Vas Népe, 1994. április (39. évfolyam, 76-100. szám)
1994-04-07 / 80. szám
A vízmelegítő villanybojlerekről A március 23-ai Olvasók Fórumában „Csak napi hat óra” címmel jelent meg panaszos levél. Az abban megfogalmazott alaphelyzet — a napi hat órás felfűtés —jelenleg tény. Az ebből levont következtetés már kevésbé. A korábbi vezérlés különböző típusú kapcsolóórákkal történt. Ezek ugyancsak éjszaka, 22-től reggel 6-ig kapcsoltak be. Tehát a villanybojlerek napi nyolc órán át fűthettek. Itt jelentkezik a két órás felfűtési különbség. Hátrányosan érinti ez a fogyasztókat? Véleményünk szerint nem. A kereskedelemben forgalmazott bojlerek között nincs olyan, amely a teljes hidegvízről a maximálisan beállítható 80 fokra hat óra alatt ne fűtene fel. Tehát fogyasztóink ebből a szempontból nincsenek hátrányos helyzetben. Egyébként a jelenleg érvényben lévő VKSZ — Villamos Közszolgálati Szabályzat — előírásainak teljes mértékben megfelel. Meg kell említeni, hogy ez a hőtárolós kályhák esetében más, hisz ott a napi nyolc órás felfűtési időt továbbra is biztosítjuk. Arra, hogy a korábbiakhoz képest csökkent a rendelkezésre álló melegvíz mennyisége, csak egy magyarázatot találunk. Ez pedig az, hogy valamilyen oknál fogva, valószínűleg a kapcsolóóra meghibásodása miatt a bojler(ek) felfűtése más időpontban, vagy akár teljes 24 órában lehetséges volt. Ezeket a meghibásodott készülékeket ellenőrzésekkel igyekeztünk felderíteni és azokat cserélni. Azonban a készülékek, és a meghibásodások nagy száma miatt ezt képtelenek voltunk elvégezni. Így fordulhatott elő, hogy a szabályozatlan felfűtések miatt korábban több melegvíz volt. Természetes és jogos igény a napi higiéniás tisztálkodás. Ennek elengedhetetlen feltétele a meleg víz. Előállítására a lehetőségek a villamosenergia szabályos felhasználása segítségével is adottak. Igény esetén ezekre készséggel adunk felvilágosítást üzletigazgatóságunkon, vagy üzemvezetőségeinken és kirendeltségeinken, akár az újságban is. ÉDÁSZ RT. Szombathelyi Üzletigazgatóság Köszönetek Köszönetet mondok Rábagyarmat háziorvosának, dr. Petró Andornak és feleségének lelkiismeretes munkájukért. Március 9-én este elégett a kezem, a nagy fájdalom miatt kénytelen voltam a doktor úrhoz fordulni, bár az ügyeletre kellett volna mennem. Ő szó nélkül elázta a sérült kezemet. Utána még két és fél hétig orvos feleségével együtt, a szabad idejüket feláldozva mindent megtettek azért, hogy a kezem rendbejöjjön. Mostanra már nyoma sincs kezemen az égésnek, s ezért végtelennül hálás vagyok a dr. Petró házaspárnak. (SIPOS FERENCNÉ Rábagyarmat.) ★ ★ ★ Édesanyám, Horváth Istvánná, Szombathely, Őrség utca 1. szám alatti lakos, március 6-án, vasárnap rosszul lett az utcán, mentővel kórházba szállították. A gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy gyógyultan visszatérhetett családjához. Édesanyám azóta sem tudja, kinek köszönheti, hogy mentőt hívott és segített a bajban. Ezért így tolmácsolom köszönetét az ismeretlen segítőnek, dr. Hollósi Orsolya doktornőnek és a II. sz. belgyógyászat valamennyi dolgozójának az önzetlen és odaadó ápolásért. (Lánya, VALASKA FERDINÁNDNÉ) OLVASOK FÓRUMA Aranylakodalom Csizmazia József és felesége, Hergovics Irma 1944. február 16-án esküdtek egymásnak örök hűséget a váti templomban. Nemrégiben ünnepelték házasságkötésük ötvenedik évfordulóját. A házaspárt a szép jubileumon három gyermekük, azok családja, és hat unokájuk köszönötte nagy