Vas Népe, 2007. július (52. évfolyam, 152-177. szám)

2007-07-18 / 166. szám

8 • VAS NÉPE A NAP FILMJE A VIII. Henrik (m2 20.40, második rész: holnap m2 20.40) című amerikai film nemcsak Henrikről szól, ha­nem a feleségeiről is. Mind­egyik asszony más és más ér­zelmeket váltott ki a király­ból, és ennek megfelelően befolyásolták uralkodását. Mindegyik asszony története egyedülálló, közös történetük pedig figyelemre méltó drá­mai eseménysor. Zsarnok volt és nőfaló. VIII. Henrik, a király, aki örökre megváltoztatta Ang­liát. Élete és öröksége még öt­száz év után is lenyűgözi az embereket. De azoknak az élete is lenyűgöző, akik a nyomdokaiban jártak. Kivált­képp a sok feleségé, akik közt volt alázatos, elbűvölő, ke­gyes, borúlátó, házasságtörő és odaadó. A történet egy zárt világba kalauzol el, ahol min­dennaposak voltak a botrá­nyok. Kiderül, hogy hogyan vált a 38 hosszú éven át ural­kodó királyból feleséggyilkos és megkeseredett ember, aki oly elkeseredetten vágyott fiú utódra... A haláláiig követhet­jük VIII. Henrik életét, a zül­lött, depressziós királyét egy olyan világban, ahol a háló­szobák politikája legalább ak­kora életveszélyt jelentett, mint a harctér. A zsarnok és nőfaló ^9 ' ‘ v /:£ S* •”­­/ *WkI­­ s aPl : \ \ \ vm # \ * Will. Henrik (Ray Winstone) már nős volt, amikor beleszeretett egy udvarhölgybe, Boleyn Annába (Helena Bonham Carter). Annát késő­bb feleségül vette, ebből a házasságból született I. Erzsébet Hirdetés Nagyszínpad Augusztus 1. 2 1.00 JOE ZAWINUL SYNDICATE Augusztus 2. 2 1.00 WAYNE SHORTER QUARTET and THL­EMANI WINDS VESZPRÉMI ÜNNEPI JÁTÉKOK 2007. július 29.-augusztus 5. Veszprémi Vár 1 I Kisszínpad Július 1­7 Öcseő Csaba és a Gyártás Trió Jiii Stivin & Co |a/:/. System Julius 30 Szőke Nikoletta & |azzclusive | Zbigniew Namyslowski Quintet Julius > I Winand Gábor Quartet Trio Midnight f­ekete Kovács Kornél Szakcsi Trió Augusztus .5. 2 I CO NEW YORK VOICES Augusztus 1. 2­1.00 OPERAGÁLA I­UKÁCS GYÖNGYI, TOKODY ILONA, POLGÁR LÁSZLÓ, BÁN­DI JÁNOS a Magyar Állami Operatur­ zenekarával vezényel: K­esselyák Gergely Augusztus 5. 20.00 (RÁADÁS NAP) AUF.R SZIMFONIKUSOK Ingyenes programok: Toronyzene, Kamarazenei Udvar, D­/VJ Udvar m­m I­n­f­o : + 3­6­8­8/4 + 4­4­5­4 j­e­g­y­i­n­f­o @ v­e­s­zpremfest . h­u www.veszpre­mfest.hu nka VHARIBO rnsÉ JESCO f-i HMim.-M'UCH* UPC Gon ® fP ■ -Mobile- ■ Visegrad Fund hvs 05.10 Válaszd a mozgást! 05.20 Hajnali gondolatok 05.23 Kárpát Expressz 05.50 Nap-kelte 09.00 Bors -15/8.: Borban az igazság @ 10.15 Kalandos nyár -142/79.: Az elmaradt váltságdíj - 11.10 Ti­tokzatos Násztya - 127/123. 