Vas Népe, 2011. május (56. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-05 / 104. szám

------------------------------------------------------------------------­­2011. MÁJUS 5. CSÜTÖRTÖK A bántalmazás ellen lép fel PLT-információ (mr) -Nem bírom visszafogni az indulataimat, ha megtu­dom, hogy bántanak egy védtelen állatot - mondja Tornóczky Anita, aki nem­rég csatlakozott az állat­kínzás ellen küzdő, most megalakult Állatvédőrség csapatához. - Én magam is segítek egy állatmenhelyet Pakson, így már korábbról ismertem a ku­rátorokat - meséli a volt mű­sorvezető, aki cukrászdája ve­zetése mellett sokat jótékony­kodik. - Nagyon mélyen érint ez a téma és örülök annak, hogy létrejött egy olyan kez­deményezés, amely a hivata­los szerveket és a civil szerve­ződéseket összefogja. Végre összetartás van egy olyan ügy kapcsán, amelynek komoly társadalmi jelentősége is van, hiszen úgy gondolom, az ál­latbántalmazás az agresszió előszobája. Aki képes bántani egy védtelen, kiszolgáltatott állatot, az másra, még ször­nyűbb dolgok elkövetésére is képes lehet. Én például ki sem tudok menni olyan helyre, ahol állatot kínoztak, de egyébként sem bírom vissza­fogni az indulataimat, ha azt látom, bántanak egy állatot. Az Állatvédőrség legnagyobb szerepe az, hogy segíti az ilyen irányú kapacitáshiány­ban szenvedő rendőrséget. Anita kutyabarát és állatvédő SZTÁROLÓ ____________________________________________________________________________________________________________________________________ Egy életünk van, azt tegyük boldoggá ÚJRAKEZDŐ Szabados Judit szabados.judit@pl­.hu Nem voltam sosem az a „feladós" típus - mondja Kiss Judit, azaz Judy, a Groovehouse egykori énekese, aki már több­ször is bebizonyította, hi­hetetlen akaraterővel rendelkezik, életigenlése figyelemreméltó. Magán­életéről, terveiről, nőies­ségről is kérdeztük az énekesnőt. A groovehouse-os éveket lezárta, szólókarrierbe kez­dett. - Mint minden mást is, na­gyon nehezen éltem meg ezt is lelkileg. Sajnos, elég kötődős típus vagyok, így nehezen vá­lok meg dolgoktól, emberek­től. Hosszú őrlődés és hezitá­lás után döntöttem. Amiért nehézséget okozott, az csak azért volt, mert rákényszerül­tem erre a döntésre, nem ön­szántamból léptem. De már túl vagyok rajta, s nem bán­tam meg - mondja határozot­tan az énekesnő. Súlyos autóbalesete, majd a válása és új kapcsolata kap­csán is több pletyka kapott szárnyra, a felhajtás sokszor megviselte Judyt, de úgy érzi, régen rosszabbul érintette a magánélete körüli felhajtás, mint most. - Ma már kevésbé foglalkozom a negatív cik­kekkel, írásokkal. Régen min­dig meg akartam magyarázni mindent, és szerettem volna, ha mindenki tudja az igazsá­got rólam. Most is nagyon nagy az igazságérzetem, de már átlapozom azokat a cik­keket, amelyek nem építik az életem - meséli az énekes. A külső szemlélő, aki kö­veti a karrierjét, elképesztő életigenlést és akaraterőt lát­hat benne. Felmerülhet a kér­dés, hogy vajon a baleset vál­toztatta meg az életét, és kényszerítette rá erre a harcos szellemre, amit az életért vív. - Mindig is ilyen voltam - mondja határozottan. - Úgy gondolom, a balesetnél mu­tatkozott meg a legjobban a kitartásom. Nyilván