Vas Népe, 2013. szeptember (58. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-21 / 221. szám

-------------------------------------------------------- KRÓNIKA ----------------------------------------------------- RÖVIDEN Az MSZP elítéli az átsorolást * Budapest (mti)­­ Az MSZP szerint ízléstelen és megalázó az, hogy a pedagógusok az életpá­­lyamodellhez illeszkedő átsorolásuk aláírásával automatikusan a Nem­zeti Pedagógus Kar ré­szévé válnak. Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja bírálta a kötelező kamarai tagsá­got, amellyel szerinte azt ismeri el az oktatási kormányzat, hogy a ta­nárok maguktól nem lépnének be a szervezet­be. Folytatódik a MOGYE-ügy Kolozsvár (mti) - Ismét a román oktatási tárcához fordul a Marosvásárhe­lyi Orvosi és Gyógysze­részeti Egyetem (MO­­GYE) magyar tagozata, miután az egyetem ro­mán vezetése nem foga­natosított érdemi intéz­kedéseket a magyar ta­gozat önállósodása ér­dekében - mondta pén­teken Szilágyi Tibor, az egyetem rektorhelyette­se. Tenni kell a romákért Pécs (mti) - Az Európai Parlament (EP) nőjogi bizottságának elnöke szerint csak széles körű összefogással érhető el eredmény a romák fel­zárkóztatásában. Nem lehet azt mondani, hogy a problémák megoldása kizárólag az Európai Unió, vagy annak egyes államai, a helyi lakosok, vagy a romák feladata lenne, valamennyiünk­nek együtt kell csele­kednünk - hangsúlyozta Anna Záborská a bizott­ság pécsi látogatása ke­retében. A HÉTEN MONDTAK Orbán Viktor új miniszterelnök A magyar választópolgároknak fontosabb a remény, mint a tény, ezért csak olyan választási programmal érdemes előállni, amely nem arról szól, mit tett a politika, hanem arról, hogy milyen lehetőségeket kínál az embereknek. Bajnai Gordon az Együtt-PM vezetője Orbán Viktor (fenti) kijelentésével beismerte, hogy nem marad más neki a választási kampányban, mint ígérgetni. „Orbán Viktornak nem kizárólagos, de meghatározó személyes felelőssége van abban, hogy az elmúlt tíz évben Magyarország az ígéret földjéből az ígérgetések országa lett." Patai Mihály a Magyar Bankszövetség elnöke A kormány a status quo, a fennálló helyzet megvál­toztatására törekszik a hazai bankrendszerben. ww a°zásziókmiatt családi kedvezmény Nincs már kórházban A honvédelmi miniszter otthonában gyógyul a baleset után Budapest (mti)­­ Elhagyta a kórházat Hende Csaba honvédelmi miniszter és tanácsadója, valamint gépkocsivezetője péntek délelőtt az előző nap tör­tént autóbalesetüket kö­vetően. A Honvédelmi Minisztéri­um (HM) közleménye szerint miután Hende Csaba vállsérü­lését ellátták, pénteken jó ál­talános állapotban, „további otthoni gyógyulás céljából” a miniszter elhagyta a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Honvédkórházát. A minisztert sem műteni, sem gipszelni nem kellett. Vállfi­­camát helyrerakták, az éjsza­ka nyugodtan telt. A miniszter könnyebb zúzódásokat szen­vedett munkatársa és mellkas­sérült gépkocsivezetője a ke­zelés után szintén hazatérhe­tett. A balesetet okozó gépkocsi vezetőjét továbbra is a Hon­védkórházban ápolják. Jelen­leg a mellkas csontvázának sérülésével, valamint hasi és végtagzúzódással a baleseti sebészeti osztályon kezelik. Állapota stabil, megfigyelése és további kezelése várhatóan egy hétig tart - tették hozzá. A másik mentőhelikopter­rel a kórházba szállított sérül­tet - aki fedett hasi sérülést szenvedett - néhány napra megfigyelésre bent tartják. A két személyautó a Szé­­csény és Hollókő közötti 2122-es úton ütközött össze délután 5 óra körül, a balese­tet az első információk szerint nem a minisztert szállító autó okozta. A távirati iroda úgy tudja, az utat egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. Szemta­núk beszámolója szerint a honvédségi autó megkülön­böztető jelzést használva ke­rülte ki az illegális lezárást jelző embert, majd nem sok­kal később karambolozott a ralisokkal. Elszállítják azt a személygépkocsit, amelyben Hende Csaba honvédelmi miniszter ült, amikor a jármű karambolozott Kolozsvár (mti)­­ A Bras­sói Táblabíróság jogerős ítéletben törvénysértő­nek minősítette, hogy a Kovászna megyei Uzon (Ozun) község polgár­­mesteri hivatalára Ro­mánia és az Európai Unió zászlaja mellé a székely zászlót is kitűz­ték. [ -1,*“ Visszavásárolnak több közműcéget ENERGIA A kormányfő „szociális" szénbányákat nyitna