Vasuti és Közlekedési Közlöny, 13. évf. (1882)

1882-11-08 / 133. szám

804. beviteli számadatai közt az osztrák rész aránya számszerűen meg nem állítható ugyan, kétségtelen azonban, hogy számos és pedig épen legfontosabb osztrák gyártmány tudott direct és indirect utakon a spanyol piac­okra jutni. A versenyt azonban ép úgy, mint új czik­kek első bevitelét is Spanyolországba, a kedvezőtlen szállítási viszo­nyok rendkívül megnehezítik. A­mint a dolgok ma állanak, osztrák származású czikkek számára egyáltalában nem létezik direct út Spanyolország valamelyik kikötőjébe. Mi áruküldeményeknél Ham­burgra, a sokkal hosszadalmasabb, de olcsóbb útra, vagy Marseille és Genuára vagyunk utalva. Ez alábbiak használata azonban óriási s bizonyos czikkekre nézve elviselhetlen költségekkel van egybekötve, a­miért is sok, Ausztriában nagy mennyiségekben készülő gyártmány oda nem is exportálható. A kereskedelmi kamara nevezett osztálya tehát a kereskedelmi minisztériumhoz intézendő feliratban a Triest és a spanyol tengerpart, különösen Barcelona közt általa tervezett direct gőzhajózási összeköttetés kiviteli kereskedelmünk érdekében leendő létesítését sürgetendőnek s a kereskedelmi ministériumot egyúttal arra is felkérendőnek javasolja, hogy az egybeköttetés helyreállításánál befolyását oly irányban érvényesítse, miszerint a déli vasút, tekintettel az újonnan rendszeresítendő vonalakra, a ki­vitelre szánt illető áruk díjtételeit megfelelően mérsékelje. Az első cs. k. szab. Dunagőzhajózási társaságnak a f. é. október 18-ától 24-éig terjedő héten 459,210 frt 63 kr., — az ez idei hajózás megkezdésétől október 24-éig 12,316,814 frt 84 kr., — se szerint 75,763 frt 9 kr., — illetőleg 399,824 frt 43 krral több bevétele volt, mint az előző év megfelelő időszakaiban. Dniester-gőzhajózás. A gácsországi helytartóságnál most Navarsk­ magán mérnök és társának egy folyamodványa vár elintézésre, melyben a Dniesternek gőzhajókkal való bejárására 15 év tartamára kizárólagos szabadalmat kér. A társulat a folyamhajózást a haliczi vasúti állomástól az orosz határon Chotim közelében fekvő Okopyig — tehát 290 k­m. összhosszon, — 10 kikötő-állomással a közbeeső fontosabb kereskedelmi piaczokon, s 8 d­b. 40 lóerejű kerékgőzös, 35 db. 30 tonna horderejű vonta és körülbelől 30 más hajó beszerzése, fentartása és a szükséghez képest leendő forgalomba helyezésére kötelezi magát. A társulat programmjában szén, kő, fa, vas és gépek szállítása által évi 6 millió tonna­ kilométernyi teljesítményt helyez kilátásba, s működésének mindjárt kezdetén a stanislau-husiatyni trans­versal-vasútvonal építéséhez szükséges mindennemű anyagnak halicz­niszniowi folyamrészén leendő szállítását tervezi. E czélra a nevezett vasút építő vállalatának többféle építési anyagnak 10,000 kig. (vasúti kocsirakomány) mennyiségekben való szállítására már különféle, 29 — 40 órtig terjedő díjtételeket biztosított is az említett vonalon. Végül még megemlítendő, hogy a gőzhajózási társaság a vasúti üzletsza­bályzat határozm­ányainak a saját hajóin történő áruszállításra leendő alkalmazására is késznek nyilatkozott. Személyszállítás egyelőre nem vézetett kilátásba. Hajóforgalom a fiumei kikötőben (október 11-étől 25-éig). Az „Adria" magyar gőzhajózási társulat forgalma. Érkezett: Leith, Ancona, London, Hull, Glasgow, Liverpool és Velenczéből 9 gőzös, 9,110 tonnatartalommal, 8,290 mm. árúval. Elindult: Liverpool, London, Hull, Bordeaux, Leith, Antwerpen és Rouenda 7 gőzös, 7,226 tonnatartalommal, 716,303 mm. árúval. — A triesti „Osztrák magyar Lloyd" forgalma. Érkezett Triest, Zara, Cattaro, Spalato, Smyrna, Ancona és Konstantinápoly­ból 14 gözös, 6,548 tonnatartalommal 1,820 mm. árúval. Elindult : Triest, Zara, Cattaro, Spalato, Konstantinápoly, Smyrna és Anconába 15 gözös, 7,988 tonnatartalommal, 6,977 mm. árúval. Az aradi közúti vasutan i. é. október 16-ától 31-éig 10,497 személy 1,024 frt 85 kr., m f. é. január 1-étől október 31-éig 211,323 személy 20,716 frt 45 kr. bevétellel szállíttatott. A személy­forgalom tehát az előző év megfelelő időszakához képest 321 sze­mély és 14 frt 15 kr. bevétellel szaporodott, illetőleg 21,264 sze­mély és 2,091 frt 5 krral kereskedett.