Vasuti és Közlekedési Közlöny, 10. évf. (1879)
1879-01-05 / 1. szám
I. szám. Budapest, 1879. január 5. Tizedik évfolyam. vasuti és közlekedési közlöny. Szerkesztési iroda: Előfizetési díj: Kiadó-hivatal: Házhozhordással g. postai küldéssel egész évre 8 frt. , V., Vadasz-utcza 14. sz. földszint. félévre 4 V., Vadassz-utcza 1-l. sz. földszint. TARTALOM : A t. közönséghez. — Bismarck herczeg közgazdasági programmja. — A szerb vasúti csatlakozások tárgyában. — Az állami biztosításból folyó számviteli kérdések tárgyában. — A tüz és szállítási károkra nézve. — Visszapillantás 1878. évre. — Budapest-belgrádi vasút. — A porosz kereskedelmi ministerium újjászervezése és a vasutak körüli felügyeletnek a birodalomra való átruházása. — Szenélyi hírek. — Vasúti hírek. — Műszaki közlemények. — Hajózási hirek. — Szakirodalom. A magyar korona területén létező és a közös vasutak 1878. évi november havi üzleteredményeinek kimutatása. — Igazgatási és forgalmi hivatalos értesítések. Hirdetések. Megjelenik minden szerdán. A t. közönséghez. Több oldalról jött, illetékes felszólítások és biztatások folytán e lapok kiadását és szerkesztését a mai naptól fogva átvettem. Nem kerestem, sem nem óhajtottam ez állást, sőt haboztam annak inconvenientiái előtt mind a múltat tekintve, mind a jövőt illetőleg. Az elhatározásnál döntött előttem annak meggondolása, hogy a hazai közlekedésügy jelen helyzetében minden tényezőnek megvan a maga fontossága, s annak, aki teljesen meg van győződve, hogy e lap is egyik ily — bár szerény — tényező lehet: nem szabad visszavonulni a kikerülhetetlen nehézségek elől. Ehez járultak a legilletékesebb oldalról jött azon biztatások, miszerint az új szerkesztést nem tekinthetik a régi egyszerű folytatásául, hanem oly gyökeres változásnak, mely előttök teljes kezesség a vállalatnak most már feltétlen támogatására. Csak a vezérelvet akarom még konstatálni, melyet a hazai közlekedésügy kérdéseiben más téren is, s így e lap vezetésénél is tartaléktalan nyíltsággal fogok követni igénytelen munkálkodásomban. Ez az: a hazai közgazdaságnak véréből való vérévé, csontjából való csontjává tenni a hazai közlekedésügyet, nyelvére, eljárására és érdekeire nézve egyaránt. Nincs mit tagadnunk, hogy ma — minden örömmel tapasztalható jóindulat dacára — távol állunk ettől. Hazai közgazdaságunk testén, mint valami részben idegen elem, uralkodik a közlekedésügy. Assimilálnunk kell azt teljes mértékben, nehogy az egészséges vérforgást meggátolva, a legirtózatosabb betegségeknek szülő anyja legyen. Ez meggyőződésem, ez programmom, melynek elérése felé fog — a maga kicsiny körében — törekedni folytonos munkásságával e lap is. Óhajtom és remélem, hogy e lap elérje azon tekintélyt, melyet egy nyílt czélzatú becsületes szakközlöny megkövetelhet. A kezelés olyan lesz,amelynek alapján jogosan fogjuk azt igényelni. És ezzel magamat és a lap körül csoportosult szakeröket a t. olvasó közönség szives támogatásába ajánlom. Budapest, 1879. január 1. György Endre, kiadó és felelős szerkesztő. Bismarck herczeg közgazdasági programmja. A német vámtarifa revisiója alkalmából Bismarck herczeg a német szövetségtanácshoz decz. 15-én Friedrichsruheból keltezve egy levelet intézett, mely a német birodalmi kanczellár közgazdasági programmját foglalja magában. E levél a nyilvánosság elé hozatván, elnyerte, amint teljes mértékben meg is érdemelte, a modern Európa felháborodását. E levél teljesen a régi védvámpárt okoskodásainak alapelvét teízi ki zászlajára. Bismarck herczeg, mint levele bevezetésében mondja, mindenekelőtt a birodalom pénzügyeinek reformját és javítását tartja szem előtt s alapelve az, hogy