Vas Népe, 2018. augusztus (63. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-01 / 177. szám

2018. AUGUSZTUS 1., SZERDA Drogot rendelt Kőszegre KŐSZEG Kábítószer birtok­lásának előkészülete a vád a férfi ellen, aki Hollandiából interneten rendelt drogot. Két éve rendelt többször is kábítószert a férfi, Hollandi­ából érkezett a drog, de nem jutott el hozzá, mert már a re­pülőtéren lefoglalták. A meg­rendelő felelősségre vonása így sem marad el: a Kőszegi Járási Ügyészség kábítószer birtoklá­sának előkészülete miatt emelt vádat. A nyomozás kiderítette, hogy saját fogyasztásra rendelt a férfi, nem is keveset. A kőszegi ügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy tárgyalás mellőzésével hoz­zon büntetővégzést az ügyben. VN Fogynak a vérkészletek KÖRKÉP Folyamatosan fogyó vérkészlettel számol az Or­szágos Vérellátó Szolgálat, a B Rh-, a B Rh+ és az AB Rh+ vércsoportúakra van a legna­gyobb szükség véradóként. Az A Rh-, valamint a B Rh- vércsoporton kívül az összes vércsoport vérkészle­tét már a piros tartományban jelzi az Országos Vérellátó Szolgálat. A piros sáv azt jelzi: azonnal szükség van az adott vércsoport véradóira. A prognózis alapján a hét végére mind a nyolc vércso­port készletei megcsappannak, minden donorra szükség van. Vas megyében hétközna­pokon a szombathelyi vérellá­tóban folyamatosan fogadják a véradókat, augusztus 2-án a Büki Művelődési és Sport­­központban, 3-án pedig a pé­­cöli könyvtárban és a kenézi művelődési házban lehet vért adni. VN KRÓNIKA Országosan több, Vasban mégis kevesebb lakás épült júliusig KÖRKÉP Országos több, Vas megyében viszont ke­vesebb lakás épült az idei első fél évben, mint tavaly ugyanekkor - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett jelentései­ből. A kiadott építési enge­délyek száma vasi és orszá­gos szinten is kevesebb lett. Épült Az év első felében 6517 új lakás épült az országban, ez 30,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Vas me­gyében 193 új lakást adtak át, ez 88,5 százaléka a tavaly ilyenkor elkészült lakások­nak, akkor 218 épült Vasban. Sőt, 2017-ben már március végéig elkészült majdnem annyi lakás, mint idén hat hónap alatt: egészen ponto­san tavaly 183 volt az első ne­gyedév mérlege. Az előző évek első fél éveit nézve az látszik, hogy 2016- ban volt óriási fellendülés: ak­kor fél év alatt háromszor annyi lakás készült el a megyében, mint 2015 ugyanezen idősza­kában. Országos megoszlásban és átlagokat nézve a főváros vezet: az átadott új lakások számát tekintve Budapesten 51,2 százalékos, a községek­ben 49,3 százalékos volt a növekedés. A megyei jogú városokban 11,9, a többi vá­rosban 23,4 százalékkal több lakás készült el, mint a múlt év első felében. Az új laká­sok nagy része, több mint fele családi ház, a használatba vettek 54 százaléka. Közben az átadott lakások 36 száza­léka többlakásos épületekben, 6,2 százaléka lakóparkokban készült el. És nem csak csalá­dok építtetnek: a lakásépítés fele-fele arányban oszlik meg a természetes személyek és a vállalkozások között. Méret Nagyobb lakások épülnek, mint tavaly - ez is kiderül a KSH-jelentésből. Az épített lakások átlagos alapterülete tavaly a nyári összegzés sze­rint 87 négyzetméter volt, idén 91 négyzetméter. Országosan nézve az új lakások átlagos alapterülete 5 négyzetméter­rel, 101 négyzetméterre nőtt. Engedélyek Vas megyében 551 építési en­gedélyt adtak ki idén hat hónap alatt, ez 87,5 százaléka a tavaly ugyanekkor kiadott 630 enge-Több nem lakóépület kapott építési engedélyt Vaskan delynek. Az engedélyezésben látszó visszaesés nem csak Vas megyére igaz. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 ezer 66 volt országosan idén június végéig. Ez 8,9 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos idő­szakában volt. Az első fél évben kiadott új építési engedélyek és egy­szerű bejelentések alapján Budapesten 27 százalékkal megcsappant az építési kedv, a megyei jogú városokban és a falvakban egyformán 3,5 százalékos a visszaesés. Azonban a nem megyei jogú városokban 17,1 százalékkal nőtt az építendő lakások szá­ma — ez az országos átlag, me­gyei bontásban ilyen kimuta­tást nem közölt a KSH. Más is épült A lakások és az engedélyek számának csökkenésével párhuzamosan emelkedik az építési engedélyt kapott nem lakóépületek száma Vasban. Folyamatos a növekedés. Idén júliusig 48 ilyen ingat­lan kapott engedélyt, tavaly ugyanekkor 46, tavalyelőtt 40, 2015 első felében pedig 33 nem lakóépület, vagyis garázs, gazdasági épület engedélyét adták ki. VN Lanyhul a lakásépítési kedv? Grafika: Tóth Szabolcs Műemlék épület szépül majd meg SZOMBATHELY Dolgoznak a szakemberek a Kőszegi utca 44. szám alatti műem­lék épület falszigetelésén és utcai homlokzatának felújításán.