Vasuti és Közlekedési Közlöny, 6. évf. (1875)
1875-04-08 / 14. szám
ezen nemzetgazdászati tekintetben oly nagy fontosságú ezért, a hazai közérdek iránt érzékkel nem bíró idegenek foglalják el ugyannakkor, midőn a megbízható hazai szakerők részint parlagon hevernek, részint az életfentartás kényszerítő kötelességétől indíttatva, hazánk határain túl kénytelenek képességüknek megfelelő foglalkozást keresni. Hogy más nemzetek, melyeknek helyzetük a miénknél kedvezőbb, ez ügyben milyen szigorú álláspontot foglalnak el, szabadjon egy pár példával röviden megvilágítanunk. Nem is említve a nagy nemzeti államokat, sem az uj német, vagy épen az osztrák birodalmat, mely utóbbiban a hivatalos nyelv nem is a nép többségének nyelve, s csak futólagosan emlitve meg a sokféle nemzetiségű és nyelvű Oroszországot, mely a miveltség és hazai szakerők dolgában nagyon is mögöttünk áll s hol mindazonáltal benszülöttnek s idegennek, hogy a közlekedési ügy minden ágában hivatalképes legyen, a hivatalos nyelvet egyiránt bírnia kell, sőt a belföldinek az idegen fölött kevesebb képesség mellett is előnye van: a tőlünk délre fekvő kisebb államokra kívánunk hivatkozni. Szerbiában, hogy valaki a közlekedésügy terén legegyszerűbb, legidőlegesebb cselekvényre, a nyomjelzésre jogosult legyen, a szerb nyelv ismeretén kívül honosítást kell nyernie. Romániában, mely hazai szakerekben ép oly hiányt szenved mint Szerbia, minden alkalmazott közegnek szerződésében kivétel nélkül ki van kötve, hogy egy év alatt a román nyelvet elsajátítani köteles, ellen esetben szerződése előzetesen felmondottnak tekintetik. Sőt, mi sajátszerű, a román nyelv ily megtisztelésében épen egy a miénkkel azonos közlekedési intézetet találjuk kitűnni, mely nálunk a hivatalos nyelv jogainak hódolni leginkább vonakodik. Ha ezen eszközök alkalmazhatók oly tartományokban, melyek honi szakerőkkel egyáltalában nem rendelkeznek, gondolható-e, hogy nálunk, hol az ilyerek tétlenségre vannak kárhoztatva, hasonló rendszabályok akár jogosulatlanok, akár kivihetetlenek lennének ? Midőn a fennebbiekben czélunk jogosultsága iránti mély meggyőződésünknek kifejezést adni bátorkodtunk, hálás megemlékezéssel kell azon intézkedéseket kiemelnünk, melyek az időszerinti közmunka és közlek. miniszter uraktól eredve, a magyar nyelv és ebből folyólag a hazai szakerők érdekei előmozdítására voltak irányozva. Azonban ezen intézkedések kívánt eredményt csak igen csekély számú közlekedési vállalatoknál szültek, míg a többieknél a rendeleteket részint a kormányintézkedéseknek a társulatok előzékenységére számító kíméletessége, részint a mérvadó egyéniségeknél mutatkozó akarathiány vagy makacsság és végre azon — nem kívánjuk kutatni, - komoly vagy színlelt de mindenesetre alaptalan kifogás folytán, hogy a szükséges hazai erők hiányoznak, nem követhette siker. Ha megengednők is, hogy ezen kifogásnak kezdetben, midőn a közlekedési vállalatoknak nagyobb csoportja keletkezett, számra nézve volt némi jogosultsága, megszűnt az már ama kezdetet követő legközelebbi években és határozottan valótlannak kell azt kijelentenünk a jelent illetőleg, midőn nemcsak hogy a közlekedési vállalatoknál tényleg alkalmazásban lévő s mindeddig következetesen háttérbe szorított tisztviselők között bőven vannak olyan szakegyének, akik jelenleg idegenek által monopolizált magasabb állásokat megfelelően betölteni képesek, hanem nagy a száma az olyan képzett és kipróbált hazai szakerőknek is, kik teljesen foglalkozás nélkül vannak. Ezen hamis jelszó alatt „hazai szakerő hiányzik" lettek a már most régóta üzletben levő közlekedési vállalatok építésének és üzletbevételének idejében az idegen — úgynevezett kitűnőségek csoportosan behozva, s a hazai erők mellőzve vagy minden félig meddig fontos tevékenységi térről leszorítva, s ma 8 évvel ama minden tekintetben kezdetet képező időszak után még mindig, — ma már elmondhatjuk, — minden alapot nélkülöző kifogással találkozunk. Nem lehet feladatunk e helyen Nagy méltóságod előtt hoszszasan fejtegetni, hogy ezen importált kitűnőségek működése úgy az építkezés, mint az azt követő üzleti téren minő eredményeket mutatott fel. Elégnek tartjuk felemlíteni ama bonyodalmakat, melyek az új nera első évei alatt engedélyezett vasutak létesítéséből folyólag támadtak, s azon tényt, hogy legtöbb vasút üzleti kezelése épen azon idegen szakemberek mérvadó befolyása alatt vajmi sok kívánni valót hagy hátra. Lehető lett volna mindez, ha ama kitűnőségeknek híresztelt idegenek valóban azok lettek volna? De ha meg is engednők, hogy voltak közöttük egyes szaktekintélyek, ezek képessége és működése is hatástalanná, sőt károssá vált azáltal, hogy nálunk teljesen idegen, ismeretlen viszonyokkal találkozván, azokkal jó akarat hiánya és önhittségüknél fogva kiegyezni, megbarátkozni nem akartak, akkor úgy