ez na­gyobb akaraterőt igényelt. Talán mondhatom azt, hogy akkor szembesültem én is az­zal, hogy mekkora akaraterő­vel rendelkezem. Ezeket a dolgokat kihívásként fogom fel, nem voltam sosem az a „feladós” típus - mondja mo­solyogva. Judy, vagyis Kis Judit elő­ször az 1995-ös Pop­rock Fesztiválon tűnt fel. Ezután jelent meg első önálló lemeze Vad tangó címmel. Három évre rá csatlakozott a Groove­house együtteshez, ami­nek több mint tíz évig volt az énekese. Még a Ha kikapcsolódásra vá­gyik, beiktat egy kis „ember­mentes” sétát a kutyákkal a Duna-parton, de egy romanti­kus nap kettesben a kedvesé­vel is feltölti energiával. Érdeklik az­­ alternatív gyógymódok is, depressziója kapcsán kineziológushoz for­dult. Nekem bevált - mondja. - Nagyon érdekel az agykont­roll, a meditáció is, elég sűrűn alkalmazom. Pár éve el is vé­geztem az agykontrolltanfo­­lyamot, szívesen mennék új­ból egy ismétlőre. Nagyon hasznos „találmány” - véli az énekesnő. - Ami pedig a mozgást ille­ti, legjobb barátnőm, Gabi ae­­robikoktató, az ő óráira járok vagy Rubint Réka DVD-ire mozgok nap mint nap. Most, hogy már jó idő van, lehet a Duna-parton is futni a kutyák­kal. Próbálok egészségesen élni, az update étrend szerint táplálkozom - mondja. Külön gondot fordít a sminkelésre is. Köztudott, zenekar indulásakor sú­lyos autóbalesetet szen­vedett, 1998 decembe­rében. Azóta tucatnyi műtéten van túl az érces hangú énekes, aki nem­régiben úgy döntőn, szó­lókarrierbe kezd. Új al­buma nemsokára a bol­tok polcaira kerül, hogy a balesete után különö­sen fontossá vált ez számára, hisz nagy részben az arca sé­rült. - Természetesen szüksé­ges az összhanghoz a szép smink, a jó megjelenés, mivel szerintem ez is része a szak­mánknak! Persze, ezek a bal­eset előtt is fontosak voltak számomra, hiszen nőből va­gyok - mondja határo­zott mosollyal. A leg­újabb irányzatokat csak részben követi, le­gyen szó öltözködés­ről vagy sminkelésről. - Mivel a termetem eléggé meghatározza, hogy az épp aktuális divat jól áll-e vagy sem, így sokszor szelektálnom kell. 155 centiméter magas va­gyok, és igenis vannak olyan divatirányzatok, amiket nem nekünk, alacsony nőknek ta­láltak ki! De igenis szeretem a divatot. Igyekszik megtalálni az egyensúlyi karrier és a ma­gánélet között is, hogy egyik se menjen a másik rovására. - Természetesen mindig megvannak az épp aktuális sorrendek az életemben, mi­kor mire kell jobban koncent­rálnom és mit kell előtérbe he­lyeznem elsőnek. Most nagyon fontos a szó­lókarrierem, a lemezem, hi­szen szeretnék saját magam­nak is bizonyítani. Épp most jelent meg az első saját dalom Soha nem késő címmel. Ez egy igazán lendületes, pörgős szám, komoly mondanivaló­val megfűszerezve. A válto­zásról szól, arról, hogy mer­jünk változtatni bármin az életünkben, ha úgy érezzük, valami már nem az igazi. Egy életünk van, azt tegyük bol­doggá! Szerencsére a pá­rom, Balázs is tá­mogat mindenben, mert pontosan tudja, hogy mit jelent szá­momra a zene! Ettől még a kapcsolatunk (is) tud szár­nyalni - mondja határozottan Judy, aki úgy érzi, ez az év most az övé lesz. Kiss Judit, Judy erős és soha nem adja fel Súlyos autóbalesete, a válása és új kapcsolata miatt