Vas Népe, 2021. május (66. évfolyam, 100-123. szám)

2021-05-26 / 119. szám

2 VAS NÉPE RÖVIDEN Kilenccel több igazolt fertőzött KÖRKÉP Összesen 23 397 volt Vas megyében az iga­zolt COVID-19 fertőzöttek száma a tegnapi összegzés szerint, ez azt jelenti, hogy egy nap alatt kilenccel lett több a fertőzött. VN Elszökhet, ezért letartóztatták SÁRVÁR Négy szír mig­­ránssal tartott Ausztriába az a holland férfi, akit múlt pénteken igazoltattak a 84- es főúton. Baja térségében, papírok nélkül érkeztek Magyarországra az utasai, ők visszatértek Szerbiába. A holland sofőrt a Szom­bathelyi Járásbíróság nyo­mozási bírója letartóztat­ta egy hónapra, ahogy az a Vas Megyei Főügyészség indítványában szerepelt. Az ok: elszökhet, elrejtőz­het, megnehezítheti, meg­hiúsíthatja az eljárást. VN Már megint apad a Rába KÖRMEND Vízszintcsök­­kenésre számítanak a szak­emberek a Rába körmendi szakaszán - látható a regi­onális vízügyi igazgatóság térképén. A mai 50 cen­timéter körüli maximum után 30 centiméterre csök­ken a vízszint a követke­ző két napban a prognózis szerint. Ahogy emelkedett a vízszint, úgy hűlt a víz az utóbbi napokban: csaknem 16 Celsius-fokról 13 Celsi­­us-fokra mérséklődött a víz hőmérséklete a Rába kör­mendi szakaszán. VN A jövő keddig biztosan terelnek SÁRVÁR Várhatóan má­jus 31-éig tart a Kisher­­penyő-patak hídjának ja­vítása, ezért teljes az útzár Sótony és Ikervár között négy kilométer hosszan. A járműveket Sárvár felé te­relik el. VN i KRÓNIKA Friss, elegáns, modern Megújult Kőszeg Fő terén a Tourinform-iroda (Folytatás az 1. oldalról) Egyik oldalán a város és a Kálváriától az Óházig, a Ke­nyérhegyig tartó hegyoldal lát­ható. A másikon az Alpokalja domborzata: Borostyánkőtől Csepregig, Kőszegtől Fel­sőőrig. A kiállítószekrényből mint egy óriás könyvespolcból lehet kihúzni az érdeklődésnek megfelelő kétoldalas, két mé­ter magas „könyveket.” Min­denkihez szólnak az elkészült Kőszegi séták is: a 13 izgalmas ajánlat ezzel a címmel már min­den mobiltelefonos applikáció­tárból letölthető. Emellett uta­zástervező program is készül, amely a Tourinform-fejlesztés záróelemeként októbertől lesz mindenkinek hozzáférhető. Az iroda interaktív elemeivel ki tudja szolgálni a Sopron-Fertő és a Bécs-Graz térségből Kő­szegre érkező vendégeket is. A Kőszegen megszálló vendégek a szomszédos osztrák és szlo­vén területekre­, valamint a tör­ténelmi Felső-Őrség térségeibe is ellátogathatnak - ez a kínálat is fellelhető lesz az irodában. A Tourinform homlokzatán lát­ható galéria-ablakban időről időre otthont adnak alkotóknak képek, szobrok időszaki kiállí­tására. A keddi átadón Bakos György, az Irottkő Natúrpar­kért Egyesület elnöke a szer­vezet mintegy negyedszáza­dos történetéből négy dátumot emelt ki: 1997 áprilisát, a meg­alakulás hónapját, a 2001-es évet, amikor az önkormányzat úgy döntött, hogy az egyesü­let vállalja fel a Tourinform működtetését, 2017-et, ami­kor turisztikai menedzser kez­dett dolgozni és az idei évet, amikor friss, elegáns, modern irodát tudnak átadni a közön­ségnek. Az együttműködések fontosságát hangsúlyozta, va­lamint azt, hogy brand lett a natúrpark és az ott létrehozott termékek. Végül megköszönte kollégáinak az iroda megújítá­sáért tett erőfeszítéseit. Kőszegre mindig örömmel jön - ezt már Szalay-Bobrov­niczky Vince, a Miniszterel­nökség civil és társadalmi kap­csolatokért felelős helyettes államtitkára mondta köszöntő­jében. A várost Magyarország egyik legkülönlegesebb ék­szerdobozának nevezte, majd utalva a két tavaly megnyílt új szállodára, a Kisfaludy-prog­­ramban felújított panzióira és a magánházakra, úgy fogalma­zott: Kőszeg készen áll arra, hogy turisztikai értelemben el tudjon rugaszkodni. Arról is beszélt, hogy az idén a koráb­binál jóval több, mintegy 20 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére a területen, amiért felel. A hálózat­­ arculatához illeszkedő, mégis egyedi a belső design Básthy Béla polgármester azt emelte ki - Kőszeg turiz­musának íve van, amely most egy platóra ért, ahonnan jó szétnézni. A kőszegi vendég­várásnak, turisztikai együttmű­ködésnek jelentős hagyomá­nyai vannak. E sajátosságok - a