Vas Népe, 1994. április (39. évfolyam, 76-100. szám)

1994-04-07 / 80. szám

A vízmelegítő villanybojlerekről A március 23-ai Olvasók Fó­rumában „Csak napi hat óra” címmel jelent meg panaszos le­vél. Az abban megfogalmazott alaphelyzet — a napi hat órás felfűtés —jelenleg tény. Az eb­ből levont következtetés már kevésbé. A korábbi vezérlés különbö­ző típusú kapcsolóórákkal tör­tént. Ezek ugyancsak éjszaka, 22-től reggel 6-ig kapcsoltak be. Tehát a villanybojlerek napi nyolc órán át fűthettek. Itt je­lentkezik a két órás felfűtési kü­lönbség. Hátrányosan érinti ez a fogyasztókat? Véleményünk szerint nem. A kereskedelem­ben forgalmazott bojlerek kö­zött nincs olyan, amely a teljes hidegvízről a maximálisan beál­lítható 80 fokra hat óra alatt ne fűtene fel. Tehát fogyasztóink ebből a szempontból nincsenek hátrányos helyzetben. Egyéb­ként a jelenleg érvényben lévő VKSZ — Villamos Közszolgá­lati Szabályzat — előírásainak teljes mértékben megfelel. Meg kell említeni, hogy ez a hőtáro­lós kályhák esetében más, hisz ott a napi nyolc órás felfűtési időt továbbra is biztosítjuk. Arra, hogy a korábbiakhoz képest csökkent a rendelkezésre álló melegvíz mennyisége, csak egy magyarázatot találunk. Ez pedig az, hogy valamilyen ok­nál fogva, valószínűleg a kap­csolóóra meghibásodása miatt a bojler(ek) felfűtése más idő­pontban, vagy akár teljes 24 órában lehetséges volt. Ezeket a meghibásodott készülékeket el­lenőrzésekkel igyekeztünk fel­deríteni és azokat cserélni. Azonban a készülékek, és a meghibásodások nagy száma miatt ezt képtelenek voltunk el­végezni. Így fordulhatott elő, hogy a szabályozatlan felfűté­sek miatt korábban több meleg­víz volt. Természetes és jogos igény a napi higiéniás tisztálko­dás. Ennek elengedhetetlen fel­tétele a meleg víz. Előállítására a lehetőségek a villamosenergia szabályos felhasználása segítsé­gével is adottak. Igény esetén ezekre készséggel adunk felvi­lágosítást üzletigazgatóságun­kon, vagy üzemvezetőségein­ken és kirendeltségeinken, akár az újságban is. ÉDÁSZ RT. Szombathelyi Üzletigazgatóság Köszönetek Köszönetet mondok Rába­­gyarmat háziorvosának, dr. Pet­­ró Andornak és feleségének lel­kiismeretes munkájukért. Már­cius 9-én este elégett a kezem, a nagy fájdalom miatt kénytelen voltam a doktor úrhoz fordulni, bár az ügyeletre kellett volna mennem. Ő szó nélkül elázta a sérült kezemet. Utána még két és fél hétig orvos feleségével együtt, a szabad idejüket felál­dozva mindent megtettek azért, hogy a kezem rendbejöjjön. Mostanra már nyoma sincs ke­zemen az égésnek, s ezért végte­­lennül hálás vagyok a dr. Petró házaspárnak. (SIPOS FERENCNÉ Rábagyarmat.) ★ ★ ★ Édesanyám, Horváth István­ná, Szombathely, Őrség utca 1. szám alatti lakos, március 6-án, vasárnap rosszul lett az utcán, mentővel kórházba szállították. A gyors orvosi segítségnek kö­szönhető, hogy gyógyultan visszatérhetett családjához. Édesanyám azóta sem tudja, ki­nek köszönheti, hogy mentőt hí­vott és segített a bajban. Ezért így tolmácsolom köszönetét az ismeretlen segítőnek, dr. Holló­­si Orsolya doktornőnek és a II. sz. belgyógyászat valamennyi dolgozójának az önzetlen és odaadó ápolásért. (Lánya, VALASKA FERDINÁNDNÉ) OLVASOK FÓRUMA Aranylakodalom Csizmazia József és felesége, Hergovics Irma 1944. február 16-án esküdtek egymásnak örök hűséget a váti templomban. Nemrégiben ünnepelték házasságkötésük ötvenedik évforduló­ját. A házaspárt a szép jubileumon három gyermekük, azok csa­ládja, és hat unokájuk köszönötte nagy