Vas Népe, 1997. május (42. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-16 / 113. szám
4 VAS NÉPE HÍREK Kenéz ünnepel Pünkösdvasárnap falunapot tartanak a kenéziek, felavatják és megszentelik a község újonnan elkészült jelképeit, a címert és a zászlót. A II. világháborúban elesett hőseik tiszteletére emlékművet emeltek, melyet szintén most lepleznek le. A program reggel zenés ébresztővel kezdődik, majd ünnepi szentmise lesz 10 órakor. 11 órakor dr. Pusztai Gyula, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke mond köszöntőt, s dr. Lelkes József apátkanonok szenteli fel a település jelképeit és az emlékművet. Az egyéb műsorok a polgármesteri hivatal udvarán zajlanak. 15 órakor lovasbemutató lesz a faluréten, utána focimérkőzés. A napot bál zárja. Diáksikerek A szombathelyi Élelmiszeripari és Földmérési Szakközépiskola és Szakmunkásképző Iskola földmérő tagozatos tanulói közül az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjébe hat szombathelyi diák jutott. Közülük Sibis Gergely első, Kiss Kálmán második, Laki Barbara negyedik, Balogh Boglárka hetedik, Oszkó Melinda nyolcadik, Vigh Brigitta pedig kilencedik lett. Felkészítő tanáruk Keringer Imre. A legjobbak szakirányú felsőoktatatási intézménybe felvételi nélkül juthatnak be. Mind a hat tanuló megkapta a technikus minősítői oklevelet. Kőszegi rendelet A kőszegi képviselőtestület által megalkotott távhőszolgáltatások emeléséről szóló 11/1997. rendeletét a városháza hirdetőtábláján lehet megtekinteni. Nemcsak újságot adunk a kezébe. Amennyiben Ön az ezen az oldalon megtalálható, lapunkból kivágott előfizetői szelvényen adja fel előfizetését, kedvelt és jól bevált napilapja mellé - amelyből minden lényeges Önt érdeklő információt megtudhat - egy, képünkön is látható, Vas Népe feliratú pólót kap ajándékba. Ne feledje, a Vas Népével vak nyerhet! KÖRKÉP A tavakban csak a bátrak fürdenek (Folytatás az 1. oldalról) Krisztián László fürdővezető reméli, hogy a hét végén még többen felkeresik a fürdőt. Egyelőre a víz és a napfény a szolgáltatás, de szombaton már kinyitnak a büfék is. Az óriáscsúszdát most újítják fel, június elején vehetik birtokukba a vendégek. — Kilencéves a csúszda, pici repedések már voltak rajta — mondta a fürdővezető. — Műgyantás kezeléssel kijavítják a felületet a szakemberek, így még csak egy karcolást sem lehet majd szerezni csúszás közben. A szombathelyi Tófürdő tíz éve nem nyitott ki ilyen korán. — A korai nyitáshoz képest jó forgalmunk volt, remélhetőleg a hét végén még többen jönnek, — mondta a városgazdálkodási kft. egyik munkatársa. — Nagy az érdeklődés a bérlet iránt, a törzsvendégeink leginkább ezt veszik. Egyelőre csak három büfé tart nyitva, de a többiek üzemeltetői is azt ígérik, szombaton kinyitnak. A nagymedence vize most 20 fokos, ha jó idő lesz, tovább melegszik. A Büki Gyógyfürdő úszómedencéjét két napja töltötték fel. A félig fedett gyógyvizes medencében télen is lehetett fürdeni, a „rózsaszín” medencék közül kettőben egy hete lehet megmártózni. Az elmúlt hét végén már a gyerekek is pancsolhattak. Pap Vilmos főmérnök elmondta, a napokban átlagosan két-két és fél ezer vendégük volt, egy részük a gyógyszolgáltatásokat veszi igénybe, de sokan jönnek napozni, strandolni. Az úszómedence feltöltésével a hideg éjszakák miatt vártak. Most 22 fokos a víz, úszásra ideális. A sárvári Gyógyfürdő és Kemping kinti gyógyvizes medencéjében már egy hónapja lehet fürdeni, a gyermekmedencét pedig május elején töltötték fel. A félig fedett medencében Sárváron is lehetett fürödni egész télen. A fürdő munkatársa szerint a kemping vendégei továbbra is elsősorban a gyógyszolgáltatások miatt keresik fel a fürdőt, de mióta jó idő van, sokan jönnek strandolni is. A tavaink még hidegek — csupán 15-16 fokosak —, csak a bátrak merészkednek a vízbe. A Vadász tónál a strandot a hegyhátszentjakabi önkormányzat üzemelteti. — Szerdán két fiú fürdött a tóban, de