakozásának pers­pektíváját is felmutató doku­mentumot az Országgyűlés Eu­rópai Közösségi Ügyek Bizottsága. A képviselők előtt Kiss Tibor, a Külügyminisztéri­um képviselője elmondta: az egyes országoknak csalódást okozott, hogy az EK nem szán­dékozott a társulás konkrét idő­pontját meghatározni, ponto­sabban nem jelölte meg az egyes országok érettségét el­döntő konferencia időpontját. Az EK-döntés visszatükrözi azt a viszonylag visszafogott magyar álláspontot, amely a ha­táridő megjelölése helyett az egyes országokban a feltétel­­rendszer kialakítására helyezi a hangsúlyt. Kétségtelen, hogy a dokumentum nem kezeli úgy a társult országokat, mintha azok részei lennének az EK döntés­­hozatalának, ám rendszeresíti a külügyminiszteri és a külügyi politikai főigazgatói dialógust, és nem zárja ki a kormányfői és államfői csúcstalálkozókat sem. Hargita Árpádné, az NGKM képviselője arról beszélt, hogy a dokumentum gazdasági szem­pontból is jelentős, és pozitívan értékelhető, hogy a csatlakozás­nak csak az általános keretfelté­teleit fogalmazta meg. Nem ha­tározott meg olyan számszerű kritériumokat, mint például a nemzeti jövedelem nagysága, a konvertibilitás, privatizáció, mégis sejthető, hogy a számsze­rűségek megadása nélkül is a magyar gazdaságban igen ko­moly felkészülésnek kell meg­kezdődnie. A piacra jutási felté­telek javítása érdekében a doku­mentum elsősorban az „érzé­keny” termékekre és a textilkivitel terheinek csökken­tésére ad lehetőséget. Hörcsik Richárd, a bizottság elnöke sajnálkozását fejezte ki, amiért a parlamenti kapcsola­tokról nem tett említést a doku­mentum. A bizottság a szerdai ülésen egy másik napirendi pontként elfogadta azt a kormánybeszá­molót, amely az Európai Közös­ségekbe való integrációval kap­csolatban megtett kormányzati szervezeti és felelősségi rend­szerről szól. Változik a határforgalom a vámosszabadi Duna-híd felújítása miatt A magyar-román határát­kelőhelyek közül továbbra is az ártándi és a gyulai határál­­lomá­­ Ehetnek át a sze­mét várakozás­nél­Nagylaknál 40, Ártándnál 30 és Gyulánál 50 órát. Az ország többi határállomásán egyelő­re zavartalan a forgalom. Ma, július 1-jén reggel 6 órakor felújítás miatt lezár­ják Vámosszabadinál a Duna­­hidat, s ezért ennek a határát­­lelőhelynek a forgalmát át­srelni más határállomá­­selvek szerint októ-A nemzetközi egyeztetések­nek megfelelően a határforga­lom átterelése a következő­képpen alakul: Rajkánál to­vábbra is lebonyolítják a nemzetközi teher- és autó­buszforgalmat és a vízumkö­teles utasok be- és kilépését; a híd lezárásával egyidőben ide­iglenes jelleggel megnyílik a Rajka-Rusovce II (Dunacsún) közötti határátkelőhely július 1-jén, csütörtökön reggel 6 órakor. Ezen az átkelőhelyen a vízummentes utasok nem­zetközi személygépkocsi-for­galmát fogadják, az átkelőn nem adnak vízumot. Várható­an július 15-étől a Komárom- Komarno közúti határátkelő­­helyre terelik át magyar-szlo­vák viszonylatban 20 tonnáig terjedő súlykorlátozással a te­herforgalmat. k’ ''-től szer­­­sze-V ' V, r'V„. Szittya, szittyó Természetes, ha valaki a világ folyására figyelve ag­gódik nemzetéért, esetünkben a magyarságért. Még akkor sem aggatnék rá jelzőket (mucsai, mélymagyar, barackpálinkás stb.), ha ez az aggódás meghaladná a megszokott kereteket. Nem, mert nem egyformán éljük meg nemzeti (faji, vallási) hovatartozásunkat. Van, aki­ben erősebb a kötődés, van, akiben gyengébb. Ettől még nem muszáj türelmetlennek lenni. Rendelkeznünk kell azon bölcsességgel, amellyel a kérdéskör emígyen old­ható fel: ez van, ilyen a világ és benne az emberek. No de mit kezdjen a magyarságát nem reklámként, hanem belülről, nagyon is mélyen megélő állampolgár olyan elméletekkel, amelyek azt sugallják neki: te vagy a világ elsőszámú nemzete? Mindez akkor jutott eszembe, amikor olvastam a tudósításokat a „nemzetközi” szity­­tya-találkozóról. Mi is a szittyizmus lényege? Vallói és ideológusai szerint az, hogy a magyar tulajdonképpen sumér, és a sumér vált egy hosszabb folyamat után ma­gyarrá. E kristálytiszta okfejtés természetesen bővebb magyarázatot kívánna, de most elégedjünk meg annyi­val: a sumérok voltak az ókor legműveltebb, legcivilizál­tabb népe. Nem kevesen tőlük eredeztetik a mai, modern civilizáció fundamentumait. Vagyis fantasztikusan jó eleink voltak — a szittyások szerint. Más kérdés, hogy a közvetlen­ ág feltételezést eddig egyetlen komolyabb tu­dományos tényező sem támasztotta alá. Mindegy, a ta­lálkozó lezajlott, ott voltak vagy 400-an az ország kitün­tetett helyén. Türelemmel és megértéssel vagyunk mi, sima, egyszerű magyarok irántuk. Demokráciánkban szinte mindennek van helye a Nap alatt. Vörös álprole­tárnak is, meg fehér szittyának is. -kor O­O­O Lelemény Annyi mindenből hiány van mostanában, ha elkezdenénk sorolni, nem egy egész újságot, hanem köteteket lehetne megtölteni a hiány-tudomány ábrázolásával, példákkal, il­lusztrációkkal, sok-sok mindennel. Valószínűleg egy valami nem lenne a hiány-könyvekben, mégpedig a lelemény. Az emberi leleményesség, amelyről talán egész könyvtárnyi anyagot lehetne összegyűjteni. Fantasztikus dolog, hogy az ember mit ki tud találni.Mennyi-mennyi—fölösleges dolgot is. De ha még csak kitalálná, s nagy büszkén hangoztatná hülyeségét, s erre valaki például azt mondaná: öregfiú, bo­londságokról álmodozol, eszedbe ne jusson meg is valósíta­ni, s erre hallgatna is az illető, még csak hagyján, senki nem veszít ezzel semmit, nem károsul, sőt, még okulhat is vala­micskét a dologból. El tudom képzelni azt a jelenetet, amikor egy lángelme fejéből kipattant, hogy a Vát és Sárvár közötti vasúti átjáró mindkét oldalán olyan autórázó figyelmezte­tést kell az aszfaltra építeni, hogy az kirázza valamennyi utas lelkét. Megvan, ez kell! — kiálthatott fel boldogan embe­rünk, nyilván azonnal pedálozott az ötlettel a főnökénél, aki­nek történetesen tetszett a dolog, s nem mondta azt, hogy a háromszor hármas emelt aszfaltcsík elsősorban nem a sín­pár közeledésére figyelmeztet, hanem balesetveszélyes, mert hirtelen túlzott, indokolatlan lassításra kényszerít, rá­adásul tönkreteszi az autókat. A főnök igent mondott. Az autósok pedig nemet. A leleményesebbek, ha szemből nem jön semmi, a bal oldalon közlekednek. Valamit—jót!—sür­gősen ki kellene találni Az emberi lelemény... szenkovits o­v­o­ sától... „Piacfelügyelet” (Lakatos Ferenc karikatúrája) Vas Népe 3

Next