Vas Népe, 2010. december (55. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-30 / 303. szám

100 VAS NÉPE RÖVIDEN Időpontok a kosár Magyar Kupában Körmend, Szombathely (vas) - Mindkét vasi kosárcsapat megegyezett ellenfelével a Magyar Kupa nyolcaddöntő­­jének időpontjairól. A MJUS­­Fortress Körmend január 18- án, kedden lép pályára a Pécsi VSK otthonában, a visszavá­gót 26-án, szerdán játsszák. A Falco-Szova KC Szombat­hely 19-én, szerdán Kecske­méten vendégeskedik, míg a párharc második meccse 26- án lesz az Arena Savariában. A találkozók egységesen 18 órakor kezdődnek. Hivatalos a Wild Oats ötödik győzelme Sydney (mti)­­ Hivatalossá vált, hogy a Wild Oats XI nyerte meg a 66. Sydney-Ho­­bart vitorlás viadalt. A kedden elsőként célba érő hajó sikere szerdáig bizonytalan volt, mert a versenybizottság vizs­gálatot indított a rádiózásra vonatkozó szabályzat meg­sértése miatt. A meghallgatás után azonban az ötfős nemzet­közi zsűri úgy ítélte meg, nem történt szabályszegés. A Mark Richards kormányozta Wild Oats XI végül is 2 nap, 7 óra, 37 perc és 20 másodperc alatt teljesítette az Új-Dél- Wales és Tasmánia közötti 630 tengeri mérföldes (1168 km) távot. Mögötte két másik ausztrál hajó, az Investec LO­YAL és a Lahana futott be. Morgenstern nyerte az első állomást Oberstdorf (mti)­­ A Világku­pában élen álló Thomas Mor­genstern nyerte szerdán az 59. Négysáncverseny első, oberstdorfi állomását. A csa­patban kétszeres, egyéniben egyszeres olimpiai bajnok osztrák síugró sikeréhez két­ség sem férhetett, ugyanis mindkét sorozatban ő szállt a legmesszebb, ráadásul rajta kívül csak honfitársa, a har­madikként zárt Manuel Fett­­ner mondhatta el magáról, hogy mindkétszer 130 méter fölé jutott. Második a finn Matti Hautamaäki lett. A cím­védő, szintén osztrák Andreas Kofler az ötödik helyen zárta a versenyt. Magyar jól döntött RALI Két év alatt két kategóriában is bajnoki címet szerzett Szombathely (vas)­­ Ma­gyar Miklós ismét remek évet zárt, tavalyhoz ha­sonlóan kategóriája leg­jobbja lett a rali országos bajnokságban. Magyar Miklós a tavalyi N2-es bajnoki cím után ma­radt a Suzuki Swift Sportnál és a Castrum csapatnál, de géposztályt váltott. Ez azon­ban nem zavarta, az erősebb A6-os kategóriában navigáto­rával, Budai Annamáriával megnyerte az idény első öt fu­tamát, így már újból bajnok­nak is mondhatta magát. Ezu­tán anyagi okokból kihagyta a hatodik versenyt, de a szezon­zárón régi társával, a szintén szombathelyi Kiss Patakkal a Mecsek-ralin még egy máso­dik helyezést is begyűjtött, és ezzel négy riválisát megelőz­ve toronymagasan végzett az élen. Bonuszként még egy jó eredményt elkönyvelhetett, az A-csoportos autók külön értékelésében több erősebb technikával induló el­lenfelet maga mögé utasítva holtverseny­ben harmadik lett. - Több okból ma­radtunk ugyanazon csapatnál - mondta a Magyar Autó- és Mo­torsport pilótája. - Tetszett a profizmusa, hogy tavaly egy versenyen négy, de akár öt autót is gördüléke­nyen, jól koordinált a szerviz­ben. Emellett jó autót is kap­tam tőlük, és szponzorként is mellettem álltak. A büdzsé pedig lehetőséget adott az N2- ből az A6-ba