­­ Ugyanazon időszakokban e vasúton 4.477,805 klg. teher 1,845 frt 89 kr., illetőleg 69.830,365 klg. teher 29,929 frt 41 kr. bevétellel továbbittatott. A teherforgalom e szerint az előző év megfelelő időszakaihoz képest 2.265,035 klg. teher és 742 frt 68 kr., illetőleg 11.576,282 klg. teher és 5,074 frt 96 kr. bevétellel emelkedett. Az éjszakamerikai egyesült államok vasúthálózata 1881-ben 8,603 mértfölddel növekedett s jelenleg 102,274 angol mértföldre rúg. És pedig építtetett az új angol államokban 105, a közép államok­ban 462 1/2, déli államokban 1,231, éjszaknyugati államokban 2,286, délnyugati államokban 3,383 és a Pacific államokban 1,13572, összesen 8,603 angol mértföld vasut. Az arad-körösvölgyi vasut vonalán 1882 évi október havában 12,392 utas, 29,514 klgr. málha, 24,871,380 klgr. elküldött és 636,327 klgr. érkezett áru szállíttatott, melyekért és egyéb külön bevételekért az összes bevétel 35,635 frt 86 kr. volt. DiSZCilSISOillitó több magyar és osztrák vasut Alföldi vasut Bustehradi vasut Déli vasut Erzsébet nyu­goti vasut Északnyu­goti vasut Első erdélyi vasut A vonal üzlet hossza . . kilométer 392 6 28 4 48-21 2177-07 922-3 626-7 291 0 . 737,954 1.614,356 11.956,031 4.638-484 2.639,645 456,451 A szállított személyek megtettek . 40.613,022 40.565,443 348.938,779 147.538,061 85.843,630 11.778,497 Szállíttatott tonnakilométerben ........ elegy 138.342,733 300.864,170 2,466.794,400 925.423,780 491.145,600 115.678,430 Szállíttatott tonnakilométerben ........ tiszta 38.571,000 140.383,804 1,072.462,625 314.526,181 165.849,763 38.368,724 A szállított tiszta súlynak százalék-aránya az elegy-38.571,000 140.383,804 1,072.462,625 314.526,181 165.849,763 38.368,724 súlyhoz százalék 27-9 48-4 431 36 8 33-8 33-3 vonat 51 9-6 15-1 13-7 12-7 4-3 E szerint a vonal minden pontján megfordult kocsi 106 280 326 268 217 108 naponta átlag személy 280 182 439 438 375 111 naponta átlag­­ tonna árú 245 845 1185 898 647 353 Egy-egy tonna teheráru átfutott kilométert 81-5 41-8 189-8 141-0 76-4 149-0 Minden utas megtett . . . 39-0 392 456 4016 43-9 49-0 Bevétel személykilométerenként krajczár 1-56 2-27 2-54 2-65 2 33 1-89 Bevétel tonna-, teher- és kilométerenként 1 357 13-04 2 90 2-83 3-59 2-47 A bevételek aránya a kiadásokhoz A fölösleg aráttya az alaptőkéhez százalék 71-1 40-7 380 53 06 47-27 85-6 A bevételek aránya a kiadásokhoz A fölösleg aráttya az alaptőkéhez 1-3 2-25 6-00 3-39 4-49 0-47 frt kr. 5209­ 92 13064-64 16846-43 13768 05 11853-69 4379-40 Összes kiadások hosszkilométerenként 3704-82 5274-37 6404-85 7305-88 5956-12 3748-87 » 2-76 3-67 3-09 2-74 2-81 2-81 Összes kiadásk vonatkilométerenként » 1-96 1-49 1-17 1-45 1-33 2-40 Összes bevétel 1000 elegy-tonnakilométerenként . . » 1477 1802 1496 13-80 15-13 11-14 Összes kiadások 1000 elegy-tonnakilométerenként . . » 10 50 7-43 666 7 31 7­ 15 9-54 Összes bevételek 1000 netto-tonnakilométerenként . . 52 90 37-41 34-41 40-60 44-88 33-22 Összes kiadások 1000 netto-tonnakilométerenként . » 37-69 15-28 15-33 21-42 21-18 28-43 Különösen pedig: Általános igazgatás költ­ségei hosszkilométerenként . . frt kr. 224-73 300-04 408-03 304-80 204-79 238-81 Általános igazgatás költ­ségei vonatkilométerenként. . 0-12 0-08 0 09 0-06 0-05 0-15 Általános igazgatás költ­ségei 1000 elegy tonnakilométerenként » 0-51 042 042 0-30 0-26 0-60 Pályafelügyelet és pálya­hosszkilométerenként . . » 1201-60 2178-15 1764-17 2146 97 1735-40 1532-10 Pályafelügyelet és pálya­vonat kilométerenként . . » 0-64 0-61 0-32 0-43 0-41 0-98 fentartás költségei 1000 elegyonn kilométerenként » 3-40 3-06 1-57 2-15 2 21 3-89 , hosszkilométerenként. . » 889-13 1659 00 2369-17 2717-89 2034 15 834-58 1 Forgalmi és kereskedelmi vonat kilométerenként . » 0-47 0-47 0-43 0-54 0-48 0-53 1 üzlet költségei 1000tonna­ kilo-­elegy . . » 2-52 2-34 2-00 2-72 2-59 2-12 üzlet költségei méter után (tisztasúly » 9-04 4-81 4-84 8-15 7-69 6 33 Vontatási és műhely- _ szolgálat költségei ' hosszkilométerenként . . » 743-81 1136-48 1803-48 2136-19 1628 98 903-62 Vontatási és műhely- _ szolgálat költségei ' vonatkilométerenként » 0-39 0 32 0-33 0-42 0-38 0-58 Vontatási és műhely- _ szolgálat költségei ' 1000 elegytonnakilométerenkint » • 2-11 1-56 1-60 2 14 1-57 2 29 Személyszállítási bevételek aránya az összes szállí-327» 25°/o 187»­tási bevételekhez . . . 327» 17% 25°/o 31% 287» 187»

Next