Vas Népe, 1994. július (39. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-23 / 171. szám
m Másfél tonnás suhanás Nagy a tülekedés a középfelső osztályú személygépkocsik kategóriájában. A Ford Mondeo, a Citroen Xantia, a Renault Laguna mind-mind a fogyasztók kegyeit keresi. A tülekedők közé elegáns lépésváltással toppant be az új Opel Omega. A szombathelyi Csillag Autóház jóvoltából — ha csak pár napra is — tesztre, amolyan magyaros ismerkedésre mi is kaptunk ebből a lágy vonalvezetésű limuzinból. A másfél tonnás, kecses, ezüstmetál színű, kétliteres 16 szelepest úgy méregettük az első pillanatban, mint kimenős kiskatona a vele szembe jövő filmcsillagot. Bodorkós - FOTÓ K.T. Röpke bemutatón ismerkedhettünk a fedélzeti komputerrel, a digitális kijelzőkkel, a minden hájjal megkent több millió variációt raktározó biztonsági csippel, mely a rablók kedvét igyekszik elvenni a tolvajlástól. A gyár olyan kódot tervezett, amely — ha bejutnak is a hívatlan látogatók az utastérbe — a motor indítását letiltja az éppen kedvére való kód kalibrálásával. Az ABS fékrendszerrel, s 16 szelepes motorral homologizált kétliteres indításkor csendesen surrogott. A fordulatszámmérő jelezte, hogy életre kelt a 136 lóerő a motorháztető alatt. Nem sokat kellett a csikókat melegíteni. Nógatni meg főleg nem. A gázpedál „orgonálására” érzékenyen reagált, pörgött a motor. Kíváncsian kukkantottunk be a motortérbe, ahol bámulatos rend, németes precizitással hangolt kisebb esztétikai csoda fogadott bennünket. A 16 szelepes kétliteres akár egy teflonedény, úgy csillogott. A hatalmas utastérben meg szabályosan elvesztünk. Majd a csomagtartót vettük nagyító alá. A csomagok kanyarbéli szlalomozását több ponton rögzíthető füles „kalózháló” akadályozza. Az 530 literes csomagtartó láttán viccelődtünk, ezt embercsempészeknek találták ki. A csomagtartó „kilincsét” esztétikus Opel emblémába, a körbe zárt villámba rejtették. A csatahajó méretű fedél csak kívülről nyitható, zárásával már nehezebben boldogultunk. A teleszkóp emeletnyi magasságba tornázza fel a fedelet, s csak jó szemű autós fedezi fel a belső bőrfogantyút, aminek segítségével elérhetjük, majd zárhatjuk azt. Akinek kevés a több mint félhektós csomagtér, a hátsó üléstámla előrebuktatásával varázsolhat belőle „kombit”. Hogy klímával szerelték, a hogy fedélzeti komputerrel, szuper hangzású rádiómagnóval, és mindenféle nyalánksággal ellátták az új Omegát, az csak természetes. Ám puding próbája az evés. Miként viselkedik a hátsókerék-meghajtású autó menet közben? S főleg mennyit fogyaszt az 1998 köbcentis, Lambda-szondás, hármas hatású katalizátorral szerelt, 16 szelepes, hengerenkénti befecskendezős motor? Azt már tudtuk az előzetes hírverésből, hogy környezetvédelmi szempontból kategóriájában verhetetlen, mert a legszigorúbb kaliforniai szabványnak is eleget tesz az ECOTEC motor. Amikor elindultunk, akkor jöttek a meglepetések. A meleg motor temperamentumosan spriccelt. Meghazudtolva 1425 kilogrammos tömegét. Szélzaj? Felejtsd el földi halandó. Nem kocka alakú Ladában ülsz. Besüppedsz az ülésbe, akárcsak a fotelba, csak itt minden állítható. Elektromosan mozgathatod a tükröket, ha nem tetszik a légkondicionálás, akkor kikapcsolod, egy billentés a középkonzolba rejtett gombon, az ablak máris lekúszik, a fejed feletti gombbal a napfénytetőt nyithatod, ha meg eleged van a felülről érkező napsugarakból, elhúzod — no nem a függönyt, hanem — a sötétítő filtetőt. Egy kis Vivaldi, lehetőleg a Négy évszak nyári tételével, s kezdődhet a suhanás. Ha Trabantod temperamentumához szoktál, akkor sem vitatkozik veled a jó öreg Adam