Vas Népe, 1993. augusztus (38. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

Megkérdeztük a minisztert Jó üzlet-e a rádiótelefon-hálózat kiépítése... és kinek? Nem ritka esemény Magyar­­országon, hogy különböző fej­lesztésekre pályázatokat írnak ki, amelyeken magyar és külföl­di cégek egyaránt résztvesznek. A zsűriknek általában nincs könnyű dolguk, de az ügyek vé­gül is viszonylag csendben elin­téződnek. —Miért kivétel e tekintetben a Mobil telefohálózat kiépítésé­re kiírt pályázat, amely az utób­bi hetekben politikai, szakmai és sajtóberkekben egyaránt nagy vihart kavart? — Mert nagy üzletről van szó — válaszolta dr. Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter a Ferenczy Europress főszerkesztőjének, Pálos Tamásnak adott interjújá­ban.­­ A hírközlés az európai közösség országaiban a nemzeti jövedelemnek mintegy 8 száza­lékát adja, s további gyors fejlő­dés előtt áll. Magyarországon is nagy szükség van ennek az ága­zatnak a nagyarányú fejleszté­sére, s ezen belül is a telefonhá­lózat bővítésére. Ezt elsősorban a vezetékes összeköttetés kiter­jesztésével akarjuk elérni, de nagy az igény a ma még lu­xusszolgáltatásnak tekinthető hordozható rádiótelefonokra is. Ezért írta ki a minisztérium az úgynevezett digitális mobil rá­diótelefon-hálózat fejlesztésére vonatkozó pályázatot, amelyen öt cég jelezte részvételi szándé­kát. Ezek a vállalatok nyilván­valóan nemcsak azért pályáz­tak, mert műszakilag felkészült­nek érzik magukat a feladat megoldására, hanem azért is, mert az üzletből nagy jövede­lemre számítanak. —Akkor a pályáztatónak en­nek tudatában kell meghatároz­nia a feltételeket. Nem így tör­tént? — A pályázatot — hogy el­kerüljék a monopólhelyzet kia­lakulását —, két engedély el­nyerésére hirdették meg. Az el­ső számítások szerint 21 millió dollárért lehet elnyerni a ma­gyarországi hálózatépítés jogát. Amikor már miniszterként megismerkedtem a pályázat fel­tételeivel, megütköztem azon, hogy egy ilyen jövedelmező szolgáltatás jogát mindössze 25 millióért értékesítjük. (Görög­országban ugyanezen pályázat nyertesei 195 millió dollárt fi­zettek az államnak.) Ennek el­lenére a pályázatot visszavonni nem lehetett, nem is akartam, de úgy véltem, az ország érdeké­ben élnem kell az eredeti kiírás azon kitételével, miszerint azo­nos műszaki megoldások be­nyújtása esetén fel lehet tenni a kérdést az érdekelt cégeknek: ki ad többet az engedélyekért? — De mindez már az ajánla­tok benyújtása után történt. Le­het-e, szabad-e menetközben módosítani a feltételeket? — Ez nem módosítás, hanem a korábban megadott bírálati szempontok, egyéb pénzügyi feltételek változatlansága mel­lett annak felmérése, mit érnek valójában a koncessziók a pá­lyázóknak.­­Ennek ellenére elhangzott, hogy ez a koncessziós törvény megsértése. Ilyenkor lehet bíró­sághoz, vagy nemzetközi fóru­mokhoz fordulni, de —­ ahogy tudom — mindezek helyett egy kormánypárti képviselő fordult szembe önnel, és levelet kapott a Parlament illetékes albizottsá­gától is. Tehát egy szakmai ügy politikai kön­tösben jelentkezett. Miért? —Mert így lehetett leplezni a lényeget: szembetaláltam ma­gam az érdekek szövevényével, áthúztam egyesek számításait, hogy bizonyára igen kifizetődő közreműködésükkel, befolyá­sukkal viszonylag olcsón hoz­zásegítenek cégeket a hálóza­tépítési