Budapest (mti)­­ Jövő ta­vasszal kerülhet a parla­ment elé a közműszolgál­tatások nonprofittá alakí­tásáról szóló törvényja­vaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogad­hatnak. Ezt Orbán Viktor minisz­terelnök mondta pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Közölte azt is, hogy hat-hét komoly, koráb­ban privatizált közműcég visszavásárlásáról folyamato­san tárgyal a kabinet. A kormányfő szerint a ké­szülő közmű-szolgáltatási tör­vény - amelyen öt éve dol­goznak - a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kivál­tani nemzetközi szinten, hol­ott vannak nyugat-európai példák. Ezek között említette a dán távfűtés működését, amelyben a magáncégeknek vissza kell fordítaniuk a hasz­not a rendszerbe. A miniszterelnök úgy látja, külön kell választani a műkö­dést és a fejlesztést fedező bevételt, valamint a profitot. Elmondta továbbá, hogy az idén télen is biztosítanak majd - a zömében állami er­dőkből kitermelt - szociális tűzifát a piaci ár alatt, az ön­­kormányzatokon keresztül. Hozzátette, a szén esetében is hasonló rendszerben gondol­kodnak. Ráadásul - bár a kormá­nyon belül is vita van róla - a szénbányászatot a jövő szem­pontjából fontos területnek tartja, és szeretné, ha legalább a szociálisszén-ellátást bizto­sító újabb, kisebb bányák nyílnának meg. Orbán Viktor kormányfő szólt arról is, hogy nem tartja elkerülhetőnek azt a csatát sem, amely a gazdasági sze­replők rezsijének csökkenté­sével kapcsolatos. további képek, információk vacity Vas Népe Online o o Dez '5 év: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában tegnap 2 • VAS NÉPE ___________________________________________________________________________________________________________________ 2013. SZEPTEMBER 21., SZOMBAT Budapest (mti) - Biztossá vált, hogy a kormány januártól ki­szélesíti a családi adókedvez­mény rendszerét. A módosítás további 260-270 ezer háztar­tást, illetve családot érint, költségvetési vonzata pedig 50 milliárd forint lesz - jelen­tette be az emberierőforrás­­miniszter. Balog Zoltán azt mondta, azok a szülők, akik eddig a családi adókedvez­mény teljes összegét nem tud­ták igénybe venni, családi já­rulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesít­hetik majd az adókedvez­ményt. Ez azt jelenti, hogy a brut­tó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás. Közösségi kerékpár Esztergom (mti)Iner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár kipróbálja az egyik kerékpárt Magyarország első közösségi kerékpáros rendszerének átadásán. A rendszer 50 biciklivel indul i Egyetemi stratégia Budapest (mti)­­ Nagy többséggel, 10:1 arány­ban elfogadta a felsőok­tatási stratégiát pénteki budapesti ülésén a Fel­sőoktatási Kerekasztal. Klinghammer István, felsőoktatási államtitkár elmondta: cél, hogy a 21. század követelmé­nyeinek megfelelő, hosszú távon fenntartha­tó, minőségi elvárások­nak megfelelő felsőok­tatási rendszer legyen. KOMMENTÁR Szabó Zoltán szabo.zoltan@fmh.pl.t.hu A remény Nem könnyű értelmezni a miniszterelnök szavait, ami­kor a magyar néplélek rej­telmeit boncolgatja élő, egyenes adásban. De még felvételről hallgatva, sőt, ol­vasva sem. A tettek, az ered­mények vagy fiaskók és a remény párhuzamát nyilván politológusok hada elemzi majd, attól függően, hogy melyik ideológia vagy in­kább párt áll közelebb tu­dományos munkásságuk­hoz. Abból, amit hallottunk annyi mindenesetre kihá­mozható, hogy a kommu­nista múlt miatt gyanús si­kerpropaganda helyett olyat kell mondani az emberek­nek, amiben, hihetnek, bíz­hatnak, amin ámulhatnak. Ez fontosabb mint a tény. Még nem tudhatjuk, hogy ez egy új kommunikációs rablai stratégia kezdete-e. Mert a „rezsiországjáráson", a min­dennapi kinyilatkozatások­­ban egyelőre az elavult si­kerpropaganda dívik. Az is rejtély, hogy innentől miben higgyünk, amit mond vagy amit tesz Orbán. Aki már azt is kijelentette, hogy nem is volt fülkeforradalom, csu­pán szimpla átszervezés. Bajnai Gordon az Orbán­­szövegből mindenesetre azt a következtetést vonta le, hogy a kormány elbukott, mégpedig „a tények meze­jén". A miniszterelnök mon­dandója eszerint ezt az ér­telmezést sem zárja ki. A hatalmon levők azonban továbbra is jócskán vezet­nek. Ebből az következik, hogy az emberek nem csu­pán napi súlyos gondjaik, hanem a remény rabjai is.

Next