Vas Népe, 2001. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-08 / 132. szám

G VAS NÉPE RÖVIDEN Magasabbak idén a termelői árak Budapest (mti)­­ A mezőgazdasági termelői árak az első négy hónap­ban 21 százalékkal halad­ták meg az egy évvel korábbit, áprilisban az éves emelkedés 18 száza­lék volt, áll a KSH jelenté­sében. Tavaly az év első négy hónapjában a mező­­gazdasági árak éves emel­kedése átlagosan 16,6 szá­zalék volt. Beruházási szerződés Budapest (mti)­­ A Za­­lakerámia Rt. évi 2 millió négyzetméter kapacitású falburkoló-gyártósor szál­lítására írt alá szerződést egy beruházási céggel, közölte a társaság. A beru­házás értéke 1,5 milliárd forint, mondta Soós Tibor vezérigazgató-helyettes. Az összeget nagyjából fele-fele arányban saját forrásból, illetve hitelből finanszírozza a vállalat. TŐZSDE GAZDASÁG Elkezdődhet a francia kipufogógyár üzemének építése Négyszázan dolgoznak majd a tavaszra elkészülő csarnokban (Folytatás az 1. oldalról) Glattfelder Béla kiemelte: a zöldmezős beruházást a magyar állam - a Széchenyi-terv kereté­ben - kétszázmillió forinttal tá­mogatta. Az államtitkár hozzá­fűzte: a kormányzat továbbra is támogatni kívánja a Vasi-Hegy­hát gazdaságát, ahol a rendszer­­váltás óta nem volt a Faureciá­­éhoz hasonló beruházás. - A vasvári üzem beszállítója lesz a magyar gazdaság egyik húzó­ágazatának, a gépjárműgyártás­nak - mondta Glattfelder Béla. Armand Batteux, a Faurecia cégcsoport alelnöke elsőként ar­ról szólt, hogy a vasvári lesz az első magyar beruházásuk. A Faurecia - amely huszonhat or­szágban százötven gyárral kép­viselteti magát - Európa harma­dik legnagyobb gépkocsialkat­rész-gyártója, a kipufogókon kí­vül üléseket, kárpitot és autó­rádiókat is készítenek az üze­mekben. Az alelnök elmondta: a tárgyalások során a Faurecia képviselői minden segítséget megkaptak a vasvári önkor­mányzattól. - Várostörténeti nap a mai, hiszen a végét jelenti annak az egy évtizedes kudarcsorozatnak is, amely eddig a térséget sújtot­ta - mondta Németh Zsolt pol­gármester, aki beszámolt arról is, hogy a Faurecia a hegyháti kistérség harminchat országba eljuttatott vállalkozásfejlesztési kiadványának segítségével ta­lált rá Vasvárra. A polgármester reményét fejezte ki abban, hogy a kipufogógyár újabb befektető­ket vonz majd a térségbe. A vas­vári üzem várhatóan jövő ta­vaszra készül el, az egységben évente másfél millió kipufogó készül. Az alapkőletétel előtt Glatt­­felder Béla, Németh Zsolt, Rad­nai Endre, Armand Batteux és Jean-Pierre Buchwalder, a Faurecia Magyarország Kipu­fogó-rendszer Kft. ügyvezető igazgatója írta alá az alapító ok­iratot. Glattfelder Béla helyezi el a gyár alapkövét. Mellette Radnai Endre és Armand Batteux Fotó: Horváth Csaba BSE-kór Csehországban Varsó (mti)­­ A lengyel ható­ságok kutatják, hová kerülhet­tek azok a marhahússzállítmá­nyok, amelyek az elmúlt tíz napban a déli határon át az or­szágba érkeztek, miután Cseh­országban előző nap hivatalo­san bejelentették, hogy sziva­csos agysorvadásos betegség (BSE-kór) jeleit mutató szar­vasmarhát találtak. Lengyelor­szág nemrég nyitotta meg déli határait a marhahússzállítmá­nyok előtt, de ismét lezárja azokat, ha a csehországi BSE-kórról szóló hírt meg­erősítik. Andrzej Komorows­­ki főállatorvos szerint lehet­séges, hogy vaklármáról van szó, de emberek életét nem szabad kockára tenni. Legyen Ön a hét előfizetője! ! i—13 jir jtófji T íjjéfjí I 5 J» p iggjí­­ W ’ i-J» fFr P*iSSff' A HÉT ELŐFIZETŐJE: János Előfizetői szám: 20063308 Nyereménye: 15 000 