Vasuti és Közlekedési Közlöny, 12. évf. (1881)

1881-10-19 / 125. szám

123. szám. Budapest, 1881. Október 14. Tizenkettedik évfolyam. Vasúti és közlekedési közlöny. Szerkesztői iroda : VI., váczi körút 21. sz. (Ipar-udvar) II. em. Előfizetési dij: Helyben és vidéken postai küldéssel egész évre 12 frt. » › » » fél évre 6 » Egyes, csupán a kiadóhivatalban kapható példányok ára 20 kr. Kiadó hivatal: VI., váczi körút 21. sz. (Ipar-udvar) II. em. Megjelenik hetenként háromszor, minden vasárnap, szerdán és pénteken. TARTALOM. Néhány szó a vidéki vasutakról ^Kuliban. Kállay Béni. — Kinevezés. — A magyar kir. államvasutak üzletjövedelmi feleslegének beszá­lilása. — A m­arosludas­beszterczei vasut kiépitése tárgyáb­an. — Keleti vasutak. — Különfélék. — Vegyesek. — Igazgatási, forgalmi és hivatalos értesítések. — Hirdetések. Néhány szó a vidéki vasutakról általában. (Mutatvány Kállay Béni: »Olcsó vidéki vasutak Magyarországon«­­ czímű legközelebb megjelenő művéből.) Körülbelül egy év óta örvendetes érdeklődés mutatkozik hazánkban a vidéki vasutak ügye iránt. Az országgyűlés nem­rég fogadott el egy törvényjavaslatot, mely e tárgygyal foglalkozik. A lapok majdnem naponként hoznak tudósítást az ország külön­böző vidékein felmerülő ilynemű vasúti tervekről. A mozgalom, mely e téren megindult, kiváló figyelmet érde­mel. Magyarország közlekedési szervezetében a már létező nagy vasúti vonalak, melyek főképen az országos s a nemzetközi forgal­mat, közvetítik, csak azon szerepet játszhatják, mely az emberi test­ben a nagy erőknek jutott. A vidéki vasutak hivatvák arra, — ha ugyan sikerül ilyenekből helyes módozatok szerint, egy lehetőleg szétágazó hálózatot alkotnunk, — hogy a forgalmi érdekek leg­apróbb lüktetését kiterjesszék a közlekedési szempontból eddig még elhanyagolt, vagy csak nehezen megközelíthető tájakra is, miként az epidermisig kifutó erecskék életet árasztanak a test minden pontjára. Valószínűleg fogunk még később néhány első rendű, nagyobb költséget igénylő pályát építeni, de bizonyosan csakis olyanokat, melyeknél az építésre fordított áldozatok ellensúlyoztatnak, fonto­sabb és közvetlen nemzetközi vagy országos forgalmi előnyök által. Vasúti hálózatunk nagyobb mérvű kiegészítését azonban ily módon többé nem remélhetjük. A­míg az anyagi fejlettség ma­gas fokán álló nyugat-európai államok hatalmas, kiterjedt hálóza­tot tudtak megalkotni, s ezt folyvást újabb vonalakkal bővítik; bennünket a kedvezőtlen pénzügyi helyzet s az eddigi túlságosan drága építkezés körül tett tapasztalatok, félúton megállapodásra kényszerítettek. Már évek előtt megszűnt hazánkban minden jelen­tékenyebb kezdeményezés a vasúti építkezés terén, s az egykor oly lázas tevékenységet majdnem általános tespedés váltotta fel. Pe­dig ha van ország Európában, melynek e tekintetben megálla­podnia nem szabad, s melyre nézve a vasúti hálózat legszéle­sebb kiterjesztése életkérdés, kétségkívül Magyarország az. Nekünk még sok, más országoknál aránylag jóval több vas­utat kell építenü­nk a lehető legrövidebb idő alatt. Ez a legkö­zelebbi jövő vasúti politikájának egyik elutasithatatlan köve­telménye. Mint óhajtás, általános e szükségnek érzete. De ez nem elég ; kell hogy ez érzet életerős meggyőződéssé váljék, mely min­den akadályon diadalmaskodik. Egyedül ez ösztönözhet bennünket csüggedetlenül keresni s fel is találni a helyes módokat, melyek­nek segélyével e szükségletnek eleget tehetünk. Nem fölösleges tehát, még jelenleg sem, midőn az országgyűlés évek múltával ismét több hosszabb-rövidebb vonalat szavazott meg, midőn az idegen tőke megint érdeket kezd tanúsítani a magyar vasutak iránt, midőn az országban feltámadni látszik a tettvágy e téren, újból és újból azon nagy fontosságra irányozni a közfigyelmet, melyet Magyar­ország anyagi fejlődésének tényezői sorában, a vasúti hálózat mi­előbbi és terjedelmes kibővítése bír. És azért álljon itt csak néhány érv ezen állítás igazolására. Az 1867-ben beköszöntött újabb alkotmányos korszak tagadhatatlanul jelentékeny vívmányokat mutathat fel a vasúti építkezés terén. Mindazonáltal vasúti hálózatunk, fejlettségének jelenlegi fokán, sem kiterjedését, sem a vonalak irányát s összeköttetését illetőleg, nem képes még távolról sem megfelelni azon