Vas Népe, 2005. október (50. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-24 / 249. szám

20 VAS NÉPE RÖVIDEN Megemlékezés külhonban is Beregszász, Kolozsvár, Párizs, New York, Can­berra (mti)- 56-os meg­emlékezéseket tartottak világszerte. Ukrajná­ban, Erdélyben, Párizs­ban, az Egyesült Álla­mokban, Ausztráliában a kint élő magyarok megemlékeztek a forra­dalom hőseiről. Fészekrakó nem csak fiataloknak Budapest (mti)­­ A Fé­szekrakó program korha­tára november 1-jétől 30- ról 35 évre nő, így meg­duplázódhat azok száma, akik élni tudnak e lehető­séggel - közölte Kiss Pé­ter kancelláriaminiszter az MSZP országos vá­lasztmányának szombati ülésén. Felavatták a Turul-szobrot Budapest (mti)­­ Több ezres tömeg gyűlt össze szombaton Budapesten a második világháború XII. kerületi áldozatai­nak emléket állító Turul­­szobor avatásán. Az em­lékmű felállítását elle­nezte az SZDSZ helyi szervezete, mert fasiszta jelképnek tartja a turul­madarat. Mitnyan György polgármester az mti-nek elmondta: nincs tudomása arról, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogellenesnek nyilvánította a turulszo­bor felállítását. Fidesz: Adózzon a luxususzoda Budapest (mti)­ A Fi­desz hétfőn választ vár Gyurcsány Ferenc kor­mányfőtől arra: hajlan­dó-e luxusadót fizetni luxususzodája után - mondta Szíj­jártó Péter, a párt képviselője szom­baton. Közölte: az új adónemről szóló tör­vénytervezethez benyúj­tott egy olyan módosító javaslatot, ami a luxus­uszodákra is kiterjeszte­né az eredetileg a nagy értékű ingatlanokra vo­natkozó új adónemet. KRÓNIKA Külön ünnepeltek a politikai pártok Pokorni: Hiányzik 1956 lényege, a nemzeti egyetértés (Folytatás az 1. oldalról.) A Rákoskeresztúri Közte­mető 301-es parcellájához va­sárnap közéleti személyiségek mellett folyamatosan érkeztek emlékezők. Sólyom László köztársasági elnök Nagy Imre Érdemrend­­kitüntetéseket adott át vasárnap a Sándor-palotában. Bocskay T. József, az Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövet­ség elnöke, Fónay Jenő, a Ma­gyar Politikai Foglyok Szövet­sége volt elnöke, Földvári Ru­dolf, a Nagy Imre Társaság Or­szágos Elnöksége tiszteletbeli tagja, Gönczöl Katalin krimi­nológus, miniszteri biztos, Kende Péter politológus, szo­ciológus, az 56-os Intézet tisz­teletbeli elnöke és Fejtő Ferenc Széchenyi-díjas író, történész, újságíró kapta meg az elisme­rést. Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök a kitüntetettek mélta­tásakor úgy fogalmazott: ahogy a forradalomról ezernyi kép él bennünk, hasonlóképpen ezer­nyi képben él tovább Nagy Im­re, a mártír miniszterelnök ké­pe, tevékenysége. Szerinte Nagy Imre rájött arra, hogy a forradalom összesen két dolog­ban volt többé-kevésbé egysé­ges, a függetlenség akarásában és a demokrácia akarásában. „Nagy Imre megérti, hogy a nemzeti egység az nem azonos a nemzeti egyformasággal. Megérti, hogy a forradalom csak alaptörekvéseiben képvi­sel egységet (...)” - tette hozzá. Mátészalkán, ahol az or­szágos ünnepléstől eltérően a pártok és társadalmi szerveze­tek együtt emlékeztek 1956-ra, Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: bízik abban, hogy jövőre az 50. évforduló lezárja a különállás korszakát. Molnár Gyula, az MSZP bu­dapesti elnöke a Vértanúk terén azt mondta, hogy 1956 „a leg­fontosabb dolog, ami összeköt minket, éljünk a határokon be­lül vagy a határokon kívül. Minden egyes magyar újszü­lött, minden egyes magyar pol­gár, aki világra jön, megkapja ezt a fájdalmas, ám nagyon bol­dog örökséget, 1956 öröksé­gét”. Beszédét egy férfi zavarta meg, többek között „spion vagy” bekiabálással. A férfit a rendőrök elvezették. Az ünnepet beárnyékolja a kölcsönös gyanakvás és féle­lem, hiányzik '56 lényege, a nemzeti egyetértés - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alel­­nöke a Széna téri megemléke­zésen. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a rákoskeresztúri közte­mető 301-es parcellájánál azt mondta: pártja mély meggyő­ződéssel vallja 1956 örökségét, politikai eszméit, programját, üzenetét, s legfőképpen vállal­ja azt, hogy egy ország polgárai számára nincs fontosabb, mint a szabadság kivívása és megőr­zése. Orbán Viktor szerint Ma­gyarországnak új gazdaságra, új államra és új politikára van szüksége. A Fidesz elnöke va­sárnap a Műegyetem előtt az 1956-os forradalom 49. évfor­dulója alkalmából tartott meg­emlékezésen ugyanakkor azt is kijelentette: az 1956 után ki­végzett igazi baloldaliak példá­ja reményt ad arra, hogy egy­szer lehet nemzeti egység. Úgy ítélte meg, hogy az igazi mun­kásbaloldal képviselőinek semmi köze nem volt az elra­bolt villákban pöffeszkedő lu­xusbaloldalhoz. Szerinte 1956- ban az igazi baloldaliak azt is akarták, hogy az ország élén választott államférfi álljon és ne politikai kalandor. Gyurcsány Ferenc kor­mányfő az Operaház vasárnap esti díszelőadásán alig több mint háromperces beszédében sajnálattal állapította meg, hogy a pártpolitika rányomta bélyegét az ünnepre. „A nem­zeti ünnep nem élhet pártgyűlé­seken” - mondta Gyurcsány. Sólyom László köztársasági elnök és felesége, Sólyom Erzsébet virágot helyez el a rákoskeresztúri Új köztemető­ 301-es parcellájában a mártírhalált halt miniszterelnök, Nagy Imre sírjánál Lezuhant egy nigériai repülőgép Lagos (mti)­­ Lezuhant 116 emberrel a fedélzetén néhány perccel a felszállás után Lagos közelében a Bellview Airlines nigériai légitársaság utasszállí­tó repülőgépe - közölte a nigé­riai kormány vasárnap. Az ille­tékes szerint a mentőalakulatok eddig csupán szénné égett holt­testeket találtak. A 110 utas kö­zött több magas rangú állami hivatalnok volt. A heves vihar­ba került gép pilótája vészjel­zést adott le, majd Lagostól 24 kilométerre, a Guineai-öböl fe­lett járó gép eltűnt a radarer­nyőkről. Feltehető, hogy több külföldi is lehetett a fedélzeten. Elnökválasztás Lengyelországban A két jobboldali jelölt közül a liberális Donald Tusk győz? Varsó (mti)­­ A két héttel ezelőttihez hasonló ala­csony részvételi arány rajzolódik ki a lengyelor­szági elnökválasztás va­sárnapi második forduló­jában is. Az országos választási bi­zottság adatai szerint 10:30 óráig a jogosultaknak mind­össze 8,56 százaléka adta le a szavazatát. Az október 9-ei el­ső fordulóban az élen végzett két jelölt , Lech Kaczynski varsói polgármester, nemzeti­­konzervatív és Donald Tusk jobboldali liberális aspiráns­­mérkőzik vasárnap az elnöki poszt elnyeréséért. Megfigye­lők egyetértenek abban, hogy mennél nagyobb lesz a vá­lasztók aktivitása, annál job­bak Donald Tusk esélyei a győzelemre. Lech Kaczynski nemzeti konzervatív jelölt nejével szavaz Horvátországban is találtak beteg hattyút Brüsszel (mti) - Európa újabb pontjain - Horvát­országban, Svédország­ban és Oroszországban az Ural-hegységben­­ buk­kant föl a hét végén a ma­dárinfluenza, a vírus fe­nyegetése miatt az Euró­pai Unió importtilalmak bevezetését fontolgatja. Várhatóan hétfőtől tilos lesz Horvátországból barom­fit importálni az EU területé­re, miután a madárinfluenza vírus H5-öS törzsét azonosí­tották a kelet-horvátországi zdenci nemzeti parkban egy halastónál elhullott hattyúk teteméből vett mintákban. Zágráb biztosítékot adott rá, hogy sem élő szárnyasokat, sem baromfiból készült ter­mékeket nem szállít az unióba - közölte az Európai Bizott­ság. A horvát hatóságok elő­vigyázatossági intézkedése­ket tettek szombaton, hogy megelőzzék a madárinfluenza terjedését. Az intézkedések egyikeként levágják az összes szárnyast a szóban forgó ha­lastó körül a tó partjától szá­mított három kilométeres tá­volságig. Szintén