ők sem bírták sokáig, inkább kijöttek napozni a partra — tudtuk meg Márton Lajos polgármestertől. — Egy-két hetet még várni kell, talán június elején lehet majd fürdeni a tóban, ha addig jó idő lesz. Most szerezzük be az engedélyeket, készen állunk a strandnyitásra. Fotó: Horváth Csaba 1997. május 16. PÉNTEK A Virágzás Napjai az Őrségben Szabados György improvizál, Gyabronka József verset mond (Folytatás az 1. oldalról) Este tíz órakor a Játékszínben népzenét ad elő ifj. Csoóri Sándor, Márczi Anna és Hermann Mária. Szombaton az őriszentpéteri Legyen Majorban, illetve a Pajtaszínházban előadásokat hallhat a közönség: ifj. Csoóri Sándor például „Anyanyelv és zenetanulás” címmel, Kemenczky Judit költő, festő, műfordító Kelet—Nyugat szakrális terei címmel tart előadást délelőtt 9, illetve 11 órakor. Délután öt órakor A testen túl címmel Gyabronka József összeállítása hangzik el Székely Magda verseiből. A szerzővel Fenyő Ervin beszélget. Este nyolckor a református templomban ismét koncert kezdődik, tíz órakor a Játékszínben a Makadám etnozenei csoport koncertjére kerül sor. Vasárnap reggel kilenc órakor a nagyrákosi református imaházban Dinnyés József énekelt verseket ad elő, Tiszta forrás, szép szó címmel. Őriszentpéteren, a Legyen Majorban fél háromkor Bartók: Hegedű-duók című műve csendül fel, kétféle előadásban, Dávid András— Kis-Paál Annától és ifj. Csoóri Sándor—Márczi Annától. Háromkor Szabados György zeneszerző, előadóművész tart előadást Művészet és erkölcs — Bartók időszerűsége címmel. Öt órakor kezdődik Dúl Antal előadása, Rátóti Zoltán színművész közreműködésével, Hamvas Béla: Karnevál címmel. Este kilenckor a Játékszínben Hajós Nóra és Szabados György zenei és mozgásimprovizációkat ad elő. Tíz órakor Huzella Péter előadói estje kezdődik, Zalán Tibor költő közreműködésével, amely Ezredvégi szavak és balladák címet viseli. Pünkösdhétfői reggel hétkor gyalogtúra indul Őriszentpéterről Szalafőre. Útközben Hajós Nóra irányításával csoportos tánc zajlik a szabadban, ennek elnevezése: Föld-tánc. A szalafői Pityerszeren délelőtt tíz órakor a Torzonborz trió szórakoztatja a gyerekeket, majd az őriszentpéteri iskolások színielőadása következik. Fél tizenkettőkor Huzella Péter Holdpásztor című műsorával fejeződik be a rendezvénysorozat. Életmentés az órarendben • Némethy M. Ismeretes, hogy a halálozási statisztika milyen lesújtó hazánkban. Tudvalévő az is, hogy a balesetet szenvedők gyors, szakszerű ellátása életet menthet. Mégis, a megyében csak három településen (Szombathelyen a Dési Huber iskolában, Celldömölkön és Vépen) épült be az általános iskolai órarendbe tantárgyként az életmentés. Nem vigasztaló tény, hogy országosan sem más az arány. A vépi általános iskolában sok évre visszanyúló folyamat előzte meg, hogy az 1996/97-es tanévtől minden hetedik és nyolcadik osztályos tanuló órarendbe iktatott képzési formaként tanulja az életmentést. Nyolcadikosokként vizsgát tehetnek elsősegélynyújtásból, arról bizonyítványt kapnak, amelyet elismernek később a jogosítvány megszerzésénél. Molnár Istvánné igazgató elmondta, hogy a település gyermekorvosa, dr. Garda Károly a Vépi Gyermekekért elnevezésű alapítványból támogatta az oktatást. Az ő közbenjárására kaptak kölcsön a Máltai Szeretetszolgálattól egy, a gyakorlathoz szükséges babát, kötszert. Tanulmányozták a szombathelyi Dési Huber Általános Iskola újraélesztési tankönyvét, s nagyon sok szakmai támogatást kaptak Lendvai Rezsőtől, a Máltai Szeretetszolgálat mentős főtisztjétől is. Szülőkkel, gyerekekkel együtt úgy gondolják, mindenkinek jó, ha az iskolából olyan nyolcadikosok kerülnek ki, akik rendelkeznek az elsősegélynyújtás legfontosabb ismereteivel, ha Vépen évről évre nő azoknak a száma, akik tudják, mi a teendő súlyos egészségkárosodás esetén. Stánitz Istvánné biológia- technika szakos tanárnő 15 éve vezet vöröskeresztes szakkört Vépen. Az eredmény? Amikor egy idős bácsi Vépen leesett a kerékpárról, megütötte a fejét, az esetet látó gyerekek teljesen szakszerűen intézkedtek: volt, aki mentőt hívott, mások az iskolába rohantak az elsősegélynyújtó-ládáért. Ellátták a bácsi sebét. Az esetnek híre ment. A szülők is minden fórumon támogatják az ügyet. Tudják, hogy a mentő nem érhet három perc alatt Szombathelyről Vépre, márpedig az életmentésre gyakran csak ennyi idő van. Az iskolások közreműködésével készült videofilmet kikölcsönzik a családok, de elmentek már Vépre német orvosok is csak azért, hogy megismerkedjenek az iskola életmentő programjával. —A NAT nagy lehetőségeket kínál minden iskolának — mondja Lendvai Rezső mentőtiszt. — A vasi iskoláknak óriási előny, hogy Szombathely az elsősegélynyújtás országos központjának számít, hiszen a Máltai Szeretetszolgálat évek óta itt szervez elsősegélynyújtásból oktatást, felkészítést. Sok pedagógus is elvégezte már a tanfolyamot, így nem kell idegen oktatót meghívni az iskolákba azért, hogy beépülhessen az órarendbe az életmentés. Csíksomlyóba negyedszer Csütörtökön délután Kőszegen, a Jézus Szíve plébániatemplomban litánián búcsúztak az egyházmegyétől a csíksomlyóba induló zarándokok. A szombathelyi egyházmegye cursillistái 1994 óta immár negyedik alkalommal szervezték meg a most 52 résztvevővel induló zarándoklatot. A csoportot Becherer András verbita atya és Kimer Antal Zoltán zalaegerszegi káplán vezeti. A szombathelyi egyházmegyéből Gyöngyösfalu, Hegyhátszentpéter, Kisunyom, Körmend, Kőszeg, Lukácsháza, Perenye, Püspökmolnári, Répcelak, Salköveskút, Sorokpolány, Szombathely, Vasvár, Velem, Vép, a zalaegerszegi és a győri egyházmegyéből Csorna, Zsira egyházközségeiből vállalkoztak a pünkösdhétfőig tartó útra. PANNON PANNON LAPOK KIADÓI KFT. 9700 SZOMBATHELY, SZÉLL KÁLMÁN U. 40. TEL:94/320-979 LAPOK EZENNEL MEGRENDELEM A ns nipe NAPILAPOT. m 1. Hozzájárulok ahhoz, hogy lakossági számlámról 2. Számla alapján átutalással fizetek AZ ÚJSÁG ELŐFIZETŐI DÍJÁT A KÖVETKEZŐ MÓDON EGYENLÍTEM : rendszeresen levonjákmagát Számlaszámom: Pénzintézet neve és címe: (bank, takarékpénztár) Első terhelési hónap: (közületeknek) | | havonta előre | | havonta előre 565 Ft | | negyedévente előre 1695 Ft | | félévente előre 3390 Ft | évente előre 6441 Ft így 5%-ot spórolok A kézbesítőnél készpénzzel fizetek havonta (magánszemélyeknek) | | havonta előre 565 Ft | | negyedévente előre 1695 Ft | | félévente előre 3390 Ft | évente előre 6441 Ft A megrendelőlap írásbeli visszavonásig érvényes. Előfizetve olcsóbb a Vas Népe! Havonta már négy számot kap ingyen, ha megrendeli lapunkat. Minden fontos információ benne van és reggel hat órakor kiveheti a postaládájából. A Vas Népével mindenképpen nyer! Központi fűtéses lesz az uraiújfalui óvoda • Pölöskey Száműzik a cserépkályhákat az uraiújfalui kétcsoportos óvodából, és az ősztől már vezetékes gázzal üzemelő központi fűtés adja majd a kicsiknek a meleget. Ugyancsak gázfűtés lesz a könyvtárban is, ahova a közeljövőben szerelnek konvektort. Az idei év beruházási programjában szerepel továbbá a kultúrház tetőszerkezetének és az épület belsejének felújítása, a temető kerítésének és kapujának kijavítása. A belvízrendezés keretében 400 méter vízelvezető árkot tesznek rendbe, egyes szakaszokon újakat alakítanak ki, és bejárati átereszeket építenek. A nyár folyamán mintegy 1100 méter belterületi út felületlezárása is elkészül. A felsorolt munkákra 7 millió forintot fordít az önkormányzat. Fórum az írottkő Natúrparkról A Madarak és fák napjának gazdag rendezvénysorozatához kapcsolódva tegnap védett növényeinket bemutató gyűjteményt és madárvédelmi tanösvényt avattak fel Kőszegen. Ma délután fél 5-től lakossági fórum lesz. A rendezvényen az írottkő Natúrpark jövőt meghatározó szerepéről váltanak eszmecserét. A Jurisics Miklós Gimnázium dísztermében Erdeiné Horváth Klára tart érdekesnek ígérkező vitaindító előadást Natúrparkok Európában címmel.