Opel ezredvégi „unokája”. Ha pedig sportosra veszed a figurát, röpke 11 másodperc alatt már százon táncol a mutató. Harmadikban vidáman ficánkol akár 130-as tempóval is a limuzin. S jöhetnek a kanyarok. A szervokormány nagy sebességnél érezhetően bekeményít, ezzel szabva gátat a túl merész és balesetveszélyes kormánymozdulatnak, a borulásnak. (Szervokormány nélkül félnék beleülni.) A kanyarstabilitás elképesztőn jó, amit a kedvező súlypontnak, a McPhersonrendszerű független mellső kerékfelfüggesztésnek, teleszkópos lengéscsillapítónak, csavarrugóval és kanyarstabilizátorral kombinált agyafúrt műszaki megoldásnak köszönhetünk. Ehhez hangolták a hátsó futóművet is Omegáék. Ferde lengőkarokkal és kitámasztórúddal, teleszkópos lengéscsillapítóval, csavarrugóval kombinált kerékfelfüggesztés teszi simává a legmarkánsabb hazai utakat is. (Próbaútunk során az Alföldön isten háta mögötti területekre is elmerészkedtünk.) Az Astra 1,6-os úgy pattogott előttünk, mint bőrgolyó a hazai NB I-ben. Az Omega pedig lágy rugózásával egyhangúan bólogatott. Sebességet szándékosan nem írok, mert még utólag kiküldik a traffipax „viteldíjat”. A suhanást a tojásdad forma, ennek köszönhetően a 0,29-es cw érték magyarázza. A gyorsan vett kanyarban pedig először finom első farolás tapasztalható (ez minden hátsókerékmeghajtású gépkocsi tulajdonsága), ám a kritikus határt nem lépi túl. Gyakorlatlan vezető persze hajmeresztő mutatványra képes. Elég ha túladagoljuk kanyar közben a gázt, vagy ijedtünkben elvesszük. Ilyenkor elvonásos tüneteket produkálva hátsó farolásba kezd a derék limuzin. Problémát hazai útjaink Schumacherjei jelentettek, akik úgy gondolták, az új típust mindenáron meg kell előzniük. Másutt meg a bámészkodók csoportjából valósággal úgy kellett kilopni autónkat. Utóbbi azt is jelezte, hogy honi autóskultúránk határtalan fejlődésnek indult — messze elhagyva anyagi lehetőségeinket... Jó-jó, mondhatja erre a derék olvasó. De mit eszik a jószág? S itt jön a következő meglepetés. Dinamikus vezetési stílussal is beérte tíz alatt. Azt is mondhatnám, annyit fogyasztott, mint egy gyatrán beállított duplatorkú Lada. Ha mellőztük a sportos vágtákat — pedig de szépen énekel a motor ötezres fordulaton! —, akkor beérte 8 liternél is kevesebbel. Mindezt a fedélzeti számítógépen követhettük nyomon. Az országos átlag 9,3 litert regisztrált. Ami ismeretlenül, ebben a kategóriában, a kétliteres, 136 lóerős motortól remek teljesítmény. De hogy valami rosszat is írjunk — amolyan savanyú a szőlő alapon —, nem voltunk megelégedve az árával. A 3 millió 372 ezer forintos vételárat magasnak találtuk. Nem beszélve a szuperextrákkal szerelt, általunk hajtott ezüstnyíl több mint négymillió forintos vételáráról. Ez bizony visszafogta vásárlókedvünket, így kénytelenek leszünk megvárni, amíg külföldről használtan ennek töredékéért hozzájutunk. Gondolom, nem kell hangsúlyozni, mekkora bánatot okozott ez, hát még a búcsú, amikor visszaadtuk gazdájának, a szombathelyi Csillag Autóháznak. Próbaképpen még beültünk az Astrába. Mit mondjak. Fényévnyi távolságra esett egymástól a két kategória. Mondaná erre Puskás Öcsi: kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy kocsi. Az élbolyban az Omega Az új Opel Omega egy olyan lumisautó, mellyel nemcsak gyorsan, hanem kipihenten és főleg biztonságosan léte megérkezni. A nagyméretű Opel légzsákok, a biztonsági övek aktív övfeszítő rendszere, az egyedi biztonsági öv gyorsrögzítők, a kettős acélcső-megerősítésű oldalsó ütközésvédelem, a szervokormány és az ABS mind a be ráülők megbízható ’testőrei”. A speciális kerékfelfüggesztő és az Ecotec motorok