szeretettel. Gratulálunk! Visszavárjuk Nagyon szeretném, ha megszólalna a lelkiismerete annak, aki április elsején, pénteken este elvitte unokám fekete bőrdzsekijét. Barátaival a szombathelyi Samu diszkóban találkoztak, a fogasra akasztotta a dzsekijét. A legsajnálatosabb a dologban az, hogy a dzseki zsebében volt unokám több igazolványa (a személyi igazol­ványa is), és kulcscsomója. Mindezek nagyon hiányoznak neki. Nagymamaként is nagyon kérem, aki elvitte a bőrdzsekit, akasz­­sza az én ajtóm kilincsére. (Széll Kálmán utca 49.fszt. I.) Ha a dzse­kit már nem is kaphatjuk vissza, leglább az igazolványokat és kul­csokat dobja be a levélszekrénybe. Már ezzel is egy kicsit jobb len­ne a helyzetünk, nem kellene új igazolványokért járkálni és azokért is fizetni. DZV. HORVÁTH ANTALNÉ Hány éves az évforduló? Egy sem. Az évforduló ugyanis az az egyetlen nap, mely az eseménytől számított egy vagy több év után követke­zik be. Miért halljuk, olvassuk mégis oly gyakran a rádióban, televízióban, a parlamenti és ünnepi felszólalásokban, napi­lapokban vagy a mindennapi beszélgetésben: ötven éves há­zassági évforduló, párt vagy egyesület megalakulásának hat éves évfordulója, a márciusi forradalom 146 éves évforduló­ja? Ehelyett: az ötvenedik há­zassági évforduló vagy még he­lyesebben: a házasság ötvene­dik évfordulója, a forradalom 146. (száznegyvenhatodik) év­fordulója stb. Elsősorban a pon­gyola nyelvhasználat eredmé­nyeképpen, ugyanis az itt he­lyes sorszámnevet felcseréljük jó tőszámnévvel (nem is szólva a bántó szóismétlésről: éves év­forduló). A tőszámnév mennyi­séget jelöl: öt (darab, kiló stb.) alma, míg a sorszámnév egyet­len személyre, dologra, tárgyra mutat, amely a sorban megjelölt helyen áll: ötödik (5.) osztály, első (1.) helyezett. Irigykedhe­tünk arra, aki ugyan a harmadik (3.) kerületben lakik, de három (3) kerületben (is) van lakása, sajnálhatjuk a kisiskolást, aki az első (1.) osztály elvégzése után most a kettő (2) b-be (melyik kettőbe?) kénytelen tanul­mányait folytatni. Talán az is közrejátszik az „éves évfordulók” említésekor, hogy ezek többnyire örömünne­pek, azaz jubileumok. (Aligha ünnepeljük meg a trianoni béke­­szerződés, vagy Szombathely lebombázásának a „jubileu­mát”!) Jubilálni azonban nem évenként, hanem nagyobb és kerek évfordulók idején szok­tunk: 25, 50, 100 évenként, így aztán fellengzősnek hangzik az üzem megindításának, szerve­zet megalakításának hat éves ju­bileuma. Tehát az 1848-as for­radalom 146. évfordulója — ha örvendünk is — nem jubileum, csak négy év múlva lesz az. Most és akkor március ti­­zenötödiki, vagy ahogy sajnos gyakran halljuk, olvassuk: ti­zenötödikei ünnepségen emlé­kezünk meg az évfordulóról? A magyar nyelv bizonyos birtokos szerkezetekből alkotott melléknevek -­ képzője előtt el­hagyja a 3. személyű ragot (il­letve birtokos személyjelet): Duna mente — Duna menti, Kőszegfalva — kőszegfalvi, év vége — év végi, a járda széle — a járda széli szegély stb. Ugyanígy a március 15. (mely a „március hónapnak a tizenötö­dik napja” szerkezetből rövi­dült: március tizenötödikén képzős származékában is: már­cius tizenötödiki lesz; vagy más „hétköznapi” példával: április másodiki, december hatodiki, a hónap végén, azaz sokadikén je­lentkező sokadiki pénzzavar. Ingadozás a hónap első napjá­nak megnevezésében van: az el­seje + -i lehet elsejei vagy elseji egyaránt. A számnevek s a keltezés he­lyes használatáról már sok szó hangzott el iskolában, rádióban, nem egyszer volt már olvasható