Vas Népe, 2019. november (64. évfolyam, 254-278. szám)

2019-11-22 / 271. szám

2 VAS NÉPE RÖVIDEN Halálra késelték a volt államfő fiát BERLIN Megdöbbenéssel fogadták Németországban a köztiszteletben álló ber­lini főorvos, Richard von Weizsäcker néhai államfő fiának meggyilkolását. Az 59 éves főorvost kedden szúrták le egy nyilvános előadása közben, a berlini kórház rendezvénytermé­ben. Támadója, egy 57 éves német férfi akut pszichés betegségben szenved. Főleg a néhai államfőt, Richard von Weizsäckert gyűlölte, rajta akart bosszút állni a fia meggyilkolásával. M­­: Nő a bölcsődei dolgozók pótléka BUDAPEST Jelentősen nő a bölcsődei dolgozók jöve­delme, két lépcsőben ös­­­szesen 30 százalékkal emeli a kormány a dolgozók pót­lékát a következő két év­ben. Az első emelt összeget februárban kapják kézhez. A bölcsődei pótlékot kiter­jesztik a dajkákra, továbbá a pedagógus munkakörben foglalkoztatott diplomás kis­gyermeknevelőkre és szak­­tanácsadókra is. MW A balesetes kislány meghalt BUDAPEST Nem tudták megmenteni a csobánkai balesetben megsérült há­roméves kislány életét, akit mentőhelikopterrel vittek a Heim Pál Kórházba. Mint közöltük, két személyautó frontálisan ütközött, a túlélő súlyos sérülteket még kór­házban ápolják. M­­W Hirdetés- KRÓNIKA Botrányok a parlamentben Kocsis Máté: MEDIAWORKS-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.nu Provokációk kísérték az el­lenzéki képviselők rendza­varását és botrányokozását szankcionáló törvényjavas­lat vitáját, amely még teg­nap is tartott az Országgyű­lésben. A jobbikos Jakab Péter önkényesen elfoglalta Orbán Viktor parlamenti székét, Szabó Tímea (Pár­beszéd) pedig letrógerezte Trócsányi Lászlót. A parlamentben szerdán tör­téntek ismét világossá tették: szükség van az Országgyűlés­ről szóló törvény és a házsza­bály módosítására - jelentette ki Kocsis Máté. A Fidesz frak­cióvezetője példaként hozta Jakab Péter szerdai akcióját, amikor az önkényesen beleült Orbán Viktor miniszterelnök székébe. Kijelentette, ez de­viáns és provokatív magatar­tás, ami az Országgyűlés min­dennapi munkájába nem fér bele. Jakab egy piti politikai kalandor, aki minden eszközt megragad 15 perc politikai hírnévért - fogalmazott. Szintén példaként említette, amikor a Párbeszéd társelnö­ke, Szabó Tímea „letrógeroz­­ta” Trócsányi László egykori igazságügyi minisztert, aki nemcsak hazai, de külföldi egyetemeken is oktató, elis­mert jogtudós. Kitért a szin­tén párbeszédes Tordai Bence bekiabálásaira, és arra, hogy amikor elsétál fideszes képvi­selők vagy a miniszterelnök mellett, rendszeresen olyan megjegyzéseket tesz, mint „Lógni fogtok”, „Meg fog­tok dögleni” vagy „Félsz, te patkány”. Ezek a parlamenti jegyzőkönyv számára meg­­örökíthetetlenek, de Kocsis azt ígérte, igyekszik doku­mentálni, hogy bemutathassa Tordai valódi arcát a nyilvá­nosságnak.­­ Ezekből a meg­jegyzéseiből nyilvánosságra hoztam néhányat, de sok van még, szinte mindenkinek van róla története. De Tordai egy gyáva ember, és ahelyett, hogy vállalná a tetteit, most tagad és perrel fenyegetőzik - tette hozzá Kocsis Máté, aki szerint a Párbeszéd politikusának par­lamenti főtevékenysége a pro­vokáció. Tordai Bence botrá­nyos cselekedetéért büntetésre számíthat. A parlament tekintélyét minden értelemben őrizni kell - jelentette ki Kocsis Máté. Értékelése szerint szerdán az is világossá vált, az ellenzék kommunikációs stratégiája az, hogy mérhetetlen számú valótlanságot állítson, amit aztán szinte cáfolni is alig le­het. Közölte, nem igaz, hogy a véleménynyilvánítás szabad­ságát korlátoznák, mindenki elmondhatja véleményét az Országgyűlésben. A szerdai vitában az ellenzéknek a ve­zérszónoki körben ötször 30 perc állt a rendelkezésére, míg meg kell őrizni a képviselőknek a parlament tekintélyét a kormánypártoknak csak két­szer harminc perc. Kocsis Máté visszautasította azt is, hogy a képviselők ellenőrzési joga sé­rülne. Az állami szervek továbbra is kötelesek lesznek a képvise­lői munkát segíteni és a szük­séges felvilágosítást megadni, előzetes egyeztetés alapján tájékoztatást lehet majd kérni. Arra nem lesz mód, hogy kép­viselők berontsanak közintéz­ményekbe akár éjszaka is, és ott randalírozzanak - jegyezte meg a kormánypárti politikus. Ki kell mondani nemzeti minimumként, az Országgyű­lésnek meg kell adni a tisztele­tet. Aki ezt nem adja meg, nem méltó arra, hogy ezeréves or­szágunk képviselője legyen itt­hon és a nagyvilágban - fogal­mazott Vejkey Imre, a KDNP frakcióvezető-helyettese. Az ellenzéki