Vas Népe, 2003. október (48. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-10 / 237. szám

2003. október 10. PÉNTEK Közel a bravúrhoz A tartalékos Falco KC csapata kis híján megleckéztette Pakson az ASE-t Paks (bz)­­ A Kálmánt és Benitezt nélkülöző Falco KC az NB I-es pontvadászat második körében kis híján idegenben leckéztette meg a három légióssal, valamint két magyar válogatottal fel­álló Atomerőmű SE-t. Ritka dolog, hogy egy élvo­nalbeli kosárlabdaderbi után mindkét edző inkább a vesztes csapat játékosait dicsérje. Pedig eme rendkívülinek nevezhető esemény történt meg Pakson az Atomerőmű-Falco bajnoki ta­lálkozó után. Ám aki látta az összecsapást, valószínűleg oszt­ja is a két tréner véleményét. Mert az tény, hogy az ASE-ból a két új légiós, Miller és Ridl jó teljesítménnyel rukkolt ki, ám a többiek, élükön Cziglerrel és Mészárossal, csak árnyékai vol­tak önmaguknak. Ezzel szem­ben a vasiaktól Gráczer Zsolt brillírozott: úgy szórt 27 pontot, hogy összességében 77 (!) szá­zalékos hatékonysággal tüzelt mezőnyből. Plusz háromból há­rom büntetőt értékesített. Hatá­rozottan jól pattogtatott a 15 pontig, valamint 6 lepattanóig jutó Pankár Tibor is, aki a jelek szerint mérkőzésről mérkőzésre átmenti kiváló formáját. Bor­széki Csaba teljesítményére sem igen lehetett panasza Vára­­di Attilának, mivel a fiatal cen­ter 13 egysége mellett 5 lepatta­nót is begyűjtött. S a végére a legkellemesebb meglepetés: Feigl Imre végig remekül sem­legesítette a paksiak óriását, Cziglert. Az öregnek becézett kosarasnak nem kis szerepe volt abban, hogy a válogatott közép­játékos 39 perc alatt csupán nyolc pontot tudott termelni. E mellé a szombathelyi spíler szórt még három duplát, letépett 8 lepattanót, és volt még három szerzett labdája is. S hogy mégis vereség lett a vége? A három légiós az mégis­csak három légiós. Ellenben ha Kálmán és Benitez is pályára léphetett volna, akkor a mínusz 12 valószínűleg plusz 12 lett volna. A Partizán ellen Némethék Újvidék (fp) - Hét végén kezdődik a szerb-monteneg­­rói elsőosztályú kosárlabda­bajnokság. Németh István csapatára, a tizenkettes me­zőnyben tavaly nyolcadik­ként záró Vojvodinára nehéz feladat vár, az első fordu­lóban a bajnok Mobtel Parti­zán vendégei lesznek. A ta­lálkozó érdekessége, hogy az újvidékiek nyáron megsze­rezték a belgrádiak volt csa­patkapitányát, a válogatott Canakot. Hogy miként sike­rült Németh bemutatkozása, arra a jövő hét elején vissza­térünk. Újabb nehéz hazai Ma a Fehérvárt fogadja a Flextronics Sárvár (g7)­­ Ma 19 órakor a Fehérvár KC ellenében az eddigi legnehezebb mérkő­zés vár a Flextronics KSZC Sárvár NB I/B-s kosárlabda­csapatára. Az eddigi három találkozón nem kényeztette el híveit a sárvá­ri kosárcsapat. A bravúros debre­ceni győzelem után két vereség következett, ráadásul az egyik hazai pályán. Most itt a lehetőség a javításra, ám a Fehérvár együt­tese egyáltalán nem lesz könnyű falat. - Az eddigi legnehezebb ta­lálkozónk következik, de hazai környezetben nyernünk kell - fogalmazott tömören Véha Ká­roly, a csapat edzője. — Még ak­kor is, ha a fehérvári gárdába az Albacomptól érkeznek „T”-li­­cences játékosok. Kicsit hátrál­tatta a hétközi munkánkat, hogy Pallag térdsérüléssel bajlódik, de mindenképpen számítok játéká­ra. Legutóbb a Nagykőrös ellen már elfogadható, 42 százalékos dobóteljesítményt nyújtott a csa­pat. Ha ezt sikerül megismétel­nünk, és többen is jó teljesít­ménnyel rukkolnak ki, megsze­rezhetjük első hazai győzelmün­ket annak ellenére, hogy a papírforma nem mellettünk szól. A főiskolások drágán adták az életüket az ETO II. ellen Szombathely (bz) - A Szombathelyi Főiskola SE NB I/B-s női kézilabdacsa­pata a pontvadászat ne­gyedik fordulójában szoros mérkőzésen 31:29-es vere­séget szenvedett a Győri ETO KC II. együttesétől. Szombathelyi Főiskola SE-Győri ETO KC II. 29:31 (16:17).