lépéshez, ahol tavalyhoz hasonlóan úgy áll­tunk rajthoz, hogy nem kell spórolni se gumin, se más esz­közön a bajnokság megnyeré­séhez. Persze anyagi okokból eleve hat versenyt terveztünk. Egerben az évkezdés fontos volt, az autót itt ismertük meg, Miskolcon érdekes versenyt futottunk, sokat mentünk éj­szaka, míg a Salgó-ralin Szlo­vákiában is kellett versenyez­ni. Bükfürdő a hazai futa­momnak számított, míg Veszprémben az erősebb, újabb fejlesztésű Citroennel induló riválisok nem bírták végig a versenyt, így meg is lett a bajnoki cím. A Mecsek­ralin már tét nélkül mentünk Patrikkal, de tapasztalatgyűj­tésnek jó volt. Elmondva na­gyon egyszerűnek tűnik min­den, de tényleg nagyon jól fel­építettük az évet. Sok szeren­cse is kellett, például egyszer sem csúsztunk le az útról, a komolyabb technikai gond el­került minket, és az itinert is jól írtuk. Ugyancsak jól jött, hogy a tavalyi tapasztalatok alapján mindig tudtuk, milyen típusú gumit kell választa­nunk az autóhoz és az adott szakaszhoz. Nyilván jobb lett volna, ha legalább 15-en in­dultak volna az A6-ban, ezért azt is figyeltük, hogy a felet­tünk lévő kategóriákból még kiket tudunk megverni. Az A- csoportos 3. hely ennek kö­szönhető, amiért ugyan nem jár külön elismerés, de mi szá­mon tartottuk, és már az első versenyen, Egerben nagyot néztünk, hogy a mezőny ele­jén végeztünk. Az N4-es gép­osztály, ahol legutóbb két éve mentem, to­vábbra is nagy álom - folytatta Magyar Mik­lós. - A költségek ott óriásira nőttek, mi meg egyelőre a part­nereket keressük. A­­Suzuki pedig úgy tű­nik, kiszáll a raliból, amit na­gyon sajnálok, mert vége le­het a csapatnak. Mindezek miatt az N3-as kategóriát néz­tük ki magunknak, és egy Hondával indulnék. Ez ismét előrelépés lenne, és a költsé­gek is elfogadhatók. Az is mo­tivál, hogy szép lenne három év alatt három kategóriában bajnokságot nyerni. Mivel még nem biztos, hogy 2011 - ben ott leszünk az első futa­mon, és Annamarinak már van egy felkérése, így meg­szakadhat a kapcsolatunk - de még nem tudom, hogy ki lesz az új navigátorom. A szombathelyi pilóta jövőre egy Hondával az N3-as géposztályt venné célba Magyar Miklós elégedetten és örömmel tekint vissza szezonjára, a Suzuki Swift Sporttal bajnoki címet szerzett az A6-os kategóriában A Magyar Nemzeti Au­tósport Szövetség az ünnepek előtt közzé­tette a 2011-es ver­senynaptárát. Ez ugyan még csak terve­zet, de örömteli, hogy a Bükfürdő-rali június 10-12-ei dátummal szerepel benne. SPORT további képek, információk vasnépe. A­z Arénába költöztek a csapatok Ma zárul a 25. Szilveszter-kupa küzdelemsorozata, három bajnokot avatnak Szombathely (Sz)­­ Teg­nap már szépszámú kö­zönség előtt léptek pályá­ra a proficsapatok annak ellenére, hogy az elmúlt évekhez képest kevesebb élvonalbeli játékos öltött szerelést. Tegnap a Haladás VSE munkacsarnokában a 25. Openhouse Szilveszter Kupa teremlabdarúgótorna harma­dik játéknapján kezdésként még az amatőr E-csoport kör­­mérkőzéses küzdelmeit bo­nyolították le. A győzelmet - 100 százalékos teljesítmény­nél - a Rezgőnyárfa együttese szerezte meg a Pannon No­vum előtt. Mindkét gárda a legjobb 12 közé