Vas Népe, 2014. március (59. évfolyam, 51-75. szám)

2014-03-26 / 71. szám

2 • VAS NÉPE KRÓNIKA VÁLASZTÁSI KAMPÁNY­NAPTÁR 2014Kis tortából nagy szelet­ekresk FÓRUM Államtitkárok ismertették az új agrártámogatási rendszert Őriszentpéter (m­) - A 2014 és 2020 között várható agrártámogatásokról volt szó a Vas Megyei Gazda­körök Szövetségének teg­nap délutáni fórumán. A művelődési ház nagy­termében Őr Zoltán, Őriszentpéter polgármestere és Rácz Károly, a Vas Megyei Gazdakörök Szövetségének elnöke köszöntötte a megje­lenteket, köztük a fórum elő­adóit: Czerván György agrár­­gazdaságért és V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért fele­lős államtitkárokat. Czerván György az elmúlt időszak eredményeiről szól­va hangsúlyozta, hogy a ma­gyar agrárium teljesítménye 22 százalékkal nőtt 2013- ban. Az agrár-külkereskede­lem is kedvezően alakult: 2012-ben 8,1 milliárd euró­­nyi rekordbevételt produkált az ágazat a kivitelből. Az ál­lamtitkár örvendetesnek ne­vezte azt a tényt, hogy az ex­porton belül emelkedett a fel­dolgozott termékek aránya. A közvetlen támogatások­ról szólva elmondta, hogy az idén a régi rendszer alapján kapják a támogatásokat a gazdálkodók. 2015-től vi­szont a kisebb EU-s tortából nagyobb szelet jut majd a magyar gazdáknak. Az alaptámogatás mellé új elem­ként lép be az egyebek között a termény­diverzifikációt is megkövetelő zöld kompo­nens, erre várhatóan 77 eurót kapnak a gazdák hektáron­ként. Szintén új elem, hogy a fiatal gazdák öt évig 64 eu­ró támogatást kaphatnak hek­táronként, legfeljebb 90 hek­telyi termék­boltok és polcok kialakítására is jut­­ majd támogatás závra. A kisgazdaságok egy­szerűsített támogatást kap­hatnak: az átalány jellegű jut­tatás összege 500 és 1250 eu­ró között lesz évente és gaz­daságokként. A vidékfejlesztést szolgáló támogatáso­kat V. Németh Zsolt ismertette. Az elkö­vetkezendő időszakot hat prioritás jellemzi. Tudásátadásra és in­ ____­novációra 48 milliárd forint jut, egyebek között be­mutatóüzemek kialakítására lehet támogatást nyerni. Az agrárgazdaságok versenyké­pességének növelését célzó beruházások támogatására (például mezőgazdasági kis­üzemek fejlesztésére) 95 mil­liárd forintot terveznek. Élel­miszerláncok szervezésére (például helyi termék­boltok és polcok kialakítására, vá­góhidak, tejüzemek létreho­zására) 208 milliárd forintot terveztek be. A vidéki öko­szisztémák állapotának hely­reállítására, megőrzésére 307 milliárd forint jut, az erőfor­rás-hatékony és az éghajlat­­változás hatásaihoz alkal­mazkodó vidéki gazdaságok létrehozását 228 milliárd fo­rinttal támogatják. To­­vábbi 214 milliárd fo­rintot pedig a szegény­ség csökkentését és a gazdaság fejlesztését szolgáló beruházások­ra kaphatnak meg a vi­déki pályázók. A hall­gatóság kérdezhetett az őrségi gazdálkodók egyebek között földügyekről, vízrendezéssel kapcsolatos témákról és a „régi nótának” nevezhető vadkárról tettek fel kérdéseket. is. Szombathely (mt)­­ A Táv­hőnél tartott sajtótájékoz­tatót tegnap a Jobbik, Ba­lassa Péter képviselő megfogalmazásában két „történelmi hír" kapcsán. Az egyik, hogy kiderült: a Szombathelyi Távhőszolgál­­tató Kft. ügyvezető igazgatója, Harrach Tibor 2013. augusztus 24-től öt évre el van tiltva a cégvezetéstől. Balassa Péter önkormányzati képviselő kér­déseket fogalmazott meg: Miért nem jelentette be eltiltását? Hogy írhatott alá szerződése­ket? Miért vezette félre a mun­káltatóját? Ha