Vas Népe, 2000. szeptember (45. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-15 / 217. szám

14 VAS NÉPE AZ OLIMPIA HÍREI SyDNEY2000- Ma kezdődnek a nyári játékok vgy Samaranch elégedett a készültséggel . Juan Antonio Samaranch derűlátóan tekint az olimpia elé, melyen utoljára vesz részt a NOB elnökeként. - Elégedetten nyugtázhatjuk, hogy Sydney felkészült az öt­karikás játékokra - dicsérte a 80 éves sportdiplomata a szer­vezőbizottságot és a lelkes ausztrálokat. A Sydneyi Operaház előtt járt a láng Csütörtökön este benépesült az ötkarikás triatlonversenyek helyszíne, a Sydneyi Operaház környéke, egyik utolsó jelen­tős megállójához érkezett ugyanis az olimpiai láng. Rengeteg érdeklődő kísérte figyelemmel, ahogy Melinda Gainsford- Taylor ausztrál sprintertől Andrea Bocelli olasz tenorista átve­szi a lángot, majd kicsit később átadja Olivia Newton-John amerikai énekesnőnek. A két művész szerepet kap a pénteki megnyitón (magyar idő szerint 10 órakor kezdődik!) is. Az operaházi ünnepség során először világították meg hivatalo­san a Harbour Bridge-en lévő olimpiai öt karikát. A lánggal Pat Rafter ausztrál teniszező indult el a városháza felé. Tizenhatmillió magyar bízik bennük Kérem, tudatosítsák a sportolókban, hogy 16 millió magyar bízik bennük, határtalan bizalom kíséri szereplésüket, és be­csületes küzdelemben használják ki ezt a különleges lehetősé­get - fogalmazott Schmitt Pál, a MOB elnöke azon a csütörtö­ki értekezleten, amelyen valamennyi sportágvezető részt vett. Olivia Newton-John ausztrál énekes-színésznő átadja az olimpiai lángot honfitársának, Pat Rafter teniszezőnek Torna: Csollány és Supola gyűrűn kezd Csollány Szilveszter reménykedik abban, hogy a sydneyi ötkarikás játékokon nyitógyakorlatával mindenkinek bizo­nyítékot szolgáltat: senki más nem nyerheti a gyűrű aranyér­mét, csak ő. Az ezen a szeren olimpiai és világbajnoki ezüstér­mes, Európa-bajnok tornász szombaton a harmadik, utolsó csoportba kapott besorolást a másik magyar indulóval, Supola Zoltánnal együtt (rajt helyi idő szerint 19.30 órakor). Elmondása szerint ez kedvező, hiszen a sportágban meg­szokott, hogy a pontozók általában a verseny utolsó részére tartogatják a magasabb értékeket. Abból a szempontból vi­szont rossz, hogy mindjárt a legerősebb szerén kezd. Eredei Zsolt, Lakatos Pál és Balzsay Károly ökölvívók, Deák Bárdos Mihály birkózó, valamint Supola Zoltán és Csollány Szilveszter tornászok figyelik a magyar női kézi­labda-válogatott Norvégia elleni előkészületi mérkőzését. A 3x25 perces találkozón a világ- és Európa-bajnok norvé­gok 41:34 arányban nyertek Mocsai Lajos csapata ellen Az első versenynap műsora Szeptember 16., szombat (magyar idő szerint!): 1.00: női triatlon, 2.00: női légpuska. 6.00: férfi légpisztoly. 8.30: férfi párbajtőr egyéni. 9.30: labdarúgás, Olaszország-Honduras. 9.30: súlyemelés, férfi 56 kg. 10.00: labdarúgás, Csehor­­szág-Kuvait. 10.00: úszás, döntők négy számban. 10.20: ke­rékpár, női 500 m döntő. 11.00: labdarúgás, Ausztrália-Ni­­géria és USA-Kamerun. 