politikusok nem férnek a bőrükbe SZÁJZÁRTÖRVÉNYT KIÁLTANAK A SZEMBEN ÁLLÓ ERŐK Bosszúnak, illetve egy bosszúhad­járat részének tartják az ellenzéki képviselők a parlament által szer­dán tárgyalt országgyűlési törvény- és házszabálymódosítást. Lukács László György, a Jobbik frakcióve­zető-helyettese szájzártörvényről beszélt, és közölte, hogy az ellen­zék egységesen lép fel a törvény­­javaslattal szemben, és nem fog­ják hagyni, hogy elhallgattassák a képviselőket. Hasonló véleményt fogalmaztak meg az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd vezérszó­nokai is. Az is elhangzott, hogy a képviselők arra is hajlandóak, hogy összeadják majd a kiszabott bün­tetés összegét egy-egy társuknak. Ajándék SZAKÁCSKÖNYV AZ ÜNNEPEKRE! sztárvendég új recept 1 9 meghitt történet 1 M,-hu/Uonyha 1H S 1 ■ Villámgyors C? j ; j I 1 felsss *■-P Tif'. - A MEGINT SEGÍT A SÉF Mentes O receptek ty Dietetikai Öl tanácsok 5 db matrica = 1 KÖNYV VÁSÁROLJON A LIDL-BEN, ÉS 7000 FT-ONKÉNT EGY MATRICÁT ADUNK! GYŰJTSÖN ÖSSZE 5 DARABOT, ÉS VEGYE ÁT AJÁNDÉK SZAKÁCSKÖNYVÉT! AZ AKCIÓ IDŐTARTAMA: 2019.11.21.-12.24-IG, ILLETVE A KÉSZLET EREJÉIG. finomságok ÁrA m­ SH Gothár-ügy: bűntettnek minősülhet BUDAPEST Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is meg­szólalt a Gothár-ügyben, azt mondta, a rendező méltat­lanná vált kitüntetéseire. Gulyás Gergely kancellária­­miniszter is megszólalt a Katona József Színházban történt súlyos szexuális zakla­tási ügy kapcsán, véleménye szerint Gothár Péter, a Nem­zet Művésze címmel kitün­tetett, Kossuth-díjas magyar filmrendező szerdán súlyos bűncselekményeket ismert be. Gulyás hozzátette: tudnunk kell, hányan estek zaklatás ál­dozatává, akkor dőlhet el, mi­lyen hatóságoknak kell eljár­nia. A miniszter óvatos lenne a díjak visszavonásával, viszont nyilvánvalónak nevezte, hogy Gothár méltatlanná vált bár­milyen állami kitüntetésre, de nem hiszi, hogy ezt utólag jóvá lehet tenni. ■ Gy. Németh Erzsébet kul­túráért felelős főpolgármes­ter-helyettes azt nyilatkozta, a színház igazgatója arról tájé­koztatta, hogy nincs rendőrsé­gi feljelentés az ügyben. Schilling Árpád rendező (akinek felesége korábban maga is szexuális zaklatás ál­dozata volt) azt írta, Gothárról sokan tudták a környezetében, hogy fiatal nőket zaklat, még­sem tett senki semmit (ő is tud­ta, de ő sem tett semmit). A Katona József Színház tegnap közölte: Gothár Péter legjobban menő darabját, a Hóhérokat leveszik a műsorról, a már meghirdetett előadáso­kat sem tartják már meg. MW 2019. NOVEMBER 22., PÉNTEK Év elején döntenek a Fidesz tagságáról BUDAPEST A Néppártnak vissza kell találnia az alap­­értékeihez, üzente a zágrábi kongresszusnak Gulyás Ger­gely kancelláriaminiszter. Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősödnie, vissza kell találnia az alapértékeihez - je­lentette ki Gulyás Gergely a tegnapi kormányinfón. A Mi­niszterelnökséget vezető mi­niszter szerint Donald Tusknak, az EPP új elnökének el kell el­döntenie, milyen irányvonalat választ. A Néppárt szempont­jából az a fő kérdés, hogy mi­lyen jövőt képzel el magának, megtartja-e azokat az értékeket, amelyek alapján létrejött. Az EPP január végéig döntést hoz a Fideszről, miután a magyar kormányzó párt néppárti tagsá­gát 2019. március 20-án a Fidesz és a néppárti elnökség közös ja­vaslatára felfüggesztették - kö­zölte tegnap Donald Tusk a Nép­párt zágrábi ülésén. A pártcsalád új vezetője a megválasztása előtt elmondott beszédében kijelen­tette, az olyan értékeket, mint a polgári szabadságjogok, a jogál­lamiság és az illendő viselkedés a nyilvánosságban, nem fogják feláldozni a biztonság és a rend oltárán, mert erre nincs szükség. Figyelmeztetett, azok, akik ezt nem tudják elfogadni, magukat zárják ki a pártcsaládból. Tusk később azt mondta, üzenete nem konkrétan a Fidesznek szólt, ha­nem az EPP összes pártjának. Donald Tusk szerint nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét azoknak a „po­pulistáknak, manipulátorok­nak és autokratáknak”, akik elhitetik az emberekkel, hogy a szabadság nem járhat kéz a kézben a biztonsággal. A hatá­rok és a területek védelme pe­dig a liberális demokráciával és a jogállamisággal. Mateusz Morawiecki lengyel kormány­fő e szavakra reagálva kijelen­tette, amikor azt hallja, Brüs­­­szelben valaki populistákról beszél, az olyan, mint amikor valakinek nincsenek valódi érvei, csak elvont, megfogha­tatlan érvei, amelyekkel nehéz vitatkozni. MW Tusk harcias beszédét a lengyel kormányfő visszautasította­Fotó: AFP

Next