Vas Népe, 2005. december (50. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-01 / 281. szám

2*VAS NÉPE RÖVIDEN Módosított konvergenciák Budapest (mti)­­ A kor­mány elfogadta és csütör­tökön be is nyújtja az Eu­rópai Uniónak Magyar­­ország felülvizsgált kon­vergenciaprogramját, amely 2008-ra garantálja a maastrichti kritériumok teljesítését és az euró akár 2010-es bevezetését — közölte a kabinet szerdai ülése után Batiz András kormányszóvivő. A program péntektől a kor­mányzati portálon olvas­ható. Státust kapnak a határon túliak Budapest (mti)­­ A kor­mány többségi támoga­tással, az SZDSZ fenntar­tásával szerdán elfogadta a határon túli magyarok közjogi státusáról szóló előterjesztést. A tervezet szerint az alkotmányban a módosítás után szere­pelnie kell annak, hogy a határon túli magyarok ré­szei a nemzetnek, mint közös nyelvi, kulturális, történelmi hagyomá­nyokkal rendelkező kö­zösségnek. Húsz KDNP-s jelöltjük is lesz Budapest (mti) - A Fi­desz országgyűlési képvi­selőjelölt-állítása decem­ber végére, január elejére befejeződik - mondta Ré­vész Máriusz szóvivő szerdán, aki megerősítet­te azt a sajtóértesülést is, hogy a Keresztényde­mokrata Néppártnak mintegy 20 egyéni képvi­selői helyet biztosítanak. Begyűjtik a régi gyógyszereket Szeghalom (mti)­­ De­cember elsejétől a gyógy­szertárak kötelesek visz­­szavenni a lakosságtól a háztartásokban maradt, fel nem használt, lejárt szavatosságú gyógysze­reket. Csütörtöktől min­den patikában kötelezően ott lesz egy hulladékgyűj­tő tartály, amibe bedob­ható a háztartásokban összegyűlt fölösleges gyógyszer. KRÓNIKA Hazánkban is egyre több a HIV-fertőzött Szűrőbuszokat indítanak a prostituáltak megvizsgálására Budapest (mti)­­ Az idei év első kilenc hónapjá­ban 99 új HIV-fertőzöttet regisztráltak az ország­ban, ami némi emelke­dés az elmúlt év azonos időszakához képest, de ez az esetszám nem drasztikus növekedés. Ezt Kökény Mihály nép­egészségügyi kormánymeg­bízott közölte szerdán. Kö­kény az AIDS december else­jei világnapja kapcsán nyilat­kozott. Elmondta, a fertőzöt­tek számának emelkedése részben azért következett be, mert egyre inkább terjednek a szintetikus drogok, valamint az anonim szűrések iránt nőtt az érdeklődés, és több szűrés több esetet is jelenthet. Kö­kény Mihály hozzátette: ta­valy megújult a magyarorszá­gi AIDS-stratégia, több fi­gyelmet fordítanak az iskolai prevencióra és felvilágosítás­ra, minden megyében van anonim szűrés és tanácsadás. Közölte: 65 millió forintos tá­mogatással szűrőbuszokat in­dítanak, hogy a prostituálta­kat is rendszeresen szűrni tudják. A program három hó­napig tart és az eredményes­ségétől teszik függővé a folytatást. Magyarországon jelenleg 520 HIV-fertőzöttet gondoznak, közülük 361-et kezelnek a legkorszerűbb ké­szítményekkel. A gondozot­tak háromnegyede munka­képes. A HIV-fertőzöttek gyógyszeres kezelése térítés­­mentes, amely évente mint­­egy egymilliárd forint ki­adást jelent az egészségbizto­sítónak. Biztonságos szex címmel indított kampányt a Fiatal Baloldal - közölte a szervezet szerdán. Szerintük a magyar fiataloknak nincs esélye a biz­tonságos nemi életre. Rossz helyzetben vannak, akik ke­veset tudnak költeni a fogam­zásgátlásra és nem a főváros­ban élnek, így óvszerautoma­ták hiányában csak munka­időben juthatnak óvszerhez. Öt kezdeményezéssel fordul­tak a kormányhoz és a tör­vényhozáshoz. Álljon óvszer­automata a diákok rendelke­zésére minden középiskolá­ban, középiskolai kollégium­ban és felsőoktatási diákott­honban. Működjenek óvszer­automaták a fiatalok találko­zási pontjain, azok közelében. A