szeretettel. Gratulálunk! Visszavárjuk Nagyon szeretném, ha megszólalna a lelkiismerete annak, aki április elsején, pénteken este elvitte unokám fekete bőrdzsekijét. Barátaival a szombathelyi Samu diszkóban találkoztak, a fogasra akasztotta a dzsekijét. A legsajnálatosabb a dologban az, hogy a dzseki zsebében volt unokám több igazolványa (a személyi igazolványa is), és kulcscsomója. Mindezek nagyon hiányoznak neki. Nagymamaként is nagyon kérem, aki elvitte a bőrdzsekit, akaszsza az én ajtóm kilincsére. (Széll Kálmán utca 49.fszt. I.) Ha a dzsekit már nem is kaphatjuk vissza, leglább az igazolványokat és kulcsokat dobja be a levélszekrénybe. Már ezzel is egy kicsit jobb lenne a helyzetünk, nem kellene új igazolványokért járkálni és azokért is fizetni. DZV. HORVÁTH ANTALNÉ Hány éves az évforduló? Egy sem. Az évforduló ugyanis az az egyetlen nap, mely az eseménytől számított egy vagy több év után következik be. Miért halljuk, olvassuk mégis oly gyakran a rádióban, televízióban, a parlamenti és ünnepi felszólalásokban, napilapokban vagy a mindennapi beszélgetésben: ötven éves házassági évforduló, párt vagy egyesület megalakulásának hat éves évfordulója, a márciusi forradalom 146 éves évfordulója? Ehelyett: az ötvenedik házassági évforduló vagy még helyesebben: a házasság ötvenedik évfordulója, a forradalom 146. (száznegyvenhatodik) évfordulója stb. Elsősorban a pongyola nyelvhasználat eredményeképpen, ugyanis az itt helyes sorszámnevet felcseréljük jó tőszámnévvel (nem is szólva a bántó szóismétlésről: éves évforduló). A tőszámnév mennyiséget jelöl: öt (darab, kiló stb.) alma, míg a sorszámnév egyetlen személyre, dologra, tárgyra mutat, amely a sorban megjelölt helyen áll: ötödik (5.) osztály, első (1.) helyezett. Irigykedhetünk arra, aki ugyan a harmadik (3.) kerületben lakik, de három (3) kerületben (is) van lakása, sajnálhatjuk a kisiskolást, aki az első (1.) osztály elvégzése után most a kettő (2) b-be (melyik kettőbe?) kénytelen tanulmányait folytatni. Talán az is közrejátszik az „éves évfordulók” említésekor, hogy ezek többnyire örömünnepek, azaz jubileumok. (Aligha ünnepeljük meg a trianoni békeszerződés, vagy Szombathely lebombázásának a „jubileumát”!) Jubilálni azonban nem évenként, hanem nagyobb és kerek évfordulók idején szoktunk: 25, 50, 100 évenként, így aztán fellengzősnek hangzik az üzem megindításának, szervezet megalakításának hat éves jubileuma. Tehát az 1848-as forradalom 146. évfordulója — ha örvendünk is — nem jubileum, csak négy év múlva lesz az. Most és akkor március tizenötödiki, vagy ahogy sajnos gyakran halljuk, olvassuk: tizenötödikei ünnepségen emlékezünk meg az évfordulóról? A magyar nyelv bizonyos birtokos szerkezetekből alkotott melléknevek - képzője előtt elhagyja a 3. személyű ragot (illetve birtokos személyjelet): Duna mente — Duna menti, Kőszegfalva — kőszegfalvi, év vége — év végi, a járda széle — a járda széli szegély stb. Ugyanígy a március 15. (mely a „március hónapnak a tizenötödik napja” szerkezetből rövidült: március tizenötödikén képzős származékában is: március tizenötödiki lesz; vagy más „hétköznapi” példával: április másodiki, december hatodiki, a hónap végén, azaz sokadikén jelentkező sokadiki pénzzavar. Ingadozás a hónap első napjának megnevezésében van: az elseje + -i lehet elsejei vagy elseji egyaránt. A számnevek s a keltezés helyes használatáról már sok szó hangzott el iskolában, rádióban, nem egyszer volt már olvasható