Vas Népe, 1994. június (39. évfolyam, 126-151. szám)

1994-06-02 / 127. szám

1994. JÚNIUS 2. CSÜTÖRTÖK mni könnyebb, festeni jobb Szántó Piroska Szombathelyen Ölbei Lívia Fotó: Kiss Dóra Bár a könyvhétre szánt Akt című könyve kedden délutánra nem érkezett meg Szombat­helyre, Szántó Piroskát nem kell félteni: színesen, láttatóan be­szél, nemhiába festő, igaz, köz­ben rendszeresen ír. Ráadásul írni könnyebb, mint festeni, állítja, hiszen a festés nehéz fizikai munka is egyben, ki kell feszíteni, fel kell szegez­ni a vásznat, piszkos ruhát kell ölteni és festéket keverni. Mégis jobb festeni, mint írni: nézzük csak meg a gyerekeket, milyen örömmel maszatolják össze magukat színes festékkel, mi­lyen szívesen hemperegnek a homokban. De ahogy a megyei könyvtár­ban rendezett író-olvasó talál­kozón elmondta, gyerekkora óta természetesnek tartja, hogy írásban is beszámoljon mindar­ról, ami vele és körülötte törté­nik — a tőle távol élő testvéré­­vel levelezett akkor. Aztán 1974-ben felkérésre írt visszamlékezést Pályám emlé­kezete címmel, amely olyan si­kert aratott, hogy a Szépirodal­mi Kiadó novellás kötet megje­lentetésre tett ajánlatot a festő­nőnek. Tizenkét éve jelent meg a Bálám szamara című könyve, amely máig keresett hiánycikk — vidéki vegyesbol­tok forgó könyves­polcain esetleg rá­akadhat az ember, mondta a keddi be­szélgetésen. Novelláin is érző­dik a festő. A tavalyi Körkép című antoló­giában Vasnéni cím­mel jelent meg port­révázlata — a még kézbe nem vehető Akt című kötet is tar­­talmaz portékát. Megörökíti többek között férjét, a költő Vas Istvánt, emlékezik a család barátaira, Ottlik Gézára, Szabó Magdára, Radnótira. A könyvhét hivatalosan ma kezdődik. Szántó Piroska köny­vét is keressük majd a sátrak­ban. Egyéves a Casino Szombathely Pénteken és szombaton látványos programmal ünnepli a szü­letésnapját a szombathelyi kaszinó. Mindkét napon a már jól is­mert Fülö-szigeteki Tropics zenekar szolgáltatja a zenét. Lesz di­vatbemutató, jazz-balett, gulyás- és grillparty, hő­légballonosok bemutatója. Szombaton nemzetközi szépségverseny döntőjét ren­dezik meg a kaszinóban, Magyarország, Ausztria, Csehország és Horvátország négy-négy szép leánya részvételével. A születésna­pi buliról nem hiányzik majd a tavalyi megnyitó leglátványosabb attrakciója, az esti tűzijáték sem. Mindkét este nemzetközi show­­val zárul a gazdag program az éjszakai bárban. Mária engélaia a tél végén Tolcsvay László,Müller Péter és Müller Péter Sziámi: Má­ria evangéliuma című rockoperáját láthatják az érdeklődők szombaton és vasárnap a budapesti Bakáts téren. Máriát Sáfár Mónika, Jézust Sasvári Sándor, János apostolt Vikidál Gyula énekli és játssza a Madách Színház első ferencvárosi „vendég­­szereplésén”. Az előadások 20.30 órakor kezdődnek. Szlovénia után Csurgó A napokban a sárvári Pedagógus és Ifjúsági Egye­sület női karát a LEK Kozmetikai és Gyógyszeripari Vállalat férfi kórusa látta vendégül Szlovéniában, Slovenj Gradecben. A kórust immáron negyedszer kalauzolták Szlovénia gyönyörű tájain. Ez volt hat­éves kapcsolatuk