Vas Népe, 2005. október (50. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-25 / 250. szám

14 • VAS NÉPE Olasz, holland, szlovák Oslo (VN)­­ Norvé­giában tartotta a női U19-es Európa-baj­­noki selejtezők cso­portbeosztó sorso­lását az Európai Labdarúgó-szövet­ség (UEFA). Az eseményen a Mar­kó Edina szövetségi edző vezette együttes is érintett volt, hiszen a csapat az elmúlt hónap­ban kivívta a továbbju­tást a Vas megyei rende­zésű négycsapatos mini­­tornán. A lányok Belgi­um mögött a második helyen végeztek, meg­előzve Görögországot és Bulgáriát. A tavasszal esedékes második selejtezőkör­ben, amelynek rendezé­sét a hírek szerint ismét megpályázza Magyaror­szág, a magyar csapat nehéz ellenfelekkel mérheti össze erejét, hi­szen Olaszországot, Hollandiát és Szlovákiát sorsolták a mieinkkel azonos csoportba. Ami az egy évvel fiatalabb korosztályt illeti, a jövő év U19-es csapata 2006 második felében Török­országba utazik, és a há­zigazdák mellett Svájc és Portugália együttesé­vel találkozik a tovább­jutásért. SPORT Nyertek fiataljaink Asztaliteniszben és sakkban vasi fölény a Pannon Játékokon Szombathely (gz) - A vasi fiatalok nagy fölényével zárult a 1l. alkalommal megrendezett Pannon Játékok összesített pont­versenye. A vasi megyeszékhely volt a házigazdája a Győr-Moson- Sopron és Vas megye, vala­mint Burgenland és Nyugat- Szlovákia fiataljainak részvé­telével három sportágban megrendezett 11. Pannon Já­tékoknak. A Vas Megyei Sportigazgatóság jó házigaz­dának bizonyult, valamennyi helyszínen óramű pontosság­gal zajlottak a küzdelmek. Megyénk asztalitenisz vá­logatottja Fixl Balázs, ifj. Szarka Tibor, Tóth Fanny, Varga Petra összeállításban állt asztalhoz, és Burgenland 3:0, valamint Győr és Szlová­kia egyaránt 2:1-es legyőzé­sével első lett Győr és Szlová­kia előtt. Sakkozóink szintén valamennyi ellenfelüket le­győzték. Itt olimpiai pontszá­mítás volt, a mieink 14,5 pon­tot szerezve bizonyultak a legjobbnak Győr (11,5) és Szlovákia (7) előtt. Németh Miklós 1/1, Gergácz Attila 3/ 3, Takács Gergő 3­,5, Reme­te Eszter 2/2, Tamás Milán 3/ 2, Tóth Tibor 3/2, Sólyomvári Roxanne 2/1, Tóth Attila 1/1 ponttal járult hozzá a siker­hez. A férfi tekézők 100 ve­gyes gurításban a VAOSZ- ban, a nők az Elektromos pá­lyán mérték össze tudásukat. A mezőnyből kiemelkedett a szlovák Jaderko Robert (477) és a Gravitáció versenyzője, Laki Ákos (465) teljesítmé­nye. A hatfős csapatversenyt Nyugat-Szlovákia nyerte 2482 fával Vas megye (Kiss András 383, Tamás László 414, Laki Ákos 465, Szijj Vil­mos 426, Huszár Bernadett 393, Flór Anita 378) 2459 és Győr (2453) előtt. A három sportág összesí­tett pontversenyében a vasiak végeztek az élen 13 ponttal Nyugat-Szlovákia (9), Győr- Moson-Sopron (8) és Burgen­land (3) előtt. Jövőre Szlovákia rendezi a 12. Pannon Játékokat. Mindhárom ellenfelüket legyőzték sakkozóink. Képünkön a Szlovákia elleni találkozó, előtérben Németh Miklós, Gergácz Attila Most sem sikerült Harmadik meccsét is elbukta a Savaria Szombathely (tg)­­ Az NB I/B-s női kosárlabda-baj­nokság harmadik foduló­­jában elszenvedte har­madik vereségét a Sava­ria BC együttese. Savaria BC-Kiss Lenke Kosársuli 70:83 (23:19, 13:19,17:24,17:21).