Vas Népe, 2018. április (63. évfolyam, 76-99. szám)
2018-04-11 / 83. szám
2 VAS NÉPE RÖVIDEN Szabadlábon a hat tunéziai BÉRŰN Szabadlábra helyezték azt hat tunéziait, akiket azzal a gyanúval vettek őrizetbe, hogy késes támadásra készültek a vasárnapi berlini nemzetközi félmaratonon. A bíróság szerint egyelőre nincs elég bizonyíték a gyanú megalapozásához, ezért nem lehet őket előzetes letartóztatásba helyezni. A legfőbb gyanúsítottként számon tartott 19 éves Abed El Rahmant két hete figyelte a tartományi bűnügyi hivatal, tavaly decemberben is őrizetbe vették állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésének gyanújával, de akkor is szabadon kellett engedni. A férfi Anis Amri közeli ismerősei közé tartozik, Amri volt a 2016-os berlini karácsonyi vásáron történt terrortámadás elkövetője. MW Csempészeket kaptak el ROMÁNIA Elfogták egy embercsempészettel foglalkozó bűnszervezet több mint tíz tagját Romániában és Ausztriában. A csoport Afganisztánból, Szíriából, valamint Pakisztán és Irán területéről szervezte meg a bevándorlók illegális bejutását Nyugat- Európába. A migránsok fejenként 1500 és 7000 euró közötti összeget fizettek a Törökországon, Bulgárián, Szerbián, Horvátországon, Magyarországon keresztül Ausztriába és Németországba, esetenként Olaszországba és Franciaországba jutásért. MW Orbán: A döntés kötelez Demográfiai súlypontú lesz a következő kormány is MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.nu BUDAPEST Erős és egyértelmű a Fidesz-KDNP- kormány támogatottsága. Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatón elmondta: heteken belül új kabinet alakul új emberekkel, új struktúrával. Az emberek a magyar szuverenitás mellett törtek lándzsát a vasárnapi parlamenti választáson. Úgy határoztak, hogy csak ők dönthetik el, kikkel kívánnak együtt élni Magyarországon, és „ez a döntés kötelez bennünket” - mondta Orbán Viktor tegnap a Parlamentben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón. A miniszterelnök kijelentette: Magyarország erős tagállamokból álló erős Európát akar, a magyar kormánynak a nemzetek Európája mellett kell kiállnia, és nem az „európai egyesült államok” mellett. Hangsúlyozta, hogy heteken belül új kormány jön létre. Jelentős változások, jelentős módosítások lesznek, és „nagy részben új emberekkel, új struktúrákkal” készül kabinetet alakítani, a tárgyalások három-négy hétig tarthatnak. Részleteket nem árult el, csak annyit, hogy a következő kormányzás is demográfiai súlypontú lesz. A kormányfő köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a szavazás lebonyolításában, és beszélt arról is, hogy az ő nemzedékének minden parlamenti választás ünnep. A Stop Soros törvénycsomagról szólva jelezte: a javaslatot még a választás előtt nyújtották be a parlamentnek, éppen azért, hogy az emberek ennek tudatában dönthessenek. felhatalmazva érezzük magunkat az elfogadására”- szögezte le. A tervezett ellenzéki tüntetésről Orbán Viktor kérdésre azt mondta: ,Az emberek döntöttek, és ennyi.” A várható gazdaságpolitikát úgy jellemezte, hogy a Matolcsy-féle közgazdasági iskolához tartozik, amelynek egyik alaptétele, hogy a pénzügyeknek rendben kell lenniük, ezért arra lehet számítani, hogy az államadósság csökkenni fog. Megemlítette, hogy Jean-Claude „Heteken belül létrejön az új kabinet" Juncker európai bizottsági elnök telefonon gratulált neki. Meg is hívta Junckert