Vas Népe, 2006. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-02 / 1. szám
2006. JANUÁR 2., HÉTFŐ GLOSSZA Kósa Tamás A kutyák és a pirotechnika A kutyák és a pirotechnikai eszközök témakörében aligha ez az utolsó írás. A téma szilveszterkor csúcsosodik. Ugyanis a természet valamiért úgy alkotta meg az állatokat, hogy azok félnek a tisztázatlan eredetű, agresszív fény- és hanghatásoktól. Ilyen a kutya is. A kormányzat hiába tiltja be azt a petárdát, amelyet előző évben engedélyezett (s amelyet korábban szintén tiltott), az ebek nem követik a jogszabályi változásokat, és évről évre ugyanúgy rettegnek a pirotechnikai micsodáktól, tekintet nélkül arra, hogy azokat miféle kategóriákba sorolják a bölcs jogszabályalkotók. Nézzük hát egy olyan család szilveszterét, ahol házőrzőt tartanak. Alapszabály az, hogy az egész család nem mehet el szilveszterezni, hiszen legalább egy embernek a kutyus miatt otthon kell maradnia. (Vagy legalábbis még éjfél előtt visszaérkeznie.) Az eb lelki felkészítése már délután, még az első petárdák felrobbanása előtt megkezdődik. Ilyenkor bátorító szavakat mondunk, hogy az állat fokozottan érezze: mellette állunk az általa még alig sejtett nehéz órákban is. Amikor sötétedés után távoli ropogás hallatszik, kutyánk már nyugtalan. Fel-alá sétál, sehol sincs nyugta, sem a házában, sem szokott őrhelyein. Ha a vacsoráját sem tudja megenni, akkor már bizonyosak lehetünk abban, hogy nagy pánikban van, és a háború eszkalálódásától tarthat. Éjfélkor aztán elszabadul a pokol, a kutyát be kell kísérni egy zárt helyre, a verandára vagy a garázsba. Lefekszik, eldugja a fejét egy zsák alá. Egy óra felé csitul odakünn a harci kedv, ő kisomfordál, és aggodalommal telik a házőrző éjszakája. Fidesz: jóváhagyták, kik lesznek jelöltek Két körzetben az MKDSZ kezében a döntés Sitke (edz) A Fidesz- MPSZ megyei választmánya véglegesítette a jövő évi országgyűlési választásokon a megyei egyéni körzetekben induló jelöltek névsorát. A Fidesz országos választmánya döntését figyelembe véve a megyei választmány sitkei ülésén véglegesítette a jövő évi országgyűlési választásokon a megyei egyéni választókerületekben induló jelöltek névsorát, tájékoztatta lapunkat Kovács Ferenc, a Fidesz-MPSZ megyei elnöke. Elmondta, hogy a szombathelyi székhelyű 2-es számú választókerületben dr. Hende Csaba, a sárvári székhelyű 4- es választókerületben Kovács Ferenc, a körmendi székhelyű 5-ös választókerületben pedig Németh Zsolt a Fidesz jelöltje. A Fidesz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) megállapodása alapján a szombathelyi székhelyű 1-es és a kőszegi székhelyű 3-as körzetben az MKDSZ nevezi meg a jelölteket. A Fidesz megyei választmánya áttekintette a választásokra való felkészülés helyzetét is, s állást foglalt arról, hogy céljaik eléréséhez békés, az értékrendek mellett felépítendő kampányra törekszenek. KRÓNIKA Harmadiknak jött Az év elsőszülött babája, Marton Boglárka már bébikötvényes Szombathely (tm) - Marton Boglárka született elsőként 2006-ban a szombathelyi Markusovszky kórházban. A bögötei család harmadik leánya 0 óra 25 perckor sírt fel a szülőszobán. Tegnap délután a Markusovszky kórház szülészetén dr. Lakner László, a kórház igazgatója, dr. Kneffel Pál osztályvezető főorvos, dr. Horváth Boldizsár főorvos társaságában meglátogatta az újszülöttet és édesanyját dr. Ipkovich György, Szombathely polgármestere, valamint Szabó Lajos országgyűlési képviselő. A kicsit még fáradt, de nagyon boldog édesanya, Patyi Tamara meglepődve és meghatódva fogadta a köszöntéseket, ajándékokat és virágokat. A kismamák örök bájos és finom mozdulatával ölelte magához sűrű, fekete hajú kislányát, Boglárkát. A Bögötén élő család harmadik gyermeke kissé sietve érkezett, hivtalosan még csak január közepére várták. Két testvére, Patricia (11 éves), Luca (4 éves) Sárváron született, édesanyjukat elővigyázatosságból hívták be a szombathelyi kórházba. Szilveszter éjszaka, csúszós úton autózott a férj a kismamával a megyeszékhelyre. Megvárta a baba születését, de nem volt benn a szülőszobán. A kislány pontosan 0 óra 25 perckor jött a világra, információink szerint az országban ő volt a harmadik kisbaba az új esztendőben. Az édesanya azt mesélte, gyorsan jött a baba, a szülés jóval rövidebb ideig tartott, mint korábbi két gyerekénél. (A nagyszülők a folyosón elmondták, őket is nagyon meglepte a szilveszteri telefonhívás, amit lányuktól kaptak egyenesen a szülőszobából.) Marton Boglárka három kiló harmincöt dekával jött a világra, ötven centi hosszú. Édesanyja bolti eladó, édesapja festőmester. Tegnap délután már nagyobbacska testvérei is megcsodálhatták. A kislány, mint minden, 2005. december 31. után született magyar állampolgár, megkapta a babakötvényt, amit ezúttal bekeretezve adott át Szabó Lajos országgyűlési képviselő. A képviselő elmondta: az államtól egyszeri 40 ezer forint támogatást kapnak, amit 18. évük betöltése után vehetnek fel. Az állami támogatást