Ft értékű vásárlási utalvány, amelyet munkatársunk juttat el címére. Jövő héten talán Ön nyer! Előfizetőink között minden héten 15 000 Ft értékű HÁZTARTÁSIGÉP ------DISZKONT----­vásárlási utalvány talál gazdára. Nyerteseink nevét pénteki számainkban közöljük. A nyerteseket előfizetői nyilvántartásunkból hetente sorsoljuk. Játékunkban minden olvasónk részt vesz, aki az akció ideje alatt rendezett sorsolásainkkor érvényes előfizetéssel rendelkezik. A sorsolások közjegyző jelenlétében zajlanak. Az utalványt munkatársunk juttatja el a nyertes címére. Velünk csak nyerhet! mis in mi Pannon lapok Társasága Késik a kamat- és tárolási támogatás A gabonatermesztők sürgetik a rendelet megjelenését Budapest (mti)­­ Amennyi­ben napokon belül nem hir­deti meg a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszté­rium (FVM) az idei évre ese­dékes kamat-, illetve tárolási támogatást, úgy a gabona­­termesztők nehéz helyzetbe kerülhetnek - mondta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára. A MOSZ titkára a Gabonater­mesztők Országos Választmá­nyának ülésén elmondta: a ter­melők nem kérnek mást, mint a múlt évben, azaz termelési hite­leik 100 százalékos támogatá­sát, továbbá a 15 forint tonnán­kénti és heti tárolási támogatást, amennyiben a termést közrak­tárban helyezik el. Ezzel a támo­gatási rendszerrel a szaktárca is egyetért, csupán technikai okok miatt nem hirdették még ki a tá­mogatásokat, tette hozzá Tóth István. Amennyiben a kihirde­tés rövid időn belül nem történik meg, úgy a gabonatermelők a ta­valyinál lényegesen nehezebb helyzetbe kerülhetnek, hiszen az idén 1,5 millió tonnával több búzára van kilátás. A gabonavá­lasztmány tagjai szerint az idén legalább 5 millió tonna búzater­méssel lehet számolni, kedvező időjárás esetén esetleg ennél is többel. A többi kalászosból 2 millió tonnára számítanak. Az ülésen elhangzott, hogy a jó ter­méskilátások miatt a felvásárlók igen nyomott áron kívánják megvenni a búzát, írásban nem­ kötnek szerződést, és szóban is csak 18-20 ezer forint körüli tonnánkénti árat ajánlanak. Ez az önköltséget sem fedezi, jelezte több termelő. Sürgették azt is, hogy a piacszabályozás legyen átláthatóbb és­­ korsze­rűbb, a minisztérium hirdes­sen minden évben úgynevezett irányárat. Tóth István szerint az étkezési búzáért a termelőknek tonnánként 26-27 ezer forintot kellene kapniuk ahhoz, hogy némi nyereséget is realizálhas­sanak. A MOSZ titkára hozzá­tette: a világpiaci árak is hasonló szinten vannak. 2001. június 8. PÉNTEK Mindenki kap végkielégítést Az új tulajdonos közölte, kikre van szükség Szombathely (ani)­­ A felszámolási eljárás során értékesített Vasi Húsipar Rt. 350 alkalmazottjából csak 215 munkájára tart igényt az új tulajdo­nos. A többiek június 17-e után kapják kézhez fel­mondólevelüket. A Vasi Hús Kft. néven működő új társaság ügyveze­tő igazgatójától megtudtuk, hogy bár a pályázati kiírásban 200 húsipari alkalmazott to­vábbi foglalkoztatását írták elő, 215 dolgozót tartottak meg az újra beindított üzem­ben. Rózsavölgyi János el­mondta, tárgyalnak 4-5 fő to­vábbi alkalmazásáról, és amennyiben a piaci viszo­nyok kedvezően alakulnak, a közeljövőben újabb 40-50 dolgozó felvételét tervezik. Dr. Szabó Ernő, a Vasi Húsipar Rt. felszámolója ar­ról tájékoztatta lapunkat, hogy a néhány héttel ezelőtt megtartott munkásgyűlésen mindenkivel írásban közöl­ték, az új tulajdonosok számí­tanak-e a munkájára. A felszámoló hozzátette: azok, akiket nem tudnak to­vább foglalkoztatni - a cso­portos felmondásra