egy magyarországi látogatásra, amely egy-két héten belül várható. A budapesti választási eredményeket úgy kommentálta: „többet kell dolgoznunk Budapesten”, amely „közel áll a szívünkhöz”, a nemzet fővárosa. A külkapcsolatokról szólva a kormányfő azt ígérte, hogy a magyar-bajor és a magyar-lengyel reláció lesz kitüntetett a jövőben is. Az elnöki rendszer esetleges bevezetését érintő felvetésre közölte, hogy Magyarországon a parlamenti demokrácia a legbiztosabb, a legátláthatóbb rendszer. A Németországgal kapcsolatos magyar politikát firtató kérdésre közölte: „Amint megtudjuk, mi Németország politikája, rögtön tudunk válaszolni.” Hangsúlyozta:,Minden országgal szeretnénk folyamatosan jobb kapcsolatokat létrehozni, ez érvényes Németországra is, de engem nem a német emberek választottak meg, hanem a magyarok.” Orbán Viktor: Új emberekkel, új struktúrákkal készülünk a kormányzásra Fotó: MTI tt Vergődik a bukott ellenzék Gyurcsány kivételével sorra mondanak le a pártelnökök MAGYARORSZÁG Egymás után mondanak le az ellenzéki pártok vezetői. A Jobbikban akár pártszakadás is lehet, miután Vona Gábor lemondott valamennyi tisztségéről. Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a Jobbik az elmúlt időszakban hitelességi válságba került, és még az sem dőlt el, hogy a Jobbik lenne a második erő, mert a baloldali formációk együttesen több mandátumot szereztek. Vona Gábor már a választások éjjelén bejelentette lemondását, és listás parlamenti mandátumát sem veszi át, Sneider Tamás Jobbik-alelnök viszont kijelentette, hogy nemcsak Vonának kell lemondania a párt elnökségében, hanem mindenkinek, aki részt vett a néppártosodásban. Novák Előd, a Jobbik korábbi képviselője Toroczkai Lászlót látná szívesen a párt élén, aki szerinte már bizonyított Ásotthalom polgármestereként. Sajtóhírek szerint a Jobbik bukása után Simicska Lajos pénzember is visszavonul, és bezárja médiaérdekeltségeit. Lemond társelnöki pozíciójáról az LMP-s Hadházy Ákos, mandátumát azonban egyelőre nem akarja visszaadni. Az LMP társelnöke korábban azt mondta, ha a Fidesz nyer, akkor lemond, most pedig ezt megerősítette, és ezt javasolja a többi ellenzéki pártnak is. Szél Bernadett, a párt másik elnöke úgy döntött, mégis beül a parlamentbe. „Végig szeretném csinálni a következő időszakot” - mondta egy tévéműsorban. A következő időszak pedig a párt tisztújításáig tart, ami elmondása szerint mindenkit érint majd. Szél utalt arra is, hogy újraszámoltatja saját egyéni választókerületében a szavazatait, és egyesével, személyesen akarja majd ellenőrizni a lapokat. Gödöllő polgármestere, az LMP listáján befutó helyet szerzett Gémesi György sem lesz képviselő, átadja parlamenti helyét másnak. Bajban van az Együtt. A pártnak ugyanis vissza kell fizetnie az állami támogatást, mivel nem lett meg az egy százaléka sem. Juhász Péterék viszont nem adják fel, gyűjtést indítottak. A párt elnökségének összesen 194 millió forintot kell összeszednie. A törvények értelmében, amennyiben egy párt nem éri el az egyszázalékos limitet, a kapott állami támogatásokat vissza kell utalnia a költségvetésbe. A bukott párt elnöke kijelentette, nem fogják abbahagyni, és tovább küzdenek majd Orbán Viktor ellen. A PestiSrácok portál megírta, hogy a pártnak 25 milliós bankhitele is van, amit tavaly szeptemberben szintén a kampányra vett fel és hamarosan azt is viszsza kell fizetni. Gulyás