11.20: kerékpár, férfi 1000 m. 12.18: cselgáncs, női 48 kg. 12.23: cselgáncs, férfi 60 kg. SPORT 2000. szeptember 15. PÉNTEK Nézzük együtt­­ az olimpiai klubban Hozzáértők kommentálása mellett követhetik figyelemmel az érdeklődők a Sydneyben tör­ténteket vasárnaptól a Vas Népe Olimpiai Klubban. A Vas Me­gyei Sportigazgatóság, a Szom­bathelyi Városi Sportigazgató­ság, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület, va­lamint a helyszínt biztosító Country Club Óperencia bábás­kodása mellett életre hívott klub a világverseny időtartama alatt naponta délután négytől hajnali egyig tart nyitva. A rendezvény­sorozat eseményeit projektoron és az internet segítségével kísér­hetik nyomon a magyarokért szorítók, akik az izgalmas ver­senyek felidézése közben be­szélgetéseket hallhatnak olim­piai bajnokokkal, sztársporto­lókkal, helyi olimpikonokkal. A műsorvezető Fazekas Gábor, a nyitónap estjén az Egye­sült Államok-Kína kosárlabda­mérkőzés elemzésére kéri ven­dégeit, Patonay Imrét, Szrecsko Szekulovicsot és Gráczer Györ­gyöt. A Vas Népe Olimpiai Klub tervezett programja. Szeptember 17., vasárnap, 19.00: Kosárlabda. USA-Kína. Vendé­gek: Patonay Imre, Szrecsko Szekulovics, Gráczer György. Szeptember 19., kedd, 19.00: Női súlyemelés. Vendégek: Tóth Géza, Rehus­szer György. Szeptember 22., péntek, 19.00: Birkózás. Vendégek: Növényi Nor­bert olimpiai bajnok, Szabó Lajos olimpiai helyezett, Kocsis József, Veréb István, Koronczai József, Őri Gerzson. Szeptember 23., szombat, 19.00: Női kézilabda. Vendégek: Gódorné Nagy Mariann vb-ezüstérmes kézlabdázó, Gombor József, Horváth Zoltán. Szeptember 24., vasárnap, 19.00: Atlétika, férfi kalapácsvetés döntő­je. Vendégek: Horváth Attila, Vida József olimpikonok, dr. Vargyas Csaba. Férfi torna. Vendégek: Borkai Zsolt olimpiai bajnok, Rácz Gá­bor, Kővári József. Szeptember 25., hétfő, 19.00: Asztalitenisz, döntők. Vendégek: Klampár Tibor többszörös vlágbajnok, olimpiai 4. asztaliteniszező, Csik Márta, Szarka Tibor. Szeptember 26., kedd, 19.00: Labdarúgás, elődöntők. Vendégek: Szarka Zoltán olimpiai bajnok, Halmosi Zoltán sokszoros válogatott. Szeptember 27., szerda, 19.00: Baseball. Vendégkommentátor: Rácz Béla, a szombathelyi Anyaszomorítók SE vezetője. Szeptember 28., csütörtök, 19.00: Kajak-kenu, elődöntők. Vendég: Wichmann Tamás olimpiai ezüstérmes, 9-szeres világbajnok kenuzó. Szeptember 29., péntek, 19.00: Férfi kézilabda. Vendégek: Káló Sándor volt szövetségi kapitány, dr. Gál László, Szoó László, Kósa Ottó. Szeptember 30., szombat, 19.00: Ökölvívás. Vendégek: Gedó György olimpiai bajnok, Nemes Emil, Zámbó József. Október 1., vasárnap, 19.00: Öttusa. Vendég: Mizsér Attila olimpiai bajnok. A klub internet-elérhetősége. olimpia.savaria.hu. Vasi sikerek a Prince-kupán A kőszegi megyei sportnap egyik betétszáma volt a Prince­­kupa utánpótlás fiú teniszver­seny. A jól szervezett, több mint negyven indulóval megrende­zett dunántúli seregszemlén ki­tettek magukért a vasi fiatalok, mindhárom versenyszámban a dobogó tetejére állhattak. Sike­rük értékét növeli, hogy mindezt erős mezőnyben, az országos ranglistán is előkelő helyen jegyzett dunántúli versenyzők között érték