12.00 Déli harangszó 12.01 Hír­adó délben 12.10 Sporthírek 12.20 Hrvatska krónika 12.50 Ec­­ranul nostru 13.20 Főtér - Kis­­kunmajsa 14.15 Pénz­vidék 14.40 Kodály 125 - Szonáta (részlet) 14.50 Kormányváró 15.20 Philip Marlowe esetei 1 - 6/1.: A zsarolók nem ölnek 16.15 Válaszd a mozgást! 16.30 Hírek, Körzeti híradók 16.55 TV Taxi 17.10 Álljunk meg egy szóra! 17.25 Kisváros A fegyvercsempész © 18.05 Frasier, a dumagép ® 18.35 Quinn doktornő - A gát @ 19.28 Föld TV 19.30 Híradó este 19.55 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek 20.15 Alfa Romeo és Júlia ® Magyar romantikus film (1968) 22.00 SZERDA ESTE 22.30 Kultúrház 23.05 Hírek 23.10 Sporthírek 23.20 Magánbeszélgetések Fekete János 00.15 Párizs ébred Francia film (1991) ® Fsz.: Jean-Pierre Léaud, Tho­mas Langmann 01.55 Műsorzárás 00.15 Párizs ébred Francia film (1991) <D 06.10 TV SHOP 07.10 Dexter labo­ratóriuma - 39.07.35 Lety, a csúnya lány -156. ® 08.35 Lois és Clark: Superman legújabb kalandjai - 63. © 0935 Halálbiztos diagnózis - 42. (ism.) ® 10.35 Gyilkos sorok -172. (ism.) © 11.35 Nash Bridges: A trük­kös hekus - 63. ,® 12.35 Lea Parker -13. £ 13.35 Magnum -142. © 14.35 Halálbiztos diagnózis - 43. Amerikai akciófilm ® Dr. Sloan egy fiatal lányra buk­kan egy gyilkosság helyszínén, és magához veszi a nőt. Közben Steve és Jesse a gyilkost keresi. 15.35 Gyilkos sorok -173. ® 16.35 Baywatch - 72. Amerikai sorozat - 17.35 Pacific Blue Amerikai sorozat -13. © 18.35 A Simpson család Amerikai rajzfilmsor. - 386. © 19.05 Sokkoló videók - 57. € 20.05 Emberi történetek - 25. Elveszett én © 21.05 Comic strip - Képtelen képregény ® 23.15 Szex és New York-71. 23.50 Kés alatt - 23. ® 00.55 Kukkolók - 2. ® 01.25 Comic strip - Képtelen képregény ® (ism.) 03.20 Kés alatt - 23. (ism.) ® 05.10 Magnum -142. (ism.) @ MŰSOR 05.20 Hajnali gondolatok 05.23 Kárpát expressz 05.50 Nap-kelte 09.00 Századfordító magyarok - Pilinszky János szubjektív portré­ja 09.55 Az Árpád-kor templomai - 30/18.: Velemér 10.10 Roma ma­gazin 10.35 Domovina 11.05 Kár­pát expressz 11.30 Átjáró 12.01 Híradó délben 12.10 Sporthírek 12.15 Záróra 13.05 Közel­ítő — Eu­rópa Galéria 13.30 Sorstársak 13.55 Jelfák-12/12.: Túlélő-egy magányos szil Bakonybél fölött 14.10 Apátságok és kolostorok - Németalföldi kolostorok - 44/28.: Klarisszák és ferencesek Megen­­ben 14.35 India - 6/4.: A jóga 15.05 Az Örök Szövetség - 21/6.: Neuchatel 15.40 Taljánok Csiz­maországban - az olasz tartomá­nyok bemutatkoznak - 21/13.: Umbria 16.05 Válaszd a tudást! 17.40 Az én hazám-26/15. 