nyolcadik találkozója. Egy közös koncerten régi korok kórusművei mellett XX. száza­di zeneszerzők — Kodály, Bartók, Karai — népzenei ihletésű műveit énekelte a kórus. E hét végén ismét utazik a sárvári egyesületi kar. Szombaton Csurgón, a pedagógus női karok hang­versenyén lépnek fel. KULTÚRA VASEP BETON Kft. Szombathely, Lovas u. 23. *Értesíti partnereit és leendő vásárlóit, 1994. június 1-jétől a 32 mm szemszerkezetű betonok teljes választékára 12% kedvezményt ad. Egyéb szolgáltatásaink: — betonszállítás mixer, billencs gépkocsival, — helyszíni bedolgozás betonpumpával, — kiváló minőségű hegyeshalmi osztályozott betonkavics-eladás, — falazóhomok-eladás. Kiszolgálás: hétfőtől péntekig 6.30—15.30-ig. Tel./fax: 94/311-158. Családi napot... rendez a nemzetközi családév al­kalmából a Vas Megyei Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézet szombaton, a megyeszékhelyen. Délelőtt tíztől a vasútállomástól buszok indulnak városnézésre. A rendezvényt háromnegyed 12- kor nyitja meg a Gyermekek Há­zában (Bagolyvár) dr. Vágó Atti­la, a megyei közgyűlés alelnöke. Lesz gyermekrajzverseny, kultu­rális műsor, lovas-, kutya- és ka­ratebemutató, tátika, kézműves­foglalkozás. Fél ötkor tábortűz. Roki elképzelhetetlen vasiak nélkül Május végén rendezték meg a III. Eger Kupa Nemzetközi Akrobatikus Rock and roll és boogie-woogie versenyt. Az előbbire öt országból neveztek versenyzők: a hazaiakon kívül még Bulgáriából, Oroszország­ból, Szlovákiából, Szlovéniá­ból. A tizenhat táncklub közül természetesen a vasiak sem hiá­nyozhattak. Már csak azért sem, mert ranglista-verseny is volt. A szombathelyi MMIK ver­senyzői a következő helyezése­ket szerezték meg. Junior I.: huszonhét párból 14. a Szákovics Gábor—Puskás Petra páros. Junior II.: tizenkét pár indult. 2. Füzessy Balázs— Horváth Veronika, 3. Vajda Ta­más—Nádas Ágota, 4. Kolman Krisztián—Bujtor Zsanett, 7. Vajda Márk—Tóth Szegedi Barbara. A C-kategóriában har­minchárom pár indult. Első lett a Jósa Miklós—Pa­­tona Borbála kettős, 9. Koszo­­govits Norbert—Koszogovits Andrea, 18. egy új páros, Páló­­czi Tibor—Vizi Judit. Ajánló a rádió és a tv mai műsorából KOSSUTH RÁDIÓ 8.10 Törvénykönyv. 8.40 Nap­közben. 11.05 Népdalkörök és ci­­terazenekarok felvételeiből. 11.25 A Szabó család 12.00 Déli Króni­ka. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Falu­rádió. 13.05 Gyermekszemmel. 13.15 Úrnapja előtt. 13.30 Tanúim lesztek. 14.05 Klasszikusok min­denkinek. 15.05 Válogatott per­ceink. 15.39 Éneklő Ifjúság. 16.00 Délutáni Krónika. 16.20 Régi ma­gyar énekesek emlékezete. 17.05 Önkormányzatok fóruma. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.40 Az édes őrület. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Névjegy. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Ri­portműsor. URH 6.30-6.45 A BBC reggeli magyar műsora. 6.55-9.00 Körzeti magazinok. 17.00-18.00 Az Ame­rika Hangja magyar műsora. 18.30 Nemzetiségi műsorok. 22.30 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI RÁDIÓ 8.10 Magyar slágerújdonságok. 