pedig sima és gyors utazást garantálnak. Mindezekre az értékes szériafelszerelésekre infravörös távirányítós központi zár és az elektromos indításgátló vigyáz, melyek szintén az alapkivitelhez tartoznak. CSILLAG: A RAGYOGÓ AUTÓHÁZ. __________ _ CtPEL’QAZ ÖN om MáRitaKErztSKEDOJfi: CSILLAG AUTÓHÁZ 9700 SZOMBATHELY Nyitva tartás: Csaba u. 13. HéttA-Pént#*: 8.00- 17.00 Tat 94 330-200 Szombat: 8.00-17.00 Fax: 94 330-170 Szerviz: (H-P) 7.00-19.00 KÖZLEKEDÉSI PANORÁMA 1994. JÚLIUS 23. SZOMBAT Beültünk a csillagfényes nyári éjszakában tűzpiros kocsinkba. Irány Németország, Salzburg, München. Az enyhe éjszakai forgalomban simán darálta a kilométereket a gép. Kis felhőszakadás Salzburg előtt, más semmi nem nehezítette utunkat. Az osztráknémet határon a vámos lustán, álmosan pislogott ki üvegkalickájából, s intett, mehetünk. Ja kérem, a világútlevél. Egészen oda voltunk ettől a nagy európaiságtól. Délelőtt végignéztük München nevezetességeit, délután kettő tájban azonban kezdett elfogyni erőtartalékunk. Stuttgartba indulás előtt egy frissülésre begurultunk az autópálya egyik pihenőjébe, közel a külvároshoz. Árnyas fák, sok-sok pad, kiépített étterem, szóval az, amiről idehaza csak álmodunk. Végiggurultunk a parkolón, megkeresve a legárnyasabb placcot. Még ki sem kászálódtunk az ülésekből, amikor mögénk járt egy 725-ös BMW. Akárcsak a Derrickben. Két jól megtermett figura ugrott elő, s mire az ajtót kinyitottuk, már orrunk alá is dugták igazolványukat. S kezdődött a balkáni tortúra. Beszélnek németül? Honnan jönnek? Új az autó? Hány éves, mikor vették, kitől, meg minden. Egyikük, lábát orosz deszantos módjára szétvetve állta el utamat. Alig bírtam a két kocsi között mozogni. Úgy kiforgattak bennünket, mint maffiózókat a szicíliai klán. Már nagyon untuk az ellenünk acsarkodást. A kocsi egy hazai kft. tulajdonát képezte, és sehogyan nem fért a fejükbe, honnan, hogyan is jutott hozzánk. A megbízólevél, a biztosítás is, úgy tűnt, kevés lesz. A két hekus meg dagadó kebellel kacsintott egymásra. Húsz perce tartott már a kérdezősködés, s csak nem állhattam meg, hogy téblábolás közben „deszantos” barátunk lábára ne lépjek. Végre sikerült elmagyarázni, hogy a kocsit Magyarországon gyártják, Szentgotthárdon, mi abból a megyéből jövünk, s megyünk Stuttgartba. Szóval turisták? — hangzott a következő keresztkérdés. Ahhoz pénz kell, mennyi van? — így a „vizsgálótiszt”. Akad, válaszoltuk. De mennyi? Egy kicsi. Az kevés, hangzott a pattogó válasz. Lássuk a pénztárcát! Ekkor meg ő lepődött meg. Azt már nem kötöttük az orrára, hogy társunk autót akart vásárolni, így hát valutakiviteli engedély, meg minden a nagykönyvben előírt módon rendben találtatott. S a végső búcsúszót is sikerült kimondanunk az újságíró-igazolvány bemutatásával. S hogy megalázásunkból némi erkölcsi tőkét kovácsoljunk, hát elmeséltük nekik, hogy újságíró barátunk cége német tulajdonban van. A sajtócézár nevének hallatára két bajor faggatónk visszavonulót fújt. Szemmel láthatóan elbizonytalanodtak. Ám annyira sem tellett tőlük, hogy elnézést, vagy jó utat kívánjanak. Visszabújtak kocsijukkal rejtekhelyükre, s várták a következő balkáni autóst. Mert a szemükben úgy tűnik, mi ismét balkáni állam lettünk. Konklúzió? Ad egy. Hol van már az eufóriás hangulat, amely a vasfüggöny lebontása után a magyarok irányában megnyilvánult? Ad kettő. Úgy éreztem magam, mint a pucérra vetkőztetett arab vesszőfutás közben. Ad három. Ezek után nekem ne mondja senki, hogy a magyar rendőr neveletlen. Az már csak természetes, hogy a világbajnokságon nem a német csapatnak szurkoltam. Tarabánat München és Balkánia között?