17.55 Az időjárás titkai - 26/15.: A mediterrán éghajlat 18.00 Klikkerek - 18.25 Membrán Nyelvoktatás-felnőttképzés 18.50 Esti mese: Magyar népmesék 19.00 Halló, halló - 83/40. © 19.30 Híradó este 19.56 Balatoni nyár 20.00 Sporthírek 20.10 Kultúrház @ 20.40 Vill. Henrik Amerikai film-2/1. (2003)® 22.20 Ritkaságok - Tetoválás Macedón film (1991) ® 00.35 Napló 00.39 Záróra 22.20 Tetoválás Macedón film (1991) 06.30 Az osztály­­11.® 06.55 Felvétel indul! © 07.30 A gyerek, meg én © (amerikai vígjáték) 09.05 Idétlen időkig © (amerikai vígjáték) 10.45 Megrendezett ha­lál © (amerikai filmdráma) 12.15 Spanyol - Magamat sem értem © (amerikai filmdráma) 14.25 A golfbajnok ® Amerikai filmdráma 16.25 Tévútmutató ® Amerikai vígjáték 17.55 Polar Expressz Amerikai animációs film 19.30 Lovespring ügynökség Amerikai sorozat -12. © 20.00 Ez a ház totál gáz -16. ® 21.00 A tintahal és a bálna ® Amerikai filmdráma 22.20 Vérfarkas ® Amerikai horrorfilm 24.00 Ki voltál, lányom? ® Amerikai filmdráma A középkorú Natalie elveszí­tette a lányát. Az asszony úgy próbálja enyhíteni a fájdalmát, hogy elhatározza, elutazik azokra a helyekre, amelyeket a lánya annyira kedvelt. Nata­lie mindig is bizalmas, őszinte kapcsolatban állt a lányával. 01.25 San Fernando völgye ® Amerikai filmdráma 03.15 Fodinászút ® Angol vígjáték 04.55 Tévútmutató ® HELYI MŰSOROK SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ 9.00 A kedd esti műsor is­métlése 111.30 Info TV 17.00 A kontroll 17.30 Info TV 18.30 Bioritmus - a test, a lélek, a harmónia magazinja 18.50 Mese 19.00 Híradó - helyi és régiós hírekkel 19.30 Nyugati régió 20.00 Híradó - ismétlés 20.30 Hírháló - a helyi televí­ziók hírműsora 21.00 A düh ut­cája - amerikai akciófilm 23.00 Info TV HÁLÓZAT TELEVÍZIÓ 6.00 Hírháló 6.30 Nem sze­mét, hulladék - magyar doku­mentumfilm 7.00 Nyitott egye­tem 7.30 Testépítés Bíró Icá­val 8.00 H­írháló 8.30 Teleshop 9.50 Ízelítő - főzőcske műsor 10.00 Fekete gyöngy 11.00 Csacska angyal 12.00 Ben­­cze-show 12.30 Heti filmaján­ló 12.40 Ízelítő 12.45 Teleshop 13.30 Veled is megtörténhet 14.00 Játékháló 15.00 Golf­­magazin 15.30 Öko-házak 15.55 Ízelítő 16.00 Játékháló 17.00 A kontroll - fogyasztó­­védelmi magazin 17.30 Te vagy az életem 18.30 Csacska angyal 19.30 Fekete gyöngy 20.30 Hírháló 21.00 A düh ut­cája- amerikai akciófilm 23.00 Halálos tévedés - amerikai filmdráma 1.00 Hírháló RÁDIÓ SZOMBATHELY FM 97.1­ 5.50 Jó reggelt, Szombat­hely! - Édes kettesben (fülelő, hírek, útinformációk, kotyogó, halhatatlan percek, program­­ajánló, névnap, kalendárium, horoszkóp) 10.00 Zenesziget 14.00 Délután az FM 97.1 -gyel (játék, közlekedés, program­­ajánló, hírek a zene világából, helyi aktualitások) 17.00 Vasi hírcsokor 17.05 Kívánságmű­sor 19.30 Vasi sportpercek 20.00 Csak