el. A legfiatalabb tehetségek közül meg kell em­líteni a megye két nagy ígéretét: a tízéves Pados Lászlót (Kő­szeg), valamint a kilencéves Kiss Ádám Gábort (Haladás VSE), akikről bizonyára még sokat fogunk hallani, ha töretlen lesz a fejlődésük és a hozzáál­lásuk. Végeredmény: F-12:1. Sze­le Mihály (Sabaria TC), 2. Lász­ló Csaba (Soproni VSE), 3. Princzes Krisztián (Soproni VSE) és Csoba Dénes (Aszok SE Sopron). F-14: 1.Devecseri Olivér (Haladás VSE), 2. Tárik Mészár (Belváros-Vízügy TC Győr), 3. Kiss Ákos Bence (Ha­ladás VSE) és Kovács Gábor (Kőszeg). F-14 páros: 1. Deve­­cseri Olivér-Kiss Ákos Bence (Haladás VSE), 2. Molnár Zol­­tán-László Csaba (Soproni VSE), 3. Szele Mihály (Saba­ria)—Csoba Dénes (Ászok SE Sopron) és Kiss Ádám Gábor (Haladás VSE)-Szele András (Sabaria). Autóért (is) lovagoltak Komoly közönségsikert aratott a jáki díjugrató verseny Hatalmas érdeklődés kísérte a hét végén a jáki díjugrató ver­senyt. Tegyük gyorsan hozzá: mindez nem a véletlen műve, hi­szen az értékes nyereményekért - pl. autó, mountain bike - re­mek versenyzők, többek közt az olimpikon Túri József, vagy ép­pen a kétszeres magyar bajnok, Szász Attila szálltak nyeregbe. De menjünk sorjában, külö­nösen, hogy már szombaton a B1-kategória is izgalmas ver­senyt hozott, nem kis részben a fiatal jáki lovasnak, Horváth Balázsnak is köszönhetően, aki a sokak által lovagolhatatlannak tartott kancával, Margarétával tudott maradandót alkotni. (E versenyszámban, holtverseny­ben Kerényi Gábor az In Equo lovasa is első lett.) Aztán a kez­dő lovas kategória - itt Ivano Astrelli, Főnix LK nyert, Ta­­káts Eszter, Torony lett a máso­dik­­, s a B2-es kategória ver­sengése - ahol Szász Attila lett a győztes - is nagy közönségsi­kert aratott, akárcsak az ünnepé­lyes megnyitót követő „lovagolj és vezess” fantázianéven futó megmérettetés. E versenyszám­ban az indulóknak előbb lovuk nyergében kellett teljesíteniük a hat akadályból álló pályát, majd volán mögé ülve szlalomozniuk ugyancsak időre az akadályok között. A rendhagyó versenyt a komáromi Pirik József nyerte, aki egy mountain bike kerékpár­ral gazdagabban térhetett haza. Nála is boldogabb lehetett a mezőkovácsházi Szász Attila, aki az olimpiai résztvevő Túri Józsefet is megelőzve lett első hatalmas csata után az A2-kate­­góriában, s így az eredményhir­detéskor egy Fiat Punto indító­kulcsát tehette zsebre. Vasárnap előbb a B3-as kate­gória lovasai vették birtokba a pályát, akik közül Vámos Va­lentinának ment legjobban, majd az A1-es kategória indulói következtek, közöttük az a Dob­­rádi György (Persecutor LK), aki Rudi nyergében - a vasi kö­zönség legnagyobb­ örömére -nem talált legyőzőre a múlt va­sárnapi, a közönség igényeit maximálisan kiszolgáló verse­nyen. Az autót nyerő­ Szász Attila Vulkánt ugratja Események, sportágak ASZTALITENISZ Büki TK-Ajkai Bányász 15:3.­­ Bük, NB II-es férfi mérkőzés.­­ Győzött: Gáspár 4, Csapó 4, Pék 3, Schmidt 2, a Csapó-Gáspár és a Pék-Schmidt páros. A hazaiak jó játékkal, a vártnál könnyebben győzték le az elmúlt idényben még nagy riválisnak szá­mító ellenfelüket. * Ajkai Bányász u.