családiasság, az otthonosság, a kisvárosiasság, az intimitás - mind visszatükröződnek a megújult Tourinform-irodában is. Arra is emlékeztetett, hogy az iroda felújításának projektje szerepelt a KRAFT-program­­ban - egy 300 millió forintos program 50 milliós egységét képviselve. Mint mondta, a projektben abból indultak ki, hogy Kőszeg tele van kincsek­kel, rejtett vonzerővel. A céljuk eljuttatni az embereket e kin­csekhez: aki betér az irodába, olyan érzéssel távozzon, hogy még sok dolga van Kőszegen és a környéken. Végül Győrffy Gábor tu­risztikai menedzser mutatta be részleteiben a megújult irodát. BTK Szalay-Bobrovniczky Vince, Básthy Béla és Bakos György az átadónFotó: Unger Tamás V 2021. MÁJUS 26., SZERDA Szombathelyi városvezetés - változások várhatók SZOMBATHELY Elveszi a sport­ágazat felügyeletét Horváth Attila alpolgármes­tertől Nemény András. A területért június 1 -je után László Győző felel. Úgy tűnik, elégedetlen lehet Nemény András a sport­ágazat területén végzett városvezetői munkával, miután a polgár­­mester egyik előterjesztéséből kiderült, annak felügyeletét június 1-jétől Horváth Attila alpolgármester helyett Lász­ló Győzőre bízza, így a többi között a Falco KC Szombat­hely Kft.-hez, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola NKft.-hez, a Haladás Sport­­komplexum Fejlesztő NKft.­­hez és a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-hez kapcsolódó döntések előkészítése és végrehajtása is László Győzőhöz kerül át. A terület önkormányzati je­lentőségét jól mutatja, hogy a sport­ágazatra az előző évben majdnem 1 milliárd forintot fordított a város. Az általános polgármes­ter-helyettes számára a pandé­­mia évében valószínűleg kevés teendővel jártak a Szombathe­lyi rendezvények és protokol­láris események. Itt is módosít Nemény András, az ezekhez kapcsolódó városvezetői fel­adatkör június 1. után Horváth Soma alpolgármesterhez tar­tozik. Utóbbihoz kerül a tu­risztika területe, így a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. fel­ügyelete is. Horváth Attila pedig a jö­vőben azért (is) felel, hogy olyan javaslatokat dolgozzon ki, amelyekkel hatékonyab­bá tehetik az önkormányzati gazdasági társaságok műkö­dését. Emellett a jövőben az al­polgármesterhez tartozik a Nyugat-Dunántúli Regionális Önkormányzati Hulladékgaz­dálkodási Társulás felügyele­te is - derült ki az előterjesz­tésből. VN SZEREPELNEK A Fanny ! MAGAZINBAN? ELMÚLT 25 ÉVES? KIPRÓBÁLNÁ MAGÁT? JELENTKEZZEN! Küldj egy friss portrét + egész alakos fényképet, add meg a magasságod, a testsúlyod, a ruhaméreted, valamint a telefonszámod. Várjuk jelentkezesed: info@fannymagazin.hu! 55 JELIGE: „MODELL A­JÁNDÉK: zia­ax Ziara kozmetikai csomag ,WryTrMe­n vagy InExtense ruhák C*— HIRDESS! KERESS! TALÁLJ OTTHONRA! Már büntetnek a parkolóőrök (Folytatás az 1. oldalról) Beálltunk mi is a sorba, ahol gyorsan kiderült, mindenki ugyanazért jött, de mindenki máshogy tudja a szabályokat. Volt, akit állítása szerint ar­ról tájékoztattak, hogy ugyan újraindul a fizetős parkolás keddtől, de nem fognak még büntetni. Ezt az értesülést ké­sőbb másoktól is hallottuk. Bi­zonytalanságunkat csak erősí­tette, hogy a Thököly utcai és a Borostyánkő áruház melletti parkolóban több autó ablak­törlő lapátjához fehér cetlit tűztek, amelyen arra hívták fel a figyelmet, hogy a mai nap már fizetős. A legnagyobb bi­zonytalanság persze a májusra szóló parkolóbérleteket övez­te. Mindenki azt akarta tudni, hogy a hónapból fennmaradó egy hétre mennyit kell fizetni. Megkérdeztük. Ezek szerint pedig, aki májusi bérletet akar, annak a teljes árat kell megfi­zetnie. Kiderült az is, miért halt le az online vásárlási felület. A rendszert még novemberben leállították, és miután kijött a kormányrendelet, meg is rendelték az újraindítását. A külsős cég azonban leterhelt­sége miatt nem végzett időben a beállításokkal. Egyébként az oldal már kedden délelőtt helyreállt. Tévesnek bizonyult a türelmi időről szóló hír is, a Szóva tájékoztatása szerint ugyanis a parkolóőrök - sza­bálytalan parkolás esetén - keddtől már bírságolnak. BD Gróf Ottó vidékről jár Szombathelyre, mindig jegyet vesz Fotó: CSG

Next