a kedvencek a ze­ne rádiójában... NYUGAT RÁDIÓ FM 88.4 5.45 Élesztő - a Nyugat Rá­dió vidám reggeli ébresztő mű­sora 9.00 Nyugati délelőtt - egy könnyed, zenés műsor ér­dekességekkel, információk­kal 12.00 Nyugati kivi - kíván­ságműsor 14.00 Graffiti - egy lerajzolt világ 15.00 Hazafelé -információs műsor beszélge­tésekkel 19.00 Stadion plusz - sportmagazin 20.00 Hang­adó - zenés nosztalgiaműsor 22.00 Buggyospalánta-show RÉGIÓ RÁDIÓ SZOMBATHELY 1251 kHz 6.00 Napindító, benne: Kossuth krónika 6.30 Nyugat­dunántúli krónika 7.00 Kos­suth krónika 7.30 Nyugat-du­nántúli krónika 8.00 Kossuth krónika 8.20 Nézőpont - köz­életi magazin 9.05 Zöldövezet 10.05 Gazdi - magazin házi­kedvenceinkről 11.05 Tény­­kép - hétköznapjaink riportok tükrében 11.45 Nyugat-du­nántúli krónika 12.00 Kossuth Rádió műsora 13.00 Magyar­­nóta-összeállítás ISIS RÁDIÓ FM 96.5 6.00 Jó reggelt, Sárvár! (hí­rek, közlekedési információk, lapszemle) 8.00 Sárvári dél­előtt (hírek, horoszkóp, névna­pi köszöntő, jeles napok, ak­tuális riportok) 12.00 Ebédelő 14.00 Kívánságműsor 17.00 Időgép 18.00 Vasi hírek (ak­tuális hírek a megyéből) 18.05 Hírek óránként 19.03 Vasi sporthírek MOZI Savaria (belváros): Harry Potter és a Főnix rendje 13.30, 16.00, 18.30. Az elmúlt évek legsikeresebb könyv- és film­sorozatának ötödik része is olyan nagyszabású és varázs­latos, mint az előző négy volt.­­ Elefánt 21.00. Egy békés kö­zépiskolában szörnyű tragé­dia történik, két diák bestiáli­san halomra lő mindenkit, akit csak érnek. Gus Van Sant film­je.­­ Piaf 15.00,17.30, 20.00. A sanzon királynőjének élete Olivier Dahan rendezésében, Marion Cotillard főszereplé­sével. Cinema City (Savaria Pla­za): Die Hard 4.0 - Legdrá­gább az életed 17.00,20.00. - Harmadik Shrek 14.30,16.15, 18.15,20.00. - Harry Potter és a Főnix rendje 14.45, 17.30, 20.15. - A Karib-tenger kaló­zai - A világ végén 13.45. - Transformers 14.15, 17.00, 19.45. 05.30 WS T­eleshop 06.00 Regge­li 10.05 Top Shop 11.15 Recept­klub (ism.) 11.30 Te vagy az élet­em © 12.00 Híradó 12.10 XXI. század - Szocialista divat: Az Os­car és a magyarok © 12.45 Szü­letett télapó © (amerikai családi vígjáték, 2002) 14.25 06-91-334- 455 15.40 Disney-rajzfilmsorozat: Kis tini hős 16.10 Receptklub 16.30 V.I.P. - Több mint testőr . Ki nevet a végén lant egy híres fotós állandóan zaklatja, ezért a V.I.P.-hez for­dul segítségért. A testőrök csa­pata nyomozást indít. Kiderítik, hogy az igazi célpont nem más, mint Kip LeShane a fotós. 17.30 Medicopter 117 - Légimentők ® 18.30 Híradó 19.00 Szeress most! Magyar filmsorozat - 33. 