Vas Népe, 2005. október (50. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-08 / 236. szám
2-VAS NÉPE RÖVIDEN Nobel-békedíj el-Baradeinek Oslo (ma) A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és főigazgatója, Mohammed el-Baradei nyerte el az idei Nobel-békedíjat — jelentette be pénteken Oslóban a norvég Nobel-bizottság. A polgári célú atomenergia-felhasználást szorgalmazó ENSZ-szerv és vezetője „az atomenergia katonai célú felhasználásának megakadályozását célzó erőfeszítéseiért” kapta meg a magas elismerést. Metróriadó New Yorkban Washington (mti) Lezárták pénteken a New York-i metró legforgalmasabb állomása, a Pennsylvania Station egy részét, mert az amerikai hatóságok terroristák pokolgépes merényletétől tartanak. Az egészségügy forrásai nőnek Budapest (mti) Az egészségügy a jövő évi költségvetés alapvető prioritása, a szakterület 40 százalékkal több pénzt kap 2006-ban, mint 2002-ben — közölte pénteki sajtótájékoztatóján Rácz Jenő egészségügyi miniszter. 2006-ban az Egészségbiztosítási Alap 1535,9 milliárd forinttal, a szaktárca 10,56 milliárd forinttal gazdálkodhat. MIÉP-Jobbik Harmadik Út Budapest (mti) - „MIÉPJobbik Harmadik Út” néven együtt indul a 2006- os országgyűlési és a jövő őszi önkormányzati választásokon a Csurka István vezette Magyar Igazság és Élet Pártja, valamint a Kovács Dávid elnökölte Jobbik Magyarországért Mozgalom - közölték pénteken. Az országos lista élén Csurka István áll. Mind a 176 egyéni választókerületben állítanak képviselőjelöltet. Bush a vízumigénylés megkönnyítését ígéri Gépkocsi baleset érte Washingtonban Juhász Ferencet (Folytatás az 1. oldalról.) Magyarország vállalásai: 120 fős magyar őrszázaddal kész hozzájárulni a NATO tervezett iraki kiképzőközpontjának őrzés-védelméhez, az iraki hadseregnek 77 darab T-72-es harckocsit adományoz elfekvő készletekből. Már korábban felmerült, hogy Magyarország úgynevezett tartományi újjáépítési csoportot működtetne Afganisztánban, amihez amerikai részről segítséget ígértek. Az országban jelenleg 150 fős magyar könnyű gyalogszázad állomásozik, valamint törzstisztek NATO-beosztásokban. A magyar miniszterelnök felvetette a vízumkérdést, amellyel kapcsolatban George Bush elnök elmondta, hogy egy új tervet dolgoznak ki, hogy megkönnyítsék és méltányossá tegyék az amerikai vízum megszerzését. A kormányfő magyarországi látogatásra hívja meg jövőre George Bush amerikai elnököt, az 1956-os forradalom 40 évfordulóján. Bush hangsúlyozta, hogy nagyra értékeli a meghívást, de hozzátette, hogy nem ő maga alakítja a programjait. Kiemelte, hogy 1956 nagyon fontos sok amerikainak. Magyarországi befektetésre buzdította hallgatóságát az amerikai elnökkel való találkozója előtt, még péntek reggel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Amerikai Kereskedelmi Kamarában tartott előadásában. A kormányfő hangsúlyozta: Magyarországon beruházni annyit tesz, mint Európa szívében beruházni, Magyarország hídfőállás, forgókorong a több mint 400 millió lakosú Európai Unióban. Kiemelte, hogy csak a piacbarát politika teremthet jólétet, ezért van szükség minél több beruházásra. Kóka János gazdasági miniszter és Zsolt Rumy, a Zoltek amerikai cég elnök-vezérigazgatója bejelentették, hogy a cég nyergesújfalui üzemében jelentős bővítés lesz, a termelést az ötszörösére növelik. Könnyebb sérüléseket szenvedett a Washingtonban tartózkodó honvédelmi miniszter, amikor a magyar kormánydelegációt szállító konvoj egyik autója megcsúszott és összeütközött egy szembejövő autóval - erősítette meg a hírt pénteken