9.10 Zene­szó. 11.15 Családi per­sely. 11.15 Tea hármasban. 12.00 Nótaparádé. 13.18 Kvízpróba. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.05 Gordiusz. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykereső. 9.10 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét! 19.30 Táncházban. 20.00 Nagysi­kerű rádiós hangversenyekből. 21.10 Daráló. 21.40 Rock'n roll múzeum. 22.20 Blues-klub. BARTÓK RÁDIÓ 9.05 Pódium. 10.05 Rádiószín­ház. A sültgalamb. 11.11 Poppea megkoronázása. 12.05 Hangver­seny délidőben. 13.20 A Kölni Collegium Vocale énekel. 14.05 Auf Deutsch gesagt. 14.20 Párkák. 14.50 XX. századi versenyművek. 16.05 Francia operákból. 17.00 Zenélő városaink. 18.05 Lukács Péter brácsázik. 19.05 Muzsikáról versben, prózában. 19.35 A Mont­­reáli Szimfonikus zenekar hang­versenye. 21.19 Birgit Nilsson operafelvételeiből. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Barátságos bölcses­ségek. 22.50 Napjaink zenéje. GYŐRI RÁDIÓ 7.00 Budapesti krónika. 7.30 Nyugat-magyarországi krónika. 8.00 Önkormányzati híradó, reg­geli telefon, postazsák, nyugdíjas percek, zenekalendárium. .TV 1 7.00 Nap-kelte. 9.00 Napközi. 9.30 Riviéra. 10.30 Regina révbe ér. 11.30 Játék. 12.00 Hírek. 12.12 Matilda. 13.40 Falutévé. 14.00 Francia Nemzetközi Teniszbaj­nokság. Női elődöntők. 15.30 Ki­rakat. 16.00 Híradó. 16.12 Kirakat folytatás. 16.25 Telesport. 17.00 Külügyi ügyek. 17.30 Flick-flack. Vallomások a női tornáról. 18.00- 18.25 Kapcsolj be! 18.25 Kölyök­­idő. 18.30 Fogadjunk! 18.55 Gye­rekeknek. 19.30 Híradó. 20.15 Új szeszélyes évszakok. 21.10 Sztá­­ro(o)k. 21.45 Magyar félmúlt — a törvénytelen szocializmus. 22.35 Mini klip-mix. 22.47 Francia Nemzetközi Teniszbajnokság. Női elődöntők. 0.17 BBC-Híradó. TV 2 15.40 Én is hasonlítok.... a tek­nőshöz. 15.50 A ravellói takács. 16.20 Rönkszedők. 16.45 Gyere­keknek. 17.10 Tessék hívni! 17.25 Egészséget mindenkinek! 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Magyaror­szág ma. 18.50 Segítsünk magun­kon! 19.45 A történelem vonzásá­ban. 20.30 Telexpo '96. 21.00 Hír­adó. 21.28 Mindent vagy semmit! 22.05 24 óra. 22.30 Az idő sodrá­sában. Lébény-Mecsér. DUNA TV 14.30 Helyszíni közvetítés az ÁVÜ Rt. sajtótájékoztatójáról. 15.30 Business az biznisz. 16.00 Hírmondó. 16.25 Az élő test. 16.55 Régi magyar viselet az Iparművé­szeti Múzeumban. 17.40 Mese. 18.00 Híradó. 19.20 Zakopane épí­tészete. 19.30 Konrad Sutarski és barátai a Liteában. 19.50 Éliás, az udvari bolond. 20.00 Váltó. 21.00 Híradó. 21.20 Premier plan. 21.35 Boldog születésnapot, Marilyn! 23.05 Vers. HBO 17.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.30 Zenemánia. 19.40 Vissza a suliba. 21.15 Hegyek pokla. 23.05 A Sinclair-gyilkosság. 0.40 Forró kalandok. ORF 1­9.15 Kék angyal. 11.00 Szemé­lyesen. 12.15 A bizonyos idő. 13.10 Golden Girls. 13.35 A posta elmegy. 15.00 Vakáció Szilvesz­terrel. 16.30 Dreams. 16.45 Elem nélkül. 18.30 Trapper John főor­vos. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Sport. 20.15 Mint a villám. 22.00 A vál­ság, mint esély. 22.45 Béreljen zsarut. ORF 2­9.00 A táncoló béka története. 