engedélyekhez. Vagyis amit nem tudnak szakmailag vagy pénzügyileg felhozni ve­lem szemben, azt más módon próbálják a rovásomra írni. Te­szik ezt annak ellenére, hogy tudják, a kiírás szerint a kon­cessziót csak olyan külföldi cég nyerheti el, amelynek magyar résztvevője is van, így hazai cé­geket lehet jó üzlethez juttatni, ami a jövedelem, a foglalkozta­tottság, a technikai fejlődés szempontjából egyaránt elő­nyös lehet. — Másrészt azonban meg­drágíthatja a majdan kiépülő szolgáltatást, hiszen a pályázat nyertesei a nagyobb ráfordítást a fogyasztókkal fizettetik meg. — Minthogy itt ma még lu­xusigényeket kielégítő szolgál­tatásról van szó, a díjtételeket az igénylők fizetőképessége, a szolgáltatás eladhatósága ha­tározza majd meg. Következés­képpen nem a koncessziós dí­jaktól függnek a tarifák. — Mit szólnak a licithez ma­guk a pályázók? — Mindegyik eljött, ecsetel­te ajánlatának előnyeit, s fenn­tartotta a pályázatát. Volt, ame­lyik képviselőjén keresztül igyekezett nyomást gyakorlni rám. Mindenkit biztosítottam arról, hogy a zsűrizés, a döntés, teljesen szakszerű és jogszerű lesz, de azt ne vessék a szemem­re, hogy minél nagyobb bevétel­hez kívánom juttatni az államot az általa rendelkezésre bocsáj­­tott koncessziós jogokból. —Ezzel a licittel ön belenyúlt a privatizációs darázsfészekbe, jelezve, hogy az állami javak — néhány sajnálatos példától elté­rően — olcsón nem eladók. — Inkább más hasonlattal él­nék: az üveggyöngyöket igyek­szem konvertibilis valutára vál­tani... Ferenczy Europress Az év végére talán már lesz hitel A nyolc vasi takarékszövetkezet a vidék bankja hálózatban A nyolc vasi takarékszövet­kezet mindegyike részt vesz a vidék bankja hálózat kialakítá­sában, tudtuk meg Németh La­jostól, a Ják és Vidéke Takarék­­szövetkezet elnökétől. Ugyanez nem mondható el az ország más megyéiben működő hasonló pénzintézetekről, hiszen a Föld­művelésügyi Minisztériumtól származó információk szerint­­ az országban található 260 takarékszövetkezet között je­lentős számban vannak, ame­lyek egyelőre idegenkednek at­tól a közelmúltban elfogadott kormányprogramtól, amely a vidéki bankhálózat kialakításá­ra készült. Sajtónyilatkozatok szerint azonban az első lépése­ket akár negyven takarékszö­vetkezettel is meg lehet tenni. A takarékszövetkezeteknek jelenleg mintegy 1800 fiókjuk van az országban, Vasban is negyvennél több. Mivel a vidéki emberek számára elérhető kö­zelségben vannak, ezért is cé­lozta meg a kormányprogram elsősorban ezeket a pénzintéze­teket, dacára annak, hogy a ta­karékszövetkezeteknél orszá­gos viszonylatban korábban nem volt számottevő a válallati hitelezés. Vas — úgy tűnik — erre is rácáfolt már, hiszen a Ják és Vidékének a nyilvántartásá­ban csupán az egyik szombathe­lyi fióknál háromszáz vállalko­zói hitelügylet van jelenleg is. Németh Lajos sajtóügynök­ségünknek elmondta, hogy a PHARE-program keretében külföldről érkező hitelcsomag arra hivatott, hogy a mezőgaz­dasági vállalkozók olyan pénz­forráshoz jussanak, amely a ter­melést, a feldolgozást és az érté­kesítést segíti. Az eddigi hitelekkel szemben ennek vár­hatóan nem lesz felső határa. Az állami garanciavállalás mellett további könnyítés, hogy a vál­lalkozók mintegy 70—75 szá­zalékos kamattámogatást kap­nak. Mindez nemcsak nekik, hanem a pénzt kihelyező