20.00 Fókusz ® 20.30 Barátok közt ® Utána: Hírek 21.15 CSI: Miami helyszínelők A gyújtogató ® 22.15 Dr. Csont ® Gyilkos átültetés Utána: Hírek 23.20 Médium - A túlvilág kalandorai ® A szeánsz 00.25 Reflektor © 00.45 Fegyverek istene ® Hongkongi akciófilm (1992) 02.10 Fókusz® (ism.) c 22.15 Dr. Csont Amerikai krimisorozat o. 09.00 Privátfilmhíradó 09.20 Az óra körbejár (amerikai film, 1946)­­ 10.55 A mi Gagarinunk (szovjet propagandafilm, 1971) 11.30 Kalauz 12.00 Privátfilmek - vágatlanul 14.00 Dokumúzeum 15.00 Divatjamúlt - A fürdőruha 15.30 Hollywoodi riválisok - Marlene Dietrich kontra Greta Garbo 16.25 Album show - Régi idők popzenéje 17.35 Pénz beszél Magyar vígjáték (1940) Örököseit megleckéztetendő, az öreg Dárday élete végén megnősül, ráadásul nem is akárkit vesz feleségül, a saját cselédjét. A bonyodalmak ak­kor kezdődnek, amikor Dárday végképp távozik az árnyékvi­lágból. Fsz.: Csortos Gyula, Dajka Margit, Ladomerszky Margit 19.05 Alfa holdbázis ® Az idő hálójában 20.00 Vörös utca Amerikai film (1945) © 21.40 Macerás ügyek Magyar film (2000) ® Fsz.: Török-Illyés Orsolya, Szabó Domokos, Nyítrai Illés, Katona László, Csonka Valter TV 2 06.00 Kurázsi (ism.) 06.25 Té­nyek Reggel 06.55 Mokka Utána: Koffeinmentes Mokka 09.25 BETŰBÁR 10.10 Teleshop 11.30 Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt­a (angol krimi, 1980) - Egy lecsúszott és majdnem el­feledett színésznő végre újra fő­szerepet kap egy filmben. A forga­tás nyitópartija azonban botrány­ba fullad, amikor valaki véletlenül beleiszik a poharába, majd holtan esik össze... 13.40 ÉSZBONTÓ 14.30 Melrose Place @ Börtönnapló 15.30 Csillagkapu @ Biztonsági határ 16.30 Partinyomozók @ Döntő meccs 17.30 Baywatch Hawaii @ 18.30 Tények Utána: Skandinávlottó-sorsolás 19.00 Aktív © 19.40 Favorit © 20.15 Se füle, se farka, avagy a meseírók beájulnak @ Német vígjáték-sorozat A békakirály 21.20 Doktor House® Amerikai orvossorozat Occam borotvája 22.20 Hősök - A neheze­n 23.20 Nyomtalanul ® Szökik a mennyasszony közben: Kenósorsolás 00.20 Tények Este 00.50 Alfred Hitchcock: Szakadt függöny © Amerikai misztikus film (1966) 20.15 Se füle, se farka, avagy a mesírók... hiriffl 06.05 Lapzárta (ism.) 06.30 Esti gyors (ism.) 07.00 Híradó 07.20 Reggeli járat - Információs maga­zin 09.05 Keresztmetszet (ism.) 10.05 Lapzárta (ism.) 10.30 Esti gyors (ism.) 12.00 Déli hírek 12.15 Esti gyors (ism.) / Hungarorama 13.05 Reggeli járat - Információs magazin (ism.) 15.05 Európai híradó (ism.) 15.30 A birodalom tit­kai (ism.) 16.05 Kontraszt (ism.) 17.00 Híradó 17.30 Csintalan 18.30 Esti gyors 19.00 Híradó 19.30 Esti gyors 20.30 Lapzárta 21.00 Híradó 21 21.35 BBC Re­porters 22.05 GyógyHír (ism.) 22.40 BBC World