Vas Népe, 2016. szeptember (61. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-12 / 214. szám

2 • VAS NÉPE RÖVIDEN Kedden tartják fogadóóráikat Boba, Bejcgyertyános, Nyőgér (VN)­­ Marton Ferenc megyei közgyűlési alelnök kedden 7 órától Bobán. Majthényi László megyei közgyűlési el­nök és Szíjártó László képvi­selő 9.30-ig Bejcgyertyános­­ban, 10-12 óráig pedig Nyő­­gérben a kényszerbetelepítés elleni népszavazás kapcsán fogadóóráikra várják a polgá­rokat a helyi vegyesboltok előtt. A férfi alkoholt, a nő telefont lopott Szombathely/Körmend (WN)­­Két helyi lakost értek lopá­son a biztonsági őrök az egyik szombathelyi és az egyik körmendi áruházban pénteken. A 27 éves férfi szeszes italokkal akart fize­tés nélkül távozni, a 35 éves nő pedig az áruvédelmi cím­ke megsértésével, a ruházata alá rejtve próbált meg mobil­­telefont és ahhoz tartozó kel­lékeket elcsenni az üzletből, tájékoztatott a rendőrség honlapján. A rendőrök mind­­kettejüket előállították az il­letékes rendőrkapitányságra és kihallgatták. Mint kide­rült, M. Roland már koráb­ban is követett el hasonló cselekményeket. M. Roland­­dal és H. Krisztinával szem­ben lopás vétség kísérlete el­követésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult. A passzív eszközök ellenőrzése jön Körkép (VN) - A passzív biz­tonsági eszközök, a bizton­sági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak előírásszerű használatát ellen­őrzi keddtől csütörtökig a rendőrség egy európai akció­hoz csatlakozva. KRÓNIKA Igazából nem akarnak meghalni MAGÁNY Az elmúlt tíz évben 475-en lettek öngyilkosok a megyében - Csökkenő tendencia Megyikörkép (bd) - Tavaly 34-en lettek öngyilkosok a megyében. A környezet nagyon sokat tud tenni a megelőzésben. Észre kell venni a segélykiáltást! Az utóbbi tíz év fekete esz­tendeje egyértelműen 2008 volt Vas megyében. Nálunk ebben az évben vetettek véget életük­nek a legtöbben. Nyolc évvel ezelőtt összesen 61-en döntöt­tek úgy, hogy nincs értelme to­vább élni. Valószínűleg ennél sokkal többen próbálkoztak, és még többen gondoltak erre, de közülük 49 férfinek és 12 nő­nek sajnos sikerült is megölnie magát. Azóta ez a szám szeren­csére csaknem a felére csök­kent. Szeptember 10-én volt az öngyilkosság megelőzésének világnapja. Évente körülbelül 1 millió ember követ el öngyil­kosságot világszerte, közülük 60 ezren az Európai Unió tag­országaiban éltek. A világban minden negyvenedik másod­percben öngyilkosság miatt hal meg valaki. Dr. Pereid Forin­tos Dóra 2014-es tanulmányá­ban írja, hogy az utóbbi 45 év­ben ráadásul hatvan százalékkal nőtt a végzetes öngyilkosságok száma. Tavaly január elsején, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 9 millió 855 ezer 571-en éltek Magyar­­országon, közülük ötnaponta egyvalaki megölte magát. Összesen 1870-en lettek ön­gyilkosok, akik közül 34-en Vas megyeiek voltak. Mi még jó helyzetben vagyunk, mivel a legtöbb öngyilkosságot az or­szág délkeleti megyéiben köve­tik el, ahonnan északnyugat fe­lé haladva az öngyilkosság gya­korisága folyamatosan csökken. Szerencsére hazánkban általá­ban is jó ideje folyamatosan csökken az öngyilkosok száma. Az abszolút csúcs 1983-ban volt, akkor 4911-en lettek ön­gyilkosok, nem tudni miért, de Minden negyedik ember a megyében, aki öngyilkos lesz, az szombathelyi két éve már 2 ezer alatt van ez a szám. Magyarország - az öngyil­kosok számát tekintve - jelen­leg az ötödik helyen áll az eu­rópai listán, a sort évek óta Lit­vánia vezeti. Tavaly Magyaror­szág börtöneiben a csaknem 18 ezer elítéltből összesen öten let­tek öngyilkosok, ami valamivel magasabb arányt mutat, mint az országos átlag. Ennek okát könnyű meg­érteni, hiszen a börtö­nökben amúgy sem könnyű az élet. Sajnos azonban nem kell bör­tönben lenni ahhoz, hogy valaki eljátsszon az öngyilkosság gondolatával. De vajon miért akarja bárki is eldobni az életét, amikor az életösztön az egyik legerősebb hajtóerő az emberben? Az okokról és a megelőzésről dr. Nagy László pszichiátert, pszi­­choterapeutát kérdeztük. - Az öngyilkosság szempontjából az, ha valaki pszichés betegségben, ezen belül, hangulatzavarban szenved, tény, hogy magasabb kockázatot jelent. De ezek a be­tegségek napjainkban gyógy­szerekkel nagyon hatékonyan kezelhetők. Részben ez, a haté­konyabb pszichiátriai ellátás az oka annak, hogy egyre keve­sebb az öngyilkos. A csökke­nésnek azonban vannak társa­dalmi-kulturális okai is. Az ön­­gyilkosság közvetlen oka rend­szerint egy élethelyzeti válság, amely a leendő öngyilkos szemszögéből megoldhatatlan­nak tűnik. Akkor van baj, ha a válságban lévő személy nem ta­lál alternatívát, ha magára ma­rad. A környezet szerepe ezért nagyon fontos - hangsúlyozta dr. Nagy László. Figyelni kell a jelekre. Ha valakinek megválto­zik az életvitele, a stílusa, zár­kózottabbá válik, felszámolja a kapcsolatait, akkor nem jó, ha a környezete ebbe belenyugszik. Észre kell venni az utolsó segélykiáltást, sokszor egy „Na, mi van?” kérdés is sokat jelenthet. Ugyan a férfiaknál magasabb a befejezett öngyilkosságok száma - feltehetően mert vég­zetesebb módszereket választa­nak - ám a nők gyakrabban kí­sérlik meg eldobni maguktól az életet, csak szerencsére őket sok esetben meg tudják mente­ni. A módszerek tekintetében messze az önakasztás a legnép­szerűbb elkövetési mód. Vas megye legsötétebb évében, 2008-ban 43-an akasztották fel magukat, tavaly pedig 19 akasztásos eset történt. Meg­tudtuk: ennek mindössze kultu­rális hagyományai vannak. Mint ahogyan vannak helyszí­nek is, amelyeket az öngyilko­sok kedvelnek. Magyarorszá­gon egy időben a veszprémi vi­adukt volt ilyen. 2008-ban „mindössze hatan” végeztek magukkal Szombathe­lyen, a többség - összesen 36- an - a községekben ölte meg magát, így ebben az évben a megyei öngyilkosoknak keve­sebb, mint tíz százaléka volt szombathelyi. Ezzel szemben tavaly az elmúlt tíz év leg­rosszabb eredményét produkál­ta a megyeszékhely, ami az ön­gyilkosok arányát illeti, ugyan­is 35 százalékuk szombathelyi volt. Ezek azért szembetűnő adatok, mert az elmúlt tíz év ta­pasztalata azt mutatja, hogy át­lagosan csaknem minden ne­gyedik olyan ember a megyé­ben, aki öngyilkosságot követ el, szombathelyi. Sajnos az idei év sem múlt el öngyilkosságok nélkül, sőt több olyan eset is volt, ami megrázta a közvéleményt. Az első ilyen eset még februárban történt. Egy fiatalember ment fel egy szombathelyi társasház kilencedik emeletére, ahonnan levetette magát. Márciusban az­tán ismét kiugrott az ablakon egy fiatalember Szombathe­lyen, ezúttal a negyedikről. Még ugyanebben a hónapban végzett magával egy gersekaráti férfi is úgy, hogy elvágta saját nyakát. Májusban egy férfi lé­pett a vonat elé Vép