fogamzásgátló tabletta ke­rüljön be a biztosító által tá­mogatott készítmények köré­be. Csökkenjen a fogamzás­­gátló eszközök általános for­­galmiadó-tartalma, így az ifjúság számára is váljanak megfizethetővé. Az Oktatási Minisztérium teremtse meg a rendszeres és szakszerű felvi­lágosítás feltételeit. A világon 40 millió HIV- fertőzöttet tartanak nyilván, az Egészségügyi Világszer­vezet (WHO) európai régiójá­ban 2,2 millió a regisztrált be­teg és évente mintegy 5 mil­lióan halnak meg AIDS-ben. Alig hét hónapos, csonttá soványodott, HIV fertőzött indiai csecsemő sír egy madrászi árvaházban 8,1. Törvénysértő sarokszámok? Budapest (mti) - A költségve­tés végső sarokszámaira igen­nel szavazók olyan törvénysér­téshez asszisztáltak, ami milli­­árdokkal csökkenti a közokta­tás jövő évi támogatását - közölte Kerpen Gábor, a Peda­gógusok Demokratikus Szak­­szervezetének (PDSZ) elnöke szerdán. Szerinte hozzávetőleg öt százalékkal csökkennek az alapnormatívák, s ezzel osz­tályonként, óvodai csoporton­ként egy gyerek nevelését nem támogatja a büdzsé. Kitért rá: a kötelező pedagógus-tovább­képzés támogatását 37 száza­lékkal csökkenti a költségvetés. Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára reagálásában azt mondta: a terület támogatá­sa összesen 15 milliárd forinttal javult, ezen belül hétmilliárddal nőtt a normatív támogatás. Angela Merkel „szűzbeszéde" kancellárként először szólalt fel a német parlamentben Berlin (mti)­­ Angela Merkel német kancellár­ként a parlament alsóhá­zában szerdán elmondta első beszédét. Leszögezte, hogy nem en­gednek Susanna Osthoff német túsz iraki elrablói zsarolásának, és azt mondta, hogy a terroriz­mus a szabadság alapvető érté­keit, a toleranciát és a tiszteletet fenyegeti. Merkel beszédében a német nő elrablására összpon­tosított, akit pénteken ragadtak el és halállal fenyegetnek. Mindamellett nyitott és becsü­letes párbeszédet ígért az isz­lámmal. Az Európai Unió 2007-2013-as költségvetésé­vel kapcsolatban azt mondta, kormánya törekszik a kompro­misszumra ebben az ügyben, de Németország nem tud túl nagy terhet magára vállalni. Angela Merkel új kancellárként (jobbra) első beszédét mondja Növelték az iskolai védőnők létszámát (Folytatás az 1. oldalról.) Gyurcsány hozzáfűzte: a továbbképzésre fordított for­rásokat is rendezni kell, hi­szen előfordult, hogy a védő­nő saját maga fizette ki egy­­egy továbbképzés árát. Be­szélt arról is, az év elején elindult a struktúraváltás a vé­dőnői hálózatban, amelynek célja hogy a szakemberek mi­nél közelebb kerüljenek azok­hoz, akikkel napi kapcsolat­ban állnak: a családdal, az is­kolával. Ennek jegyében megnövelték az iskolai védő­nők létszámát, jelenleg 758- an dolgoznak ezen a területen - tudatta. A kormányfő a fi­nanszírozásról elmondta, hogy a fix díjazást felváltotta a létszámarányos díjazás, és a korábbi havi 186 ezer forint helyett 276 ezer forintra nőtt a védőnői finanszírozás. Ebbe az emelt finanszírozásba ke­rülne bele a területi pótlék, az utazási költségtérítés és a to­vábbképzésre fordított ösz­­szeg. A miniszterelnök azt kérte a konferencián jelen lé­vő szakemberektől: segítsék a családokat abban is, hogy el­mondják nekik: milyen lehe­tőségeik vannak mindennapi életük könnyítéséhez. Sok család ugyanis nincs tisztában azzal vagy nem tudja, hogy milyen szociális juttatás jár neki, miként lehet ingyen tan­könyvhöz jutni vagy adott esetben mikor étkezhet a gyermek ingyenesen. Rácz Jenő­ egészségügyi miniszter a konferencia után az mti-nek elmondta: a rende­zendő kérdésekről pár hete kezdődtek meg a konzultáci­ók a szakmai kamarával. Gyurcsány Ferenc beszél a védőnői konferencián 2005. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK KOMMENTÁR Virrasztó Zsolt Feketeleves a la Blair? Ma este állítólag Gyurcsány Ferenccel vacsorázik Buda­pesten Tony Blair, az EU so­ros elnöke. Sajtóhírek sze­rint feketeleves kerül majd a magyar miniszterelnök elé. Blair ugyanis valószínűleg azt a brit elképzelést szeret­né lenyeletni Gyurcsány Fe­renccel, amely alapján 25 milliárd euróval csökkente­nék a közösségi büdzsét és 10 százalékot faragnának le az új tagállamok felzárkóz­tatását szolgáló támogatási keretből. A soros elnök te­hát épp akkor diétáztatná az újoncokat, amikor azok vég­re hízni szeretnének; érthe­tő hát, hogy a visegrádi or­szágok kormányfői már a minap jelezték közös leve­lükben: nincs ínyükre az, amit az EU-elnökség bo­­szorkánykonyhájában koty­vasztanak. Beállt a fin­­­nyáskodók sorába ráadásul José Manuel Barroso, az Eu­rópai Bizottság elnöke is, aki tegnap óva intette Blairt attól, hogy - mint afféle sze­reptévesztésben leledző Ro­bin Hood - gazdagokat etessen a szegényebbeknek szánt elemózsiából. A magyar miniszterelnök­nek egyébként politikai szempontból akár még haszna is lehet az uniós költségvetési vitából. A vi­segrádi miniszterelnökök egyikeként tudniillik tagad­hatatlanul alkupozícióba ke­rült, s így közvetve talán még arra is lehetősége nyí­lik, hogy csitítsa Joaquin Al­­muniát, a magyar költségve­tési hiány miatt aggódó EU- biztost. Azt ugyanis, amit a hiánycsökkentési kényszer­ből és az apadó EU-forrá­­sokból lenne kénytelen Gyurcsány Ferenc kifőzni, végül a néhány hónap múl­va választó magyar polgá­rokkal kellene megetetnie. Egyeztessék az időt, kedves kollégák! Kezdődik a kampány... A Fidesz-kormány sem tudta felbontani (Folytatás az 1. oldalról.) A vegyes bizottság, amely­nek tagjait a gazdasági, szám­vevőszéki, a költségvetési és az európai uniós bizottság adná, arra is javaslatot tenne, hogy Magyarország hogyan készül­jön fel az Európai Bizottság döntésére az üggyel kapcsolat­ban - tette hozzá. Pokorni Zol­tán szerint a magas villamos­­energia-árak oka az 1995-ben megkötött hosszú távú áramvá­sárlási szerződésekben kere­sendő, ugyanakkor elismerte, hogy az Orbán-kormány sem tudta felbontani ezeket a meg­állapodásokat, mert „igen jó jogászok Suchman miniszter úr közreműködésével kötötték őket”. Nem egyértelműen a kormá­nyon múlik a hosszú távú áram­­vásárlási szerződések nyilvá­nosságra hozatala, hiszen a Magyar Villamos Művek és hét erőmű magánjogi szerződésé­ről van szó - reagált a kor­mányszóvivő a Fidesz szerdai javaslatára. Batiz András hoz­zátette: ha Pokorni Zoltán be­gyűjti az erőművek beleegye­zését ehhez, a kormány nyitott a szerződések nyilvánosságra hozatalára. Megjegyezte, hogy a megállapodások felülvizsgá­lata a kormány szándékaival összhangban napirenden van. Zöld jelzést kapott Kovács uniós vámkódexreformja Brüsszel (mti)­­ Az Eu­rópai Bizottság szer­dán elfogadta Kovács László vám- és adó­ügyi biztos előterjesz­tését az uniós vámkó­dex modernizálására. Az intézkedések célja - mint Kovács László brüssze­li tájékoztatóján elmondta -, hogy az ellenőrzés haté­konyságának megőrzése mellett egyszerűsödjön, ha­tékonyabbá váljon a vámo­lás folyamata, felgyorsuljon az áruk mozgása, a kereske­delem. Jelenleg mind a 25 EU-tagállamnak megvan a saját vámeljárási rendszere, s a sokféle rendszer együtt­élése fölöslegesen bonyolít­ja a vállalatok tevékenysé­gét, növeli költségeiket. Az új reform hatályba lépéséhez még a kormányok és az Eu­rópai Parlament egyetérté­sére is szükség lesz.

Next