Vas Népe, 2018. július (63. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-04 / 153. szám

D VAS NÉPE Huszonöt éve önálló TORMÁSLIGET A település 25. születésnapját ünnepelték Tormásligeten, ahol vidám programokkal várták a helyie­ket a falunappal egybekötött rendezvényre. Mester Árpád polgármester meghatódva idézte fel közös otthonuk 25 éves történetét, Tormásliget ugyanis korábban Csepreghez tartozott, az itt élők 1993-ban döntöttek úgy, hogy önálló településként kí­vánnak működni a jövőben. A falu első embere köszönetet mondott mindazoknak, akik munkájukkal hozzájárultak a sikerhez és a fennmaradáshoz. A rendezvényen Ágh Péter, a térség országgyűlési képvi­selője köszöntőjében méltatta a falu lakóinak összetartását, otthonuk iránt érzett szerete­­tét. Mint mondta, az elmúlt 25 év működése bebizonyította, hogy a tormásligetiek haté­konyan tudják irányítani saját sorsukat. Kapiller Sarolta, a Kőszegi Járási Hivatal vezetője Tamási Áront idézte, miszerint azért vagyunk a világon, hogy va­lahol otthon legyünk benne. - Ahol kastély van, ott a telepü­léseknek komoly múltjuk van - foglalta össze a hivatalveze­tő, köszönetet mondva mind­azoknak, akik akár egyetlen téglát is hozzátettek Tormás­liget épüléséhez. A beszédeket követően ajándékkal köszön­tötték azokat, akik az elmúlt 25 esztendőben képviselőként vagy épp civilként dolgoztak a közösségért. A hivatalos megnyitó után falunapi programokkal szó- Ahol kastély van, ott komoly múlt is van hozzá lakoztatták a nagyérdeműt, zumbabemutató, a Farkas Sándor Egylet citerazenekara, Csikó Teodóra és Takács Zol­tán zenés műsora, valamint a Toronyi Asszonykórus is fel­lépett az emlékezetes rendez­vényen. Délután vacsorával vendégelték meg a falu lakóit, majd a MEGA zenekar veze­tésével bállal búcsúztatták a falunapot Tormásligeten. Borsfárné Tamás Eszter, Cetin Tamás, Mester Árpád, Kapiller Sarolta, dr. Herczeg Krisztina, Bakos Erzsébet, Ágh Péter, a hátsó sorban Hor­váth Csaba, Halász Gyula, Bősze Ferenc, Bencsik János, Baranyai János, Király Mátyás, Horváth Árpád, Kiss Richárd Fotó: Pajor András ­ Szergényi történetek SZERGÉNY Marhából, sertés­ből és vadból főtt pörkölt To­tyogott a kultúrház udvarán­­ és várta az érdeklődőket a szergényi falunapon. Minden település számára fontos helyi ünnep a falunap, így van ez Szergényben is, mondja Piri Balázs polgár­­mester. Jó alkalom arra, hogy a falu lakói megálljanak egy pillanatra, és a napi rohanó vi­lág terheit lerakva picit együtt lehessenek. A falunap legyen szórakozás minden korosztály számára, szólítsa meg a gyere­keket, a fiatalokat, de szóljon az idősebbekhez is. Reggel istentisztelettel in­dult a nap a kispályán, majd a labdarúgásé lett a főszerep: volt utcabajnokság és tizen­egyeslövő verseny. A focipá­lya körül kilenc csapat indult a gulyásfőző versenyen. A gye­rekeket délelőtt kreatív foglal­kozások, ugrálóvár és csúszda várta. Szergényi családtörté­netek képeken címmel