­­ Szombathely, 150 néző, NB I/B-s női kézilabda­mérkőzés, vezette: Kóbor, Tóth. Szombathely: Kovács- Su­lyok 4, Vida 14, Tilinger, KOSÁR, Fekete 3, Földes V. 4. Csere: Suszter (kapus), CSÁGOLA 4, Bonti. Edző: dr. Woth Péter. Győr: HOFFMANN- Herr 4, Földes K. 1, TEMES 11, Mik­lós 3, BOGNÁR 6, Belső 3. Csere: Oross (kapus), Orbán 1, Smidéliusz 1, Skrapics, Szamo­­ránsky 1. Edző: Konkoly Csa­ba. Jó iramú, rohanós mérkőzé­sen szinte végig fej fej mellett haladt a két csapat, az 55. perc­ben is még 28:28-at mutatott az eredményjelző. A végjáték a va­lamivel hosszabb kispaddal ren­delkező vendégeknek sikerült jobban, s így nyertek is. Dr. Woth Péter: - Drágán adtuk az életünket. SPORT Még nincs új ügyvezető Körmenden nem nehezebb a helyzet, mint korábban Körmend (fp)­­ Egyelőre nincs új ügyvezetője a Marc- Körmend kosárlabdacsapa­tát működtető gazdasági tár­saságnak. Fodor Sándor lemondását múlt szerdán fogadta el a baj­nokcsapatot működtető kft. tu­lajdonosi taggyűlése. A testület ekkor felkérte a meggyengült egészségi állapota miatt távozó volt ügyvezetőt, segítsen megta­lálni utódját. Fodor Sándort ar­ról kérdeztük, sikerrel járt-e? - Egyelőre nem született döntés az utódlásról, de ez nem is ilyen egyszerű kérdés. Az új ügyvezető személyére a taggyű­lésnek is rá kell bólintania. A műtétemig hátralévő időszak­ban igyekszem megtalálni a fel­adatnak megfelelő embert. - Pletykalapok arról írnak, hogy gazdaságilag ingatag lábakon áll a körmendi kosár­labda. - Több éve így van ez. Köztudott, hogy költségvetésünkből évente 30-40 millió forint hiányzik. Négy esztendeje mindig úgy kezdünk, hogy őszi bevételeinkből visszafelé finanszíro­zunk, rendezzük az előző évi tartozáso­kat. Idén sincs ez másképp, mint a ko­rábbi években, illetve annyi a különbség, hogy Magyarorszá­gon a bajnoki cím nem hozza, hanem viszi a pénzt. Az aranyérmes csapat értelemszerűen többe kerül. A nehézségek ebből adódnak. Az NB I-es indulási jog­gal kapcsolatban az adóhatóság­gal is meg kellett egyeznünk, ez is komoly anyagi teher. Követ­kezésképpen nagyon nehéz a helyzet, de nem nehezebb, mint máskor. Valahonnan új forráso­kat kell felkutatnunk. - Az MSC Hungary és a Styl körmendi üzemeinek bezárása mennyiben oka nehézségeik­nek? - A Marc üzemének bezárása nincs befolyással a költségveté­sünkre. Többször elmondtam már, hogy klubunk az MSC Hungary marketingkeretéből kap pénzt, ez pedig teljesen el­különül a gyártási költségektől. A Styl bezárása sem érint ben­nünket. A cég jelképes összegű támogatónk volt, egy a kisebb szponzorok közül. A bevétel­­kiesés a város iparűzési adójá­ban jelentkezhet, de nekünk az önkormányzattal is szerződé­sünk van, úgyhogy ez sincs ha­tással a csapatot működtető gaz­dasági társaságra. -Hamarosan műtik a szívét. Tervezi-e, hogy visszatér a kör­mendi kosárlabda világába? - November 3-án katéterez­­nek, egy napra rá pedig meg is műtenek