Vas Népe, 2012. október (57. évfolyam, 230-255. szám)
2012-10-30 / 254. szám
2012. OKTÓBER 30., KEDD KRÓNIKA A sírkertet rég rendezni akarták MÉLTÓ A Szent Márton temetőben megszabadították a sírokat a borostyántól Merklin Tímea merklin.timea@vasnepe.hu Szombathely - Sokak régi vágya valósult meg most - hiszen a rendbetételére társadalmi szervezetek is hirdettek mozgalmat -, hogy kiirtották a burjánzó növényzetet a Szent Márton temetőben, amely most talán kissé csupasznak tűnik, de gondozott képet mutat. A Szent Márton temető rendbetétele több éve húzódó ügy volt, a várossal kötött közszolgáltatási szerződés szerint jártak el a kitakarításakor, azzal a céllal, hogy a sírkertet méltó rangjára emeljék, vonzóvá tegyék a látogatók számára. - Igen, talán egy kicsit csupasznak tűnnek a sírkövek, miután megszabadították őket a burjánzó borostyántól - hagyja helyben a Vas Megyei Temetkezési Kft. ügyvezetője, Kiskós Ferenc, hozzátéve: most mutatja meg magát igazán a sok szép faragott mészkő síremlék, szinte pironkodnak a mai sírkövesek. A temető legszebb faragványai közé tartozik Nikits Franciscus sírköve, amely Rafensberger Ignácnak a Fő téri Szentháromság oszlop egyik mesterének keze munkája. Itt található dr. Ujváry Ede egykori polgármester sírja, Dunst János helyettes polgármester és a nagy múltú Bárdossy-család neogótikus síremléke, valamint Alexy Emilnek, a város legendás orvosának emlékműve. A sírkertben esztétikai értékük miatt külön említésre méltók az Egerváry, Hertelendy, Meszlényi, Bozzay, Istóczy, Hodászy, Tulok nemesi családok sírjai. A temetőben található Somogyi Ignác 1848-49- es hősi obeliszkje. Láthatunk szép sírépületeket, mellettük a Hübner mauzóleumot, a Roznár és Bem család, Kemerei-A Szent Márton temetőben is koszorúznak 1 -jén vadai egykori kórházi főgondnok és Eredics Ferenc ügyvéd neogótikus mauzóleumait. Az ügyvezetőtől megtudtuk még, mióta kitakarították, többen járnak ide sírokat gondozni, frissen ültetett árvácskákat is látni. A korábbi években folyamatosan voltak exhumálási kérelmek - a hozzátartozók áthozatták szeretteik maradványait a Jáki úti temetőbe -, ez most megáll, mert látják, hogy a temetőt gondozzák. Április 15-étől november 15-éig nyitva tartják a kaput -reggel 8-tól este 8-ig - egy gondnokkal, aki a kisebb karbantartásokat elvégzi, összegyűjti a lehulló faleveleket, és a portán lévő parcellakönyv révén segíteni tud a sírok megkeresésében. A november 1-jei Halottak napi ünnepi megemlékezés városi programja ebben a temetőben kezdődik 15.30-kor. Dr. Puskás Tivadar polgármester elődje, dr. Ujváry Ede síremlékénél koszorúz, majd Brutscher József sírjánál helyeznek el mécseseket a város vezetőivel együtt. további képek, információk vasnépek A Szent Márton temetőt a Vas Megyei Temetkezési Kft. alkalmazottai tették rendbe, heten dolgoztak itt Száll a rege várról várra Szombathely (mt) Történelmi helyeken jártak a Bolyai gimnázium tanulói az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskolával való testvériskolai kapcsolat jegyében. A bolyaisok felvidéki utazása a Határtalanul! programban valósult meg: zoboraljai partnereikkel együtt barangoltak a Duna-mentén, a Vág-völgyében és a Garam vidékén. A 32 bolyais diák és kísérő tanáraik Öregkomáromban kezdték meg az ismerkedést a felvidéki magyar múlt emlékeivel. Közép-Európa egykoron legnagyobb erődrendszerét, Klapka György és Jókai Mór szobrát, a Selye János Egyetemet és a komáromi meghurcoltak emlékművét is láthatták. Megnézték a Monarchiában épült páti gőzszivattyútelepet, az 1606-os zsitvatoroki békére emlékező