nagyfontosságú közgazdasági érdekeknek, melyeknek minél teljesebb kielégítésétől függ jórészt Magyarország anyagi fel­virágozása a jövő­en. Reánk nézve terményeinknek gyors, töme­ges és olcsó elszállítása, tehát az ország minden, csak némi jelentőséggel bíró pontjára kiterjeszthető helyes közlekedési (főleg vasúti) rendszer, sokkal nagyobb horderővel bír, mint a nyugat előrehaladott nemzeteire nézve. Ezeknél létezik már sűrűn szétágazó vonalakból szőtt vasúti hálózat, de e mellett a nyers- és ipartermelés kapcsolatos s önerőn alapuló belterjes fejlődése, szükség esetén bizonyos fokig a külösszeköttetésektől független közgazdasági önállóságot biztosíthatna. Nálunk más­képen áll a dolog. Valóban önálló tevékenységet jelenleg egye­dül a nyerstermelés mezején fejthetünk ki. Az ipar terén ellenben a magyar állam nem alkalmazhatja tetszése és belátása szerint azon eszközöket és módokat, melyek a már serdülő ipar fejlesztését, vagy egyébként kedvező körülmények mellett új iparágak keletkezését eredményezhetnék. Másfelől a magán­tevékenység sem képes kellően érvényesülni, ha mindjárt nagyobb erély és szilárdabb kitartás e részben valamivel több eredményt mutathatna is fel. A túlhatalmas külföldi verseny­nyel azonban egymagára a legfáradhatatlanabb szorgalom, a legértelmesebb szakképzettség sem küzdhet meg sikeresen. Nem lehet feladatunk itt azon különböző eszközöket és módokat vizsgálni, melyek, daczára az önerőnkkel egyhamar el nem hárít­ható kedvezőtlen viszonyoknak, idővel mégis életképes, nemzeti ipar meghonosítására vezethetnek, kétségkívül léteznek ily eszközök, de mert valószínűleg inkább erkölcsi, mint anyagi természetűek s mert legfőképen a szükségesség érzetének álta­lános elterjedésében s az akarat szívósságában gyökereznek, hatásuk ma még kiszámíthatatlan. Közgazdasági helyzetünk némi javulását valószínűleg hosszabb időn át, alig remélhetjük más módon, mintha igyekezünk mennyiségileg és minőségileg növelni a nyerstermelést, s egyszersmind lehetőleg biztosítani a termények aránylag legelőnyösebb értékesítését, hogy idővel az ekként felhalmozódó fölöslegek, magában az országban oly tőkévé szaporodjanak, mely keresvén az elhelyezést, az ipar fejlesztésének hatalmas tényezőjévé válhatnak. Igaz, hogy ez az út hosszú és fáradságos, s az óhajtott czél csak sok más tényező közreműködésével érhető el. De ha el akarjuk kerülni a biztos hanyatlást, nem­ szabad egyetlen eszközt sem figyelmen kívül hagyni, mely bár csak részben is, élénkítő hatással lehet a közgazdasági viszonyokra. A jelzett mód alkalmazásában kétségkívül fontos szerep jutott a közlekedési eszközöknek s ezek között első­sorban a vasutaknak. Bármennyire szaporodjanak is az ország határán a bel- és külföldi pályák között a csatlakozási pontok, számuk aránylag mindig csekély fog maradni. A nagy forgalmat, mely terményeink­nek a világpiac­okra való gyors és előnyös szállítását jelen­tékeny tömegekben lehetővé teszi, továbbra is csak néhány nagy vasútvonal fogja összpontosítani és közvetíteni. Vasúti háló­zatunk, úgy a miként az eddig fejlődött, legnagyobbára ily vonalakból áll, vagyis olyanokból, melyek oldalelágazások nél­kül vagy legfeljebb csekély számú s jelentéktelen szárnyvona­lakkal, hosszan elnyúlva futnak át több vidéken, részint köz­vetve más pályához való csatlakozás által, az ország valamely határpontját törekedvén elérni. Ma még nem egész vidékek, hanem (s itt nem szabad megfeledkeznünk a kőutak elégtelen­ségéről) csak a pálya mellett fekvő helyek közvetlen szomszéd­ságukkal vonatnak be meglevő vasutaink által úgy az egymás közt való, mint a világforgalomba. Vasúti rendszerünk hasonlít egy nagy város csatornahálózatához, melyből csak a főutczák­ alatt elvonuló gyűjtő­­­csatornák készültek el, s nem egyszers­mind a város minden részére kiterjedő mellékcsatornák is. Elmondhatjuk, hogy van hazánkban országos vasúti hálózat, bár ez is sok tekintetben fölötte hiányos, de nincs meg az ország egyes vidékeit behálózó vasúti rendszer. Pedig egyik úgy, mint a másik, vagy inkább a kettőnek kapcsolatos fejlő­dése nélkülözhetetlenül szükséges. A létező pályák, a közvetítő, hogy úgy szóljunk részletes vasúti hálózat hiányossága miatt, daczára annak, hogy nagy forgalomra rendezzék be, nem

Next