jutott. Délután két körmérkőzéses csoportban már a kilenc profi­csapat volt a főszereplő. Az elmúlt évekhez képest jobban kiegyenlítődtek az erőviszo­nyok, viszont feltűnően kevés élvonalbeli játékos húzott szerelést. A Haladásból pél­dául csak Rózsa Dániel, Nagy Gábor (SAP Autopatika), Ra­jos Gábor (Palace Póker), va­lamint Sipos Norbert (Bunts­tift). A 100 országban játszó Egre László személyében van egy futsalválogatottal is. De a meghatározó második vonal, az egykori Haladás-játékosok szerencsére nem hiányoznak: Beke Gábor, Hegyi László, Andorka Péter, Czeglédi Ba­lázs, Láger Sándor, Mangá­néni Attila, Varga Attila, Te­heti György, Németh Richárd. A csoportselejtezők nem hoz­tak látványos, szép játékot, ám annál keményebb küzdel­meket. Az A-csoportban négy gárda is azonos pontszámmal végzett, csak a gólarány dön­tött. Nem kis meglepetésre a közelmúltban két tornát is nyert kőszegi Buntstift nem jutott tovább. Ma 8.30 órától a legjobb hat amatőr együttessel már az Arena Savariában folytatód­nak a küzdelmek. Az öregfiúk rájátszása 10.40-kor kezdő­dik, majd 11.10-től Szombat­hely és a megye önkormány­zati válogatottja csap össze. A legjobb hat proficsapat 11.35 órától vív körmérkőzést két csoportban. A: SAP Autopati­ka, Casinó Admirál, Palace Póker Klub. B: Café Róma, 100 ország, Bedrock. Az öregfiúk döntője 14.40-kor lesz. A Haladás NB I.-Admi­­rál Haladás futsalbemutató időpontja 16.55. Az amatőr döntő 17.55, a profi 18.55-kor veszi kezdetét. A 100 ország-Bedrock profi B-csoportos találkozón Egre László személyében (jobbról) válogatott futsaljátékos is pályára lépett 2010. DECEMBER 30. CSÜTÖRTÖK ORV: győztes bemutatkozás Sopron (vas)­­ Az Olimpiai Reménysé­gek Versenyét (ORV) győzelemmel kezdte az U 16-os fiú kosár­labda-válogatott. Az U 16-os válogatott Szlovákia ellen remekül kezdte a meccset, és már az első negyedben tekintélyes előnyre tett szert. A folyta­tásban már kicsivel jobban játszott az ellenfél, de a magyarok még növelték is vezetésüket, így végül ma­gabiztosan, 77-55-re (25- 8, 21-16, 21-18, 10-13) diadalmaskodtak. A talál­kozón Zsoldos András szö­vetségi edző a Falco-Szova KC Szombathely mind a négy játékosának lehetősé­get adott. Kezdőként Vára­­di Benedek 14, Perl Zoltán 2 pontot szerzett, a csere­ként pályára lépő Bazsó Brúnó 7/3-mal zárt, Bán Tibor nem jegyzett kosa­rat. A másik mérkőzésen Csehország 101-96-ra nyert Lengyelország ellen. Veretlenül végzett másodikként a Lurkó Székesfehérvár (S7)­­Csak büntetőrúgások után szorult a második helyre az egyik legrango­sabb honi tornán a Lurkó UFC korosztályos foci­csapata. Főnix-kupa néven hazánk egyik legrangosabb teremtor­náját rendezték meg 2002-es korosztályban a székesfehér­vári sportcsarnokban. A 14 csapatos tornán a jónevű NB I-es klubok utánpótlásgárdái mellett - Debrecen, Video­ton, Vasas, Zalaegerszeg, Győri ETO - a Lurkó UFC is meghívást kapott. Az erős mezőnyben kitettek magukért a szombathelyi fiatalok. A körmérkőzéses csoportküz­delmeket - csak rosszabb gól­­különbségük miatt - a Dal­noki Akadémia mögött a má­sodik helyen zárták. Az elő­döntőben Volner (2) és Harrach góljaival 3-2-re