Vas Népe, 2001. március (46. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-29 / 74. szám

14 VAS NÉPE Széchy Tamás hetvenéves Budapest (mti) - Az or­szág 20. századi győzelmei­nek egyik hadvezéreként aposztrofálta Széchy Tamást Deutsch Tamás miniszter azon az ünnepségen, ame­lyet az ISM tartott a világ egyik legeredményesebb úszóedzőjének 70. születés­napja alkalmából. Az 1969— 98-ig sikert sikerre halmozó trénert Schmitt Pál és Aján Tamás, a MOB elnöke és fő­titkára levélben köszöntötte. Az ünnepelt a legjobban an­nak örült, hogy a gratulálók között ott volt olimpiai és vi­lágbajnok tanítványa, Rózsa Norbert is, akivel a sydneyi olimpia óta nem találkozott. SPORT 2001. március 29. CSÜTÖRTÖK Lendületben a focistapalánták Eredményes fordulót zártak a HVSE csapatai Szombathely (VN)­­ Ismét eredményes hétvégét zártak a Haladás VSE utánpótlás labdarúgócsapatai. A 16 és a 18 évesek hazai pályán le­győzték a Vácot, a 15 és 14 évesek pedig veretlenek maradtak a ZTE ellen. Haladás VSE-Vác FC 2:1 (1:0).­­ Szombathely, Ifi „A” labdarúgó­mérkőzés, vezette: Doktor. Haladás: Rózsa - SZELE, SZABÓ T., NÉMETH Á., Csenterics - Varga G., SOMFALVI, Gyurkó, Vinkovics - Andorka, Beke. Edző: Marton Róbert. Góllövők: Somfalvi (2), illetve Bo­­zori. A sok helyzetet kihagyó hazaiak egy, a 93. percben esett szabadrúgás­gólnak köszönhetik győzelmüket. A Haladás ezzel visszavágott az ősz­szel elszenvedett 9:2-es vereségért. Haladás VSE-Vác FC 3:1 (1:0).­­ Szombathely, ifi „B” labdarúgó­mérkőzés, vezette: Koncz. Haladás: Rózsa - Szabó R., HAJMÁSI, KRATOCHWILL, Jago­­dics - Rajos (Janek), ZSIDAI, Takács (Elek), Imre - Simon (Schimmer), LEGÁTH (Kovács G.). Edző: Artner Tamás. Góllövők: Zsidai, Legáth, Kovács G., iletve Hannus. A minden tekintetben jobb szom­bathelyiek megérdemelten győztek. Artner Tamás csapata tavasszal ed­dig minden meccsét megnyerte. U-15: ZTE-Haladás VSE 0:1 (0:0). - Góllövő: Horváth B. Jók: Ba­logh, Viszkei, Nagy, Horváth B. U-14: ZTE-Haladás VSE 1:1 (1:0). - Góllövő: Berta. Jók: Kutasi, Sütő, Németh Z., Rontó. Thorpe 100-on is jó Hobart (mti) — Jó néhány kitűnő idő, több színvo­nalas verseny jellemezte az ausztrál úszóbajnokság ötödik napjának esemé­nyeit. A hobarti versenyen már két világcsúcsot (200 és 800 méter gyors) javító Ian Thorpe ezúttal 100 mé­teren is bizonyította klasz­­szisát. A tizennyolc esztendős szupersztár a sprintszám előfutamai során 49,21 másodperces egyéni csú­csával a leggyorsabbnak bizonyult, és mögötte a fa­vorit Klim is 50 másod­percen belül (49,60) tem­pózott. Háromszázhatvanöt nap, háromszázhatvanöt lehetőség. Arra, hogy testben­­lélekben megújulva kihasználjuk mindazt a lehetőséget, amelyet hazánk nyújt az aktív pihenésre. Az új évezred újraértelmezi az üdülés fogalmát. A Magyar Turizmus Rt. kiadványai ahhoz kívánnak segítséget nyújtani, hogy min­­­denki megtalálja saját kalandját ebben a megújult szemléletben. Mindehhez­­ nem kell mást tenni, mint bebarangolni Magyarország legszebb tájait, s megismerkedni természetvédelmi értékeinkkel. . -Kiadványaink iránt érdeklődjön a legközelebbi Tourinform-irodában T0URINF0RM: (1)438-80-80 www.tourinform.hu írem, hogy postán küldjék ! ^erékpáros turizmus el nekem az alábbi ingyenes kiadványt. Magyar Turizmus Rt. 1537 Bp. 114, Pf. 447 □ Természetjárás □ Víziturizmus □ Lovaglás 40 ^0 -T­0 Új versenyautóval a bajnoki címért A Leonis Team bizakodva várja a ralibajnokságot Szombathely (kt) - A rali­bajnokság rajtját megelőző sajtótájékoztatójukon a Leo­nis Racing Team vezetői egyérteműen fogalmaztak: az N3-as kategóriában baj­noki