Vas Népe, 2002. január (47. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-24 / 20. szám

2002. január 24. CSÜTÖRTÖK KRÓNIKA Az idén gyorsít a vasút Több mint húszmilliárdos ISPA-támogatás jut a régiós fejlesztésekre a Treiber Mária Szombathely - Majdnem öt­ven százalékkal több pénzt fordítanak az idén a pálya­vasút korszerűsítésére, mint tavaly, mondta tegnap a terü­leti igazgatóságon tartott egyeztető tárgyaláson Pál József, a MÁV Rt. pályavas­úti vezérigazgató-helyettese. A MÁV Szombathelyi Terü­leti Igazgatóságán tartott szak­mai tanácskozáson részt vett Fülöp László és Halmai Árpád szakigazgató-helyettes, Mangel János főosztályvezető és Szabó Imre területi igazgató. Pál József kifejtette, hogy ta­valy jó évet zárt a vasúttársaság. Az Európai Unió követelmé­nyeihez igazodva az év végétől felgyorsították a reformot. Ren­dezik a tulajdonviszonyokat, meghatározzák azt a szolgálta­tást, amit uniós szinten tudnak tartani. Október 15-én létrehoz­ták az infrastruktúra-használati, díjmeghatározó és kapacitás­elosztó főosztályt, idén január elsejétől a kocsipark és az alkal­mazottak átcsoportosításával önállósodott az árufuvarozás. Tavaly 17 milliárd forintot fordítottak a pályák korszerűsí­tésére, az idén 21,5 milliárd jut rá, ennek a fele ISPA-támoga­­tás, a másik felét a tulajdonos magyar állam juttatja (a Zala­­egerszeg-Zalalövő-Boba és a Győr-Pápa-Celldömölk vonal villamosítása és a pályák felújí­tása is része a programnak). Ter­vek szerint 2007-ig 100 milliárd forintot szánnak a magyar vasút színvonalának javítására. A pá­lyák rendbetétele nélkül nem le­het megfelelni az uniós követel­ményeknek, s annak a célnak, hogy legalább 120 kilométeres sebességgel közlekedhessenek a vonatok. A vasútállomások, a peronok és a felvételi épületek külső ké­pe is ronthatja vagy javíthatja a MÁV és a település megítélését. Tavaly 500 millió forintot fordí­tottak javításukra, az idén foly­tatódik ez a program. Sok he­lyen az önkormányzatok is segí­tenek abban, hogy kulturált kép fogadja az utast. Teljesen meg­újult a pápai állomás, az idén kezdik meg a szombathelyi vas­útállomás felújítását, ehhez 100 millió forinttal járul hozzá a he­lyi önkormányzat. Tavaly befe­jeződött a telephelyek fűtésének korszerűsítése. Balatonalmádi­ban és Badacsonyban is jobb körülmények között dolgozhat­nak a vasutasok. Mangel János főosztályveze­tő elmondta, előrejelzések sze­rint 2010-re a közlekedők és árufuvarozók 24 százaléka vá­lasztja majd a vasutat az uniós államokban. Főleg az InterCity vonatok és a kombinált szállít­mányozás népszerűsége nő. Régiónkban a szlovén-ma­gyar közlekedés kiterjesztését szeretnék elérni. A Pápa-Cell­­dömölk közötti vonal villamo­sításának építési engedélyét február végén, március elején megkaphatják, ezután már ki tudják adni a hatmilliárdos beru­házás tenderfüzetét, s meghir­dethetik a pályázatokat. A Boba-Székesfehérvár kö­zötti vasúti pálya rekonstrukció­jának előkészítését is megkez­dik az idén. Ezt a felújítást azon­ban már az uniós államok kohé­ziós alapjának igénybevételével fogják elvégezni 2006-ig. Pál József, a MÁV Rt. pályavasúti vezérigazgató-helyettese (középen) beszámolót tart Fotó: Benkő GLOSSZA • •Ördögi maraton Népmesébe illő tanulságokkal szolgált annak a tavalyi fel­mérésnek az eredménye, amelyet szociológusok, pszichológu­sok végeztek a megyeszékhelyen. A kutatást az önkormányzat rendelte meg, nyilván azért, mert a Hivatalt gyötörte a kíván­csiság: vajon milyen a szombathelyi emberek lelki állapot­a? Ezt meg ugye nem lehet autentikusabban felmérni, mint kér­dőíves módszerrel. Kétség nem fér hozzá: a kérdezőbiztosok és az elemzők igen alapos munkát végeztek. A papirosokon tolongó számadatok, pompázatos grafikonok lerántották a leplet mindarról, amit eddig is tudni véltünk. Történetesen, hogy majd' mindannyian betegek és depressziósak vagyunk. Nincs egyéb „szórakozásunk”, mint a pénz keresése, nem elégszünk meg napi nyolc óra robottal. A behódolás a Pénzis­tennek - és ez a drámai - mégis hiábavaló: klasszikus mód­szerrel (munka,pénz) sehogy sem tudunk jólétet teremteni. Ezek után merjen csodálkozni valaki azon, hogy mentálisan sem állunk helyzetünk magaslatán, nem leljük kedvünk sem­miben és senkiben! Ördögi ez a szupermaraton, veszettül rájuk a köröket, mégsem érünk célba... mesterházy Olimpiai aláírásgyűjtés Lakatos Ferenc karikatúrája Rendszerváltó átalakítás a postahivatalban (Folytatás az 1. oldalról) A rendszer kiépítésével a munkatársak modernebb, jobb környezetben dolgozhatnak, ugyanakkor az ügyfeleknek is nagyon sok újdonsággal tudnak szolgálni. A postahivatalban hat ablaknál várják az ügyfeleket, akik ezentúl minden szolgálta­tást egy helyen vehetnek igény­be. Nem kell kétszer, háromszor sorba állni, a dolgozók saját gépükön mindenféle postai fel­adatot el tudnak látni. Ezentúl gyorsabb lesz a hivatali kézbesí­tés és a számlaadás is. Zsuppán Géza elmondta, hogy az elkö­vetkezendő időben először meg kell tanulniuk az új rendszert. A dolgozók előzetesen már több oktatáson is részt vettek, most pedig oktatók segítségével egy héten át a helyszínen sajátítják el a tudnivalókat. Mivel a cell­­dömölki postahivatal bemutató postává vált, a következő idő­szakban Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megye postái­tól várják az alkalmazottakat, akik itt tanulhatják meg a rend­szert. Elsősorban a postahivatal elhelyezkedése, nagysága ha­tározta meg, hogy a celldömölki postát választották erre a szerep­re. Mindenféle szolgáltatást, felvételt, kézbesítést és szállí­tást is végeznek, és a belső, az ügyfelek számára nem látható szolgáltatásaik is teljesek. A rendszert kedden építették ki, de ez idő alatt is zavartalanul fo­gadták az ügyfeleket, akik közül Tánczos Imréné dicsérőleg szólt az ügyintézésről, szerinte észre sem lehet venni, hogy át kellett állniuk egy új rendszerre. VAS NÉPE 3 MEGKÉRDEZTÜK Miért öntik ki az anyatejet a megyei kórházban? ■ Kertész Mónika Szombathely - Informá­cióink szerint a megyei kór­ház szülészetén kiöntik az ott lévő kismamák felesle­ges anyatejét. Egészségügyi szakembereket kérdeztünk, miért teszik ezt? Farkasné Vámos Zsuzsa, a Vas Megyei Markusovszky Kórház szülé­szeti védőnője elmondta: egy ÁNTSZ-határozat miatt nem vihetik el az anyatejgyűjtő ál­lomásra az anyatejet, emiatt kényszerülnek arra, hogy ki­öntsék. Korábban a lefa­gyasztott, összegyűjtött tejet az anyatejgyűjtő állomáson hőkezelték, és a rászoruló kismamáknak adták. Most a fagyasztást is megtiltották, tájékoztatott a védőnő. Ah­hoz, hogy a tejgyűjtőbe vi­­hesse valaki a tejet, negatív orvosi vizsgálati - AIDS-, tüdőszűrés, székletvizsgálat - eredmények szükségesek. A kismamák tudomásul vet­ték a határozatot, és a szülé­szeten sem volt felháborodás a döntés miatt, fogalmazott a szülészeti osztály védőnője. Varga Ernőné, a szombat­­helyi anyatejgyűjtő állomás védőnője elmondta: a szigo­rított szabályozás november 1-jén lépett életbe, azóta nem vehetnek át fagyasztott tejet. Míg a korábbi eljárás szerint a begyűjtött tejet félrerakták, s a negatív szűrési eredmé­nyek után felhasználták, ad­dig jelenleg a kismamák ki­zárólag az orvosi vizsgála­tokat követően hozhatják a tejet az állomásra. Informáci­óink szerint január elsejétől huszadikáig száz liter tejjel kevesebbet hoztak be a gyűj­tőállomásra, mint az előző hónapokban. Dr. Angyal Márta, a Vas Megyei Tisztiorvosi Szolgá­lat járványügyi osztályvezető főorvosa úgy fogalmazott, hogy az anyatejgyűjtésnek csupán a higiéniai rendszabá­lyai változtak meg. A régi szabályozás helyébe új rend­szer lépett. Korábban heten­te egyszer vitték be vidékről az összegyűjtött anyatejet a gyűjtőállomásra, a tároláshoz a kismamáknak fagyasztani­uk kellett a tejet. Fagyasztani pedig nem célszerű - hang­súlyozta -, mivel az eljárás során elvesznek a tejből azok a hasznos immunanyagok és fehérjék, amelyek szüksége­sek a csecsemők számára. Fagyasztásra kizárólag ott­hon van lehetőség, de csak egy adag hőkezelését enge­délyezik. A jelenlegi szabá­lyozás szerint az anyatejnek negyvennyolc órán belül a gyűjtőállomásra kell kerül­nie, ahol mikrobiológiai min­tát vesznek belőle. Ha nega­tív az eredmény, kiadhatják a tejet a rászoruló kismamák­nak. Az új szabályozásról a védőnők, a háziorvosok és rajtuk keresztül az érintett kismamák is megkapták a hi­vatalos tájékoztatást. Minisz Hetek a Citroennél!* Az Ön márkakereskedője: GERENCSÉR AUTÓHÁZ KFT., 970, Szombathely, Körmendi u. 89., Tel.: 94/513-044 CITROEN A vezetés forradalma A Citroen Xsara Picasso, a Xsara, a Berlingo és a Saxo — január 21 -től — olyan hihetetlen árengedménnyel kapható, melynek egyszerűen nem lehet ellenállni! Látogasson el márkakereskedéseinkbe, és válogasson kedvére az akciós modellek széles választékából! * Az akciós ár a 2001 -ben gyártott­ modellekre, a készlet erejéig érvényes.

Next