egész nap megnézhették az érdek­lődők a néprajzi gyűjtemény időszaki kiállítását. A délutáni programok ugyancsak nagyon színesek voltak. A mazso­­rettek után a Kenyéri Dalkör műsora, majd Hajba András zenés nosztalgiaműsora kö­vetkezett. Látványos katonai toborzót és fegyverbemutatót tartott a Magyar Honvédség a füves pályán. Nyolc helybeli fiatalból verbuválódott a Szergényi Ba­rátok Közt amatőr színjátszó csoport, amelynek előadá­sában Kéri Ferenc Lopótök, avagy a Mari nem olyan című népi komédiáján derülhettek a szórakozni vágyók, akikkel zsúfolásig megtelt a kultúr­ház. Nyertes Zsuzsa és Straub Dezső zenés műsora zárta a programot. De nem maradha­tott el a hagyományos falunapi bál sem, a zenéről és a jó han­gulatról a Halmosi Duó gon­doskodott. Civil/MKB Búzás Imréék gulyását kóstolja a zsűri Fotó: M. Koncz Bernadett MŰSOR - KRÓNIKA 2018. JÚLIUS 4., SZERDA ­0-DUNA 6.45 Hrvatska Krónika 7.10 Ecranul nostru 7.40 Magyarország finom, 15.­­ 8.00 Balatoni nyár 2018 1z 10.00 Kisvárosi doktor 12 26/17.­ Vágyakozás 10.55 A múlt árnyékában 1z Szlovák filmsorozat, 160/37. 12.00 Híradó 12.50 Boldog napok Jamie Olivérrel 0­­ Csirke és amerikai sajttorta 13.25 Honfoglaló 12 14.15 Martin Clunes-Emberek és állatok, 2/2.­­ Angol ismeretterjesztő sorozat 15.10 A múlt árnyékában 12 Szlovák filmsorozat, 160/38. 16.15 Erdészház Falkenauban 12 V. 13/1. Új nap 17.10.A hegyi doktor - Újra rendel­i. VII. 14/13.: A kívülálló 11/1. 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője 12 Török filmsorozat, 401/44. 19.30 Honfoglaló 12 20.25 Skandináv lottó 12 20.35 Réztábla a kapu alatt 12 Olasz tévéfilmsorozat, 4/1. (2003) KWW*1 Doctor Foster te Angol tévéfilmsorozat, 5/1. (2015) 23.20 Renó .2 23.30 Csak színház és más semmi 12 Magyar sorozat, III. 3.­­2017 0.30 Fábry ®____________ tyJH­! Doctor Foster Az okos és életvidám Gemma Foster háziorvos, élete egy pillanat alatt romba dől, amikor felfedezi, hogy a férje sötét titkot rejteget. © 6.35 Jóbarátok, Vili. 5. 9 7.00 Jóbarátok, Vili. 6. 9 7.25 Jóbarátok, vili. 7. © 7.55 Jóbarátok, Vili. 8. 12 8.25 Agymenők, Ili. 13. 12 8.50 Agymenők, Ili. 14. © 9.15 Szivek szállodája 12 Amerikai sorozat, II. 16., 17. 11.10 A mentalista, 1.22. is 12.10 A mentalista, 1. 23. 12 13.10 Monk-Flúgos nyomozó, VII. 8., 9. © 15.10 Castle, VI. 4.® 16.05 A mentalista, II. 1. © 17.05 A mentalista, II. 2.® 18.05 Castle, VI. 5. 12 19.05 Két pasi­­ meg egy kicsi, VII. 5., 6. © 20.05 Agymenők, III. 5. 12 20.30 Agymenők, III. 6. a 21.00 Jég veled! 12 Amerikai vígjáték (1993) 23.00 Lucifer - Amerikai drámasorozat, Ili. 25. 0.00 Lucifer is Amerikai drámasorozat, Ili. 26. 0.55 A mentalista, II. 1. © 1.55 A mentalista, II. 2. 12 2.40 Két pasi­­ meg egy kicsi, VII. 5., 6. ® 3.20 Szívek szállodája ,sz Amerikai sorozat, II. 16., 17. K­LUB 5.30 Jó reggelt, skacok! 12 7.15 Reggeli (élő) 1­9.20 Asztro-Show (élő) 10.25 Top Shop 12.20 KölyökKalauz 9 12.50 Story Extra 12 13.15 Fókusz 12 13.50 Éjjel-Nappal Budapest Magyar sorozat, 1301. 