folyóiratokban, a Vas Népében is. Nem végzetes hiba, csak csúf vakrozsda anyanyelvünk szépségén. De az ezt a nyelvet hivatalosan és hivatásszerűen használóknak, (újság)íróknak, bemondóknak, szónokoknak és pedagógusoknak (hogy tapintatos legyek) illik alkalmazkodniuk a nyelvhelyesség legapróbb szabályaihoz is.: Dr. MAGASSY LÁSZLÓ Szomorú vasárnap Nekem valóban szomorú volt a március 27-e. Vönöckön voltam a Kemenesalja—Rábatótfalu mérkőzésen. Karácsonykor kapott Mountain Bike kerékpárommal mentem a pályára. Úgy ültem, hogy mindvégig szemmel tarthassam a kerékpárt, mégis elég volt egy óvatlan pillanat. Már csak a hűlt helyét láttam. Kétségbeesve szóltam társaimnak, hogy mi történt. Nagyon sok szép tervemet áthúzták azzal, hogy elemelték mellőlem. Igen nagy szomorúságot okoztak nekem. Kérem, aki elvitte, hozza vissza a címemre, jutalom ellenében. Nagyon nem szeretnék 15 évesen ekkorát csalódni az emberekben. NÉMETH PÉTER Vönöck, Bajcsy-Zs. u. 12. Oda-vissza Mint már annyiszor, március elsején is Pinkamindszentre utaztam, szüleim sírjához. Szombathelyről vonattal megyek, onnan busszal tovább. Nyugdíjas vagyok, így természetesen igénybe veszem a kedvezményes jegyet az utazásnál. Odafelé nem is volt semmi gond. Szombathelyen megváltottam a jegyet, a buszon pedig a 90 százalékos kedvezménnyel öt forintot kellett fizetnem. Nem úgy visszafelé. A Pinkamindszentről 16 órakor induló autóbusz vezetője nem adta meg a kedvezményt. Azt mondta, pecsételtessem le a jegyemet mégegyszer, ha nem, akkor 52 forintot kell fizetnem. Erre nem voltam hajlandó. Velem utazott nyugdíjas barátnőm is. Őt szólította fel a buszvezető, hogy pecsételtesse le az ő jegyét, akkor én igénybe vehetem a kedvezményt, így történt. Mostanáig nehezen tudom megérteni, miért volt most másképpen, mint eddig. Eddig ugyanis nem volt semmi gond ugyanezzel a jeggyel, ugyanígy lepecsélteve, mint ahogy március elsején. Talán a buszvezető határozhatja meg, kinek, milyen kedvezményt ad? Meg azt is, hogy — szerintem — szabálytalanul, a barátnőm lepecsételt nyugdíjas jegyével jöhettem haza. Nem értem és nem is tudom elfogadni ezt a módszert. Ne keserítsék meg az amúgy sem éppen kellemes napjaimat, napjainkat azzal, hogy ilyen helyzetekbe hoznak minket. Nekem továbbra is ki kell járnom Pinkamindszentre, szeretném ezt nyugodtan megtenni. PUSKÁS GYULÁNÉ , Szombathely, Gömör u. 5. Kellemes meglepetés Tavaly találtunk egy kulturált, nyugodt környezetben lévő sörözőt. Diákok vagyunk, az árak is kedvünkre valók voltak. A légkör családias, ezért határoztuk el, hogy baráti összejöveteleinket mindig ott tartjuk. Márciusban születésnapot ünnepeltünk. Legnagyobb meglepetésünkre az ünnepeltet a Kertvárosi Klub Söröző dolgozói egy tortával lepték meg. Ezt meg kell köszönnünk, mert ilyen nem minden nap történik az emberrel. (Pontos nevek és címek) Fogjunk össze! Csak az értheti meg igazán, hogy mennyivel több gondja, baja van a beteg gyermeket nevelő szülőnek, aki ebben él. És olyan nehéz dolog segítséget kapni. Már csak azért is, mert egymást sem ismerjük. Többen bizonyára többre is mennénk. Hallássérült gyermekem rendes iskolába jár, negyedikes. Amúgy nincs hátránya ebből, csakhogy nem osztályozzák ott. Vizsgázni más városba kell vinni, ami nem kellemes. Ha nem viszem, feljelentéssel fenyegetnek. Nagyon szeretném, s gondolom szülőtársaim is, ha Szombathelyen is indítanának hallássérült gyerekeknek osztályt. Az én gyermekem negyedikes, de bizonyára