Vas Népe, 2011. április (56. évfolyam, 76-100. szám)
2011-04-23 / 95. szám
14 • VAS NÉPE Némethy Mária nemethy.maria@vasnepe.hu A török dúlás után újratelepült Sárszentlőrincen él a legújabb Bakó-díjas, Nagy Zoltán keramikus egy olyan házban, amelyikben Petőfi tanult, egy olyan községben, amelyben anyakönyvezték Illyés Gyulát, s ahová iskolába járt Lázár Ervin. Különlegesen szép kerámiaképei vannak Nagy Zoltán fazekasnak (tiltakozik, nem szabad művésznek nevezni). Először Kőszegen, a református templom Csillagtermében láttam műveit azon a kiállításon, amikor legújabb Babó-díjasként bemutatkozott, s elhozta lelket melengető, humort sem nélkülöző alkotásait. Most Sárszentlőrincen nála járunk. Ebben az ezer lakost el nem érő Tolna megyei községben, gyönyörű vidéken, ahová a bevezető utat a Sió hídja keresztezi, s ahová ő Budapestről költözött dédapja házába. Itt él tűzzománcokat készítő feleségével, három gyermekével, anyósával egy tágas tér szegletében. Egy többször átépített házban, amelyen két emléktábla is hirdeti: itt volt hajdan az evangélikus algimnázium, itt tanult 1831-32-ben (Illyés Gyula Petőfi életrajzában olvastam: drága pénzért) Petőfi Sándor. S most itt él az 1958-ban, Budapesten született Nagy Zoltán, aki élete kacskaringóiról nevetve meséli: nagyon jó gimnáziumba járt, beleszeretett az egyik tanárnőjébe, miatta skandinavisztikát akart tanulni az egyetemen, de újságíró édesapjának egy ismerőse eltérítette, valósággal elragadta Budapestről, így érett Mezőtúron, Karcagon, majd Erdélyben keramikussá. Azóta munkái eljutottak Lengyelországba, Németországba, Franciaországba, Olaszországba, ____ Svédországba, Finnországba is, s vált Nagy Zoltán a fazekasság professzori szintű ismerőjévé, művelőjévé. Nagyon hosszan tud mesélni arról, mi a különbség a Kárpát-medence és mondjuk a franciaországi agyag között, vagy arról, hogy technikájukban és színvilágukban miként őrzik máig magyar kerámiák a honfoglalás és az az előtt élt magyarság Európába hozott művészetét. Vándorlásuk útvonalán mindenhol előkerültek ilyen cserepek, töredékek, de tőlünk nyugatra csak Bemnben - ám ott dolgozott hajdan egy magyar fazekas. - Magyar ember a hitem szerint az, aki a természettel harmóniában él, s pentaton dallamot énekel - szögezi le bent, már az asztalnál ülve Zoltán, ezzel is alátámasztva: méltó a Babó-díjra. - Smidt Egon egyszer lelassította a madarak énekét, s kiderült - ez döbbenetes - a madarak C- pentaton dallamot énekelnek. Láttam mexikói hímzéseket, piros és zöldet használnak, a hímzésük ugyanaz, mint a miénk. Dante az 1300-as években irigykedve nézett ránk, mert itt Tündér Ilonát még tisztelték. Volt valamikor a 90-es években Budapesten egy Mátyás kiállítás. Azt akarták bebizonyítani, hogy az olaszok idehozta reneszánszból fejlődött ki a magyar népművészet. Kézművesek jöttek Firenzéből, de én nem látom a magyar népművészet elődjét az olaszokéban. Nagy Zoltán filozofikus hajlamú, érzékeny és igen jó humorral megáldott művész. Erdélyi mesterére, a köröndi Pál Antal fazekasra - akinek képe ott lóg ma is műhelye falán - egy történettel emlékezik: A bokály állítólag olasz eredetű szó, jellegzetes boroskancsót, poharat jelent, 7,5 decist-egy literest. A pincéből ebben hozták fel a bort, kínálták vele a vendéget, mert ____ ennyit büntetlenül meg lehet inni. Székelyföldön, Pál Anti bácsi mesélte, hogy a bokályt hogyan használták. Amikor a lány eladósorba került, tanulta édesanyjától a háziasszonyi, gazdasági teendőket, minden vásárban vehetett egy bokályt. Anti bácsi szerint a bokály szűz lányt formáz, tehát a lány olyan bokályt vásárolt, ami őt magát formázta. Gyűltek stafírungba a bokályok, s amikor egy legény szemet vetett rá, kerülgették egymást, komolyra fordult köztük a dolog, akkor a legény ünneplőbe öltözött, s dologidőben, disznó etetés közben elment meglátogatni a leány apját. Tehát kizárólag akkor, amikor csak