hétvégi hír, hogy nem egymást fertőzte meg madárinfluenzával egy thai­földi apa és fia, vagyis nem emberről emberre terjedt át a kór, amit mindketten meg­kaptak. Az apa szerdán meg­halt, a fiú viszont jobban van. Ők azt követően betegedtek meg, hogy beteg csirkéket kopasztottak és vágtak le. Egy vadkacsa teteme a vízen a svéd Eskilstuna folyóban KOMMENTÁR Varga Domokos Péter A turul és a szoknya Turulszobrot avattak az '56- os forradalom évfordulója előtti napon Budapesten a XII. kerületben, ami egyéb­ként nem is turulszobor, ha­nem második világháborús emlékmű. Mint kell tudni a turulról és a turulszoborról? A turul a magyar eredetmítosz fő­alakja, Anonymus történet­­írása szerint „egy héja-for­ma madár" és Emese nászá­nak gyümölcséből fogant Álmos vezér. A reformkor és a millenni­um idején általánosan hasz­nálatos nemzeti szimbólum, viszont 1918 után az irre­denta mozgalmak kisajátít­ják, majd a nyilaskereszt és a kaszáskereszt mellett az antiszemita, fasiszta csopor­tok jelképévé válik. Mint kell tudni Mitnyan Györgyről, a XII. kerület pol­gármesteréről, a turulszobor kezdeményezőjéről? Töb­bek között azt, hogy a Fővá­rosi Közgyűlés fideszes kép­viselőjeként a nevéhez fűző­dik az az előterjesztés, mely szerint a testületi üléseken be kell vezetni az öltözkö­dési protokollt. Mitnyan a kerületi hivatalban már évek óta ajánlást bocsát ki, amelyben többek közt a szoknya hosszára ad útmu­tatást: „a térd felett maxi­mum 2-3 centit engedné kivillantani a lábat, ezt is szi­gorúan abban az esetben, ha olyan szerencsések va­gyunk, hogy teljesen tökéle­tes lábakkal rendelkezünk". Még egy történelmi adalék: A horogkereszt a római légi­ókban tűnt fel először, on­nan vette a fasizmus. Ma Magyarországon tiltott jel­képnek számít. A most felavatott turulszob­rot egyébként a fővárosi közgyűlés érvényes határo­zata szerint le kell bontani. U z £ £ u_ 2(j 2005. OKTÓBER 24., HÉTFŐ Önállóan szeretnének bejutni a parlamentbe (Folytatás az 1. oldalról.) Ma Magyarországon a fel­mérések szerint 700-800 ezer cigány él, ebből körülbelül 350 ezer választásra jogosult - mondta Kolompár Orbán, majd feltette a kérdést: „vajon szabad-e ezt a 350 ezer szava­zatot szétforgácsolni, vajon szabad-e ezeket a szavazato­kat libacsontért vagy lecsó­­kolbászért odaadni”? „Nem, ezt össze kell rakni, a roma zászló alá kell felsorakoztatni és 2006 első választási fordu­lóján meg kell mérkőznünk” - hangoztatta. Kolompár sze­rint a 350 ezer roma szavazat­tal 5-6 százalékot is elérhet­nek a jövő évi választásokon. (A jelenlegi szabályozás sze­rint Magyarországon ötszáza­lékos a parlamenti küszöb.) Az MDF országos listát és minden megyében területi lis­tát kíván állítani, a 176 egyéni választókerületben is jelöltet szeretne indítani - mondta. A küldöttek üdvrivalgással és tapsviharral fejezték ki támo­gatásukat. Kolompár összefo­gásra szólította fel a romákat. A kongresszus elfogadta az alapszabály módosítását, az MDF jelölőszervezetté ala­kult, a választási feladatok végrehajtására létrehozták az országos választmányt. Szíria felelősségét firtatják egy libanoni merényletben London (mti)­­ A volt libanoni kormányfő meggyilkolását taglaló ENSZ-jelentést rendkí­vül komolynak nevez­te a brit és az amerikai külügyminiszter. A Rafik Hariri elleni merényletről szóló megál­lapítások nyomán cselek­vésre szólította fel a nem­zetközi közösséget Jack Straw és Condoleezza Rice vasárnap. Mindketten úgy vélték: a német ügyész, Detlev Mehlis által az ENSZ-főtitkár felkérésére készített jelentés magas rangú szíriai politikai sze­replők közreműködésére utal s jelzi: Damaszkusz megpróbálja eltussolni a gyilkosságban játszott sze­repét. Washington azon fá­radozik, hogy mielőbb egy­behívja az ENSZ Biztonsá­gi Tanácsának ülését.

Next