Zalaegerszegen. Ügy­vezetőként semmi esetre sem térnék vissza, ám ha egészsé­gem megengedi, nem elképzel­hetetlen, hogy a jövőben vala­milyen módon megpróbálok a csapat segítségére lenni. Fodor Sándor nem zárja ki, hogy szív­műtéte után is szerepet vállal a Marc- Körmendnél Kettős győzelem A Marc junior kosárcsapata Pécsett, a Falcóé pedig Pakson nyert Pécs, Paks (fp, hz) - Mindkét vasi juniorcsapat győzött az A-csoportos utánpótlás-baj­nokság hétközi játéknapján. A Marc-Körmend a PVSK-t, a Falco KC Szombathely az Atomerőműt verte. PV SK-Panthers-Marc-Kör­­mend 73:75 (19:17, 13:22, 19:21, 22:15).­­ Pécs, 200 néző, vezette: Dudás, Sági. Marc-Körmend: KUTASI 36/24, Ferencz 13/9, KOCSIS 22/ 12, Kovács Z. -, Réti 4. Csere: Horváth T.­­, Horváth I.­­. Edző: Patonay Imre. A Lóránt Pétert nélkülöző bajnokcsapat saját magának tette nehézzé az összecsapást. Már 16 ponttal is vezettek, s eb­ből a végére kettő maradt. Atomerőmű SE-Falco KC Szombathely 56:78 (14:18, 10:26,14:21,18:13).­ Paks, 100 néző, vezette: Maár, Szabó V. Falco: Szegedi 8/3, MIT­­TERSTILLER 27/3, Szente 8, SZABÓ ZS. 12/6, Horváth R. 7/3. Csere: Svajda Z. 4, Bárdics 4, Will 8, Kiss P.­­, Katona P.­­. Edző: Pichler Gergely. A komoly magassági fölény­ben lévő szombathelyi csapat jó védekezésének, s eredményes, gyors támadásainak köszönhe­tően gyakorlatilag a második negyedben eldöntötte a mérkő­zés sorsát, így a végjátékban még némi lazítás is „belefért”. Serdülő pólósaink jól rajtoltak Négy pont az Aligátorok zsákmánya Szombathely (bz) - Jól rajtolt a Vasi Aligátorok serdülő fiú vízilabdacsa­pata a dunántúli bajnok­ságban: a gárda három mérkőzésen összesen négy ponttal lett gazda­gabb. Hazai medencében, a Fűz­fő feletti 5:4-es győzelemmel kezdte szereplését a Vasi Ali­gátorok serdülő fiú vízilabda­csapata a dunántúli bajnok­ságban. A második körben viszont 18:1-re kikaptak a Kanizsától. A Pápa csapata érvénytelen sportorvosi iga­zolásokkal érkezett, így a két pont 5:0-s gólaránnyal a szombathelyieké lett. Vasi Aligátorok-BVSE Balatonfűzfi 5:4. Aligátorok: BERKIT,­­KOSZTI 2, Németh, NAGY A., Tóth, KACZOR 3, Vörös. Csere: Dienes, Ács, Bara­bás, Berki B., Kürti P., Lász­ló, Harangozó. Edző: Kürti Gergely. Vasi Aligátorok-CWG Nagykanizsa 1:18. Aligátorok: BERKI T,­­Koszti 1, NÉMETH, NAGY, Dienes, KACZOR, László. Csere: Tóth, Berki B., Vö­rös, Kürti, Szőllősi, Ács, Ba­rabás. A kadettek is elkezdik Szombathely (bz)­­ Az ifik után a kadettek is elkezdik, vagyis szombaton a selejtezők első körével rajtol a fiú kosár­labda országos kadett bajnok­ság. A Nagy Lajos Gimnázium tornacsarnokában hat csapat vesz részt a szombaton 9.30 óra­kor kezdődő tornán. Vas megyét három együttes is képviseli majd az erőfelmérőn: a címvédő Falco KC Szombathely SI, a Marc-Körmend, valamint a Flextronics KSZC. A részletes program: Szom­bat 9.30: Marc-Körmend- ZTE KK. 11.15: Falco KC Szombathely SI-Soproni Tig­­risek-SMAFC. 13.00: Flext­ronics KSZC-Soproni Tigri­­sek-SÁKC. 14.45: SMAFC­­Körmend. 16.30: SÁKC-ZTE. 18.15: Falco-Sárvár. VAS NÉPE 15 RÖVIDEN Baumgartner itthon marad Budapest (mti)­­ Baum­gartner Zsolt, az első magyar Forma-1-es pilóta nem vesz részt a vb sze­zonzáró futamán, a szuzu­­kai Japán Nagy­díjon.