zavarni lehet egy gazdálkodó embert. A gazda meglátta ünneplőjében, behívta a házba. Ha a lányának tetszett az a legény, s ő is elfogadta, akkor levett egy bokályt, s az anyósjelölt hozott fel benne mézesbort a pincéből. Azután beszéltek ezek mindenről: termésről, időjárásról, disznókról, csak éppen a lányról nem. A legény elkezdte kóstolgatni a bort, erre a gazda azt mondta: édes fiam, ne kóstolgasd, gyere viszsza majd ha ember leszel. Ha pedig megitta a bort és fejre állt, akkor meg azt mondta a gazda: édes fiam, hát megbolydulsz ennyi bortól, gyere vissza, majd ha bírod. Ezzel jelezték: még korainak találják a lánykérést. Ha viszont nem találták annak, nem észrevételezte a kortyolgatást, vagy a fejre állást, hanem még mindig az időjárásról beszélgettek. Akkor a hétvégén már jöttek is a kérők, hamarosan megtörtént a házassági kihirdetési szándék a templomban. Nem bántottak meg senkit szavakkal. Nagyon finoman intézték a dolgokat. Sok szép mesét ”ír” kerámiáin Nagy Zoltán. Ősi meséket. Szemeskályha a sarokban, asztala régi fából, a pad körülötte XIX. századi faragott, pingált. A padról mesélve elillan a jókedv. - Visszajöttem ide, mert gyerekként voltam itt, s nagyon szerettem a falu népét. De ez a falu már messze nem az a falu. Ezt a padot egy üveg borért vettem, mert ki akarta dobni a gazdája. Van egy hasonló korú gyönyörű kelengyeládám, azt szó szerint a halál torkából mentettem ki. Az atyafi szét akarta vágni, már ott volt a fejsze a kezében. Kérdeztem tőle, miért nem tartja meg. Mert kell a tüzelő, mondta. Milyen fából van? Fenyőből, válaszolta. Adok annyi akácfát, ami belefér a ládába nyitott tetővel, ajánlottam. Ilyen sikeres alkut kötöttem. De ezek borzasztó esetek. Ezért, ezek miatt a tapasztalások miatt is esett olyan jól Nagy Zoltánnak a Babó-díj. A bizonyosságot kapta vissza arról, hogy vannak ebben az országban még olyan emberek, akiknek az érték, ami neki is. Vannak olyan emberek, akik Babó Antal születésnapjához, november 15-éhez közeledve összegyűlnek Kőszegen, hogy átadják egy arra érdemes művésznek az 1999- ben elhunyt barátjukról elnevezett díjat. Ősszel a református templom Csillag-termében rendezett díjátadón, kiállítás megnyitón Babó Antal egyik barátja, dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész arról szólt, ki is volt a Velem fölötti Eresztény-majorban élt, ugyancsak Budapestről vidékre költözött tárgykészítő iparművész, a magát faművesnek nevező Babó Antal. A másik barát, Somogyi Győző festőművész méltatta Nagy Zoltánt, aki tökéletesen megfelel annak a kiírásnak, amit egy Babó-díjastól elvárnak: nemzeti kultúránk olyan őrzője ő, aki alkotó módon viszi, fejleszti tovább a magyar formavilágot, élete alakításában meg a vidék értékeit, a keresztény hagyományokat őrzi. Kifelé újra szóba kerül Petőfi, aki a legszebb házban lakott itt, a jegyzőnél. Itt, a Mezőföld egyik gyöngyszemében, ahol Lázár Ervin a közeli Rácpácegresről oly szép és különös novellákat írt, s ahol faliképet, tányért, kályhaszemet készít ügyes kézzel, dús fantáziával a Babó-díjas Nagy Zoltán. A vidék értékeit őrzi élete alakításában, pedig tudja: ez a falu már nem az a falu mesélő mester A fenti kép ősszel Kőszegen készült, dr. Sdrincz Zoltán (balra) és Somogyi Győző között a legújabb Babó-díjas, Nagy Zoltán. Az alsó képen Sárszentlőrincen, háza tornácán áll Nagy Zoltán, a házban, amelyben Petőfi tanult hajdan Fotó: Horváth Csaba és Némethy Mária Akkor és most Celldömölki képeink az ötmillió éves Ság-hegyről készültek. Az 1910-ből származó bal oldali Molnár József gyűjteményéből való. A jobb oldali napjaink ban készült. A dupla csonka kúp a 100 ezer évig működő tűzhányó maradványa. 1891-ben Eötvös Lóránd a hegy 6 különböző pontján végzett kísérleteket A hegyen 1910-ben kezdték meg a kövek bányászatát. A bánya 1958-as bezárásásig 1,7 millió vagon követ bányásztak ki és szállítottak el. 2011.04.23. | SZOMBAT