­Szom­bathely, 150 néző, NB I/B-s női kosárlabda-mérkőzés, vezette: Horváth A., Né­meth S. Savaria: KOMÁN 16/6, Bíró 8, HANZSÉROS 13, Magyar A.­­, Somogyi 3. Csere: Szabadfi 9/3, MÜL­LER 16, Őri 4, Andorka 1, Boromisza -, Kovács -, Kra­­tochwill -. Edző: Szalai Já­nos. Kiss Lenke, SZÉPLAKI 12, Fejes 6, JACSÓ 15/3, RASHEED 29/6, Nagy 6/6. Csere: Szabó 4, Suparmadi 7, Gulyás 4, Kürti­­, Maros­­. Jól kezdték a hazaiak a mérkőzést (8. perc: 21:12), ám a negyed vége a vendégek­nek sikerült jobban. A folyta­tásban is a budapesti csapat irányított, ledolgozta hátrá­nyát, majd átvette a vezetést (36:38). A harmadik negyed­ben egy ideig fej fej mellett haladtak a felek, majd a haza­iak játéka összezuhant, gyen­gén védekeztek, ziccereket rontottak (30. perc: 53:62). A szombathelyi lányok a záró etapban megpróbálkoztak egy rohammal, de a kapkodó, görcsös játék nem vezetett eredményre (43. perc: 64:71). Szalai János: - A harma­dik meccsünket veszítjük el azért, mert center poszton nem tudunk hatékonyan le­pattanózni. A gyenge center­teljesítmény pedig elbizony­talanítja a mezőnyemberein­ket is. Hanzséros Mária ponterős játéka sem segített csapatán CVSE: három kipipálva a négyből Celldömölk (VN) - Négy mér­kőzésükből hármat megnyer­tek a celldömölki utánpótlás labdarúgócsapatok a korosz­tályos bajnokságok legutóbbi fordulóiban. U13: Gyirmót-CVSE 3:1. -Edző: Velencei Tibor. - Góllövő: Horváth D. U15: Gyirmót-CVSE 3:6. - E.: Kazári József. - Góllövő: Skriba (3), Nagy B., Hanzli, Kiss T. U17: Pápai ELC-CVSE 1:2. - E.: Do­hány Gábor. - Góllövő: Mol­nár, és öngól. U19: Pápai ELC-CVSE 0:10 E.: Balhási István. - Góllövő: Kaisinger (3), Sebestyén G. (3), Zsöm­­lye, Boda, Kóbor, Vadócz. Koczor Lajos-emlékverseny A nosztalgiázás mellett jól is lettek, nyolcvanéves a doyen Szombathely (Sz)­­ Az egykori edző, Koczor La­jos emlékének adózva negyedik alkalommal rendeztek versenyt a Ho­mok úti lőtéren. A Homok úti lőtéren 4. al­kalommal rendezték meg a Koczor Lajos-emlékversenyt. Holecz Károlyné - közismer­ten Jutka néni - remek szerve­zőkészségének is betudható, hogy az 1970-80-as évek ak­tív lövészeinek legtöbbje tisz­teletét tette. Kuriózumnak számít, hogy a 80. évében járó Varga András is fegyvert fo­gott, és a fiatalabbakat lepi­pálva dobogón végzett. A ver­senyt a volt városi MHSZ-tit­­kár, Gáspár Elemér nyitotta meg. Kispuska, női: 1. Pom­­perné Kántor Mónika 166 ke., 2. Kopferné Takács Piroska 159,3. Bárányné Liebermann Judit 156. Férfi: 1. Török Ist­ván 175 ke., 2. Gergely József 175, 3. Fülöp Zoltán 173. Sportpisztoly, női: 1. Né­meth Tünde 178 ke., 2. Odor Mónika 152,3. Némethné Lo­­vasi Mónika 81. Férfi: 1. Ludván József 163 ke., 2. Varga András 143, 3. Takács Zoltán 139. Sportpisztoly, igazolt: 1. Hajdú József 188 ke., 2. dr. Polgár Tibor 183,3. dr. Csenár Márton 182. Rábafüzesi hatos a nagykölkedi kapuba A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Körmendi-csoportjában történt, gólgazdag forduló Rábafüzes-HOZER Nagy­­kölked 6:0 (4:0).