le­győzték a Győri ETO-t. A döntőt a Dalnoki Akadémiá­val vívták. Akárcsak a cso­portmeccs (2-2), ez is döntet­lennel zárult (1-1, gólszerző Hegyi). Következtek a bünte­tők. Ebben a fővárosiak bizo­nyultak jobbnak 3-2 arány­ban, így a Lurkó - veretlenül - a második helyen végzett. A torna gólkirálya Volner Ben­ce lett 13 találattal. A rendez­vény válogatottjába Horváth Bendegúz és Woth Ádám ré­vén két szombathelyi kissrác is bekerült. A lurkósok (felső sor): Woth Ádám, Auer Ákos, Hegyi Krisztián, Pásztor Mátyás, Illés Ákos. Alul: Horváth Bendegúz, Volner Ben­ce, Harrach Barna, Babócsi Balázs, hátul Horváth Gábor edző uns KEPE Főszerkesztő: Halmágyi Miklós Felelős szerkesztő: Burkon László Lapszerkesztők: Kósa Tamás, Nagy Győző Hírszerkesztőség-vezető: Peltzer Géza. Magazinszerkesztőség-vezető: Nagy Ildikó Rovatvezetők: Benkő Sándor, Horváth Erika Szerkesztőség: Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Levélcím: 9700 Szombathely. Pf. 100. Központ: (94) 522-560. Telefax: (94) 522-56. Titkárság: (94) 522-563. E-mail: vasnepe@vasnepe.hu­ Internet: www.vasnepe.hu Online főszerkesztő: Török Tibor (torok.tibor@pk­.hu) Központi oldalak szerkesztői: Fröhlich András, Gidai Judit. Telefon: (88)579-439 Központi szerkesztőség: 8200 Veszprém, Almádi u. 3. Kiadja: Vas Népe Bt. 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. A kiadásért felel a bt. ügyvezető igazgatója. A kiadó a Pannon Lapok Társasága tagja A PLT ügyvezető igazgatói: Gyerák András, Kázmér Judit Központi főszerkesztő: Győrffy István­­Online osztályvezető: Tantalics József Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Baján Zoltán Nyomtatás: Pannon Lapok Társasága Nyomdai Központ Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88)541-631 Felelős vezető: Jens Dünhardt ISSN 01633-0454. Index: 26076 Ügyfélszolgálati irodák: Szombathely, Fő tér 3-5. Fax: (94) 528-290. Tel.: (94) 528-288,528-289. E-mail: hirdetes.szhely@pk­.hu. Celldömölk, Kossuth u. 15. (95) 422-817. Körmend, Szabadság tér 5. (94) 410- 630. Kőszeg, Fő tér 4. (94) 362-760. Sárvár, Árpád u. 79. (95) 324-777. Szentgotthárd, Hunyadi u. 3. (94) 380-849. 9800 Vasvár, Járdányi professzor u. 6. TeleFax: 94/370-666. Telefonos hirdetésfelvétel: (40) 949-459. (Hétfő-csütörtök 8-tól 20 óráig, péntek 8-tól 18 óráig). Megrendelhető: a PLT-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1995 Ft, negyed évre 5985 Ft, fél évre 5%-os kedvezménnyel 11 370 Ft, egy évre 10%-os kedvezménnyel 21 545 Ft. Előfizetéssel kapcsola­tos ügyintézés: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 40. Tel.: reggel 4 órától: (94) 528-302. A lapterjesztés ingyenesen hívható zöldszáma: (80) 200-256. E-mail: terjesztes.vas@pk­.hu. Az előfizetés esetleges le­mondását csak írásban (személyesen, levélben, faxon, e-mailben) minden hónap 25-éig tudjuk elfogadni. Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti. Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az » OBSERVER« ' BUDAPI­SI MI'DIAI IGYI I O KI I 108­4 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738. Fax: 303-4744 E-mail: marketm­oda@observer.hu http://www.observer.hu

Next