12 15.10 Szulejmán, 175. 12 16.20 Story Extra 12 11*W Elif - A szeretet útján Török sorozat, 11.20. 12 18.00 RTL Híradó (élő) 19.05 Fókusz (élő) 12 19.40 Barátok közt 12 Magyar sorozat, 8963-8964. 20.20 Éjjel-Nappal Budapest Magyar sorozat, 1302. 12 21.30 Keresem a családom 12 Igaz történetek Liluval, IV. 4. 22.45 Szulejmán 12 Török kalandfilmsorozat, 282. Az uralkodó fogadja Edirnében a fogságából kiváltott, nagy befolyással rendelkező Gracia Mendezt, aki felajánlja hűségét és szolgálatait. Hürrem úgy dönt, hogy lecseréli sötét ruháit, és megújulva követi Szulejmánt. Nurbanu bárkit hajlandó feláldozni azért, hogy rávegye Szelimet a támadásra, aki megint inni kezdett. 23.50 RTL Híradó 0.20 A zöld íjász se Ib­. 13.: A két kanári 1.30 Itthon nyaralunk- Hajdúszoboszlói nyár 12 2.00 Randi Taxi 12 k­iló Elit Kenan megtudja, hogy Rasim meghalt a börtönben. Rögtön gyilkosságra gyanakszik. Necdet szobát, ruhatárat ad Erkutnak és a jobb kezévé nevezi ki. 7.00 Tom és Jerry 8.00 Vészhelyzet 2 XIV. 3.: Munkaköri ártalom 9.00 Vacsoracsata © Gönczi Gábor 10.00 a Konyhafőnök VIP 12 11.30 Oltári csajok, 60. 12 12.30 Segítség, bajban vagyok! © Az otthon nélkül maradt család 13.30 A gyanú árnyékában 12 A lányom tanárnője kikezdett a férjemmel? 14.30 Showder Klub 12 15.30 Barátok közt 12 16.00 Oltári csajok, 61. 12 17.00 Segítség, bajban vagyok! 2 Pisztoly gyermekkézben 17.55 A gyanú árnyékában 12 18.55 Showder Klub 12 20.00 a Konyhafőnök VIP , 21.30 RTLII Híradó 22.00 Showder Klub - Best of Dombóvári István 3.­­ 23.00 Barátok közt 12 23.30 Anyák gyöngye 12 V. 10.: Csak semmi komoly! 0.00 Segítség, bajban vagyok! 12 1.00 A gyanú árnyékában 12 HELYI ÉS MOZIMŰSOROK SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ 6.00 Híradó (ism.) 6.15 Mű­hely (ism.) 7.00 Híradó (ism.) 7.15 Műhely (ism.) 8.00 Hír­adó (ism.) 8.15 Műhely (ism.) 9.00 Híradó (ism.) 9.15 Mű­hely (ism.) 10.00 Híradó (ism.) 10.15 Műhely (ism.) 11.00 Hír­adó (ism.) 11.15 Műhely (ism.) 12.00 Info TV 18.00 Híradó 18.15 Öko-logikus magazin 19.00 Híradó 19.15 Öko-lo­­gikus magazin (ism.) 20.00 Híradó (ism.) 20.15 Öko-lo­­gikus magazin (ism.) 21.00 Híradó (ism.) 21.15 Öko-logi­kus magazin (ism.) 22.00 Hír­adó (ism.) 22.15 Öko-logikus magazin (ism.) 23.00 Híradó (ism.) 23.15 Öko­logikus ma­gazin (ism.) 0.00 Info TV CREDO RÁDIÓ 98.8­8.00 Napi útravaló - nap­indító információk és színes beszélgetések 11.00 Helyek és történetek 12.00 Egyházi óra 13.00 Kitekintő, benne interjúk, bejelentkezések Vas megye aktualitásairól, a hírek hátteréről 16.00 Kapás van! Horgászműsor Nagy Attilával 17.00 Túra és természet 18.00 A tudomány mai állása 19.00 Lélekhangoló MOZI Szombathely, Agora - Sa­­varia Filmszínház, Könyvklub (színes, szinkronizált, amerikai vígjáték) 17.45­­ Szerelembe gurulva (színes, francia romanti­kus vígjáték) 14.00,21.45 - Ku­tyaparádé (színes, szinkronizált, amerikai-angol kalandfilm) 16.00 - Sicario 2. - A zsoldos (színes, szinkronizált, olasz­amerikai akcióthriller) 19.45 - Ocean’s 8 - Az évszázad átverése (színes, szinkronizált, amerikai akciófilm) 22.00 - Szupercella 2: Hádész (színes, szinkronizált, amerikai-kínai akcióthriller) 17.50 - Három tánc (színes, ma­gyar dokumentumfilm) 16.10 - Nem vagyok sorozatgyilkos (színes, ír-angol-amerikai drá­ma: „John Wayne Cleavennek hívnak. 16 éves vagyok, és a hullák a hobbim. A terapeutám szerint szociopata vagyok. De nem vagyok sorozatgyilkos.” John megszállottan érdeklődik a sorozatgyilkosok iránt, de nem szeretne hozzájuk hasonlóvá válni. Pedig óriási a kísértés... Mivel gyerekkora óta a családja által üzemeltetett halottasház­ban segédkezik, hozzászokott a holttestek látványához, és meg is kedvelte őket. Azok legalább az élőktől eltérően nem kérnek szá­mon rajta minduntalan emberi érzéseket. Amikor egy brutális sorozatgyilkos elkezdi áldozatait szedni a kisvárosban, kénytelen felülírni a maga számára alko­tott szabályokat, amelyekkel ed­dig kordában tartotta a benne la­kozó sötétséget. Nyomozni kezd a tettes után, akiről egyre inkább az a benyomása: természetfeletti képességekkel bír.) 14.10,19.45 Cinema City (Savaria Plaza): Jurassic World: Bu­kott Birodalom, 3D (színes, szinkronizált, amerikai-spa­nyol kalandfilm) 10.10, 13.15, 19.50 - Kszi, Simon (színes, szinkronizált, amerikai dráma) 11.40 - Kutyaparádé (színes, szinkronizált, amerikai családi kalandfilm) 10.00, 16.10 - Si­cario 2. - A zsoldos (színes, szinkronizált, olasz-ameri­kai akcióthriller) 12.00, 17.10, 19.40 - Szupercella 2: Hádész (színes, szinkronizált, ameri­kai-kínai akcióthriller) 14.00, 15.50, 18.10, 20.30 - Ocean’s 8 - Az évszázad átverése (szí­nes, szinkronizált, amerikai akciófilm) 12.45, 17.30, 20.15 - Túl szexi lány (színes, szink­ronizált, amerikai vígjáték) 11.00,15.10,18.00, 20.20 Celldömölk, Kemenesal­jai Művelődési Központ és Könyvtár, Art mozi: A szelíd teremtés (színes, feliratos drá­ma) 14.15,17.00 Szentgotthárd, Csákányi László Filmszínház: Az élet­mentő - Semmelweis Ignác igaz története (színes, magyar ismeretterjesztő film. Az anyák megmentőjének viszontagsá­gos, tragikus élete és munkás­sága több romantikus játékfilm ihletője volt a XX. században. Tudományos ismeretterjesztő dokumentumfilm azonban még nem készült róla. Filmünk ezt a hiányt szeretné pótolni, amikor a feltárt és tudományosan iga­zolt tények alapján rekonstru­álja Semmelweis korszakalkotó felfedezésének körülményeit, valamint emberi és szakmai meg nem értettségének és korai tragikus halálának okait.) 19:00 V tv2.hu 6.20 MOKKA 12 Benne: 6.25 Tények Reggel 6.55 MOKKA 12 8.50 TOPSHOP 10.00 TELESHOP 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a Texas-i kopó 12 III. 10.: Aktív pihenés 2/2. 13.35 Walker, a Texas-i kopó 12 III. 11.: Zsarolás 14.40 A betolakodó, 106.12 15.45 Victoria, a rabszolgák megmentője, 3.­­ Victoria nehezen viseli el, hogy csúfolják bőrszíne miatt. Miguel elárulja Victoriának, hogy távol Palenquétől élnek más fehér bőrű emberek is. stilfl­ Ferika, 80. 12 18.00 Tények 19.00 Hegyi doktor-Újra rendel 9 II. 10.: Zuhanás 20.00 Pénzt vagy éveket! 12 21.25 Ezek megőrültek! 12 22.45 A majmok bolygója: Lázadás 9 Amerikai sci-fi akciófilm (2011) Will Rodman Alzheimer­ kór kutató kifejleszt egy ellenszert, amelyet beteg apján, és a kísérleti csim­pánzokon is kipróbál. Az apja állapota az átmeneti javulás után rosszabbodik, a majmok agya viszont fejlődést mutat. Fsz.: James Franco, John Lithgow, Brian Cox, Andy Serki 0.55'Tények Extra ik­fat Feriha Mindenki izgatottan várja az első tanítási napot. Cansu Emir oldalán jelenik meg, ami nagy port kavar barátai körében. Zehra sok­koló információt tud meg Sophie-ról. 5.25 Csapdába csalva 1 5.50 Családi Titkok 12 6.55 Hal a tortán 12 8.00 Tények Reggel 1 8.35 Több mint Testőr 12 8.40 Veled is megtörténhet! 12 9.50 Magánnyomozók 12 10.55 Családi Titkok 12 12.00 Jóban Rosszban 12 13.15100% Hazai 12 13.45 Hentesek 12 14.20 Csajok, pasik, Balaton, 31.­ 15.45 Tények­­ 16.15 Magánnyomozók 12 17.20 Családi Titkok 12 18.30 Csajok, pasik, Balaton, 32. © 19.50 Jóban Rosszban 12 21.00 Hölgy válasz 2 Am. romantikus vígjáték (2004) Fsz.: Richard Gere, Jennifer Lopez, Susan Sarandon, Lisa Ann Walter, Stanley Tucci 23.10 Micsoda Nők! - Várkonyi Andreával 12 0.20 Holló 3. - A megváltás is­­m. fantasztikus akciófilm (2000) Fsz.: William Atherton, Kirsten Dunst, Eric Mabius, Fred Ward 2.30 Csapdába csalva 12 3.00 Csapdába csalva 12 (?) PETŐFI 5.00 Mese 10.00 Go, Diego! Go!­e 10.25 Traktor Tom 10.35 Franklin 11.00 Hetedhét kaland 11.10 Maja a méhecske 11.25 Varjúdombi mesék 11.30 Tinti kalandjai 11.35 Misi mókus kalandjai 11.45 Vízipók-csodapók 11.50 A kék egér­e 12.00 Magyar népmesék­­ 12.10 Mese 15.10 Maja a méhecske 15.25 Rejtélyek Tesz-vesz városban 15.45 Traktor Tom 16.03 Hetedhét kaland JEWE Dinótalpak 16.35 Alvin és a mókusok 6 16.55 Loopdidoo e 17.10 Cili seriff és a Vadnyugat­­: 17.35 Szófia hercegnő s 18.00 Mickey és az autóversenyzők s 18.20 Goldie és Mackó 6 18.45 Kody kalandjai s 19.05 Polly Pocket 6 19.10 Alvin és a mókusok s 19.35 Moncsicsik s 19.45 Sziklaszirti mesék 19.55 Chuggington pályaudvar 20.05 Matrica - Triangulum 20.15 Ki ez a lány? 23/8. 12 21.05 Melissa és Joey, IV. 14. ® 21.25 Én vagyok itt! 12 22.40 Odaát, 22/10. ® 23.25 Az A38 Hajó színpadán 12 Ififlú Dinótalpak Gwen, Bob és Tony, a három dinoszaurusz rengeteget játszanak és mókáznak, miközben sok érdekességgel találkoznak. 