Vas Népe, 2020. szeptember (65. évfolyam, 204-229. szám)

2020-09-21 / 221. szám

A mai lapszámunkban 1 4 álláshirdetést talál! ÉLETMÓDI Pungor Csaba több mint húsz kilót fogyott. 10. Sok napsütést, kevés fel­hőt ígér az előrejelzés. Ma MÁTÉ nevű olvasóinkat köszöntjük! IDŐJÁRÁS 10 ° C 28 ° C Jó reggelt, Vas megye! 1981-ben az Egyesült Nemzetek Szervezetének tagjai közgyűlésük nyitó­napján úgy határoztak, hogy minden év szeptemberének harmadik keddjén ünneplik a béke nemzetközi napját, 2002 óta pedig szeptember 21-én tartják ezt a napot. Az ENSZ közgyűlése arra kérte az országokat, te­kintsék ezt a fegyverszünet napjának. Ám ez a nap nemcsak ezt, hanem az erőszakmentes otthonokat, közösségeket és iskolákat is előtérbe helyezi. Egy ideális világban egyáltalán nem kellene felhívni a figyelmet a békés együttélésre, ám való­színűleg sosem érjük meg, hogy teljességben béke honoljon a földön. Azonban ha mindannyian csak egy ki­csit is igyekszünk változtatni a hozzáállásunkon, jobbá tenni a viselkedésünket, már azzal is tehetünk azért, hogy eljöjjön egy szép, új világ. POLGÁR PATRÍCIA_______ patricia.polgar@vasnepe.hu UAS JIEPE ------------------------------------------ A MEGYE NAPILAPJA ----------------------------------------2020. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ - 65. évfolyam 221. szám - 200 Ft - WWW.VAOL.HU Egyre több a fertőzött A szomszédos megyékben sokkal rosszabb a helyzet KÖRKÉP Míg pénteken reggel 195, szombaton 228, vasár­nap már 239 igazolt fertőzöt­tet tartottak számon a megyé­ben. Annak ellenére azonban, hogy a hétvégén 44-gyel nőtt nálunk a koronavírusos ese­tek száma, még mindig Vas megye Békés, Tolna, Nóg­rád és Heves után az ötödik legkevésbé fertőzött térsége az országnak. A szomszédos Zalában (467), Veszprémben (520) és Győr-Moson-Sopron megyében (703) is jóval ma­gasabb az igazolt fertőzöttek száma. Bár nálunk is nő az esetszám, egyelőre úgy tűnik, hogy a vasiak igyekeznek be­tartani az óvintézkedéseket. Dr. Hende Csaba ország­­gyűlési képviselő korábban azt a hírt osztotta meg közös­ségi oldalán, hogy mától meg­nyílik a Pornóapáti-Beled ha­tárátkelő naponta 6 és 19 óra között. V. Németh Zsolt ország­gyűlési képviselő szombaton Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány kibővítet­te a pinkamindszenti határát­kelőnél az átlépés idősávját, e szerint reggel 5 és 8 óra, vala­mint 13 és 17 óra között sza­bad az átjárás. VN CELLDOMOLKSzínes szüreti kavalkád a Ság hegy lábánál Felvonulás ugyan nem volt, de a hagyományos Sághegyi Szüreti Napokat megtartották a hétvégén, és kihirdették azt is, kié lett a fesztivál bora és kié a tortája. Előbbi címnek Fehér Csaba, utóbbinak Roll Kornél örülhetett. Fehér László polgármester elmondta, sokat gondolkoztak azon, megtart­sák-e a rendezvényt, de végül úgy döntöttek, belevágnak, hi­szen az emberek ki voltak már erre éhezve. A közönség több koncertet is láthatott pénteken és szombaton. Felvételünkön Cuki bácsi nyújtja Egerszegi Benettnek és Szalai Noéminek a vattacukrot. Részletek: 4. oldal Fotó: Cseh Gábor •­•A. Évfordulót ünnepeltek TÉRSÉGI KÖRKÉP Tizen­öt éve alakult a Kőszegi Nyugállományúak Egyesü­lete, pénteken ünnepelték az évfordulót. Bükön tele­pülésföldrajzi konferenciát rendeztek. Iliás Attila kar­nagy az idén kilencvenéves csepregi fúvósok ünnepi készülődéséről számolt be - hírek térségi oldalunkról. Két nyugállományú katona kezdeményezésére alakult a kőszegi civil egyesület 2005- ben, amely kitűzött céljai­nak megfelelően sok feladatot vállalt a szabadidős progra­mok szervezésétől az érdek­­képviseleten és a honvédelem ügyének képviseletén át az idős, beteg tagok látogatásá­ig. Pénteken a KÖSZ-házbeli ünnepségen az elmúlt másfél évtizedet összegezték, és elis­meréseket adtak át. A 17. Településföldrajzi Konferenciát rendezték Bü­kön. Több előadást szentel­tek a külterületeknek - ez volt az idén a központi téma de szó volt Budapest