­­Rábafüzes, 70 néző, vezette: Kardos. Ilyen arányban is megér­demelten nyert a füzesi csa­pat, amelyben mindenki jó teljesítményt nyújtott. A me­zőny legjobbja Meskó Balázs volt.­­ Gólszerzők: Meskó B. (3), Erős P., Koleszár P. (1 Les­ből), Muszka. -Ifi, 0:12. Apátistvánfalva-Körmend VSE 3:1 (2:0).­­Apátistván­falva, 100 néző, vezette: Rit­kás. Kitűnő játékvezetés mel­lett kínkeserves hazai siker született a több lehetőséget el­puskázó vendégek ellen. - Gólszerzők: Slemmer (2), Ne­mes A., illetve Gyuricza. -Jók: Zankócs Zs., Kovács L., Slem­mer (mind Apátistvánfalva). - Kiállítva: Csicsai N. (Apátist­vánfalva). -Ifi: 3:1. Viszák-Szentgotthárdi VSE 2:2 (1:2). -Viszák, 100 néző, vezette: Takács F. Küzdelmes mérkőzésen helyzetek sokaságát hagyták ki a csapatok, így igazságos eredmény született. -Gólszer­zők: Simon A., Marton, illetve Bugán, Korpics. -Ifi, 2:1. Gasztony-Autó Korán-Al­­sóberki FC 4:3 (2:3). -Gasz­­tony, 100 néző, vezette: Ko­vács L. Fordulatokban gazdag, sportszerű mérkőzésen máso­dik félidei játéka alapján a gasztonyi csapat rászolgált a győzelemre.­­ Gólszerzők: Laczó T. (2), Németh F., Csá­szár Zs., illetve Báger Z. (3).­­ Jók: Zanati T., Büki J., Laczó T., Németh J., illetve Sákovics Gy. Báger Z. -Ifi, 1:2. Szarvaskend-Halogy 3:1 (2:1).­­ Szarvaskend, 100 né­ző, vezette: Nagy S. Kiegyenlített első félidő után a második játékrészben a hetek óta jól játszó szarvas­­kendi csapat megérdemelt győzelmet aratott.­­ Gólszer­zők: Vörös Zs. (2), Buti T., il­letve Jankó P. (11 -esből).­­Jók: Kalamár Z., Vörös Zs., Somo­gyi A., Farkas Z. (mind Szar­vaskend). -Ifi, 2:1. Vasalja-Őriszentpéter 0:4 (0:1). - Vasalja,100 néző, ve­zette: Sály K. A két kiállítás döntően be­folyásolta a mérkőzés vég­eredményét. A hazai csapat a mezőnyben egyenrangú el­lenfél volt. -Gólszerzők: Csá­szár L. (3), Bódi P. - Jók, Za­­kics L., Horváth I., Kovács T., illetve Császár L. - Kiállítva: Kiss N., Szilágyi Sz. (mindket­ten Vasalja).-Ifi: 1:7. Csörötnek-Rábagyarmat 2:1 (0:0). -Csörötnek, 120 né­ző, vezette: Török. Közepes színvonalú, küz­delmes mérkőzésen a hazaiak két szépségdíjas góllal szerez­ték meg a három pontot. - Gólszerzők: Karsai, Racker R., illetve Varga Zs. -Jók: La­czó, Nagy, Sarang, Szabó, Ra­cker R. (mind Csörötnek). -Ifi: 0:3. Magyarszecsőd-Csákány­­doroszló 5:1 (2:1). -Magyar­­szecsőd, 100 néző, vezette: Szabó Z. Megérdemelt hazai győze­lem, az eredmény a vendégek­re nézve hízelgő. A magyar­­szecsődi együttesben minden­ki jó teljesítményt nyújtott.­­ Gólszerzők: Kercza (2), Baumgartner, Svajda, Palko­vics, illetve Moór P.