Vasuti és Közlekedési Közlöny, 3. évf. (1872)
1872-09-19 / 38. szám
38. szám. Pest, 1872. szeptember 19. Harmadik évfolyam. dlPQNfl Megjelenik minden csütörtökön. Előfizetési díj: Házhozhordással vagy postai küldéssel egész évre . 8 frti félévre 4 . Szerkesztési Iroda: Főút 7. szám földszint. Kiadóhivatal: Főút 7. szám földszint. Tartalom: Több erélyt a kormány részéről. — A vasuti és hajózási magyar királyi főfelügyelőségnek jelentése 1871-ről. — Vasutügy a danzigi közgazdasági congressuson — Vasuti ületrendszabályzat, érvényes a magyar korona területén fekvő összes vasutakon. (Folyt.) — Vasuti hirek. — Gőzhajózási hirek. — Posta- és távirdaügy. — Hivatalos. — Szerkesztői üzenet —Értéktőzsde. — A magyar korona területén létező és a közös vasutak 1872. augusztus havi üzlet-eredményének kimutatása. — Hirdetések. Több erélyt a kormány részéről. —.. Azon hosszas csendet, mely a közmunka és közlekedésügyi minisztériumnak f. évi márczius 7-én a hazai vasútigazgatóságokhoz a magyar ügykezelés tárgyában kibocsátott rendelete után úgy a hírlapok, mint a nagyközönség körében beállott, mintegy két hét óta ismét felzavarta a tiszavidéki vasút főigazgatóságának a megürült és megürülendő hivatalok betöltése tekintetében követett eljárása, illetőleg a külföldi, jelesen a csehországi felsőbb tanintézetekhez intézett azon átirata, melyben tudatja, mikép a vasúti pályára kedvet érző ifjak a tiszavidéki vasútnál alkalmazást nyernek. Eleinte az érintett rendelet szellemével e homlokegyenest ellenkező eljárást kétségbe vontuk, de nemsokára azon szomorú meggyőződésre kell jutnunk, mikép értesülésünk teljesen hiteles alapon nyugszik, miben minden kétséget kizárólag megerősített bennünket azon tény, hogy a vasúti főfelügyelőség hivatalosan szerzett magának eziránt tudomást s jelentését e tárgyban a minisztérium elé terjesztette. A hivatalnoki karban nevezett vasútnál észlelhető elégedetlenség, a történt elbocsátások és nyugdíjazások, mikkel tudvalevőleg a napilapok ez ügyet kapcsolatba hozták, addig mig oly neműekké nem alakulnak, hogy a közérdekekkel jönek érintkezésbe, nézetünk szerint a tiszavidéki vasúttársulatnak belső magánügyét képezik, melyeknek czélszerű vagy czélszerűtlen volta általában véve kizárólag az igazgatóságot terheli a részvényesekkel szemben felelősséggel. És azért mi azokra vonatkozólag mostanáig még nem tartjuk időszerűnek ítéletet mondani, és jelenleg az egész dolognak csak azon részéhez akarunk hozzászólani, mely nem magára a társulatra, hanem az egész nemzetre bír kihatással s ez : az idegen erők behívása és alkalmazása. Számtalanszor szóltunk már ez ügyben s olvasóink tudják, mikép a vasúti kezelés magyarosítása tekintetében, a hazai szellem és nemzeti nyelv meghonosítása érdekében mindig elsősorban küzdöttünk, s ha most újabb felszólalásra a kínálkozó alkalmat talán nem ragadtuk meg rögtön, ez nem a csüggedésnek jele — habár azon tétlenséggel szemben, melyet a kormány ez irányban tanusít, nem volna csoda, ha a küzdelemben némi lankadtság venne rajtunk erőt — hanem inkább azon kétkedésnek kifolyása, mely a kormány rendeletének ily nyilt ignorálása hallatára bennünk méltán támadhatott. A mily örömmel fogadtuk a kormánynak határozott fellépését, melylyel a hazai vasuttársulatoknak alkalmazkodását a hazai szellemhez elrendelte s a magyar nyelveni kezelés behozatalára határidőt tűzött ki , és oly megütközéssel kellett tapasztalnunk, mikép a nagy hangon tartott rendelet csak irott malaszt marad s nemcsak hogy a vasutigazgatóságok legnagyobb része ugy fogta fel azt, mint egy kis altatót némely oldalról már igen hangosan nyilvánult kívánalmak elszenderitésére, s azután is mint az előtt magyar erők megszerzésére épen nem forditott gondot s igy egyenesen mutatta, miszerint esze ágában sincs 1874-ig kezelését magyarosítani; hanem még sajnos abban kellett azt is tapasztalnunk, hogy a kormány látván e közönyt oly tétlenül viseli magát, mintha a kibocsátott rendelettel már mindent megtett volna, amit tennie kötelesség. Mi azon nézetben vagyunk, hogy vagy volt joga a kormánynak a vasútigazgatóságokhoz a magyar nyelv behozatala tekintetében rendeletet kibocsátani, vagy nem. Ha igen — amit kétségbe senki sem vonhat — akkor szigorú kötelessége, már csak méltósága iránti tekintetből is, mindent elkövetni, hogy annak érvényt is szerezzen, s minden ellenkező törekvést csírájában megakadályozni. Avagy azt hiszi a kormány, hogy ha a vasútigazgatóságok már most nem iparkodnak magyar hivatalnokokat nyerni, majd 1873 végén egy csapással el fogják bocsátani az idegeneket s varázsvesszővel teremtik elő a magyar szakembereket ? Az oly nagy reform, mint amelyet a kormány rendeletében követelt, nem pillanat alatt létesíthető, arra idő kell és előleges készület. Őszintén megvalljuk, mi a vasútigazgatóságok eljárását még menthetőbbnek tartjuk mint a kormány közönyét. Ők úgy segítenek magukon , mint az nekik könnyebb, s miután tagadhatlan, hogy magyar vasúti hivatalnokokat bajosabb szerezni mint idegeneket s az sem csodálható, ha a magyar nyelvben nem jártas főnökök maguk alatt bizony nem akarják vágni a fát s magyar erők befogadása által állásukat lassan lassan tarthatlanná tenni : nagyon természetes, ha magukra hagyatnak a dolognak könnyebb és reájuk nézve kedvezőbb véget fogják fogni s hozzák vonják a fáradságosabb reformokat — ha azok a vállalat pénzügyi oldalára nincsenek rosz befolyással — a meddig csak lehet. Nem akarjuk azonban a reeriminatiókat folytatni, azon hitben, hogy a tiszavidéki vasút igazgatóságának lépése, talán változtatni fog az eddigi közönyön. Mi nem kívánunk a kormánytól lehetetlent, az amit kívánunk : több erély! Ha a közlekedési vállalatok igazgatóságai látni fogják, mikép a kibocsátott rendelethez a kormány szigorúan ragaszkodik, akkor elvégre a kényszerűségből mégis tenni fognak, tudván hogy a kormány követelését az egész nemzet egyhangúan támogatja.