ban­koknak is bizonyos biztonságot jelent — ez a kormányprogram egyik lényeges eleme. Ugyan­akkor abból a pénzből, amihez a pénzintézetek hozzájutnak, je­lentős fejlesztést is végrehajt­hatnak a takarékszövetkezetek. Szeretnék megtöbbszörözni a fiókok számát, így nem elkép­zelhetetlen, hogy Vas megyé­ben akár 80—100 takarékszö­vetkezeti fiók is kínálja majd ugyanazt a banki szolgáltatást. A vállakozóknak még kocsiba sem kell ülni, ha fel akarják ke­resni a bankjukat. Kialakításra vár az a számítógépes hálózat, amely összeköti például a rép­­celaki és a szentgotthárdi fiókot, naprakész információkat adva a banki „eseményekről”. Úgy tudni, hogy az Európa Banknál már jóváhagyták a ha­zai vidék bankja hálózat számá­ra folyósítandó összeget, ami kilencmilliárd forint. Meg nem erősített információk szerint a pénz egy része már meg is érke­zett az országba, de egyelőre nem tudni, mikor juthatnak hoz­zá a vidéki vállalkozók. — Másfél éve húzódik már ez az ügy — mondta Németh Lajos —, én nagyon remélem, hogy az év végére már folyósít­hatjuk az első hiteleket. Jelenleg még folyik a szervezés, a taka­rékszövetkezetek ezekben a na­pokban írják alá az integrációs szerződéseket. Ezt követően al­kalmassá kell tenni a csúcsban­kot erre a nem kis feladatra, majd ki kell dolgozni a hitelfo­lyósítás feltételeit. A takarékszövetkezetek ter­mészetesen nem kaphatnak ki­zárólagosságot, hiszen a piaci versenynek ezen a területen is érvényesülnie kell. Az elképze­lések szerint négy bank, illetve bankcsoport is részt vesz az ag­rárszféra kedvezményes finan­szírozásában. Érdekesség, hogy a 3200 „bankhellyel” rendelke­ző Postabank nincs ezek között. Nyilatkozónk ezzel összefüg­gésben azt mondta, nincs mit csodálkozni ezen, hiszen egy vi­déki postahivataltól nem várha­tó el, hogy a hagyományos pos­tai szolgáltatás mellett a postán ma már megszokott kereskedel­mi tevékenységen túl hitelügy­letekkel is foglalkozzon. Ez a kifejezetten banki szolgáltatást nyújtó fiókok feladata. B.L./Pannonpress Bealkonyodik a füzetcsomagoknak (Folytatás az 1. oldalról) különböző iskolatípusok igé­nyeiről. Hiányt egyelőre sem­miből sem tapasztaltak, igaz, a vásárlási dömping várhatóan náluk is csak az elkövetkezendő napokban kezdődik. A Centrum Áruházban egye­lőre hiába keresnek füzetcso­magokat a vásárlók, ott már fel­hagytak a kiszolgálás eme évti­zedes módjával. Mint az áruház illetékese elmondta, nem akar­ják magukat kitenni annak, hogy esetleg olyan tanszert vá­sároltassanak meg a szülőkkel, amire nem lesz szükségük az is­kolásoknak. A szülők anyagi túlterhelésére hivatkozva a nyi­latkozó úgy vélte, egyetlen ki­­dobnivaló forintja sincs senki­nek, ezt tekintik döntésük alap­jául. Ha lenne valaki, aki ponto­san meg tudná mondani, melyik iskolatípusban milyen füzetekre és egyebekre van szükség az adott évfolyamokban és osz­tályokban, készséggel állítaná­nak össze csomagokat. Az au­gusztusi forgalom gyorsítása ér­dekében azért a Centrumban is megvásárolhatók majd zacskó­ba téve a legalapvetőbb füzetek a hagyományos nyolc osztályos általános iskola egyes évfolya­maira, de más nem lesz a cso­magokban. Erre vonatkozóan a Piért adott egy mintát. De még az sem mellékes, hány szótárfü­zet kerül egy-egy csomagba, hi­szen van olyan gyerek, amelyik egy nyelvet tanul, míg hasonló