is több pletyka kapott szárnyra Judy óriási energiákkal rendelkezik, súlyos au­tóbalesetéből teljesen felépült. Szólókarrier­be kezdett, nemrég új dallal jelentkezett Pontosan tudja, mi áll jól neki öltözködésben és sminkben is Fotó: Archív Irigyek és féltékenyek rá Szorcsik H. Viki SP-vel forgatott: az adódó lehetőségeket nem szabad kihagyni Budapest (mr)­­ Szorcsik H. Viki még le sem érett­ségizett, máris férjhez ment. No, persze csak a Jóban-rosszban sorozat­ban, ám a való életben is minden vágya, hogy nagy esküvője legyen. - Az esküvőm mesebeli­nek tűnt, csak egy baj volt ve­le: nem volt igazi. Nagyon él­veztem a forgatást, mert min­den vágyam, hogy férjhez menjek, hogy egyszer saját esküvőm legyen. Bea latinos ruhája nagyon különleges volt, csak a szoknya négy ki­lót nyomott. Ám én inkább egy hercegnős ruhát szeretnék választani, ha elérkezik a vár­va várt nap. Vagy titokban, kevés ember előtt mondanám ki az igent, vagy egy nagyon nagy esküvőt szeretnék tarta­ni. A szívem utóbbi felé húz, igazi királylányként szeret­nék oltár elé állni. Viki fontosnak tartja a há­zasságot, bár elárulta, fél is tő­le, mert sokfelől hallja, hogy pont azok a párok mennek szét, akik összeházasodtak.­­ Például az unokabátyámék ti­zennégy éve élnek együtt bol­dogan papír nélkül, és szokták is mondogatni, ha megtarta­nák a szertartás, lehet, hogy elválnának, így már csak ba­bonából sem lesz esküvőjük. A bájos, fiatal lány elége­dett az életével: - Rengeteget dolgozom, nincs időm unat­kozni. A hét hat napján forga­tok, vasárnap van lehetősé­gem arra, hogy kialudjam ma­gam és együtt legyek a csalá­dommal. Semmi okom panaszra, elégedett vagyok. A tervek között az érettségi sze­repel, de a forgatások miatt sajnos kevesebb időm jut a ta­nulásra. Bea viszont a soro­zatban pont érettségizik. Viki őszintén beszél arról is, hogy korábban étkezési za­varai voltak. - Azóta már egyszer sike­rült összeszednem magam, s az 52 kilogrammot elérni. Most megint 47 vagyok a 173 centimhez, ez tudom, hogy kevés. Ám a dupla epizódok forgatása miatt enni is alig van időm, így várom azt az időt, amikor végre lesz időm nyu­godtan leülni az asztalhoz, és újra összeszedhetem magam. Bevallom őszintén, irigylem azokat a lányokat, akiken „van mit fogni”, de én azt mondom, mindenkinek el kell fogadnia önmagát és nem sza­bad koplalni. Épp a napokban mondtam anyukámnak, hogy ha nekem lenne az a problé­mám, hogy le kellene fogy­nom, biztosan nem sanyar­gatnám magam. Finom salá­tákat ennék és elmennék futni, edzeni. Vékony alakját nemrég a tinik kedvencének, LP-nek vi­­deoklipjében is megmutatta. - Hihetetlenül jó volt a klipforgatás, annak ellenére, hogy igencsak fárasztó volt. Három napon át folytak a fel­vételek, szinte megállás nél­kül. A huszonnégy órából hú­szat biztos dolgoztunk. A leg­nehezebb az volt, amikor a fe­­hérneműs jeleneteknél le kellett vetkőznöm a gátlásai­mat. Egyébként hezitáltam. Anyukám mindenben támogat, vele meg lehet beszélni bármit elvállaljam-e a szerepet, az anyukám volt az, aki támoga­tott. Azt mondta, hogy ha jön egy ilyen lehetőség, nem sza­bad kihagyni. Nem tagadja, SP rajongói irigyek, féltékenyek voltak, sőt rosszindulatú megjegyzé­seket is kapott a legnagyobb közösségi portálon.