vannak olyanok is, akik elsőbe, másodikba, vagy harmadikba mennének. Sok mindent megpróbáltam már, segítséget is ígértek. Egy amerikai egyesület is segítene a megvalósításban, csak hogy nem tudják ők sem, hol élnek a megyében ilyen gyerekek. Ezért kérem azokat a szülőket, akiknek hasonló gondja van, s szeretnék, ha itt, helyben járhatnának iskolába és vizsgázhatnának a gyermekeik, jelentkezzenek. Fogjunk össze, talán hamarabb elérjük a célunkat! Aki tehát szeretné, hogy ilyen osztály induljon Szombathelyen, jelentkezzen a 319-912-es telefonon. De lehet levélben is jelentkezni a szerkesztőségben. (Pontos név és cím) 1994. ÁPRILIS 7. CSÜTÖRTÖK Új és rossz módi “Megjelent községünkben, Rádóckölkeden a körjegyzőség hirdetménye, aminek úgyszólván senki nem örült. Arról értesítették ugyanis a tisztelt lakosságot, hogy március 29-én az ÉDÁSZ Rt. által jelzett MK 11/ 1984.(VIII.22.) IpM. rendeletbe foglalt a villamos biztonsági övezetről szóló 15. paragrafus 11. pontja értelmében az élet és vagyonbiztonságot veszélyeztető fák eltávolításra kerülnek. És felsorolták azokat a helyeket, ahol a fák nem gallyazhatók. Az már csak ennek következménye, hogy a községben reggel 8- 15 óráig áramszünet volt. Kérték még továbbá a fentiek tudomásulvételét, a lakosság megértő támogatását. Hát ez az, ami azért nem volt meg annyira. Mert ugyan, ki szeretné, ki örülnek annak, ha a háza előtt álló, termő és több évtizede ott lévő gyümölcsfákat kivágják. Ezek a fák hozzá tartoztak az életünkhöz, a környezetünkhöz. Nélkülük kopár lett a ház eleje, s a termés is hiányzik, ha nem is ez a legfontosabb szempont. Egyszerűen nem tudjuk elfogadni, hogy gallyazással ne lehetett volna megteremteni a biztonságot. Máshol, főleg városokban is így csinálják. Hihetetlen, hogy nálunk ezt nem lehetett megvalósítani. Jól tudjuk, az áram veszélyes dolog, jobb védekezni. Mégsem így kellene, hogy „kivágunk minden fát”. Azóta sem tudok belenyugodni én sem a házam előtti 25 éves szilvafák kivágásába. Azon tanakodom, ezután mindenhol így kell majd megvédeni az élet és vagyonbiztonságot? Nagyon-nagyon szomorú lenne sivár, kopár környezetben élni ezután. Úgyis egyre kevesebb a fa nálunk, nem kellene még így is ritkítani a meglévőket. (Pontos név és cím) A járda a gyalogosoké! Sokan és sokszor elmondták már ezt. Mégis nagyon kevesen akarják ezt tudomásul veni. Nehezen lehet megszokni, hogy időnként (meglehetősen sűrűn) Szombathelyen a Főtérre jönnek be fiatalok kerékpárral. Némelyikük tolja csak a járművet, de nagyon sokan semmibevéve az ott lévő gyalogosokat, sétálókat, enyhén szólva száguldoznak. Még soha nem láttam, hogy valaki is leszállította volna őket. Legújabban a Petőfi Sándor utcában, az eléggé forgalmas Apeh-székház előtti részen látni a nap minden szakában kerékpározókat. Úgy gondolom a város más részén is így van ez, de ott mások látják őket. És legtöbbször eszükben sincs odébbmenni, azt várják, hogy a gyalogos térjen ki előlük. Ez pedig nem jól van. A járda igenis a gyalogosoké. Ne vegyék már tőlük el ezt a kis helyet is. H. É. Az olvasói leveleket általában rövidítve, de a lényeget meghagyva közöljük. Az itt megjelent vélemények nem mindegyikével ért egyet a szerkesztőség. Az Olvasók Fórumában a választásig sem pártokkal, sem jelenlegi képviselőkkel, sem képviselőjelöltekkel nem foglalkozunk. Az ilyen tartalmú leveleket nem közöljük. AZ OLDALT ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Kovács Klára