a Győri Ítélőtáb­lánál hatályon kívül akarják he­lyeztetni az eltiltást, miért nyi­latkozta, hogy csak 2013 de­cemberében értesült az eltiltás­ról? Miért maradhatott állásá­ban? Balassa Péter az ügyész­séghez fordul az ügy kivizsgá­lásáért. A másik téma az a diszkriminatív módszer volt, amit a Szombathelyi Távhő­­szolgáltató Kft. és a Szóvá Szombathelyi Vagyonhasznosí­tó Zrt. alkalmaz a kintlévősé­gek kezelésére. Ha valaki ön­­kormányzati lakásban lakik, 10, ha magántulajdonú lakásban, 16 százalékos követelés-kezelé­si díjat vonnak le tőle. Balassa Péter az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, mert a fel­használók javarésze fizetéskép­telenség miatt került ide. Sem­miféle megkülönböztetés nem indokolható, a magánlakások hátrányos megterhelése tör­vénytelen. Balassa Péter rámu­tatott továbbá: az önkormány­zati cégek saját hátralékkezelő apparátussal rendelkeznek, mégis mindkét cég külső vállal­kozást bízott meg a behajtással. Ennek költségeit pedig minden esetben az adós fizeti. ■n CL 57LU ( IS)­­Ö­P Czerván György államtitkár a jövőbeni közvetlen agrártámogatásokról beszélt a fórumon SZERDA Celldömölk: Fehér Lász­ló, az MSZP-Együtt-DK­­PM­MLP közös jelöltje la­kossági fóruma, alsósági sportcsarnok, 18 órakor. Iváné: Wrzava Pál, az MSZP-Együtt-DK-PM­­MLP közös jelöltje lakos­sági fóruma, művelődési ház, 17 órától. Szőce: Wrzava Pál, az MSZP-Együtt-DK-PM­­MLP közös jelöltje lakos­sági fóruma, művelődési ház, 19 órától. CSÜTÖRTÖK Acsád: Fehér László, az MSZP-Együtt-DK-PM­­MLP közös jelöltje várja a választópolgárokat a Coop-bolt előtt 13-14 óra között. Káin: Vrzava Pál, az MSZP-Együtt-DK-PM­­MLP közös jelöltje lakos­sági fóruma, művelődési ház, 17 órától. Meszlen: Fehér László, az MSZP-Együtt-DK­­PM-MLP közös jelöltje várja a választópolgárokat a Coop-bolt előtt, 14-15 óráig. Salköveskút: Fehér Lász­ló, az MSZP-Együtt-DK­­PM-MLP közös jelöltje várja a választópolgárokat a Coop-bolt előtt, 16-17 óráig. Szaknyér: Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő lakossági fóru­ma, polgármesteri hivatal, 17.00-18.30 óráig. Szatta: Bana Tibor jobbi­kos országgyűlési képvi­selő lakossági fóruma, fa­luház, 19.00-20.30 óráig. Vassurány: Fehér László, az MSZP-Együtt-DK­­PM-MLP közös jelöltje várja a választópolgárokat a Coop-bolt előtt, 15-16 óráig. Vasszilvágy: Fehér Lász­ló, az MSZP-Együtt-DK­­PM-MLP közös jelöltje várja a választópolgárokat a Coop-bolt előtt, 11-12 óráig. Vasvár: V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz-KDNP közös je­löltje választási gyűlésre várja a választópolgárokat a Békeházban 18.30 órá­tól. 2014. MÁRCIUS 26., SZERDA Konferencia a Nagy Háborúról Nem megijedni Ma 150 diák ismerkedik a világégés történelmével, a katonai múlttal Szombathely (nm)­­ Ma az Oladi Általános Isko­lások ismerkednek az el­ső világháború történe­tével, pénteken konferen­cia lesz róla Szombathe­lyen. Ma az Oladi Általános Is­kola 150 diákja tekinti meg az Orlay szakközépiskolában a kiállítást a Nagy Háborúról, mécsest helyeznek el a világ­­háborús emlékműnél, elláto­gatnak a Smidt Múzeumba is. Pénteken délelőtt fél 10-től a városházán az utolsó béke­évről, az első világháború ki­töréséről rendeznek konferen­ciát. Ezt dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, az em­lékév fővédnöke nyitja meg. Az előadások témája lesz az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte, az első világháború kitörésének körülményei, a monarchia hadereje, Vasvár­megye utolsó békeéve, a K.u.K. 83. gyalogezred tör­ténete, szó lesz egy mesterlö­vész naplójáról is. Az előadók között budapesti hadtörténé­szek, vasi történészek lesz­nek. 14 órakor megemlékező mise kezdődik a bősi temető­ben. Az eddiginél több érkezik Vasba A jövőben az uniós pénzek 60 százalékát gazdaságfejlesztő programok támogatására fordítják Megyei körkép (tés) -Több forrás érkezik Vas megyébe a 2014 és 2020 közötti uniós költségve­tési időszakban, mint ko­rábban -jelentette be Vas megyei látogatásán Csep­­reghy Nándor. A Miniszterelnökség fej­lesztésért felelős helyettes­ ál­lamtitkára Ágh Péter or­szággyűlési képviselő meghí­vására érkezett a megyébe, Szombathelyen találkozott Kovács Ferenccel, a Vas Me­gyei Közgyűlés elnökével, Sárváron Kondora István pol­gármestertől tájékozódott a település fejlesztési elkép­zeléseiről, majd Celldömöl­­kön, a Szent Benedek Katoli­kus Iskolába látogatott el. Mint mondta, a jövőben az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztő programok támogatására fordítják majd, és a jövőben a megyei önkor­mányzatok és a Széchenyi Programirodák pályázatírói segítik a vállalkozások mun­káját. Kijelentette: megszűnn­­nek az átláthatatlan pályázati rendszerek, 300 millió forint alatti pályázatok esetében csak normatív feltételei van­nak a támogatásoknak.­­ Ebben a fejlesztési cik­lusban 96 pályázatot támogat­tak Celldömölkön, a megítélt támogatás összege több, mint 4,8 milliárd forint volt - mondta Ágh Péter, majd beje­lentette, a katolikus általános iskola 54 millió forintot nyert pályázatán. - A támogatásnak köszön­hetően év végéig napkollek­tort építenek, a forrásból jut nyílászárócserére, központi fűtésre, gázszerelésre, külső szigetelésre is - mondta Czu­­por Attila iskolaigazgató. Kir­­ner Antal Zoltán plébános hangsúlyozta, a 300 millió fo­rintos apátság felújítás mellett ez is nagyban hozzájárul Celldömölk fejlődéséhez. A képen:Csepreghy Nándor helyettes államtitkár, Ágh Péter, Czupor Attila igazgató és Kimer Antal Zoltán plébános Őriszentpéter (mt) -Dr. Va­dai Ágnes DK-alelnök, or­szággyűlési képviselő volt a vendég tegnap az őri­­szentpéteri művelődési házban rendezett fóru­mon. - Mi nyugatra akarunk menni, nem keletre - mondta bevezetőjében a házigazda, Nagy Gábor, Vas megye 3. számú választókörzetének DK-elnöke. Vrzava Pál, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP Vas megyei választókerületé­nek országgyűlési képviselő­­jelöltje pedig elmondta: a ci­vil szférából jött, nyomozó­ként dolgozott nyugdíjazásá­ig. Mivel a politika beleszólt az életébe, ő is beleszól a po­litikába. Programjának három fő eleme az egészségügy, az iparfejlesztés, a közúti háló­zatok fejlesztése, utána jön­nek a kulturális és a sportbe­ruházások. Dr. Vadai Ágnes DK-alel­­nök kifejtette: „csak azok gondolják, hogy Magyaror­szág jobban teljesít, akik na­gyon rosszak voltak matema­tikából”. A Mesterházy­­kormánytól azt várom - mondta - , hogy nyugodt, ki­számítható, normális hely le­gyen Magyarország. Adjon elégtételt az elmúlt négy év áldozatainak, köztük a rok­kant­nyugdíjasoknak, a peda­gógusoknak, az önkormány­zatoknak. A balliberális világ­nak meg kell tanulnia, hogy nem szabad megijedni. Azt kell ígérni, amit be lehet tar­tani, szemébe kell mondani a választópolgárnak, hogy mi az, amit vállalni lehet. Vrzava Pál és dr. Vadai Ágnes a tegnap esti őrségi fórumon

Next