Márton hivatásos kormányellenes aktivista szerint minden ellenzéki képviselőnek vissza kell adnia a mandátumát. „Oltári nagy bukás az ellenzéknek a Fidesz győzelme, mindenkinek önkritikát kell gyakorolni” - mondta a Hír TV- ben a Közös Ország Mozgalom alapítója, aki szerint érdemi eredményeket a parlamenten kívül lehet ezután is elérni. Nem veszi át parlamenti képviselői mandátumát és nem vállal vezető tisztséget az MSZP-ben a szocialista Gőgös Zoltán. Az MSZP vasárnap lemondott elnökhelyettese tegnap az MTI-nek azt nyilatkozta, már korábban arra az elhatározásra jutott, hogy nem fog tovább politizálni, ha a Fidesz-KDNP kétharmadot szerez a választáson. Gőgös mandátumáról való lemondásával Harangozó Tamás, az országos listán következő politikus kerülhet be a parlamentbe. Gyurcsány Ferenc, a DK pártvezetője nem jelentette be lemondását, ellenben választási csalást sejt és ellenállási mozgalmat sürget. Az ATV műsorában azt mondta, hogy szerinte nagyon sok megmagyarázhatatlan eset történt a választás napján, ezért kezdeményezi a szavazatok újraszámolását. MW KRÓNIKA 2018. ÁPRILIS 11., SZERDA Szárnyalnak a Konzum részvényei BUDAPEST A Konzum árfolyama 2017-ben 6600 százalékkal emelkedett. Joggal merül fel a befektetőkben a kérdés: mennyit is érhetnek a részvények? Az MKB részletes elemzést tett közzé a tőzsdei cégről. Konzum, Opus, kriptodevizák, euró/forint, ingatlanpiac - lényegében ezt az ötösfogatot övezte kiemelt érdeklődés a befektetők részéről az elmúlt egy év folyamán az MKB Bank elemzése szerint. Utóbbi három esetében temérdek értékelés, elemzés látott napvilágot az elmúlt időszakban, ám a Konzum- és az Opus-részvények vonatkozásában a hivatalos tájékoztatásokon, illetve a már megjelent nyilatkozatokon túl kevés olyan információ áll rendelkezésre, ami a két részvény potenciális értékének meghatározásában segítene. A Konzum tőzsdei szárnyalása 2017 tavaszán kezdődött meg és év végére már a legnagyobb, a blue-chipeket is meghaladó forgalmat generált a kereskedés bizonyos napokon. A Konzum árfolyama 2017- ben 6600 százalékkal emelkedett. Ma a Konzum holdingnak, vagyonkezelő társaságnak tekinthető, amely több mint 150 milliárd forintnyi vagyont kezel (beleértve a magántőkealapok vagyonát is). A holding társaság olyan cég, amely alapvetően nem termeléssel vagy szolgáltató jellegű üzleti tevékenységgel foglakozik, hanem különféle eszközöket birtokol. Ezen eszközök lehetnek cégek (nyilvános és privát is), üzletrészek, részvények, kötvények, befektetési alapok, ingatlanok, illetve akár márkanevek, szabadalmak, védjegyek, jogok is. Globálisan tekintve napjainkban a legismertebb holding társaság a Warren Buffett nevével fémjelzett Berkshire Hathaway. A Konzum tőzsdei szárnyalása 2017 tavaszán kezdődött A Konzum befektetési portfóliójában a nyilvános (tőzsdei) cégek sorát erősíti az Appeninn (ingatlankezelés), a CIG Pannónia (biztosítás) és az OPUS Global (vagyonkezelés). Mellettük olyan nem nyilvános társaságok is a vagyon részét képezik, mint például a Hunguest Hotels és a Ligetfürdő (turizmus) vagy a Balatontourist, utóbbi balatoni kempingeket üzemeltet. Figyelembe véve az elmúlt években tapasztalt bejelentéseket és a menedzsment terveit, fontos megjegyezni, hogy a társaság erőteljes növekedési szakaszban van, a következő években további cégeket (privát és nyilvános) is megvásárolhat - áll az MKB Bank elemzésében. MW