az egyenes adók mérsékeltessenek, a közvetett adók jövedelme pedig szaporittassék. Ez utóbbinak egyik fő forrásául pedig a határvám bevételeit jelöli meg s a kivánt czél elérésére szükségesnek tartja nemcsak egyes, már meglevő vámtételek fölemelését, hanem annak kimondását is, hogy kivétel nélkül minden áru, mely a határon át az országba behozatik, vámköteles. Ez elv alól csak az olyan nyerstermények vétetnének ki, melyek a német ipar számára szükségesek és Németországban nem termeltetnek, pl. a gyapot. A vámmentesen bevitt áruk Németországban (úgy mint Európa minden államában) az összes bevitelnek igen jelentékeny részét képezik. Bismarck herczeg számítása szerint értékük 1877-ben 2853 millió márkára rúgott; ebből Bismarck herczeg szerint mintegy 1400 millió márka érték vám alá vethető (!) s ebből a kincstár 70 millió márka évi jövedelmet várhat. E nevezetes elv proklamálása után Bismarck herczeg áttér a német ipar védelmének szükségességére, s e czélból hathatós védvámrendszert ajánl; végre elengedhetetlennek nyilvánítja, hogy a vámtarifákkal egyidejűleg a vasúti tarifák is revideáltassanak, nehogy a vasúti szállítási díjak (természetesen a leszállítás által) megzavarják a kormány vámpolitikáját. E levél, mint Berlinből jelentik, roppant izgatottságot okozott még a kormány köreiben is, mert azon elv, hogy az eddig vámmentesen bevitt áruk, melyek majdnem kizárólag ipari nyersanyagok, élelmi czikkek stb. ezentúl vám alá vettessenek, az alsóbb néposztályok súlyos megadóztatását jelenti. A szövetségtanács egészen megzavarodott, midőn e levél előtte felolvastatott , többen hevesen felszólaltak az ellen, hogy e famázus programm kiadassék a tarifát revideáló bizottságnak, amint ezt a kancellár kívánta. Hosszabb vita után a szövetségtanács december 30-án tartott ülésében elhatározta, miszerint az egész ügyet a tarifát revideáló bizottsághoz fogja utasítani, anélkül, hogy annak helyes vagy helytelen volta felett ez alkalommal nézetét nyilvánosságra hozná. Aki akár a szövetségtanácsban, akár általában Németországon komoly ellenzést tud képzelni a vaskancellár akarata ellen, az nehezen ismeri a doktrinár merevség azon sajátságát, miszerint eredeti álláspontjával teljes és szigorú ellentétbe hozható. Minden valószínűség szerint a német szabad kereskedelmi párt és közgazdasági iskola hű szolgája lesz a kanczellárnak most is, amidőn épen saját létczélja ellen kell küzdenie. Nem igen lehet csalódásban ringatnunk e tekintetben magunkat. És igy Németország közgazdasági törvényhozása lesz az európai reakczió vezérévé. Nem szándékozunk — se lapnak nem is lehet tere — e közgazdasági programm részletes megvitatásába bocsátkoznunk. Hogy a nyers terményekre vetett vámok mily mértékben megnehezítik a szegényebb osztályok élelmét, mily mérvben gátolják meg az ipar fejlődését s ezáltal mily mértékben növelik a szükséglet és egyúttal apasztják a keresetképesség mérvét , azt ma már mindenki tudja. Hogy az egyenes adók sokkal súlyosabban érezhetők, de legalább jövedelem-aránylag sújtják a lakosságot, az is köztudomású, és Bismarck bgnek bizony nincs oka panaszkodni a német direct adóteher ellen, mikor fejenként több, mint kétszer akkora a mi egyenes adóink terhe, pedig Németország vagyonossága mégis csak jobb lábon áll a miénknél. Tengerbe vizet hordani és oly felesleges,mint Bismarckig feltűnő, önönmagának ellenmondó érveit bővebben bonczolni, különösen akkor, ha tudjuk azon politikai indokokat is, amelyek ezen közgazdasági program hátterében állanak. A birodalmat lehető teljesen függetlenné tenni az egyes államoktól, s a német egység nagy művét lehetőleg teljessé tenni: íme, ez