gyarapíthatják a szülők, ha Start-számlát nyitnak az erre jogosult bankoknál. Ekkor a Magyar Államkincstár az állami támogatást kamataival együtt a Start-számlára utalja. A számlára minden évben be lehet fizetni bizonyos összeget, amely után további állami támogatás is jár. A fiatal mama szilveszterkor a szülőágyról hívta a szüleit, hogy érkezik az unokájuk A megyei kórház szülészetén dr. Lakner László kórházigazgató és dr. Ipkovich György polgármester köszöntötte a mamát és a babát A sok hó után ismét jelentős égi áldást kaptunk A vasárnap éjszaka érkezett ónos eső rögtön rá is fagyott az utak burkolatára Megyei körkép (hk) - Péntek reggelre jelentős mennyiségű hó borította be megyénk egész területét, ami a megélénkülő északi széllel a közlekedésben is komoly fennakadásokat okozott. Bár pénteken a Magyar Közút Kht. munkatársai teljes erővel dolgoztak, mégis akadtak olyan utak a megyénkben amelyeket csak időszakosan lehetett használni. A busz- és a vonatközlekedésben is jelentős késésekkel kellett számolniuk az utazni vágyóknak, s volt olyan járat, amelyik el sem indult az országban tomboló ítéletidő miatt. A Magyar Közút Kht. ügyeletese pénteken elmondta, hogy szombat reggelre minden utat járhatóvá tesznek. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így szilveszter napján már minden út használható volt. Az óév utolsó éjszakáján azonban nemcsak jókívánságokat kaptunk, hanem jelentős mennyiségű ónos esőt is, mely a mínusz fokok miatt rögtön rá is fagyott az útburkolatra. - A kht. munkásai még éjjel kimentek az utakra, s leszórták sóval, hogy ne történhessenek balesetek - mondta a Magyar Közút Kht. ügyeletese. Hozzátette: vasárnap délelőtt a főutak burkolata vizes, sónedves volt, míg a mellékutakat napközben tisztították a gépek. Elzárt település nincsen a megyénkben, s ha a hőmérséklet nem süllyed nulla fok alá, akkor az utak burkolata csupán nedves marad. Szerkesztőségünkbe több panasz is érkezett, hogy a mellékutak csúszósak, s a hóréteget sem takarították le róluk, így életveszélyes közlekedni rajtuk. A kht. ügyeletese közölte, hogy vasárnap délután is tíz géppel dolgoznak a megyében, s hogy megpróbálnak minden utat megtisztítani. - A vasárnapi egész napos eső lemosta a sóréteget az útról, így napközben újra ki kellett küldeni a sószóró gépeket is - fűzte hozzá az ügyeletes. Kérdésünkre elmondta: a só körülbelül mínusz 7-8 fokig akadályozza meg a víz fagyását, s ha ennél hidegebbek lennének az éjszakák, akkor útjaink jégpályává válnának. Az ónos eső miatt életveszélyesek azok a mellékutak, melyekről a havat még nem takarították le VAS NÉPE *3 RÖVIDEN Most kevesebb üres álláshely Megyei körkép (edz) - December végén 1005 betöltetlen állást tartottak nyilván a vasi munkaügyi kirendeltségek. Ez 20 százalékkal kevesebb a novemberinél, ám csaknem 300- zal haladja meg az egy évvel ezelőttit. Decemberben csökkent a bejelentett betöltetlen álláshelyek száma Vas megyében. Ennek következtében a száz regisztrált munkanélkülire 11,8 álláshely jutott. Ez a mutató novemberben még 15,7, egy évvel ezelőtt pedig 8,7 volt. Ez a mutató a legkedvezőbb a körmendi térségben 20,1-del, a legkisebb pedig Vasvár körzetében volt 2,8-del. Celldömölkön 3,5, Kőszegen 3,8, Sárváron 18,2 Szentgotthárdon 11,5, Szombathelyen pedig 13,2 betöltetlen álláshely jutott decemberben. Novemberhez képest a megyében kisebb-nagyobb mértékben valamennyi körzetben csökkent a bejelentett üres álláshelyek száma. Keréktárcsát a pincéből Szombathely (bb)- December 30-án a Károly Róbert utcában egy ház pincerekeszét törték fel ismeretlenek, és onnan négy darab könnyűfém keréktárcsát loptak el. Az anyagi kár körülbelül húszezer forint. Megvert egy nőt az utcán Szombathely (bb) - Egy kocsma elől állítottak elő a rendőrök egy férfit, aki éppen egy nőt bántalmazott az utcán. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a férfi ellen eljárás indul. Hirdetés Citibank lekötött betét kiugróan magas kamattal! 7 % kamat 100% lekötött betét Tisztán Szombathely, Kossuth L. u. 10. Tel.: (94) 514-460 H,Sz 8-1730; K,Cs,P 8-16 www.citibank.hu EBKM: 7,00%citibank A 3 hónapos futamidejű, automatikusan megújuló, legalább 200 000 forintot elérő összegű betétlekötés esetén, a küszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7.00% (EBKM: 7.00%), feltéve, hogy az így lekötni szándékozott összeg a Bankon kívüli forrásból származik. A betét kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első 3 (három) hónapos - periódusára érvényes. A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Rt. lakossági Banki Szolgáltatásainak Általános üzleti Feltételei, továbbá a mindenkor érvényes Kamat- és Díjfeltételek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül különleges ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank - a bel- és külföldi pénzpiaci feltételektől függően - a kondíciók egyoldalú módosítási jogát fenntartja. A Citibank RL a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja.