Vas Népe, 2020. november (65. évfolyam, 256-280. szám)
2020-11-06 / 260. szám
14 VAS NÉPE RÖVIDEN Mocsi Attila is az U19-es keretben BUDAPEST Gera Zoltán szövetségi kapitány kijelölte az oroszok elleni felkészülési mérkőzésre az U21- es labdarúgó-válogatott 25 fős keretét, melynek tagja Mocsi Attila - a Szombathelyi Haladás remek formában lévő védője - is. A 20 éves játékos korábban az Ülő-ös, U17-es, U18-as és U19-es válogatottban is szerepelt már. Az U21-es válogatott idei második és egyben utolsó idei nemzetközi mérkőzésére készül, november 13-án 20 órától Székesfehérváron méri össze erejét az orosz válogatottal. Az összetartás nem ér véget az oroszok elleni összecsapással, november 16-án, hétfőn a DVSC-vel is megmérkőznek az U21- esek a debreceni Nagyerdei Stadionban. PA Koronavírusos a pályaedző BUDAPEST Megfertőződött a koronavírussal Giovanni Constantino, a magyar labdarúgó-válogatott pályaedzője. A magyar szövetség (MLSZ) tájékoztatása szerint a szakember a válogatott stábtagok rendszeres tesztelésének egyikén adott pozitív mintát. Az azóta elvégzett újabb tesztek az edzői stáb többi tagjánál negatív eredményt hoztak. A magyarok jövő csütörtökön Izlandot fogadják az Európa-bajnoki pótselejtező döntőjében, a győztes kijut a részben hazai rendezésű, 2021-re halasztott kontinensviadalra. Ezt követően három, illetve hat nappal Szerbia és Törökország válogatottját látják vendégül a Nemzetek Ligája B divíziójának 5. és 6. fordulójában. MTI Súlyemelő-ob tiniknek SZOMBATHELY A súlyemelő tini országos bajnokság idei második nyugat-magyarországi versenyének is a Haladás VSE lehet a házigazdája. A 8-14 éves súlyemelők seregszemléje a tini országos bajnokság, amelyet nyugat- és kelet-magyarországi régióra osztva évente kétszer rendeznek meg. Az idei tavaszi verseny a karanténidőszak utánra, június végére csúszott, a nyugati ob-t Szombathelyen rendezték. Az őszi szombaton esedékes, ismét a Haladás VSE lesz a házigazda. Márkus Erzsébet vezetőedző, szakosztályvezető, a Vas Megyei Súlyemelő Szövetség főtitkára elmondta, valamivel kevesebb nevezés érkezett - nyolc egyesületből 42 versenyző indulását jelezték mint a júniusi viadalra. Vas megyéből 14-en indulnak, 13-an a HVSE, egy versenyző a Körmend Impulzus SE színeiben. A járványhelyzet miatt a tini ob-t zárt kapuk mögött rendezik, a versenyzők csak a gyakorlatuk idejére vehetik le a maszkot. A verseny programja: Szombat, 10.00: kölyök fiú összes súlycsoport, fiú 40, 45, 49, 55, 61 kg, lány és serdülő lány összes súlycsoport. 13.30: Fiú 67, 73, 81, 89, +89 kg, serdülő fiú összes súlycsoport. HE SPORT Huszonhat év után igazi otthont kaptak SZOMBATHELY Régi vágya valósult meg a szombathelyi asztaliteniszezőknek a sportágra specializálódott csarnok elkészültével - de nem csak a versenyzők találtak itt otthonra, az amatőröket is várják. Amikor szerdán este a Szombathelyi Asztalitenisz-csarnok avatásának felvezetéseként a SZAK-Sportiskola két újonc korú játékosa, a 10 éves Gergely Márk és a 12 éves Poór Balázs ízelítőt adott tudásából, a vendégek meggyőződhettek arról, hogy van létjogosultsága a szombathelyi asztaliteniszezők a mai kor igényeit is kielégítő, új otthonának. A Magyar Asztalitenisz Szövetség és Szombathely önkormányzatának hathatós anyagi támogatásával végre megvalósulhatott az, ami hosszú évekig, évtizedekig csak álom volt: az igényektől függően, a nap bármely szakában, bármilyen időintervallumban asztalhoz állhatnak és gyakorolhatnak a játékosok. Az asztalitenisz köztudottan nagyon munka- és időigényes sportág. Az elődöknek ez nem adatott meg, az ő behatárolt idejű edzéseiknek ugyanis még szerves része volt az asztalok felállítása és leszerelése is. Februárban kezdődött az új élet a Szent László király utcai létesítményben - aki nem tudja, álmában sem jutna eszébe, hogy egy elhagyott üzemcsarnokban jár. Hatszázötven négyzetméternyi modern világ 11 állandó asztallal, öltözőkkel, irodával, edzői szobával, klubhelyiséggel, pihenőszobával. Az egyesület és a Vas Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke, Szarka Tibor tudja értékelni leginkább, mit jelent ez az új otthon. - Szombathelyen mindig működött, működtek asztalitenisz-szakosztályok, a mi egyesületünk 1994-ben azért jött létre, hogy megmentsük a megye utolsó női csapatát, mert megszűnt a Sabaria SE - idézte fel Szarka Tibor. - Aztán nem sokkal később a Latex SE férficsapatát is át kellett vennünk. A férficsapatunk 15 éven keresztül szerepelt a legmagasabb osztályban, de már abban az időben is kiemelt figyelmet fordítottunk az utánpótlás-nevelésre. Próbáltuk olyan népszerűvé tenni ezt a sportágat a városban, amilyen a 60-70-es években volt. Huszonhat éven A verseny- és az amatőr sport is helyet kaphat az asztalitenisz- csarnokban keresztül az Aranyhíd iskola tornatermében tartottuk az edzéseinket, játszottuk a hazai mérkőzéseinket és szereltük fel minden alkalommal az asztalokat, alkalmazkodtunk más sportágak bérlőihez - de közben akkor is mindig voltak kiemelkedő eredményeink. Most is van mire büszkének lennünk, minden csapatunkban csak olyan játékosok játszanak, akik szombathelyiek, saját nevelésűek, itt tanultak meg pingpongozni. Az új asztalitenisz-csarnok használatba vételével új távlatok is nyíltak. A SZAK szeretné kibővíteni a sportszakmai tevékenységét - nem könnyű kitermelni a létesítmény rezsiköltségeit. A versenysportolók mellett várják az amatőröket is. Akik kedvet éreznek - akár rendszeresen - egy kis pingpongozáshoz, akár családok is, azok az egyesületi edzések befejeztével, 17.30 után juthatnak asztalokhoz. De akár vállalati sportrendezvényeknek is szívesen adnak itt otthont. Ami pedig a versenysportot illeti, már ezen a nyáron is fogadtak edzőtáborozókat, de versenyek a megrendezésére is alkalmas Szombathelyi Asztalitenisz-csarnok. Szervezésből, rendezésből pedig már hosszú évek óta jelesre vizsgázik a szombathelyi team - gondoljunk csak a hagyományos országos ranglistaversenyekre. HE Gergely Márk (jobbról) és Poór Balázs edzőjükkel, Vajda Florinnal bemutatóznakFotó: Cseh Gábor További izgalmas hírekért L — — — — látogasson el ide: — — — — — — — — — Hétvégén Claudius Kupa Ezúttal külföldiek nélkül rendezik meg az úszóversenyt SZOMBATHELY Rangos úszóversenyt rendez a Szombathelyi Sportiskola úszószakosztálya, szombaton és vasárnap lesz a hagyományos Claudius Kupa. Tavaly különböző okok miatt elmaradt a nagy múltra visszatekintő Claudius Kupa nemzetközi úszóverseny, idén azonban - immár 17. alkalommal - meg tudják rendezni. Az elmúlt években szép számmal érkeztek külföldi versenyzők is, most, a pandémiás helyzetben azonban csak hazai úszók ugranak majd medencébe - a szervezők 200 -250 fős indulólétszámra számítanak. A Vas megyei színeket a legnagyobb létszámban a rendező Szombathelyi Sportiskola úszószakosztálya képviseli. A verseny kiváló alkalom arra, hogy az úszók rákészüljenek a korosztályos országos bajnokságokra, hiszen a Claudius Kupát is előfutamdöntő rendszerben bonyolítják le — az előfutamok 9, a döntők 17 órakor kezdődnek. A hagyományoknak megfelelően az utánpótláson túl a felnőtt korosztály is rajthoz állhat a kétnapos versenyen, négy korcsoportban osztanak majd érmeket. A versenyen az eddigiekhez hasonló óvintézkedések lesznek érvényben. Nézők nem vehetnek részt az eseményen, a csapatokat szektorokban különítik el egymástól, és az éppen nem úszóknak kötelező a maszkviselés. SZV 2020. NOVEMBER 6., PÉNTEK Körmend-Falco: elhalasztva! Pozitív Covid-teszt a Rába-partiaknál KORKÉP Elhalasztották a szombatra