folyóiratokban, a Vas Népében is. Nem végzetes hiba, csak csúf vakrozsda anyanyelvünk szép­ségén. De az ezt a nyelvet hiva­talosan és hivatásszerűen hasz­nálóknak, (újság)íróknak, be­mondóknak, szónokoknak és pedagógusoknak (hogy tapinta­tos legyek) illik alkalmazkod­niuk a nyelvhelyesség leg­apróbb szabályaihoz is.: Dr. MAGASSY LÁSZLÓ Szomorú vasárnap Nekem valóban szomorú volt a március 27-e. Vönöckön voltam a Kemenesalja—Rábatótfalu mérkőzésen. Karácsonykor kapott Mountain Bike kerékpárommal mentem a pályára. Úgy ültem, hogy mindvégig szemmel tarthassam a kerékpárt, mégis elég volt egy óvatlan pillanat. Már csak a hűlt helyét láttam. Kétségbeesve szóltam társaimnak, hogy mi történt. Nagyon sok szép tervemet áthúzták azzal, hogy elemelték mellőlem. Igen nagy szomorúsá­­got okoztak nekem. Kérem, aki elvitte, hozza vissza a címemre, jutalom ellenében. Nagyon nem szeretnék 15 évesen ekkorát csalódni az emberek­ben. NÉMETH PÉTER Vönöck, Bajcsy-Zs. u. 12. Oda-vissza Mint már annyiszor, március elsején is Pinkamindszentre utaztam, szüleim sírjához. Szombathelyről vonattal me­gyek, onnan busszal tovább. Nyugdíjas vagyok, így termé­szetesen igénybe veszem a ked­vezményes jegyet az utazásnál. Odafelé nem is volt semmi gond. Szombathelyen megvál­tottam a jegyet, a buszon pedig a 90 százalékos kedvezménnyel öt forintot kellett fizetnem. Nem úgy visszafelé. A Pinkamind­­szentről 16 órakor induló autó­busz vezetője nem adta meg a kedvezményt. Azt mondta, pe­­csételtessem le a jegyemet még­­egyszer, ha nem, akkor 52 forin­tot kell fizetnem. Erre nem vol­tam hajlandó. Velem utazott nyugdíjas ba­rátnőm is. Őt szólította fel a buszvezető, hogy pecsételtesse le az ő jegyét, akkor én igénybe vehetem a kedvezményt, így történt. Mostanáig nehezen tudom megérteni, miért volt most más­képpen, mint eddig. Eddig ugyanis nem volt semmi gond ugyanezzel a jeggyel, ugyanígy lepecsélteve, mint ahogy márci­us elsején. Talán a buszvezető határozhatja meg, kinek, milyen kedvezményt ad? Meg azt is, hogy — szerintem — szabályta­lanul, a barátnőm lepecsételt nyugdíjas jegyével jöhettem ha­za. Nem értem és nem is tudom elfogadni ezt a módszert. Ne ke­serítsék meg az amúgy sem ép­pen kellemes napjaimat, nap­jainkat azzal, hogy ilyen helyze­tekbe hoznak minket. Nekem továbbra is ki kell járnom Pin­kamindszentre, szeretném ezt nyugodtan megtenni. PUSKÁS GYULÁNÉ , Szombathely, Gömör u. 5. Kellemes meglepetés Tavaly találtunk egy kultu­rált, nyugodt környezetben lévő sörözőt. Diákok vagyunk, az árak is kedvünkre valók voltak. A légkör családias, ezért hatá­roztuk el, hogy baráti összejö­veteleinket mindig ott tartjuk. Márciusban születésnapot ün­nepeltünk. Legnagyobb megle­petésünkre az ünnepeltet a Kert­városi Klub Söröző dolgozói egy tortával lepték meg. Ezt meg kell köszönnünk, mert ilyen nem minden nap történik az emberrel. (Pontos nevek és címek) Fogjunk össze! Csak az értheti meg igazán, hogy mennyivel több gondja, baja van a beteg gyermeket nevelő szülőnek, aki ebben él. És olyan nehéz dolog segítséget kapni. Már csak azért is, mert egymást sem ismerjük. Többen bizonyára többre is mennénk. Hallássérült gyermekem ren­des iskolába jár, negyedikes. Amúgy nincs hátránya ebből, csakhogy nem osztályozzák ott. Vizsgázni más városba kell vinni, ami nem kellemes. Ha nem vi­szem, feljelentéssel fenyegetnek. Nagyon szeretném, s gondo­lom szülőtársaim is, ha Szombat­helyen is indítanának hallássérült gyerekeknek osztályt. Az én gyer­mekem negyedikes, de bizonyára