kompozíciót és a búcsi babamúzeumot. Alsóbodokon ünnepen vettek részt a testvériskolák sok száz zoboraljai emlékezővel együtt, Esterházy János (1901-1957) mártírsorsú felvidéki politikus kálváriájának avatásán. A diákok vártúrákat tettek a Vág völgyében. Beckó gótikus romjainál, valamint Trencsénben, Csák Máté egykori fészkében felelevenítették a vonatkozó legendákat, Csejtén megjelenítették a vár hajdani foglya, Báthory Erzsébet 17. századi perét, a beckói temetőben megkoszorúzták báró Mednyánszky László, az 1849-ben kivégzett Honvédtiszt sírját. A kirándulás befejező napján az 1652-es vezekényi csata emlékművéhez látogattak el, hazafelé megálltak Nagysallón az 1849-es csata emlékművénél, valamint Udvardon a kitelepítettek és elhurcoltak emlékművénél. Esterházy János kálváriájának avatásán is részt vettek a bolyaisok 1956 és Mindszenty emlékezete Alsóőr (Unterwart) (wm) -Október 23-a megünneplése már hagyománnyá vált Alsóőrön, a Magyar Média- és Információs Központban. Az idén új szemszögből világították meg a forradalom és szabadságharc előzményeit, fordulatait és következményeit: a 120 évvel ezelőtt született Mindszenty József hercegprímás életútján keresztül. Az előadó, dr. Radics Éva rámutatott arra, hogy mivel a keresztényellenességet egész Európában egyre inkább széles körben elfogadják, sőt támogatják, ma is szükség lenne olyan egyházi és közéleti vezetőkre, akik Mindszenty bíboros ars poeticájának jegyében „Istenért, Egyházért, Hazáért” élnek. A műsor keretében elhangzott Nagy Gáspár Előkészület az imához és Tollas Tibor Mindszenty című verse. A hercegprímás szavait Kacsó Konrád olvasta fel, gyönyörűen szavalt Binder Gyöngyi, az iskolák 1948-as államosítására dr. Radics Jenőné emlékezett vissza. A Boldogasszony anyánk - mely régen a magyar himnusz volt - közös eléneklése után mindnyájan megtekintették A fehér vértanú című filmet, melyet Koltay Gábor rendezett. Az est végén a zsúfolásig megtelt terem közönsége hosszú perceken át döbbenten hallgatott, mely többet jelentett minden tapsviharnál. VAS NÉPE RÖVIDEN Közösen tartanak fogadóórát holnap Körmend (bb) Bebes István polgármester és Ferencz Gyula, a 2. sz. választókörzet képviselője szerdán 10.00-11.30 óráig a polgármesteri hivatal I. emeleti tárgyalótermében fogadóórát tartanak. A karbantartás ideje alatt nem lesz víz Megyei körkép (bb) A biztonságos vízszolgáltatás érdekében a Vasi víz Zrt. karbantartási munkákat végez. A munkálatok ideje alatt szünetel a vízszolgáltatás Kenéz, Pecöl, Megyehíd és Bozzai településeken szerdán 8 és 14 óra között. Visszakapcsolása után a víz elszíneződése várható, ez az egészségre ártalmatlan. Húst és fűszert akart lopni a nő Sárvár (bb) Az egyik helyi áruházban értek lopáson egy helyi nőt vasárnap délelőtt. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy a nő 2 ezer 500 forint értékben húst és fűszerpaprikát próbált meg ellopni az áruházból. Vele szemben szabálysértési eljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság. Hirdetés uns nEPE í .. a I A wwwnanmAnanpmpnt.hu N ovember 17. 19 óra Zalaegerszeg Városi Sportcsarnok Szombathely, Széchenyi út 1. tel.: 94/528-288 Celldömölk, Kossuth u. 15.. tel./fax: 95/422-817 Körmend, Szabadság tér 5.. tel./fax: 94/410-630 Kőszeg, Fő tér 4„ tel./fax: 94/362-760 Szentgotthárd, Hunyadi u. 3., tel./fax: 94/380-849 Hűségkártyával rendelkező előfizetőink kedvezményes áron vásárolhatják meg a belépőjegyet. az Interticket hálózatában - www.jegy.hu Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. A pannon lapok társasága Része a szórakozásnak is!