kiírt Körmend- Falco megyei kosárlabda-rangadót - de a szombathelyi csapat nem marad mérkőzés nélkül. Nem rendezik meg az Egis Körmend-Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Vas megyei rangadót szombaton este - ennek oka, hogy a körmendiek egyik játékosa megfertőződött a koronavírussal. Az illetékes egészségügyi hatóság - a korábban vírusfertőzésen átesett játékosok kivételével - a keddi, Atomerőmű elleni mérkőzésen pályára lépett valamennyi körmendi kosarast karantén alá helyezte. A két vasi csapat találkozóját egy későbbi időpontban rendezik meg. A remek formában lévő szombathelyi alakulat azonban nem marad mérkőzés nélkül. A sárga-fekete klub vezetése gyorsan reagált a kialakult helyzetre, egyeztetett a ZTE képviselőivel, valamint a Ma-A sárga-feketék a ZTE-nél játszanak szombaton gyár Kosárlabdázók Országos Szövetségének illetékeseivel, így szombaton Zalakerámia ZTE KK-Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-mérkőzést rendeznek. A találkozó 19.45-kor kezdődik, amelyet az M4 Sport+/Duna World élőben közvetít. A szombathelyi szurkolókat érintő információ, hogy a ZTE az új járványügyi korlátozások miatt nem tud vendégjegyet biztosítani a szomszédvári rangadóra. TJ, TG Az Illés Akadémia Spirit a vasi győztes KÖRKÉP Kialakult a csoportkörök mezőnye a Megyék Csatája országos e-sport-verseny League of Legends tornáján is. Vas megyét az Illés Akadémia Spirit képviselheti a folytatásban - immár Vas Megyei Struccok néven. Hatalmas érdeklődés övezte a Megyék Csatája országos e-sport-verseny League of Legends tornáját. A selejtezőkbe több mint 1500-an jelentkeztek, hogy megmutassák, nincs náluk jobb az Idézők Szurdokában. A kvalifikációk nyertesei a megyei döntőkben csaptak össze a csoportkörbe jutásért - ahonnan már csak két lépcsőfokot kell megmászni a mindent eldöntő fináléig. Mivel két győzelemig tartott minden széria, valamint egy Rajtra vár ahol csoportkörök mezőnye október 23-i hétvége is beleszólt a lebonyolításba, közel egy hónapon keresztül játszottak egymással az idézők. Megvan az a húsz együttes, száz játékos - köztük valódi magyar legendák és lelkes amatőrök egyaránt -, akik a négy légiós csoportban folytathatják a küzdelmet. A vasárnapi Vas megyei döntőben az Illés Akadémia Spirit és az Iron Megyei Interek csapata találkozott. Parázs mérkőzések után 2-0-ra nyert az Illés Akadémia Spirit - Defleck, CrankZ, Fear, Regester és Sekkou Vas Megyei Struccok néven vethetik bele magukat a nyugati csoport küzdelmeibe. * A csoportbeosztás a megyei továbbjutókkal. Nyugati csoport: Győri Ezüst Páncélosok (SZESE E-sport), Fejér Megyei Királyok (Majdnem Fehérváriak), Zalai íjászok (Counter Doge Germing), Veszprémi Várvédők (Józsi újra KS-el), Vas Megyei Struccok (Illés Akadémia Spirit). Északi csoport: Budapesti Griffek (WiLD Multigaming), Hevesi Gólyák (Hívők), Nógrádi Tollas Vitézek (Nógrádi Esport Reménység Team), Komáromi Ezüst Vitézek (Kapcsold be!), Pesti Arany Oroszlánok (Tudja a bánat). Déli csoport: Csongrádi Turulok (Tóbiás izmos felsőteste), Somogyi Sasok (Hollow Force), Baranyai Bástyák (IWNL), Tolnai Hercegek (Szekszárdi Betyárok), Bács-Kiskun Betyárok (Csak kinyögted). Keleti csoport: Borsodi Sólymok (Borsod Borsod), Szabolcsi Medvék (Unluke), Hajdúsági Sárkányok (Out Play Them All), Békési Oroszlánok (Békéscsabai E-sport Egyesület), Jászsági Lovas Vitézek (Safety First). A szombaton rajtoló csoportkörökben Bo2-es rendszerben zajlanak a küzdelmek, tehát oda-visszavágókat rendeznek. Egy meccsnapon négy megye kerül képernyőkre, vagyis napi nyolc mérkőzésen szurkolhattok kedvenceteknek. A csoportkörök közvetítéseit a Megyék Csatája Twitchcsatornáján követhetitek. A megyekcsataja.hu oldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről! MW