9.25 Dreams. 9.30 Szerencseka­­lucsnik. 11.00 Dusty. 12.25 Szóra­koztató műsor. 13.00 Schumann szimfóniái. 14.00 Sport. 18.00 Tv­­híradó. 18.05 Egy siker száll a vi­lág körül. 18.30 Osztrák képek. 18.50 Krisztus ma. 19.00 Ausztria ma. 19.30 Tv-híradó. 19.50 Ünnep este. 20.15 Zengő Ausztria. 21.20 Simple-revü. 22.35 Tv-híradó. 22.45 Sport. MOZI Savaria: Tűréshatár, 10,4,6,8. Mini: Titkok kertje, fél 6, fél 8. SZOMBATHELYI VÁROSI TV 19.00 TV4 műsorajánlata. 19.05 Aerobic. 19.17 Sráckarika. 19.20 A Nobel-díj története. 20.10 Foglaljon helyet a Pallas Páholy­ban. 20.35 Hiszünk a dalban II. rész. 21.10 Csengetett Mylord. 22.05 Színház. 22.45 Áramvonal — Divat. 23.00 Műsorzárás. □ Éjszakai blues Török Egy sör lesz, mondta a Végállomás színpadán Ta­­káts Tamás. Kettő, tette hoz­zá valaki a Dirty Blues Band­­ből, mert a társaság az első félóra után megszomjazott. Lehet, maximalista vagyok, de azt vártam, kirobbannak a színpadra, elementáris erővel nekilátnak valamelyik saját számnak, mondjuk a hiába kefélt nőkről és cipőkről szó­lónak. Ehelyett azonban jöt­tek a gyökerek, a régiek. Len­dületesen, keményen, a Pretty Woman-t Gary Moore sem tudta volna szebben elő­varázsolni. Mondom, gyarló vagyok, magyar szövegre, magyar nőkre vágytam a bluesba szédült éjszakában. Talán azért, mert ez egy ilyen este volt, talán, mert túl sokat vártunk az együttesre, talán azért, mert valaki másra is so­kat vártam. Dehát ez teljesen mellékes magánügy, amit ugyan némi blues­sal véltem gyógyíthatónak, miközben nagyon jól tudtam, nem min­den bajra lehet zenét szedni. Persze, Takáts Tamásék azért kigyógyították a jelen­lévőket a jobbhíján hétköz­napoknak nevezett csendes apátiából. Olyan fergetes hangulat kerekedett, hogy még a haldoklók is táncra kaptak a színpad előtti aréná­ban. A basszusgitár és a dob helyrerázta a szívritmus-za­varokat, a régen hallott, azóta kiforrott hang pedig tegnapi, tegnapelőtti estéket, hangula­tokat húzott elő a sejtek suf­nijából. A többi már bagatell volt. Jólesett volna azt mondani, gyere velem, bébi, úgysem jön már senki más, bevágód­ni a kocsiba, beülni egy éjféli bárba, ahol keser­édes dalok szólnak holmi érzésekről, az­tán következhetett volna a fi­nálé. Na, jó, mit kell nagyzol­­ni, milyen finálé? Meg egyál­talán, ki hiszi el még a bluest egy-két bolondon kívül? Legyünk inkább reálisan bol­dogtalanok. Népművészeti nap Velemben Ismét népművészeti nap lesz Velemben vasárnap dél­­­után kettőtől este hatig. A szombathelyi MMIK vendég­házánál, s a Velemi Stúdió műhelyeiben mesterségbemu­tatókra, kézműves -foglalko­zásokra várják az érdeklődő­ket. Szalmafonót, kovácsot, fafaragót, fazekast, bőrmű­vest, kosárfonót lehet munka közben megfigyelni, s aki ked­vet érez hozzá, agyagozhat, mézeskalácsot készíthet, gyöngyöt fűzhet, szizált fon­hat, bőrözhet, valamint rongybabát készíthet. Népi iparművészeti tárgya­kat vásárolni is lehet, s kapha­tó mézes- és kürtőskalács is. A szabadtéri színpadon pe­dig a gércei-sitkei pávakör és a sitkei citerazenekar muzsi­kál és énekel.

Next