vannak­ olyanok is, akik elsőbe, másodikba, vagy harmadikba mennének. Sok mindent megpró­báltam már, segítséget is ígértek. Egy amerikai egyesület is segíte­ne a megvalósításban, csak hogy nem tudják ők sem, hol élnek a megyében ilyen gyerekek. Ezért kérem azokat a szülőket, akiknek hasonló gondja van, s szeretnék, ha itt, helyben járhatnának iskolá­ba és vizsgázhatnának a gyerme­keik, jelentkezzenek. Fogjunk össze, talán hamarabb elérjük a célunkat! Aki tehát szeretné, hogy ilyen osztály induljon Szombathelyen, jelentkezzen a 319-912-es tele­fonon. De lehet levélben is jelent­kezni a szerkesztőségben. (Pontos név és cím) 1994. ÁPRILIS 7. CSÜTÖRTÖK Új és rossz módi “Megjelent községünkben, Rádóckölkeden a körjegyzőség hirdetménye, aminek úgyszól­ván senki nem örült. Arról érte­sítették ugyanis a tisztelt lakos­ságot, hogy március 29-én az ÉDÁSZ Rt. által jelzett MK 11/ 1984.(VIII.22.) IpM. rendeletbe foglalt a villamos biztonsági övezetről szóló 15. paragrafus 11. pontja értelmében az élet és vagyonbiztonságot veszélyez­tető fák eltávolításra kerülnek. És felsorolták azokat a helyeket, ahol a fák nem gallyazhatók. Az már csak ennek következmé­nye, hogy a községben reggel 8- 15 óráig áramszünet volt. Kérték még továbbá a fentiek tudomásulvételét, a lakosság megértő támogatását. Hát ez az, ami azért nem volt meg annyira. Mert ugyan, ki szeretné, ki örül­nek annak, ha a háza előtt álló, termő és több évtizede ott lévő gyümölcsfákat kivágják. Ezek a fák hozzá tartoztak az életünk­höz, a környezetünkhöz. Nélkü­lük kopár lett a ház eleje, s a ter­més is hiányzik, ha nem is ez a legfontosabb szempont. Egyszerűen nem tudjuk elfo­gadni, hogy gallyazással ne le­hetett volna megteremteni a biz­tonságot. Máshol, főleg váro­sokban is így csinálják. Hihetet­len, hogy nálunk ezt nem lehetett megvalósítani. Jól tudjuk, az áram veszélyes dolog, jobb védekezni. Mégsem így kellene, hogy „kivágunk minden fát”. Azóta sem tudok belenyugodni én sem a házam előtti 25 éves szilvafák kivágá­sába. Azon tanakodom, ezután mindenhol így kell majd meg­védeni az élet és vagyonbizton­ságot? Nagyon-nagyon szomo­rú lenne sivár, kopár környezet­­ben élni ezután. Úgyis egyre ke­vesebb a fa nálunk, nem kellene még így is ritkítani a meglévő­ket. (Pontos név és cím) A járda a gyalogosoké! Sokan és sokszor el­mondták már ezt. Mégis na­gyon kevesen akarják ezt tudomásul ve­ni. Nehezen lehet megszokni, hogy időnként (meglehetősen sű­rűn) Szombathelyen a Fő­térre jönnek be fiatalok ke­rékpárral. Némelyikük tolja csak a járművet, de nagyon sokan semmibevéve az ott lévő gyalogosokat, sétáló­kat, enyhén szólva szágul­doznak. Még soha nem láttam, hogy valaki is le­szállította volna őket. Leg­újabban a Petőfi Sándor ut­cában, az eléggé forgalmas Apeh-székház előtti részen látni a nap minden szakában kerékpározókat. Úgy gon­dolom a város más részén is így van ez, de ott mások lát­ják őket. És legtöbbször eszükben sincs odébbmen­ni, azt várják, hogy a gyalo­gos térjen ki előlük. Ez pe­dig nem jól van. A járda igenis a gyalogosoké. Ne vegyék már tőlük el ezt a kis helyet is. H. É. Az olvasói leveleket általában rövidítve, de a lényeget meghagyva közöljük. Az itt megjelent vélemények nem mindegyikével ért egyet a szerkesztőség. Az Olvasók Fórumában a választásig sem pártokkal, sem jelenlegi képviselőkkel, sem képviselőjelöltekkel nem foglalkozunk. Az ilyen tartalmú leveleket nem közöljük. AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Kovács Klára

Next