multikul­turalizmusáról és Dunavar­­sány településfejlődéséről is a szabadon választott témák között. Kilencvenéves jubileumá­nak megünneplésére is készül már Csepreg Város Fúvósze­nekara, legközelebbi fellépé­sük pedig a kőszegi Fő téren lesz. Szombaton délután ma­gyar indulót, polkákat, örök­zöldeket, régi átiratokat is játszanak. Őszi mindennap­jaikról is beszélt Iliás Attila karnagy. VN Részletek: 6. oldal Oszlopnak csapódott Az autó vezetőjét a mentők kórházba szállították KÖRMEND A 8-as és a 86- os főutak találkozásánál, Körmend határában történt közlekedési baleset szom­baton délután. Egy Skoda akart a körforga­lomból a város felé kihajtani, de megcsúszott, a sofőr nem tudta visszanyerni uralmát a jármű felett, az út mellett lévő villanyoszlopnak csapódott. A Skoda vezetője könnyebben megsérült, a mentők kórház­ba szállították. A közvilágítási oszlop megrongálódott, ezért az áramszolgáltató emberei el­távolították. A műszaki men­tésben a körmendi tűzoltók is részt vettek. HB A körforgalomból a város felé akart kihajtani Fotó: Horváth Balázs A nagy utazás a Mesebolttal, végre élőben SZOMBATHELY A korona­vírus-járvány a Mesebolt Bábszínház életére is rányomta bélyegét, sok előadás elmaradt. A hétvé­gén azonban újra élőben találkozhatott a társulattal a közönség. Tamkó Sirató Károlyt ma el­sősorban gyerekversek szer­­zőjeként tartjuk számon. Erre a sziporkázó, nyelvi lelemé­nyekben tobzódó, filozofikus költői világra alapozva ren­dezett előadást Veres András „...a földgömböt itt hegyezd ki!” címmel. Tengerecki Pál nyomában kelhet útra a kö­zönség. ÖL Részletek: 7. oldal SPORT A ZTE-t és a Sopront is legyőzve megnyerte a Göcsej Kupát a Kör­mend kosárcsapata. 13. KRÓNIKA Több mint 120 gyer­mek neve­zett a Mini Citycross versenyre. KIJÁRÓ A Motivage kezdemé­nyezés célkitűzése egy határon átívelő, idősba­rát régió kialakítása. 9. Új pályán a turizmus KŐSZEG Ágh Péter ország­­­gyűlési képviselő, Básthy Béla polgármester és a vá­ros turisztikai szereplői szombat délután sajtótá­jékoztatón számoltak be a Kisfaludy- és KRAFT prog­ramok eredményeiről, a tu­risztikai térség fejlődéséről. A Magyar Közlönyben szep­tember 14-én megjelent kor­mányrendelet 11 turisztikai desztináció között önállóként nevesíti Bük és Sárvár vidé­két. - Négy éve dolgozunk rajta, hogy legyen olyan desz­tináció, melynek Kőszeg is ré­sze, ez most megvalósulhatott - hangsúlyozta Básthy Béla polgármester. - Folyamatosan dolgozunk a város vonzerejé­nek fejlesztésén és azon, hogy ezeket a nevezetességeket meg is találják az ideérkezők: ebben a Fő téren kialakított turisztikai érkezőpont lesz a segítségükre - mondta a polgármester. PP Folytatás: 3. oldal További izgalmas hírekért látogasson el ide: VAOL.hu Vigyázzák a települést Helyi érték a falu tűzoltó-egyesülete PINKAMINDSZENT 140 éve őrködnek a helyi ön­kéntes tűzoltók a település nyugalma fölött, miközben generációknak mutatnak példát. Szombaton ünne­peltek. Megalakulásuk 140. évforduló­ját ünnepelték a helyi önkéntes tűzoltók. A szentmise és az új egyesületi zászlónak tett temp­lomi eskü után a művelődési házban rendezett ünnepségen V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő kiemelte, a tűzoltók generációkon keresztül adták tovább egymásnak a jó példát rátermettségből és elhivatott­ságból, ezért a közösség a mai napig fenn tudott maradni, je­lentős helyi értékeként a tele­pülésnek. Pajor László megyei tűzoltósági főfelügyelő azt hangsúlyozta, hogy az önkén­tesek nélkül elképzelhetetlen a katasztrófavédelem. Kovács András, a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó és Polgári Vé­delmi Szövetség elnöke pedig arról a szövetségnek nyújtott 150 millió forintos támoga­tásról beszélt, amit a kormány várhatóan napokon belül meg­szavaz, és amiből jut majd pénz a pinkamindszenti tűzoltóknak is BD Részletek, 5. oldal A szentmisét követően az egyesület tagjai felesküdtek az új zászlóra Fotó: Cseh Gábor

Next