Vas Népe, 2021. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-11 / 59. szám

4 VAS NÉPE KRÓNIKA 2021. MÁRCIUS 11., CSÜTÖRTÖK Készülnek a szezonra a szállásadók Panorámaszauna, mobil kemence, szabadtéri sakk is szerepel a fejlesztések között SZÁL­AFŐ Tavaly a kény­szerű márciusi bezárás ellenére az Őrségben kiugróan erős évet zártak a vendéglátással foglalko­zók. November óta viszont ismét nem fogadhatnak vendégeket. Sokan fel­újításra, kisebb-nagyobb fejlesztésekre használták ki a holt szezon kényszerű időszakát. Molnár Márk és családja Sza­­lafőn működteti vendégházát. Hét szobát adnak ki. Fontos számukra, hogy nemcsak szállást nyújtanak, hanem a reggeli is része a szolgálta­tásnak. Ehhez saját alapanya­gokat, illetve a helyi terme­lők termékeit használják. A vendéglátásban részt vesznek a nagyszülők is, sőt a másfél éves kisfiúknak is megvan már a dolga. A Covid-helyzet miatti holt szezont fejleszté­sekre használták. Pályázati tá­mogatásból három fürdőszo­bát újítottak fel. Építettek egy teraszt, egy mobil szaunát és egy tetőtéri panorámaszaunát, ahonnan a kilátás egy szürke­­marha-legelőre néz, de a nap­lementét is meg lehet innen csodálni. Csernák Ildikó Szalafőn, a Csörgőszeren működteti a vendégházát. Három apart­manban tíz személyt tud fo­gadni. Pályázati támogatás­ból burkolatot cseréltek, és kifestettek a fürdőszobákban, konyhákban. Továbbá kerti bútorokat vásároltak, gyü­mölcsfákat ültettek, és készült egy féltető is. Ildikó őster­melőként egy kis gazdaságot is üzemeltet. A reggelihez a kertben megterem a zöldség, a gyümölcs, a tyúkok adják a tojást. Ottjártunkkor Lugosi Ar­­noldéknál is serény munka folyt. Éppen cserepezték a tetőt az egyik vendégházon. A palatetőt váltották le igé­nyesebb és szebb cserépre. A festésen kívül megújulnak az udvar járdái, és mobil ke­mencével, kerti bútorokkal is bővül az eszközpark. Az ő családja volt az első, amely vendégházat nyitott. Mint Ar­nold elmondta, a vendégházuk fő vonzereje abban van, hogy hatalmas terület tartozik hoz­zá. Igazi család- és kutyabarát helyet alakítottak ki. Van itt minden, ami egy gyereknek kell, és nagy tóka is, ahol még horgászni is lehet. A vendé­geik kapnak biciklit is, ha két keréken szeretnék felfedezni a környéket. A szomszédban két másik szálláshely is működik, amelyekkel együttműködnek, így nagyobb társaságokat is tudnak fogadni. Lugosi Ar­nold szerint az Őrség ereje abban van, hogy itt a szállás­adók együttműködnek, ajánl­ják egymást, összefognak. Szalafő egyik emblemati­­kus épülete a Szala völgyében álló egykori hatalmas gatter­­ből kialakított fogadó, ami a környék legnagyobb befoga­dóképességű szálláshelye. Az új tulajdonos, Simon László szerint ez az épület egy al­kotás, többet érdemel, ezért saját erőből teljes felújításba kezdtek. A sokágyas szobák­ból kisebb és komfortosabb szobákat alakítanak ki saját fürdőszobával. tetőtéri abla-Az Őrség ereje abban van, hogy itt összefognak, ajánlják egymást az emberek kokkal. Építettek egy galéri­át, kicserélték a gerendázatot a nagy terem alatt, így most már jöhetnek a tánctáborok is, és az alagsorban sem kell a dúcgerendákat kerülgetni. Korszerű, napelemes rend­szert építettek, a melegvíz- és az energiaellátás is erre épül. Az udvaron lesz egy nagy kültéri sakk, őszre pedig egy süllyesztett fürdőmedence és szauna is. CYP További izgalmas hírekért látogasson el ide: Lugosiék egyik vendégházán cserépre cserélték a palatetőt, és megújulnak az udvar járdái is Fotó: Szendi Péter '*■' ffjjj Hirdetés------l KIVÁLÓ MINŐSÉG CSAK ENNYIÉRT! MÁRCIUS 15-ÉN, HÉTFŐN ZÁRVA TARTUNK! MÁRCIUS 16-ÁN, KEDDEN VÁLTOZATLAN NYITVATARTÁSSAL VÁRJUK ÖNÖKET! ' 9 A HAZÁNK­­ KINCSEI: 4T ZOELICI «S 1 TEJFÖL 25% ü 1 LáNGOSTÉSZTAi * k Jí ra,,ü.ra,> ki«­­30% 70 37% 249 Brokkoli • 1 kg = 498 Ft Áfonya • 1 kg = 3592 Ft • Hűtött HÚSFARM Friss, szeletelt csirkemellfilé • 1 kg = 1538 Ft -18% 769 HAZÁNK KINCSEI Lángos­tészta 349 Az akció érvényessége: 2021.03.11-17 03.11. CSÜTÖRTÖKTŐL­­ 03.14. VASÁRNAPIG: 100g -28% 319 HAZÁNK KINCSEI Szeletelt szárazkolbász • Csabai / gyulai • 1 kg = 3190 Ft 330 g •** -26% Hűtött HAZÁNK KINCSEI Zselici tejföl • 1 kg = 755 Ft Tourinform: megújult arculat és iroda Intenzíven megindultak az előfoglalások SÁRVÁR A város főterén a megnyitása után az egész település fogadótere-kapu­­ja lesz az új 150 négyzet­­méteres turisztikai iroda. A hazai Tourinform-irodák megújításának első elemeként azok új arculatát alakították ki. Ezt követően a belsőépítészeti átalakításokra, felújításokra hirdettek pályázatot, aminek keretében 22 iroda felújításá­ra nyílt lehetőség. Ezek közül az országban másodikként ké­szült el mintegy 25 millió fo­rintos támogatásból a sárvári iroda. Az átadás előtt álló új Tourinform-iroda szakmai be­járásán részt vett Juhász Sza­bolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség egészségturiszti­kai igazgatója. - A turizmus­ban eredményes nyárra van esély az intenzíven megindult előfoglalások alapján - hang­súlyozta a turisztikai vezető. - Sárvár járvány utáni ar­cát mutatja már az impozáns épületben létrejött információs pont - fogalmazott Ágh Péter országgyűlési képviselő. - Hosszú távú befektetés lesz a frekventált helyen álló iroda Sárvár turisztikai életé­ben, méltó a fürdőváros ötcsil­lagos vonzerejéhez - jelentette ki Kondora István polgármes­ter. Köszönetét fejezte ki, hogy a kormány 1,8 milliárd forin­tos támogatása révén az ön­­kormányzat gyógyfürdőjének kötvénykiváltásával nem futott zátonyra a sárvári turizmus „zászlóshajója”. Haller Ferenc, a városi Tourinform-iroda vezetője el­mondta, hogy a tágas üvegpor­táló irodában kaptak helyet a megyei önkormányzattal kö­zös turizmusfejlesztési projekt keretében beszerzett, bérelhető elektromos rollerek és kerék­párok is. PAS Az új sárvári turisztikai iroda szakmai bejárásán Ágh Péter, Haller Ferenc, Juhász Szabolcs és Kondora István Fotó: Pajor András

Next