és Szom­bathely között, júliusban pedig az borzolta a kedélyeket, ami­kor egy szombathelyi férfi megölte a feleségét, majd kiug­rott az ötödikről. Ha ön, vagy valaki a környe­zetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 in­gyenes lelki elsősegély számot! ­ Hacuka? Egészségünkre! A civil alapon szerveződő közösségi vásár fellendíti a társasági életet Szombathely (él) - Már majdnem egy éve tart a szombathelyi hacuká­­zás. Hacuka? Egészsé­günkre! A recept egyszerű. Nyisd ki a ruhás- cipős­­vagy másféle szekrénye­det, nézz körül a gardrób­ban, vizsgáld át alaposan, amit benne találsz! És ami­ről úgy gondolod, hogy már csak a helyet foglalja, mert meguntad, kinőtted (kihízásról, ugye, szó sem lehet), de nem nyűtted el, ellenkezőleg: olyan, mint­ha új volna, ne habozz, pa­kold össze, és vidd el egy kis hacukázásra. Havonta egyszer kipróbálhatod, ezentúl mindig a hónap második szombatján. Min­denki jól jár. Már örültünk annak, hogy a civil kurázsi, lám, csodákra képes. Gel­­lai Ildikó és csapata körül­belül egy éve vágott bele a hacukázásba, bár akkor ta­lán még ő se gondolta vol­na, hogy a „Hacuka” - mint abszolút civil alapon szerveződő közösségi vá­sár - igévé válik, és köz­kedvelt elfoglaltságként is nem a hónap első, hanem bekerül a köztudatba. Az második szombatján lehet első hónapok tapasztalatai hacukázni. Benéztünk mi nyomán mindössze annyi is. Új asztalok, egységes változott, hogy ezentúl dizájn­­ és nagy tarkaság. S. Horváth Ildikó csodála­tos rézkarcai mellett egy­szerűen nem lehet csak úgy elmenni, aztán van itt bizsu rengeteg, felsők­kel és nadrágokkal meg­rakott vállfák, táskák (a táskafüggők nem mene­külnek), és még lehetne sorolni, de minek. Min­den, ami egy (női) gard­róbból előkerülhet. Illetve A résztvevők az Irokéz Galériát is támogatják nem csak onnan. S. Hor­váth Ildikó éppen Tho­­mast, a gőzmozdonyt mu­tatja elégedetten: a színes mesekönyvet itt szerezte be. Nem mellesleg a Hacu­ka föllendíti a társasági életet. Az meg már csak hab a tortán, hogy aki részt vesz a hacukázásban, a nonprofit Irokéz Galériát is támogatja. Ez az igazi kor­társ művészet. Hacukázni jó: Németh Ádám és Némethné Andorkó Edit is tudja 2016. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ Kinyitották a szívüket Kenyéri (Pörneczi Tamás) - „Nyissuk ki szívünket, hogy egymásra találjunk!" E mondat jegyében szer­vezett családi napot a te­lepülés lelkipásztora. Különleges, díszes népvi­seletbe öltözött hölgyek és urak érkeztek szombaton Ke­nyéribe a családi napra. Budai Zoltán plébános meghívására a Nagytarcsai Hagyományőr­ző Egyesület tagjai voltak a díszvendégek, akiket Rimóczi Sándor, Nagytarcsa polgár­­mestere és Papp János, az egyesület elnöke is elkísért. Az ünnepi szentmise után a művelődési házban folytató­dott a program. A „Szomszé­dolás” műsorrészben a dísz­vendégek egyórás műsort ad­tak: magyar és szlovák népda­lok és táncok követték egy­mást. A „Fülembe csendül egy nóta még” részben Csá­szár Sándor magánénekes és barátai válogattak a zeneiro­dalom gyöngyszemeiből. A „Szív küldi...” programban a Magyargencsi Dalkör után a Kenyéri Rábamenti Citeraze­­nekar fergeteges előadása zár­ta a hivatalos programot. A fellépőket vacsorával várták, citeraszó mellett, éjszakáig tartott a nóta. A Nagytarcsai Hagyományőrző Egyesület látványos műsort adott

Next