-SZAK-Vasút­őr II. 10:8. - Ajka, NB III-as mér­kőzés. - Győzött: Vajda 4, Kajdi 2, Kovács B., Déri. A fiatal szombathelyi csapat ve­zéregyénisége a mindössze 10 esz­tendős Vajda Attila volt, aki vala­mennyi mérkőzését megnyerte. Hajszálon múlott a vasi pontszer­zés. * Mosonmagyaróvár-Szombat­­helyi Vízértők 6:12. - Mosonma­gyaróvár, NB III-as mérkőzés. - Győzött: Szatmári 3, Németh 3, Ró­zsa 3, Bódi 2 és a Németh-Szatmári páros. Bravúros győzelmet aratott a szombathelyi gárda. Győri Vertikál-Celldömölki VSE-Mávépcell II. 4:14. - Győr, NB II-as mérkőzés. - Győzött: Máthé 4, Teket 4, Németh T. 3, Tamás 2 és a Tamás-Teket páros. A kritikus játszmákat a maguk javára fordítva nagy küzdelemben nyertek a celliek. BASEBALL Szombathelyi Anyaszomorí­­tók-Jánossomorja 21:11. - Sé, NB II-es mérkőzés. - Pontszerzők: Hor­váth L. 4, Horváth T. 4, Kövér 4, Fehér 3, Újhelyi 2, Erős 2, Rácz Sz., Török. A várakozásnak megfelelően a közel négyórás találkozón magabiz­tos győzelmet arattak a szombathe­lyiek. Az ötödik játékrész 12:5-ös hazai előnnyel zárult. A hatodikban rövidzárlat miatt ugyan egy pontra felzárkóztak a vendégek, de a játék­rész második felében újra a vasiak uralták a pályát. A hetedik rningben megszerzett újabb három pont 10 pontos különbséget eredményezett, ami a meccs végét jelentette. BMX Az ausztriai Hartbergben megren­dezett nemzetközi versenyen a gencsi színeket Pintér Benjámin képviselte, és a 6-7 éves fiúk mezőnyében az első helyen végzett. A 6-9 évesek részére megrendezett openen a 3. helyen ért LABDARÚGÁS A kétnapos Joskar-Ola kispályás tornán 12 csapat indult. A győzelmet a Misky együttese szerezte meg a Ro­­honci és a BPV Rába gárdája előtt. * Az Alsósági Sportegyesület szer­vezésében Mária-kupa néven kispá­lyás női tornát rendeztek két kategóri­ában. Az ifjúságiaknál az Alsósági Tigrisek szerezték meg a győzelmet a Répcelak és a Csákánydoroszló együttese előtt. Különdíjasok. Leg­jobb kapus Göcsei Judit (Alsóság) és Farkas Nóra (Répcelak), legjobb me­zőnyjátékos Takács Eszter (Répce­lak), gólkirály Horváth Anikó (Alsó­ság). A felnőtteknél a Vép szerezte meg a tornagyőzelmet, 2. Kőszeg, 3. Egy­ házasrádóc. Különdíjasok. Legjobb kapus Jugovics Renáta (Kőszeg), leg­jobb mezőnyjátékos Baranyai Katalin (Egyházasrádóc), gólkirály Boros Gabriella (Vép). * A Recop-Rotech nagypályás öreg­­fiúk-bajnokság 1. fordulóját a Rasz­ter-kupáért a Városligeti sporttelepen a Torony-Csercsics együttese nyerte, miután a 0:0-ra végződött döntőben 11-es rúgásokkal 4:3 arányban jobb­nak bizonyult a Vasker­gFC-nél. Har­madik a Recop-Andráshida gárdája lett. TEKE NB II-es eredmények: Nagy­­atád-Répcelak 2:6 (2914,2959), Csá­­kánydoroszló-Pét 1:7 (2883,2973).­­ NB II-as eredmények: Vép-Za­­lakomár 2:6, Kovács SE-Bocfölde 4:4, Tanakajd-Egyházasrádóc 4:4, Torony-Halogy 6:2, Gellénháza- Budai SE 2:6, Zalaszentmihály-Za­­lalövő 6:2.­­ Megyei I. osztály: Csempeszkopács-Villszöv-Perenye 5:3, Vasasszonyfa-Kerka 5:3, Spar­­tacus-Kőszeg Szenior 2:6, BPV Rába-Uraiújfalu 6:2, Viszák-Felső­­marác 6:2, Néró TC-Nagymizdó 2:6, Vasvár-Nárai 5:3, Gersekarát- Rum 1:7.

Next