a Honvédelmi Minisztérium. Bocskai István, a tárca szóvivője elmondta: a baleset csütörtökön kora délután történt, amikor a magyar delegáció éppen az amerikai külügyminiszterhez tartott. Az amerikai konvoj Juhász Ferencet szállító autója a vizes úton megperdült és összeütközött egy szembejövő autóval. A miniszter csak könnyebb zúzódásokat szenvedett és az orvosi vizsgálat után tovább folytatta hivatalos programját, a Pentagonban találkozott Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel - mondta Bocskai István, hozzátéve, a történteket az amerikai hatóságok vizsgálják. Közben idehaza sajtótájékoztatót tartott Révész Máriusz, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szóvivője. Cáfolta, hogy a Fidesz vagy Orbán Viktor pártelnök bármilyen kapcsolatban állna azokkal az emberekkel, akik Gyurcsány Ferenc amerikai útján tüntettek a kormányfő ellen csütörtökön. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és George Bush amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban tárgyalásuk kezdetekor. A magyar kormányfő négynapos hivatalos látogatását tölti az USA-ban Rövid válasz Kuncze Gábortól (Folytatás az 1. oldalról.) Az elmúlt hónapokban a kisebbik koalíciós párt úgy politizált, mintha nem lenne tagja a kormánynak - írta az MDF elnöke. Kuncze Gábor összesen hárommondatos válaszlevelében felhívja a Magyar Demokrata Fórum elnökének figyelmét arra, hogy a liberálisok pontos elképzeléseiről, koalíciós politizálásukról részletes információkat talál a www.szdsz.hu oldalon. „Keresse fel Ön is megújult honlapunkat!” — zárja sorait az SZDSZ első embere. Kiállt a kettős állampolgárságért Orbán Viktor az aradi vértanúk szobrát avatta a Csallóközben Csicsó (mti) Orbán Viktor, a Fidesz - MPSZ elnöke szlovákiai látogatásán kiállt a kettős állampolgárság bevezetéséért. A Fidesz mint nemzeti alapokon álló párt, a nemzeti összetartozás eszméje és gondolata köré szerveződött szövetség, mindig is támogatni fogja a határon túli magyarok kettős állampolgárságot célzó törekvéseit mindaddig, amíg ezt ők maguk is akarják - jelentette ki pénteken Csicsón Orbán Viktor, akit a helyi önkormányzat az aradi vértanúk emlékművének felavatására hívott meg a csallóközi falugár Bélával, a Magyar Koalíba. A Fidesz - MPSZ elnöke de Pártjának elnökével és a megbeszélést folytatott Bu- párt vezetőivel. Orbán Viktor, a Fidesz - MPSZ elnöke, volt miniszterelnök egy faragott mángorlót kap ajándékba a szlovákiai Nagy Gézától KRÓNIKA OÉT: Vita az adózásról és a béremelési tervről Budapest (mti) Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén a kormány kétkulcsos szja-táblára vonatkozó javaslatával szemben a munkavállalók felvetették egy több, esetleg 4 kulcsos rendszer bevezetésének lehetőségét. Javasolták ezen belül évi 6-7 millió forintos jövedelemnél a 42, esetleg 46 százalékos szja-kulcs alkalmazását. Veres János nehezen megváltoztathatónak nevezte a kormány javaslatát, de hozzáfűzte: ha a szakszervezetek elképzelésével is elérheti a kormány a célját, lehet róla tárgyalni. A pénzügyminiszter szerint egy év alatt ki lehet dolgozni azt a rendszert, amellyel az iparűzési adó 2007-et követő megszűnése után az önkormányzatok kieső bevételeit pótolni lehet. A munkaadói oldal ezt csak az önkormányzati rendszer reformjával együtt találja elfogadhatónak. A munkaadói és a munkavállalói oldal is tiltakozott az adómentes természetbeni juttatások korlátozási mértéke ellen, a pénzügyminiszter szerint a korlátozásra mindenképpen szükség van, a mikéntjéről azonban lehet egyeztetni. A