címet várnak a Dicsa Tibor, Csicsely Pál duótól. A Leonis Racing Team csa­pata az elmúlt évben ötödik he­lyen végzett az N3-as kategóriá­ban, igaz, akár első is lehetett volna, ha versenygépük a min­dent eldöntő pécsi futamon nem adja meg magát. Mivel a szom­bathelyiek által korábban hasz­náltan vett géppel a megelőző versenyeken is akadtak gondok, a csapat vezetői elhatározták, hogy a 2001-es évadra vadonat­új versenyautót építenek. Elkép­zeléseiket tettek követték, s a Peugeot-gyárból hamarosan meg is érkezett a legújabb fej­lesztésű 306 S16-os autó, me­lyet aztán a szombathelyi szere­lők szorgos kezet építettek bi­valyerős versenygéppé. Az autó amúgy nagyon impozáns, s mint a győri tesztverseny eredményei megmutatták: rendkívül gyors is. Nem véletlen tehát, hogy a Leonis Racing Team háza táján bizakodva várják az idei évad első megméretteté­sét, a hét végi esztergomi fu­tamot. - Mostani technikánk nagyságren­dekkel jobb a tavalyinál, s természetesen tapasztaltab­bak is va­gyunk, mint első élvonal­beli évünkben. Ennek megfe­lelően idénre nincs is más célunk, mint hogy az N3-as kategóriában elhódítsuk az első helyet - tájékoztatta lapunkat Lip­­pai Tamás, a Leonis Racing Team első embe­re. - Már az előző szezonban is sokan elkísértek minket a ver­senyekre, s már csak miattuk is szeretnénk bajnokok lenni - kö­zölte Lippai Tamás, majd hoz­zátette: legnagyobb sajnálatuk­ra még nem érkezett meg Fran­ciaországból a versenygépükbe szánt új fejlesztésű rövidkaros sportváltó, ám reméli, hogy a miskolci ralira már e szerkezetet is sikerül beépíteniük az autóba. A Leonis Racing Teamnél nemcsak a vezetők, de a ver­senyzők is optimisták, legalább­is ez tűnt ki Dicsa Tibor szavai­ból, aki bízik abban, hogy a ver­senyévad végén aranyérmet ün­nepelhet. A csapat pilótája mindehhez hozzátette: hála a szerelők áldozatos munkájának, az új versenyautó megbízható­nak tűnik, s ha az új váltót is be­építik, akkor tényleg az egyik legjobb lesz kategóriájában. A csapat újonnan szerződtetett na­vigátora, Csicsely Pál szintén bizakodva várja az idényt. Mint elmondta: Dicsa Tibornak ko­rábban volt már a partnere, s úgy érzi, hogy összeszokottságuk már Esztergomban is sokat - egész pontosan bajnoki ponto­kat - jelenthet a csapatnak. Végül arról, hogy régiónk másik első osztályban verseny­ző ralicsapata, az Autófókusz Rallye Team nem indítja el ver­senyzőit az első bajnoki futa­mon. Mint ifj. Cseri József, a klub elnöke, egyben pilótá­ja érdeklődé­sünkre el­mondta: mivel az elmúlt sze­zonban a tech­nika ördöge többször is megtréfálta őket, teljesen átalakítják au­tójukat. A To­yota Celica Turbo 4VD felújítási mun­kálatai azon­ban néhány hétig még el­tartanak, vár­hatóan ők így csak a harma­dik futamon, a fehérvári ralin tudnak majd rajthoz állni az. - Ezt követően viszont na­gyon odafigyelünk majd, s ke­ményen hajtunk az N4-es kate­góriában a bajnoki pontokért - zárta mondandóját ifj. Cseri Jó­zsef. A vadonatúj Peugeot 306 S 16-os verseny­gép mellett jobbról Dicsa Tibor, balról Csicsely Pál Fotó: Kaczmarski Z. Júniusban Savaria Rallye A ralibajnokságban nyolc futamot rendeznek, az ötödiket június 15-17- én éppen régiónkban. 1. futam: IX. Esztergom Rallye, március 30-április 1. 2. futam: 2. Peugeot Rallye, Miskolc, április 26-28. 3. futam: Fehérvár Rallye, május 18-20. 4. futam: Savaria Rallye, jú­nius 15-17. 5. futam: Veszprém Rallye, július 6- 8. 6. futam: 15. Nemzet­közi Michelin-Budapest Rallye, augusztus 9-11. 7. futam: Mecsek Rallye, szeptember 9-11. 8. fu­tam: Vredestein Rallye, Miskolc, október 25-27.

Next