­ ­ 2015 júliusában már nyer­tünk mintegy 1,5 millió fo­rintnyi támogatást, amelyet akkor az épület udvari hom­lokzatának felújítására fordí­tottunk. A Nemzeti Kulturá­lis Alapnál újfent sikeresen pályáztunk, aminek köszön­hetően 2 millió forintot nyer­tünk. Ezt az önkormányzat további 8,5 millió forinttal egészítette ki, így 10,5 mil­lió forintból folytatjuk a mű­emlék épület rendbetételét - mondta el érdeklődésünkre dr. Puskás Tivadar polgár­­mester, aki nemrég megtekin­tette a munkálatokat. Megtudtuk továbbá, hogy a beruházás kivitelezésével vár­hatóan a következő két hétben végeznek is a szakemberek. SZMK Dr. Puskás Tivadar az épület előtt­Fotó: szombathely.hu/CsG Tudjuk, mit teszel idén nyáron. Segftiink Is megtervezni! www.Ukebalaton.hu Már szinte lehetetlen szállást találni a Savaria karneválra SZOMBATHELY Idén au­gusztus 23. és 26. között rendezik meg a Savaria­­ karnevált, amely megyénk­­ egyik legnagyobb rendez­­­­vénye. Megnéztük, meny­nyi szabad szálláshely van még.­ ­ Mint minden évben, idén is rengeteg embert várnak a szer­vezők. Tavaly 130 ezer ember látogatott a városba a négyna­pos rendezvényre, és váloga­tott a 350 program közül. Év végén meg is kapta a Minősí­tett Európai Fesztivál díjat is­­ az Európai Fesztiválok Szö­­­­vetségének nemzetközi minő­sítési programjában. A címért Tavaly 130 ezer ember látogatott Szombathelyre a rendezvény idejére 39 ország 715 fesztiválja ver­sengett, köztük harminc ma­gyar fesztivál nyerte el a meg­tisztelő címet. Idén 405 programmal várják az érdeklődőket, kilenc fő hely­színen. Az egyedi hangulatú rendezvényre tehát biztos, hogy idén is rekordszámban lesznek kíváncsiak, a négy nap alatt ilyenkor annyian érkeznek a megyeszékhelyre, mint máskor hónapok alatt. Ez pedig a szál­lodák foglalási adatain is meg­látszik. Már nemcsak Szom­bathelyen, hanem a környező településeken is telítettek a szál­láshelyek. Ahol pedig nincs telt ház, ott is már csak egy-két ki­adó szabad szoba van. A legtöbb helyen már hó­napokkal előre bejelentkez­tek a rutinos karneválozók, így igencsak gondban van az, aki az utolsó pillanatban dön­ti majd el, hogy részt szeretne venni a történelmi rendezvé­nyen. Mindenesetre jobb lesz sietni. LG Sokan az interneten foglalnakIllusztráció: Szendi Péter VAS NÉPE 3 RÖVIDEN Ittasan ült a volán mögé KŐSZEG A rendőrök hétfőn egy helyi autóst igazoltat­tak. Az intézkedés során a sofőrrel szemben alkalma­zott alkoholszonda pozi­tív értéket mutatott, ezért a rendőrök az 51 éves gépjár­művezetőt a Kőszegi Rend­őrkapitányságra előállí­tották. A férfival szemben járművezetés ittas állapot­ban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja mi­att büntetőeljárás indult, jo­gosítványát elvették. VN Az Ady téren ütköztek össze SZOMBATHELY Két sze­mélyautó ütközött össze az Ady Endre téren. A bal­esetben az egyik jármű uta­sa megsérült, őt a mentők a helyszínen ellátták. VN Égett a nádas a tó partján ZSÉDENY A tó partján égett a nádas mintegy száz négyzetméteren a 84-es számú főút mellett hétfőn az esti órákban. A hely­színre a sárvári hivatásos tűzoltók vonultak, akik egy vízsugárral eloltották a lán­gokat. VN Újra lehet fürdeni a tóban SZENTGOTTHÁRD A Vas Megyei Kormányhivatal Körmend Járási Hivatalá­nak népegészségügyi osz­tálya visszavonta a Hár­­sas-tóra vonatkozó fürdési tilalmat. Két, egymást kö­vető felszínivíz-vizsgálati eredmény alapján ugyan­is a strand vize megfelel a természetes fürdővizek mi­nőségi követelményeiről és a természetes fürdőhelyek kijelöléséről szóló előírá­soknak. VN Nyár végéig permeteznek SZENTGOTTHÁRD A per­metezőgép meghibásodása miatt a gyomirtási idősza­kot augusztus 31-éig meg­hosszabbítják a vasúti terü­leteken - erről tájékoztatott a GYSEV Zrt. A gyomir­tásra használt vegyszerek munkaegészségügyi vára­kozása nulla nap, a vegy­szer felszáradása után az érintett területeken munka végezhető. Továbbá a per­­metszer méhekre és halak­ra nem veszélyes. VN Felvonulásra várják a jelentkezőket KÖRMEND A város önkor­mányzata és a Körmendi Kul­turális Központ, Múzeum és Könyvtár idén is megrendezi az augusztus 19-i csónakfel­vonulást. A hagyományokhoz méltó megvalósítás érdekében arra kérik a városban és a kör­nyéken élőket, hogy ha hajlan­dóak részvételükkel színesí­teni a csónakfelvonulás jeles eseményét, jelentkezzenek. A szervezők abban bíznak, hogy az előző évekhez hasonlóan idén is szép számmal csatla­koznak felhívásukhoz, hogy közösen ünnepelve erősítsék a város tradícióit, közösségi életét. Jelentkezni augusztus 10-éig lehet. VN

Next