­­ Az én rajongóim ezzel ellentétben nagyon örültek, szóval kétol­dalú reakciók érkeztek. Ritka pillanat: Viki falatozik. Néha együtt vacsorázik a Jóban­­rosszban csapata, ekkor van esély arra, hogy felszed pár kilót -----------------------------------------------------------------------VAS NÉPE • 13 A legszebb sportolónő PLT-információ (hl)­­Ja­­kabos Zsuzsa úszó nem csak sportszakmai szem­pontból kápráztatja el a viadalok nézőit, ha meg­jelenik a parton, kis túl­zással megáll a levegő. A közelmúltban a legszebb női sportolónak választották a honban, a kézilabdázó Tápai Szabinát és a wakeboardos Körmendi Petrát utasította maga mögé. - Csak győztest hirdettek, a további helyezések nem is­mertek. Természetesen örü­lök a győzelemnek, az élen végezni bármely erőpróbán komoly fegyvertény. A szur­kolók a világhálón szavazhat­tak. A díjat nem vehettem át a nagyszabású gálán, hanem a szüleim, ugyanis Debrecen­ben edzőtáboroztam a váloga­tott kerettel. Szerettem volna az emelvényre lépni és sze­mélyesen megköszönni az el­ismerést, de a sport fontosabb a rendezvényeknél. A vokso­lásra nem úgy jelentkeztem - ahogy a többi lány sem -, a szervezők tettek fel egy nyolc főt tartalmazó listára, amely végül háromra szűkült. Néhány hónappal koráb­ban, az Eindhovenben rende­zett Európa-bajnokságon is a legdekoratívabbnak találták, 2008-ban, a pekingi olimpián is sor került hasonló voksolás­ra. Jakabos szerényen beszél a világversenyeken - külsejé­vel - aratott diadalairól. - Hivatalos értesítést nem kaptam, de az ötkarikás játé­kok után egy francia újságíró felhívott, közölte, hogy én let­tem az olimpia legszebbje. De ez semmilyen, általam ismert fórumon nem került nyilvá­nosságra, csak a gall tollfor­gatóra tudok hivatkozni. Jólesnek az elismerések, de a versenyeken nem a külsőm­mel foglalkozom, hanem az időeredmény­eimmel. Amikor arról faggatom, szintén úszó barátja, Molnár Ákos miként viszonyul Zsu­zsa parton aratott sikereihez, megjegyzi: féltékenységnek még nem tapasztalta jelét. Öt éve alkotnak párt, teljes har­móniában élik napjaikat. Egy esztendeje élnek együtt, elő­zőleg is sokat találkoztak, lé­vén mindketten a sportot te­kintik hivatásuknak. Egy ed­zőtáborban ismerkedtek ösz­­sze, később mindketten az Egyesült Államokban próbál­tak szerencsét, ugyanazon az egyetemen folytattak tanul­mányokat Las Vegasban. Ide­jük jelentős részét együtt töl­tötték, de más-más kollégiu­mi szobában laktak. Akkor költöztek össze, amikor ta­valy ősszel hazatértek a ten­gerentúlról. - A barátommal tökéletesen elégedett vagyok, különben nem őt választottam volna 16 évesen. Számomra fontos a megnyerő külső, de a belső értékek sem elha­nyagolhatóak. Ákosban min­dent megvan, amit lényeges­nek találok - mondja. Ha fotózásokra hívják, örömmel mond igent, nem tartja kizártnak, hogy majdan modellkedik. Egyelőre azon­ban minden energiáját az úszás, a londoni olimpiára va­ló felkészülés köti le. Hozzá­teszi, a színpadi mozgást soha nem tanulta, de szerinte ez el­sajátítható. Több fotósorozat készült róla, a kedvence egy vizes portfolió. Igéző szemek, tökéletes alak. Nem csoda, hogy Zsuzsa nyert

Next