-Ifi: 5:4. A 12. forduló műsora, ok­tóber 29., 13.30: Szentgotthár­di VSE-Csákánydoroszló, Au­tó Korán-Alsóberki FC-Rába­­füzes, Körmend VSE-Csöröt­­nek. Október 30., 13.30: Gasztony-Magyarszecsőd, Rá­­bagyarmat-Vasalja, Őriszent­­péter-Szarvaskend, Halogy- Viszák, HOZER Nagykölked- Apátistvánfalva. MJ.MI.I.I'ü.lJUl'fTM 1. Viszák 117 3 1 32- 17 24 2. Magyarsz. 116 4 1 32- 17 22 3. Apátistván. 116 3 2 30- 16 21 4. Szarvaskend 116 3 2 29- 17 21 5. Halogy 116 1 4 21- 18 19 6. Őriszentpéter 115 2 4 24- 21 17 7. Szentgotth 114 4 3 33- 22 16 8. Rábafüzes 114 3 4 31- 27 15 9. Rábagyarmat 113 6 2 18- 14 15 10. Gasztony 114 2 5 16- 23 14 11. Körmend VSE 112 5 4 14- 16 11 12. Csörötnek 113 2 6 16- 24 11 13. Nagykölked 112 4 5 20- 21 10 14. Alsóberki 113 1 7 23- 33 10 15. Csákányd. 113 1 7 16- 39 10 16. Vasalja 112 0 9 16- 46 6 Apátistvánfalváról Sö­­menek László, Rábafü­­zesről Orbán Walter, Gasztonyiról Musits Gyula, Viszákról Biczó Zoltán, Szarvaskendről Kovács Lajos, Vasaljá­ról Gombás Alajos, Csörötnekről Szukics Ferenc, Magyarsze­­csődről Frank Péter tu­dósított. 2005. OKTÓBER 25., KEDD Legyőzték a PEAC gárdáját Jól játszott a főiskolás női kézicsapat Szombathely (sp) - Négy góllal, 32:28-ra legyőzte a PEAC gárdáját az SZFSE NB I/B-s női kézilabda­csapata a bajnokság he­tedik fordulójában. Szombathelyi Főiskola SE-Pécsi EAC 32:28 (17:10).­­ Szombathely, 200 néző, NB I/B-s női kézilab­da-mérkőzés, vezette: Mark­­hard, Rákóczi. SZFSE: SUSZTER - Su­lyok 6, Bonti 3, Zámolyi 1, KOSÁR 7, KOVÁCS A. 5, Földes 7. Csere: Hofbauer (kapus), Udvardi 3. Edző: dr. Woth Péter. Pécsi EAC: Takaró - Gogolán 2, Bareith 3, VASAS 6, Dadányi 4, LUTZ 5, Szé­kely 3. Csere: Baxatórisz (kapus), Danyi 1, Csikós 3, Gál 1, Stier. Edző: Danyi Gá­bor. Álom első féldőt produkál­tak a hazaiak, szinte nem hi­báztak támadásban, védeke­zésben pedig Suszter kapussal az élen állták a sokat rontó pé­csiek rohamait. A második félidő 10. percében már 9 gól­lal, 23:14-re tartottak előbbre a vasiak, akik ekkor elhitték, hogy övék a meccs. Erre ráér­zett a PEAC, és fel is zárkó­zott, Kosárék sikerét azonban így sem tudta megakadályoz­ni. Az SZFSE összességében jó teljesítményt nyújtott, és megérdemelten szerezte meg idei harmadik győzelmét.­­ Ifi, 17:27 (6:12). Dr. Woth Péter: -Legkö­zelebb csak a mérkőzés után kellene megnyugodnunk, és nem közben. Az átlövő Kosár Piroska a Pécs ellen is főszerepet vállalt Járőrverseny Balatonalmádi (Sz)~ Második és harmadik helyet szereztek fiatal­jaink az országos ifjú­sági járőrversenyen. Huszonkét csapat triója indult az országos ifjúsági járőrversenyen. A fiatalok­nak nemcsak az akadá­lyokkal tűzdelt nehéz, 22 km hosszú tereppel kellett megbirkózniuk, de a teszt­kérdésekkel is. Megyénket a Gépipari és Informatikai Szakközépiskola és a Püs­pökmolnári Szabadidő­­sport Egyesület képviselte, eredményesen. A gépipari­sok Németh Csaba, Bakó Gábor, Kiss Tamás össze­tételben a győztes Minor SE Budapest mögött a má­sodik, a püspökmolnáriak pedig - Pék Dániel, Varga Anett, Kiss Gábor - a do­bogó harmadik fokára áll­hattak fel.

Next