munkavállalók kevesellték a jövő évi költségvetésben szereplő, 3,5—4 százalék közötti bruttó béremelési elképzeléseket. Veres János pénzügyminiszter képviselte a kormányt 2005. OKTÓBER 8., SZOMBAT A parlamenti választások után Németország nagykoalíció elé néz KOMMENTÁR Arany Horváth Zsuzsa Se gyerek, Megyéinkben nem szorul magyarázatra, hogy miért szolgál időről időre a közbeszéd első számú témájául a kistelepülések iskoláinak sorsa. Most a Fidesz állt elő jobbító szándékú törvénymódosító javaslattal: azt ajánlja, a létszámtól függetlenül adják vissza minden kisiskolát fenntartónak azt az egy főre/évre jutó tízezer forintot, amelyet épp az alacsony osztálylétszámok miatt vontak el. Sokáig tart még a „fenntartsuk vagy zárjuk be, ha nincs elég gyerek" vita, amelyben az alapvető okok alig-alig hangzanak el. A magyar iskolák száma 1980-ban fele volt az 1945-ösnek, majd jött az önkormányzatiság, s ekkor az önállóság és a rang fokmérőjévé lett, van-e iskolája egy településnek. A helyhatósági önállóság megélése sajnos egybeesett se pénzt a negatív demográfiai tendenciákkal. A demográfia parancsoló adatai lassan erősebbnek bizonyulnak az önkormányzatok áldozatvállalásánál, a múlt évben 218 kisiskola szűnt meg. Az Országos Közoktatási Intézet felmérése szerint a kistelepülések polgármesterei maguk sem tudták megmondani, a népesség csökkenése és az iskolabezárás milyen sorrendben hat egymásra, de azt igen, hogy inkább a fiatalok vándorolnak el, s akik a faluban laknak, azok közül hányan nem a helyi iskolába, hanem a munkahelyük városába járatják a gyereküket. A településszerkezet visszafordíthatatlan átépülésének vagyunk tanúi, eközben a falvak közösségi színtereit mesterségesen kellene óvni. Úgy tűnik, se elég pénz, se elég gyerek nincs hozzá. Már kétszáznál is több intézmény szűnt meg (Folytatás az 1. oldalról.) Sió László szerint ez a döntés megközelítőleg 1100 intézményt, illetve az oda járó több ezer gyermeket és családjukat érinti. Azt is közölte: a nyár folyamán - az eddig ismert adatok szerint - 218 intézmény megszüntetéséről döntöttek a fenntartók. A Fidesz javaslata a 2005. január 1 -jétől hatályos korlátozó rendelkezések feloldásával lehetővé teszi, hogy ott, ahol az önkormányzat nem tudja a fenntartás feladatait vállalni, más intézményfenntartó az óvoda, iskola működését átvállalhassa. Tatai-Tóth András (MSZP) reagálásában pénteken azt közölte: az MSZP-n belüli és a koalíciós partnerrel folytatott hosszas egyeztetést követően született 100 lépés program lényege, hogy ahol csak lehetséges, az óvoda és az alsó tagozat a lakóhelyen működjön. A felső tagozaton, az ötödik osztálytól pedig már minden gyermek számára osztott osztályokban, szakrendszerben folyjon az oktatás. A megoldás a jelenlegi törvényi szabályozás alapján az önkormányzatok döntésén múlik - közölte a szocialista politikus. Belügyminiszterek hármas csúcstalálkozóját tartották Kaposvár (mti) Magyar, horvát, szlovén belügyminiszteri találkozót tartottak pénteken a somogyi megyeszékhelyen. Lamperth Mónika Ivica Kirin horvát és Dragutin Mate szlovén belügyminiszterrel tárgyalt. Lamperth a három ország együttműködését érintő nagyon fontos állomásnak nevezte, hogy az Európai Unió külügyminiszteri tanácsa október 3-án elismerte: Horvátország teljes körűen együttműködik a hágai nemzetközi törvényszékkel, és ezáltal megnyílt a lehetőség Horvátország európai uniós csatlakozási tárgyalásai előtt. A találkozó másik célja volt, hogy megállapodjanak arról, miként tudnak együttműködni határőrségi, rendőrségi területen.