korú társa hármat is. Vélhetően azok a gyerekek járnak legjobban, akiknek az is­kolájuk júniusban közölte, hány és milyen fajta füzet, valamint egyéb taneszköz kell az új tan­évben. Kettő ilyenről tudunk. B.L./Pannonpress 1993. augusztus 2. Hétfő Verseny Ha a hét bármely napján a szombathelyi háziasszony végigsétál a piacon, az árverseny legcsekélyebb jelét sem tapasztalja. Ugyan mindig vannak kora délután sietős nénik, akik indulnának hazafelé, és pár forinttal keve­sebbért szabadulnak a portékától. Ők nem törhetik le az árakat pár kiló uborkájukkal, paprikájukkal, a három barackfán termő őszibarackukkal. Az igazi kereskedők pedig szoros szövetséget alkotnak. Egy forintot nem en­gednének az árakból, hiszen tudják: a burgenlandiak annyiért is megveszik. A Szűrcsapó utca végében ezzel szemben valódi tőké­seket talál a vásárló. Az ABC környékén először csak egy zöldséges volt. Azután még egy költözött az árkádok alá, majd a nyár beköszöntével megjelent még három stand. A magyar viszonyokhoz szokott polgár először azt hitte, hogy az ABC zöldséges részlege lesz az útmutató ár­ügyekben. Vagy talán az első kereskedő, akinek hirtelen féltucatnyi konkurenciája akadt. Vagy valamiféle ár­­kartellban tömörülnek, hiszen se közel, se távol másik zöldséges. S a polgár csodát tapasztalt. Ugyan hallott már efféle mutatványról — néhány kilométerrel nyugatabbra megszokott dolog —, de először nem nagy­on hitt a szemé­nek. Ha végighordozta tekintetét, ugyanannak a paradi­csomnak más-más ára volt a táblákon. Meg mindennek. A kereskedők elkezdtek versenyezni egymással és az árakkal. Valamire rájöhettek a derék spekulánsok. Ilyen szűk helyen, ennyi vevő mellett csak az él meg, aki a jobbat kevesebbért adja. S ez nem csak az ő érdekük. A miénk is. Követni való a példa. a.l. O­O­O Elmélkedés falunapokról Napjaink új divatja falvainkban a helyi falunapok rende­zése. Azt gondolná az ember, hogy—mint minden divat, úgy ez is—, majd letűnik egyszer. Nos, nagyon szeretném, ha ez nem így lenne. A rendszerváltozás (?) után talán éppen a falu az, amely a rövid idő alatt a legtöbbet fejlődött. Szebbek, tisztábbak, rendezettebbek lettek falvaink, most már jó végigmenni a legkisebb fal­un is. Szombaton Nemesbődön rendeztek falu­napot. Nem volt csinnadratta, nem volt vezető politikus. A falu önmagában ünnepelt. A téeszelnök focizott­­ja, és szponzorált, mert anélkül nem megy manapság), a polgármester árulta a belépőket, a kör­zeti orvosasszony pedig nem állt ellen egyetlen táncra hívó szónak sem. Persze voltak más programok, műsorok, a ki­csiktől az idősekig mindenki jól szórakozott. Persze nem ez, nem csak ez a fontos. Sokkal inkább érde­kes az, hogy megmozdul a falu népe, együtt szervez, izgul, szurkol. Nem hasonlítható ez a búcsús hangulathoz, hiszen azt a családok maguk ünnepüik, itt pedig együtt, mindenki. A leg­nagyobb szerepe talán abban van a falunapnak, hogy kiala­kítja azt a közösségi érzést, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egy község tudjon tenni egymásért, a településéért. És ha ez divat, akkor legyen az. De sokáig tartó, és mint a divat általában, mindig megújuló. Mert kell egy csapat, és ha az a csapat az egész falu, akkor talán már megérkeztünk, valahova. -kópé- Szabad vallásgyakorlás (Lakatos Ferenc karikatúrája) Vas Népe 3

Next