vonatko­zó jogszabályi előírások mi­att - csak június 17-e után kaphatják meg felmondóle­velüket. Ezután mindenki megkapja A munka törvény­­könyve és a kollektív szerző­dés által meghatározott vég­­kielégítését. Az addig eltelt időre járó fizetséget is átve­hetik a volt dolgozók, a fix béresek ugyanúgy, mint a teljesítményben dolgozók. Utóbbiak az állásidőre járó juttatást kapják majd kézhez. Dr. Szabó Ernő szerint mind­össze 20 embernek kell majd ledolgoznia felmondási ide­jét, a többieknél ettől is elte­kintenek. Fuvarozók fóruma Szigorítani kellene a taxizás feltételeit Szombathely (ami)­­ Sze­mélyszállítással és fuvaro­zással foglalkozó vállalko­zóknak szerveztek szakmai fórumot tegnap délután a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A vállalkozókat Szilágyi Miklós, a Közlekedési és Víz­ügyi Minisztérium főtanácsosa tájékoztatta a jogszabályválto­zásokról. Nemrégiben jelent meg az a rendelet, amely a fuva­rozókkal szemben támasztott új - immár az uniós szabályokkal összhangban lévő - elvárásokat tartalmazza. Eszerint a fuvaro­zóknak a jövőben bizonyítaniuk kell tőkeerősségüket, piaci meg­bízhatóságukat, és szakmai fel­­készültségükről is számot kell adniuk. Azoknak, akik már el­végezték a belföldi fuvarozók számára eddig is előírt tanfolya­mot, 2002 végéig csak az uniós ismeretekkel kell bővíteniük tu­dásukat. A tananyag összeállítá­sával októberben végeznek a szakemberek, azután kezdőd­nek a tanfolyamok, melyek el­végzése után nemzetközi bizo­nyítványt kapnak a vállalkozók. Szilágyi Miklós elmondta, hogy a kormány 2002-ig nem tervezi a taxizásra vonatkozó szabályok változtatását. Egyetértett Ud­­vardi Sándor osztályelnök azon javaslatával, hogy csak a leg­alább kétéves gépjármű-vezetői gyakorlattal, hivatásos gépjár­mű-vezetői engedéllyel és mini­mum középiskolai végzettség­gel rendelkező, 25. életévüket betöltött személyek lehessenek személytaxi-vezetők. ■p* | A | ■ / Talált már állást? Vas Megyei Munkaügyi Központ Komondiné Dominek Judit rovata A szombathelyi kirendelt­ség (Hunyadi út 45. b 94/522- 750) munkahelyet kínál: EKG- asszisztens érettségivel (közal­kalmazotti), szemüvegkeret­festő (70 000 Ft), betanított fonó (85 000 Ft), földmunkagép-javí­tó (52-60 000 Ft), géplakatos (52-60 000 Ft), felszolgáló, szo­baasszony részére. A celldömölki kirendeltség (Bartók B. u. 1/A. b 95/420- 568) munkahelyet kínál: recep­ciós (40-80 000 Ft), felszolgáló (40-70 000 Ft), szakács (40-80 ezer Ft), kőműves (40-70 000 Ft), varrónő (40-80 000 Ft) ré­szére. A körmendi kirendeltség (Szabadság tér 5. b 94/411-413) munkahelyet kínál: szakács (60 ezer Ft), felszolgáló (50 000 Ft), takarítónő (40 000 Ft), mező­­gazdasági vontatóvezető (60 ezer Ft), cipőfelsőrész- és alsó­­részkészítő - betanított is jó­­ részére. A kőszegi kirendeltség (Kossuth u. 15. b 94/361-921) munkahelyet kínál: kábelköte­gelő (70-75 000 Ft), varrónő (47-70 000 Ft), ápoló (40-65 ezer Ft) konyhalány részére. A sárvári kirendeltség (Batthyány u. 47. b 95/ 320-817) munkahelyet kínál: lakatos (60-70 000 Ft), vám­­ügyintéző német- és angol­­nyelv-tudással (megegyezés szerint), asztalos (60-80 000 Ft) részére. A szentgotthárdi kirendelt­ség (Vajda u. 6. , 94/380-768) munkahelyet kínál: ápoló, gon­dozó (56-66 000 Ft), ruházati eladó (40 000 Ft), betanított var­rónő (40-70 000 Ft), asztalos részére. A vasvári kirendeltség (Köztársaság tér 4. b 94/370- 136) munkahelyet kínál: eladó (52 000 Ft), ülés-összeszerelő (55-70 000 Ft), varrónő (55-60 ezer Ft) részére.

Next