5.55 Ma reggel, 6 órától óránként. Híradó, Időjárás-jelentés, Egy Perc Híradó 8.50-12.55 Ma délelőtt 10.35 Kárpát Expressz 11.35 Forint, fillér 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55-17.53 Ma délután 13.35 Élő egyház 14.35 Kárpát Expressz 15.35 Családi 816.35 Forint, fillér 17.33 Szemtől szembe 17.53-21.50 Ma este 19.05 Kék bolygó 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.33 21.51-0.20 Ma éjjel 22.35 Nyár 2018 23.21 Angol nyelvű hírek 23.34 Német nyelvű hírek 23.43 Orosz nyelvű hírek 23.52 Kínai nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 0.20 Ma éjszaka ECHO 6.50 Kultúrklub 7.00 Híradó 7.35 Tere 8.00 Hírek 8.05 Napi aktuális 9.00 Hírek 9.10 Tudakozó 9.45 Kultúrklub 10.05 Kettesben Szabó Anettel 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 A munkavállalók világa 13.05 Sajtóklub 1214.00 Híradó 14.30 Olümposz 15.05 Építészet XXI. 15.30 Élő örökség 16.00 Híradó 16.25 Kultúrklub 16.35 Látókör 17.05 Heti terror 12 17.30 Jövőálló 18.00 Híradó 18.25 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Klinika 12 21.05 Angard 22.00 Híradó 22.35 Számla 23.05 Napi aktuális 0.00 Hírek 0.05 Plusz-mínusz 12 (1)13 6.05 Daktari 12 89/72.: A wamerai szörny 7.00 Híradó 7.20 Magyarország 2000 12 7.55 A pampák királya, 105.12 8.50 A Silla királyság ékköve, 62/57. 12 10.00 Família Kft., 280., 281.12 11.00 Híradó 11.15 Vészhelyzet 12 12.10 Pirx kalandjai, 5/2. 12 13.10 Könyörgés - Francia sanzonok magyarul (1989) 13.45 Századf­ordító magyarok 12 Örkény István (1912-1979) 14.40 Zene, zene, zene - Madárzene Beszélgetés Dr. Szőke Péter ornitomuzikológussal (1979) 12 15.10 Hazárd megye lordjai 12 IV. 25/2.: Dupla Duke-csavar 16.00 A pampák királya, 106.12 17.00 Híradó 17.15 A Lilla királyság ékköve, 62/58. 18.20 Família Kft., 282., 283.12 Nagypapa eljegyzése Fessünk, fessünk valamit... [EES Vészhelyzet 12 A sors forgandó 20.15 Pirx kalandjai (1972) 12 5/3.: Víkpnd a Marson 21.15 KREM (Showhivatal) 12 Magyar zenei műsor (2006) 22.15 Kató néni kabaréja 12 23.15 Kincsestár (1999) 12 Juhász Jácint 0.45 A Kisasszony, 170/95.12 11-V- Vészhelyzet Mark Dougtól kér tanácsot, hogyan szakítson Chunyval. Carol mulasztásának híre rontja a sztrájkoló nővérek esélyeit. Benton megrázza a hír, hogy Carla terhes. 5.05 Labdarúgó-vb 7.00 Foci-vb röviden 7.30 Öttusa magazin 8.00 Labdarúgó­­vb: Svédo.-Svájc 10.00 GÓÓÓÜI2 11.00 Fradi Tv 11.25 Foci Vb röviden 11.45 Góóól­ 12.45 Gyulai Memorial -Atlétikai Magyar Nagydíj 14.45 Labdarúgó-vb: Belgium-Japán 16.45 GÓÓÓÜ­2 17.45 Stúdió 18.00 Női kézilabda junior-vb: Magyaro.-Portugália (élő) 19.30 Stúdió 19.50 Sporthíradó 20.05 Labdarúgó-vb: A nyolcaddöntők összes gólja 21.10 Labdarúgó-vb: A legjobb nyolcaddöntő 23.05 Sporthíradó 23.25 Női kézilabda junior-vb: Magyaro.-Portugália 1.05 Lab­­darúgó-vb: Brazília-Mexikó 2.55 GÓÓÓN­2 6.00 ATV START. Benne híradók. 6.00, 7.00,8.00 8.30 Start+9.10 Fórum 10.45 Hívj és nyerj! 11.45 Vlog hotel 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.00 Egyenes Beszéd. Benne ATV Híradó 20.00-kor 21.00 ATV Híradó 21.30 Columbo 12 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 700-as klub 12 0.25 Magyarország építészete 0.30 Egyenes Beszéd 2.00 ATV Híradó 2.30 Columbo 12 3.55 A nap híre 4.40 700-as klub 12 Amerikai közéleti magazin 5.10 Hazahúzó

Next