hisszük, miszerint elegendő ok van "i ezen öncsalódással felhagyni és saját hazánkban felkeresni a szakerőket, ahol azok valódi képessége és minden tekintetbeni megbízhatósága iránt úgy a kellő előzetes tájékozás, mint a garanciák biztosabban feltalálhatók, és ha nem állana is azonnal és tényleg rendelkezésre oly nagy számi , a magasabb állomások betöltésére is teljesen alkalmas, részben foglalkozás nélküli hazai szakerő, mint amennyi tényleg s adatokkal kimutathatólag létezik —módjában áll a közlekedési intézeteknek, a még állítólag hiányzókat kellő működési térnyitás útján, saját megfelelő előzetes képzettséggel bíró tisztviselői állományukból a legrövidebb idő alatt kiképeztetni. És miután úgy hisszük, sikerült nemcsak czélunk jogosultságát, hanem kivihetőségét is kimutatnunk, engedje meg Nagyméltóságod, hogy főbb vonásokban amaz eszközökre is tiszteletteljesen reá mutathassunk, melyektől mi az előadott bajok orvoslását bizton várhatni véljük. Míg a közlekedési intézetek élén idegen ajkú igazgatók és főhivatalnokok állanak, addig az államkormány rendeleteinek eredményteljes végrehajtására nem lehetvén számítani, mindenekelőtt szükséges, hogy ezek és főleg az igazgatók mihamarább hazai szakerők által pótoltassanak. A kiadott miniszteri rendeletek eddigelé eredményre nem vezetvén, az államhatalom mindenekfelett tiszteletben tartandó tekintélye meg nem engedi, hogy az állam hivatalos nyelvének behozatalára visszavonhatlanul kitűzött záros határidő újólag meghosszabbíttassák ; tiszteletteljesen felkérjük tehát Nagyméltóságodat , hogy f. évi július hó 1-én túl határidő hosszabbítást engedélyezni ne méltóztassék. Legyen szabad tiszteletteljesen megjegyeznünk, hogy mi az állam hivatalos nyelvének behozatala alatt annak kizárólagos és tényleges ügykezelési és működési nyelvül leendő behozatalát értjük, mert az által, hogy az idegen nyelven tárgyalt ügydarabok magyarra fordíttatnak a nyelv nem tényleg, hanem csak tietiv van érvényesítve és pedig az üzlet kiadás, a gyors és okszerű üzletvezetés rovására. Az 1873. évi deczember hó 31-én kelt 23535. számú miniszteri rendelet 5. pontjában határozottan ki van mondva, hogy a már alkalmazásban lévő idegen ajkúak a magyar nyelv elsajátítása előtt előléptetésben nem részesíthetők stb. mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy a rendeletekben foglalt határozatok ellenére történt és történhető cselekményeket megsemmisíttetni méltóztassék. Végül különösen felkérjük Nagyméltóságodat, hogy az állam hivatalos nyelvét is értő idegenek alkalmaztatását, míg hazai erők rendelkezésre állanak, határozottan megtiltani, és az összes közlekedési intézeteknél kegyesen odahatni méltóztassék, hogy már az alsóbb fokú állások betöltésénél elsősorban a műegyetemet végzett hallgatók és a magyar ajkú megvizsgált belföldi üzleti gyakornokokra kiváló figyelem fordíttassák. Általában pedig mély tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy a rendeletek pontos és szigorú végrehajtásáért az üzletrendtartás 85. §-a értelmében mindenekelőtt a közlekedési intézetek igazgatóit személyesen is felelőssé tenni méltóztassék. Hogy a rendeletek végrehajtása áldozatot is igényel, az kétségtelen, de ezen áldozat az állami és nemzeti érdekek és czélok javára esik, mert ha az ország állami hatalmát és nemzeti jellegét szilárd alapra kívánja helyezni, akkor ez a hazai értelmiség fenntartása, gyarapítása és az állam hivatalos nyelvének kizárólagos érvényesítése által éretik el. Midőn jelen alázatos kérvényünket Nagyméltóságod hathatós pártfogásába ajánlanók, felhasználjuk az alkalmat, hogy mély tiszteletünknek, határtalan bizalmunknak és hazafiúi reményeinknek újólag is kifejezést adhassunk, a melylyel maradtunk Budapest, 1875. márcz. 21-én, alázatos szolgái. A tiszavidéki vasút főigazgatója. A tiszavidéki vasút főigazgatójának az osztrák kereskedelmi minisztériumba való belépéséről hoszabb idő óta szárnyalt híreket végre pozitív tény váltotta fel. A bécsi hivatalos lap kinevezési rovatában ugyanis f. hó 1-én következőket hozta : „Ő csász. és ap. kir. felsége f. é. márczius 25-től kelt legf. elhatározással Nördling Vilmos udvari tanácsost, a tiszavidéki vasút főigazgatóját, mint osztálytanácsost s az osztrák vasutügy főigazgatóját a cs. kir. kereskedelmi ministeriumba legkegyelmesebben meghivni méltóztatott."A Nördling urnák megválása a tiszavidéki vasút igazgatóságától, már akkor, midőn még csak eshetőségnek volt tekinthető, oly élénk megbeszélésekre adott alkalmat úgy a sajtóban mint a közlekedésügyi körökben, mikép el nem mulaszthatjuk most, midőn ténnyel állunk szemközt, néhány futó pillantást vetni mégegyszer a távozó személyére, s a megürült hely újból leendő betöltésére. A tiszavidéki vasút igazgatótanácsa ezelőtt három évvel elkerülhetlen szükségességnek látta a vállalat ügyeinek rende-