­­ Már Indianapolisban eldőlt, hogy Ralp Firman vezetheti a Jordan-Fordot, ezért nem lenne értelme annak, hogy nézőnek el­utazzak Japánba - mondta Baumgartner. Mandula Petra sima veresége Taskent (1z) - A világ­­ranglistán 79. Arantxa Parra 7:5, 6:1 arányban legyőzte Mandula Petrát (43.) a taskenti tenisztorna nyolcaddöntőjében. Az első helyen kiemelt ma­gyar játékos csak a nyitó­szettben tanúsított komo­lyabb ellenállást. Tenisz csapatbajnokság Szombathely (hz)­­ A Vas Megyei Tenisz Szö­vetség immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Haladás VSE Rohonci úti sportcentrumában felnőtt nyílt csapatbajnokságát, melyen minimum kétfős együttesek (kettő szingli, egy páros) vehetnek részt. A kétnapos rendezvényen (szombat, vasárnap) két kategóriában - -45, illetve +45 év - indulhatnak a megye amatőr teniszezői. Nevezni szombaton, a 8.30 órás kezdés előtt lehet a helyszínen. Oladi-kupa sakkverseny Szombathely (Sz)­­Szombaton 8.30 órától az oladi Simon István Általá­nos Iskola ad otthont az Oladi-kupa általános isko­lás sakk egyéni és csapat­­versenynek. A hétfordulós megyei megmérettetésen a hatfős csapatokat három­három alsó és felső tagoza­tos diák alkotja, egy lány szerepeltetése kötelező. Nevezni még a helyszínen is lehet. uns­ntPL Főszerkesztő: Halmágyi Miklós Lapszerkesztők: Kósa Tamás, Nagy Győző Rovatvezetők: Benkő Sándor, Burkon László, Horváth Erika, Ölbei Lívia, Peltzer Géza Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9700 Szombathely, Pf. 100. Köz­pont: (94) 522-560. Telefax: (94) 522-596. Titkárság: (94) 522-563. Városi szerkesztőségek: 9500 Celldömölk, Kossuth u. 15. Tel/Fax: (95) 422-817. 9900 Körmend,, Szabadság tér 5. Tel/ Fax: (94) 410-630.9730 Kőszeg, Fő tér 4.Tel/Fax: 362-760.9600 Sárvár, Árpád u. 7-9. Tel/Fax: (95) 324-777. 9970 Szentgotthárd, Hunyadi u. 21. Tel/Fax: (94) 380-849. E-mail: vasne­­pe@vn.pk­.hu Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Gidai Judit Tel.: 88/541-677. Központi szerkesztőség: 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Kiadja: Vas Népe Kiadói Kft. 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. a Pannon Lapok Társasága tagja A kiadásért felelnek: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós ügyvezető igazgatók Központi főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel: 88/541-631. Felelős vezető: Donhardt Jens. ISSN 0133-0454. Index: 26076 Ügyfélszolgálati irodák: Szombathely, Fő tér 3-5. Fax: 94/528-290. Tel.: 94/528-288,528-289. Celldömölk, Kossuth u. 15.95/422-817. Körmend, Szabadság tér 5.94/410-630. Kőszeg, Fő tér 4.94/362-760. Sárvár, Árpád u. 7-9.95/324-777. Szentgotthárd, Hunyadi u. 3.94/380-849. Telefonos hirdetésfelvétel: 40/949-459. (Hétfő-péntek 8-tól 20 óráig, vasárnap 10-től 14 óráig) Megrendelhető: a P­LT-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1085 Ft, negyed évre 3255 Ft, fél évre 3%-os kedvezménnyel 6315 Ft, fél évre lakossági folyószámláról átutalva 5%-os kedvezménnyel 6185 Ft, egy évre 8%-os kedvezménnyel 11978 Ft, egy évre lakossági folyószámláról átutalva 10%-os kedvezménnyel 11718 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 9700 Szombathely, Fő tér 3-5. Tél: reggel 4 órától 8 óráig: 94/528- 309,8 óra után: 528-302,528-303,528-304. A lapterjesztés ingyenesen hívható zöldszáma: 06/80/200-256 Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BU­DAPES­I MÉDIAI IGYI. I . Kf I. 1084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738. Fax: 303-4744 E-mail: market!ngcS>observer.hu http://www.observer.hu

Next