Híradó 23.05 Lapzárta (ism.) 23.30 Esti gyors 15.55 Egy rém rendes család 16.20 Az én okos Charlie bácsim 16.40 Bűbájos boszorkák 17.25 Kezdők 17.45 ZIB Flash 17.50 A Simpson család 18.40 Szívek szállodája 19.25 Malcolm 19.50 Színpad 20.00 ZIB 20 20.15 CSI: A helyszí­nelők 20.55 ZIB Flash 21.05 CSI: A helyszínelők 21.50 Róma 22.45 Nyomtalanul 23.30 Házi háború 23.50 Színpad 24.00 ZIB 24 00.20 Seinfeld 00.40 Karolina a városban 01.05 Nikita 01.45 A helyszínelők 2007. JÚLIUS 18., SZERDA DUNA 05.25 Duna tér 05.35 Gazdakör 06.00 Hírek 06.05 Hírháttér (ism.) 06.25 EU-Express 07.00 Hírek 07.05 Felelet az életnek­­ (ism.) 07.35 Tweennek 07.55 Marco és Gina 08.20 Troli mesék 08.45 Ja­kab kandúr kalandjai 08.55 Ma­gyar népmesék 09.00 Félix és a vadállatok 09.30 Holly csapata 09.55 A Guldenburgok öröksége­­ (ism.) 10.40 Doc Martin­o (ism.) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Spanyolország ég és föld között - 13/5.: La Mancha 14.55 Varázskor - Emlékezés Tollas Tiborra Magyar dokumentumfilm (2007) 15.45 Világunk - válogatás 16.30 Négyzetméter 17.00 A Guldenburgok öröksége - 40/29. 0 17.45 Duna tér 18.00 HÍRÓRA 18.35 Hírháttér 19.00 MESE: Félix levelei 19.20 Doc Martin - 22/8. ® 20.20 Az utolsó balkáni nagyúr Bolgár-francia-görög tévéfilmsorozat - 4/2. ® A sas fiai (1916-1924) 21.55 Hírek 22.10 Egy kettéhasadt lélek @ Olasz játékfilm (1993) 00.20 Chaplin szereti a zenét 00.55 Vers; Himnusz; HÍRÓRA 01.40 Hírháttér (ism.) 02.00 MESE 02.10 Othello, a velencei mór tragédiája­­ 03.40 Élő népzene (ism.) 04.10 Római séta 22.10 Egy kettéhasadt lélek Olasz játékfilm 06.10 700-as klub 07.00 Egyenes beszéd (ism.) 07.30 Fórum (ism.) 08.25 Laci bácsi konyhája (ism.) 08.45 Egy tomboló folyó (am. ka­tasztrófafilm, ism.)­­ 10.15 Civil a pályán (ism.) 11.35 Közvetlen aján­lat 12.05 Laci bácsi konyhája (ism.) 12.40 Közvetlen ajánlat 13.50 Több­et ésszel! 16.25 Közvetlen ajánlat 17.00 Laci bácsi konyhája 17.25 Kő­bányai regionális híradó 18.00 Fó­rum 18.55 Híradó 19.25 Egyenes beszéd - Exclusive interjú Gyur­­csány Ferenc miniszterelnökkel 20.00 A nő helye 21.00 A rejtelmes sziget-1.­ 22.35 Bioenergia 23.10 Többet ésszel! 00.20 700-as klub (ism.) ORF 13.00 ZIB 13.15 Frissensült 13.40 Vörös rózsák 15.15 Út a boldogság­hoz 16.00 Barbara Karlich talkshow 17.00 ZIB 17.05 Ausztria ma 17.40 Nyáridő 18.30 Konkrét: Szolgáltatá­si Magazin 18.47 Információk és tip­pek 18.48 Lottó 6 a 45-ből 19.00 Tartományi hírek 19.22 Money Ma­ker 19.30 ORF-híradó 20.05 Oldal­pillantások 20.15 Help TV 22.00 ZIB 2 22.30 Világhíradó 23.00 Külön­­szoba 24.00 Több mint testőr 02.00 Oldalpillantások 02.05 Vörös rózsák

Next